Necroman Mk22024.06.28. 20:26

Where in the World is Carmen Sandiego?

A vörösruhás nő nyomában.

Minden idők egyik legsikeresebb edutainment játéka, a Where in the World Is Carmen Sandiego? 1985-ben debütált Apple II gépekre. Azóta több folytatás és portot megjelent, én az 1990-es DOS verziót vittem végig. A játékos az Interpol ügynökét alakítja, aki faxon kapja a küldetését: a V.I.L.E nevű bűnbanda ellopott valahol a világban egy értékes relikviát. Innentől kezdve nekünk kell kinyomozni, hogy a tolvaj mely városokon keresztül menekülhetett, miközben játékos módon földrajzot tanulhatunk. Igaz, nem szerepel a Föld minden országa a játékban, csupán kb. harminc kiválasztott város, ráadásul ma már egyes adatok elavultak, pl. itt még létezik a Szovjetunió. Viszont köztük van Budapest is, ahol a Halászbástyát mellékelték illusztrációnak.

A játékosnak egy hete van a tolvaj elfogására (minden küldetés hétfő reggel indul), ha viszont ez nem sikerül vasárnap 5 óráig, akkor bukta az az adott kört. Ráadásul nem elég követni, hanem még be is kell azonosítani az elkövetőt, mert letartóztatási parancs nélkül szintén eredménytelen lesz az üldözés. Persze ez esetben sincs nagy gond, mert nem jár következménnyel azon kívül, hogy a szintlépés elodázódik. Ha viszont sikerrel megoldottunk 29 esetet, akkor a harmincadikban magát a címszereplőt, a V.I.L.E. szervezet fővezérét kapcsolhatjuk le. Ugyan a játékmenet meglehetősen monoton, viszont engem nagyon is kikapcsolt esténként megoldani néhány esetet. Egy korabeli földrajzkönyv vagy internetes segítség nem árt melléje, viszont még az elrontott irányok esetében is lehet korrigálni úgy, hogy a végén nyakon csípjük a tolvajt.

Pro:

  • a játékmenet;
  • a főcímzene és a hangok;
  • szép pixel illusztrációk;
  • kis adagokban is fogyasztható;
  • egy téves döntést is lehet korrigálni;
  • a tolvajok dossziéja;
  • játékosan tanít;

Kontra:

  • monoton játékmenet;
  • a PC speaker hangok;
  • csak háromféle tolvaj animáció van;
  • egyes földrajzi adatok már elavultak;

Kiknek ajánlható?

Földrajz-mániákusokon és kvíz-rajongókon kívül azon szülőknek, akik meg akarják szerettetni a gyerekükkel a földrajzot.

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

5 napja
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

7 napja
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

8 napja

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2

Comedian
Taxisofőr

2026.02.09.
2

Necroman Mk2
Everybody Gone Rapture

2026.02.05.

p34c3
Kedvencek temetője

2026.02.01.
20

liquid
Emlékeztek rá

2026.01.25.
14

Bountyy
Octopath Traveler 0 Podcast

2026.01.21.

p34c3
Backlogatom a lábam

2026.01.19.
15

Necroman Mk2
2025. év dala

2025.12.31.
8

Necroman Mk2
Santa Ride 2

2025.12.26.
2

p34c3
ÖT

2025.12.16.
13

p34c3
Thief VR: Legacy of Shadow

2025.12.08.
5