

Én kicsi gamer sarkom
Az új lakásban sikerült egy egészen kellemes és b.é.-kés játékos kuckót kialakítanom. Gyertek velem, megmutatom!
Gondolkoztál már azon, hogy vajon mi történne, ha a Limbo vagy az Inside játékmenetét összevegyítenénk egy átlagos valóságshow történetével? Ha igen, akkor van számodra egy remek hírünk.
Hogyan lett a görcsös tradíciót megtörni vágyó korrekt prémium DLC vázlatából egy pofátlanul profitmaximalizáló, látványosan összeollózott, erőtlen nosztalgiára építő számozott folytatás? Tesztünkből kiderül!
A Super Mario RPG az egyik legszuperebb JRPG játék, mégis leginkább a ritkasága kapcsán vált közbeszéd tárgyává. Európában nincs akkora kultusza, mégis sokak számára lett belőle szakrális alapű. Tesztlaborba vittük a lassan harminc év eltelte után felújított játékot.
Robotzsaru utoljára a szerkesztő kisiskolás korában volt menő, de ez nem akadályozta meg a Teyont, hogy a nosztalgiavonatot beröffentse. Visszatérés Detroit utcáira, azaz öld a sok mocskos rohadékot. Teszt!
A World of Horror a 80-as évekbeli Japánba invitál bennünket, ahol Shiokawa városában kell nyomoznunk. A játék fő helyszínén ugyanis elszaporodtak a furcsa bűnesetek, környezeti katasztrófák, különös eltűnések, maszkokat viselő szektások és földöntúli lények.
A Sony stratégiájába tökéletesen illeszkedik a Marvel's Spider-Man 2, amely minden tekintetben rálicitál az elődökre. Mindenben? Tesztünkben hálókon lengedeztük körbe ismét New Yorkot.
Alig pár nap múlva már PlayStation VR2 headsettel a fejünkön is beléphetünk az idei év egyik legkiválóbb felújításának világába.
A “The Choice” anélkül ismertet meg az erős atmoszférával, a helyszín egy szeletével és a várható játékmenettel, hogy bármit elárulna a történetből.
Két új címmel bővül a Game Pass Core, a magasabb szintű előfizetésekbe pedig egész nagy dömping várható!
Tákolt száguldás, megnyugtató takarítás és művészi űrutazás. Ez vár ránk az idei év utolsó kínálatában.
A tavalyi lagymatag felhozatal után idén ütős részvételt ígérnek a zöldek.
A CD Projekt RED a számok mellett ráadásul már a Witcher 4 teendőiben is lubickol.
Jövőre meg is jelenik. Közben a második rész körül továbbra is síri csend honol.
Kellemes extra tartalmat is hoz majd a trilógia újrakiadása.
A Capcom egy friss bemutató keretében fedte fel a régóta várt megjelenési dátumot.
Lélegzetelállító videón a StarEngine és a Squadron 42, miközben a Cloud Imperium Games már gigantikus összegnél jár.
A legendás bunyós sorozat free to play üzemmódba vált Xboxon és PC-n ráadásul újdonságokkal is vár!
A játék szokatlan launch trailert kapott. Ne kattints, ha bohócfóbiád van.
Az új lakásban sikerült egy egészen kellemes és b.é.-kés játékos kuckót kialakítanom. Gyertek velem, megmutatom!
A válasz az életre, a világmindenségre, meg mindenre: 42.
Mindenkinek van olyan hobbi, amibe beleugrana. Csak ott az a fránya idő, meló, meg persze pénz, amit bele kell ölni az indulásba. Van, ahol ez sok. Számomra az asztali Warhammer ilyen. Mindig akartam. Ám kell egy sereg, kell akivel rendszeresen lehet játszani, kitartás a felek részéről. Mert bizony nagyon összetett játék, rengeteg szabállyal. Igen. Az új egyszerűsített 10. kiadás is. Ezen segített a 2021-ben újragondolt Kill Team. Maroknyi csapatok, emészthetőbb szabályok és rövidebb játékidő.
Naprendszerünk részletes bemutatása következik a nemrégiben megjelent Starfielden keresztül (néhány filmes példával is összevetve). Ezen felül jön az élet kialakulásának története a világegyetemünkben, és hogy milyen hatással volt (lesz!) rá az emberiség.
Bár még csak néhány országban elérhető, volt szerencsém kipróbálni az Amazon játék-streaming szolgáltatását. Forró vagy langyos? A bemutatóból kiderül...
