Necroman Mk22024.02.25. 22:57

Flashpoint Archive bemutató

A Flash tetszhalott, mi pedig élvezzük.

Jó három éve írtam egy blogbejegyzést a népszerű Flash formátum haláláról, amiben megemlítettem pár megoldást a további játékra. Ezek egyike a(z akkor még Bluemaxima) Flashpoint Archive gyűjteménye volt, amit csak nemrég próbáltam ki. Viszont már az első percekben fölmerült bennem a kérdés: minek vártam ezzel ennyi ideig?!

A rendszer ugyanis egyszerűen nagyszerű, ráadásul manapság szokatlan módon még regisztrációt sem igényel. A feltelepített alkalmazás kb. 3 giga helyet foglal, az indítást követően pedig már lehet is böngészni az adatbázist. Nem csupán a játék nevére, hanem akár stílusra, készítőre vagy a kiadó weboldalra is lehet keresni, szűrni, a program meg csupán azokat tölti le, amiket szeretnénk. Itt jegyezném, meg, hogy a játékokra és az animációkra külön fülön kell keresgélni. Emellett a játéklisták is segítik a tallózást, amiket az importálás és exportálás mellett mi magunk is létrehozhatunk, menedzselhetünk.

A kínálatban megtalálhatóak a nevesebb gyűjtőoldalak (pl. Newgrounds, Kongregate, Armor Games, Miniclips) mellett kevéssé ismert egzotikumok, mint például a hazai fejlesztésű Morningstar vagy egykori fórumozónk, manga02 karácsonyi szösszenete is. Vannak ugyan hiányzók (Nitrome játékok, több Joe Cartoon animáció), de ezek többségénél maguk a készítők kérték a kihagyást. (Eredetileg hiányoltam a szex tematikájú játékokat, de aztán kiderült, hogy ezek alapból ki vannak szűrve a keresésből; az opciókban kell engedélyezni az NSFW tartalmakat.)

Viszont a flashjáték nem csupán a szigorúan vett Macromedia/Adobe Flash technológiát jelenti, hanem tágan értelmezve minden böngészős játékot. A testvéralkalmazás Shockwave-n túl a népszerű Java, HTML5 meg Unity mellett olyan niche technológiák is helyet kaptak, mint a PopCap plug-in vagy a Microsoft Silverlight. Amíg azonban a népszerű kiegészítőkön alapuló játékok kvázi natívan futnak, addig a ritkaságok esetében egy-egy mókolt böngésző nyílik meg, ami szimulálja nekik a kamu internetes keretet. (Emiatt lehet összeakad a Flashpoint a vírusirtó tűzfalával.)

Mivel ezen szoftverek többségét gyengébb gépekre írták, ezért a Flash tartalmak a mai gépeken simán futnak a legmagasabb minőségi beállítás (High Quality) mellett. Ugyanakkor a teljes képernyőre küldés már picivel bugosabb lehet, pláne a 2006 előtti programok esetében, mert azokat még 4:3-as kijelzőkre optimalizálták. További problémám még, hogy mintha nem mentene, ami egyes játékok esetében gond, ha ki akarjuk őket játszani (bár ennek még utána kell nézzek, mert elvileg kezeli a rendszer ezt is). Offline csupán a már letöltött játékokat lehet indítani (bár a kamu böngészőt igénylők esetében nem biztosan működnek), de van egy másfél terrabájtos csomag is, amivel a teljes adatbázist a gépünkön tudhatjuk.

Szóval aki egy kis nosztalgiára vágyna az egyszerű játékok világában, annak feltétlenül ajánlom a Flashpoint Archive gyűjteményt! A keretprogram Windowst igényel (legalább 7-est), de van mac és Linux verzió is, karcsúbb támogatással. A játékokra azért nem tértem ki külön, mert ez teljesen egyéni preferencia, mindenki megtalálhatja a régi kedvenceit :) , de akár "újakat" is fölfedezhet magának a több mint százezer címet tartalmazó adatbázisból.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Space Ace

2 napja
2

Stinger
Replikánsok

6 napja
3

p34c3
Vissza a játékköztársaságba

2024.10.14.
5

Hwopapa
Számok. Számok. Számok.

2024.10.14.
16

Necroman Mk2
Need for Speed Carbon

2024.10.04.
8

Necroman Mk2
The Playroom

2024.09.25.
7

Necroman Mk2
Dragons Lair 1-2

2024.09.03.
8

p34c3
A 10 legdögösebb gádzsi

2024.09.01.
7

CHASE
A 25 legjobb pillanat..

2024.08.30.

p34c3
Ákos und Papa: Das Gamescommando

2024.08.25.
13

Stadia HUN
Top 5 fura handheld

2024.07.31.
10

p34c3
Én vagyok Vasember

2024.07.26.
6

Necroman Mk2
Giana Sisters Twisted Dreams

2024.07.25.
3

Malleus
ANNO: Mutationem (纪元: 变异)

2024.07.11.
8

mcmacko
Crashlander: Impostor Syndrome (single) - Phoenix Wright által jóváhagyva

2024.07.10.

p34c3
Batman: Arkham Shadow előzetes

2024.06.29.
7

Necroman Mk2
Where is Carmen Sandiego?

2024.06.28.

fcsaba
Star Trek - Captain's Chair

2024.06.26.

maktub
Destiny 2 - The Final Shape

2024.06.23.
28

axl
GTA III - Definitive Edition?

2024.05.31.
7

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==