Rangsoroljuk a 2021-es esztendő legjobb filmjeit.
Azúrkék születésnapi nyomok
Mostanában nagyon pörög megint a Titanfall 2. Miért...?
Alapos elemzése a régóta várt RPG űrkaland HDR/SDR képi stílusának , amely vegyes fogadtatásban részesült, a fejlesztők pedig már reagáltak rá, miszerint felülvizsgálják és frissítéssel orvosolják. Addig is beállítási tippeket írtam össze minden képmód számára.
Counter-Strike Source és vele együtt online multiplayer korszakom alkonyán, mintegy 15 évvel ezelőtt hallottam először a dél-koreai trónkövetelő eljöveteléről, de mire nyugatra is eljutott a Crossfire, számomra már az eszképizmust jelentette a békés, nyugodt single player kockulás az Xbox 360 konzolomon, így a PlayStation VR2 platformon történő debütálásáig radarom alatt maradt a széria.
Olykor a kicsik tanítják meg a nagyokat hogyan kell jó folytatást csinálni.
A viktoriánus kori Denevérember Hasfelmetsző Jack nyomában.
Talán néhány komolyabb múlttal rendelkező játékos emlékezhet a ezredforduló után megjelent Cosmic Smash címmel futó SEGA arcade gépre, esetleg a csak japán piacon megjelent Dreamcast konverzióra, nekem teljesen kimaradt az életemből mindkét platform, de most kaptam egy lehetőséget a pótlásra a PSVR2-exkluzívként debütáló C-Smash VRS formájában.
Nemrég lett ingyenes az egyik legegyedibb Battle Royale, amire talán azoknak is érdemes lehet odafigyelni, akiknek nem kenyere a zsáner.
Egy rövidke önreklám következik. Aki régóta olvas minket, tudja, hogy századik hobbi projektként mindig zenélgettem. A Crashlander bandánk 2013 óta nem színpadképes, szétfújt minket a szél mindenfelé, viszont projekt szinten nem hagytuk ülni a dalokat, és 2015-ben, 2017-ben, és most 2023-ban is kiadtunk egy EP-jellegű kiadványt.
Az nDreams stúdiót bátran lehet a VR úttörőjének nevezni, hiszen az Oculus Rift és a PlayStation VR legelső prototípusai kiküldésekor ugrottak a mélyvízbe és azóta kizárólag a virtuális valóságban gondolkodnak. Megérkezett a Sony kiemelt törődésével megtámogatott PlayStation VR2 exkluzív roguelite shooterük, rávetettem magam a megjelenés napján.
Mozi a tuti, vagy otthon? Esetleg a kettő között hordozható eszközökön is valós a filmélmény? Filmeken keresztül is támadnak a reklámok? Átszűrődnek a társadalmi hatások és változások a kis-nagy képernyőn?
Nem rejtem véka alá, hogy minél több A betűvel lehet vádolni egy VR játék készítőit, illetve magát a fejlesztést, annál jobban tudja felkelteni a érdeklődésem és vásárlásra buzdítani. De.
Ölni jó !
Egy szóval lehet ezt a játékot jellemezni: meseszép!
Egy méltán elfeledett játékkonzol nyomában...
The Last of Us - mi tetszett, mi nem, és mi volt olyan...
Többször találkoztam mostanában különböző fórumokon ezzel a kérdéssel, illetve több témába vágó YouTube videó után magam is elgondolkodtam rajta.
Egy démonok és emberek által lakott világ veszélyes hely, és nem csak az emberek számára. Egy démonvadász és egy féldémon történetét ismerhetjük meg ebben a vizuálisan lenyűgöző side scroller akciójátékban.
Nem vagyok a toplistázás híve, de úgy érzem, már összejött egy stabil tizes csokor PS4-en, amiknek az elsősége - ha nem is megkérdőjelezhetetlen, de - számomra elég biztos.
Nem ezekre számítottál, ugye? Na jó, az egyiknél igen...
Létezik egy japán kult játéksorozat, aminek 25 év alatt mindössze három része jelent meg, tök más címekkel, mindig új játékstílussal, ami a közös bennük, az az antropomorf cica/kutya szereplők és a tény, hogy mindegyik játék hatalmasat bukott a kasszáknál. Üdv a Little Tail Bronx világában!
Bloodrayne ReVamped (Xbox Series X)
Hibiscus & Butterfly
A kínai harcművész filmek hangulatát hozza ez a selyemúton játszódó akció rpg. Küldetés, bosszú, becsület és persze kardforgatás minden mennyiségben.