Necroman Mk22025.05.13. 16:49

Diablo III

Az ördög harmadik eljövetele

A Diablo 1 és 2 hatalmas kedvenceim voltak, viszont a harmadik részt annak idején kihagytam. A negyedik érkezése kapcsán úgy döntöttem, hogy előbb ezt pótlom.

A 2012-es alapjáték története a második epizód után néhány évvel veszi fel a fonalat Új Tristamban kezdve a kalandot. Noha a történetben akadt pár meglepő fordulat, viszont ez leginkább egy mixnek tűnt a két klasszikus játék sztorijából és legnépszerűbb fejezeteiből összegyúrva. Ugyan több interakció és párbeszéd van a karakterek között, és a jelentősebb ellenfeleknek, mellékszereplőknek is próbáltak némi háttérsztorit adni, de számomra pár momentumot leszámítva nem igazán maradt emlékezetes. Ellenben a 2014-ben érkező Reaper of Souls kiegészítő sztorija és játékmenete mintha egy új számozott epizód lenne, annyival jobb, dinamikusabb és változatosabb lett az alapjátéknál.

Az alapmechanika továbbra is izometrikus nézetből irányítani a karaktert, és a véletlen generált pályákon legyűrni a reánk támadó szörnyhordákat - ha sokat gyorsan elintézünk, azért bónusz jár. A megkopott D2 élmények után nekem kissé sokkoló volt, hogy egyszerre csupán 6 képesség lehetett aktív (a bal egérgombos támadással együtt), viszont ezen képességek mindegyike egy-egy új upgrade-del gazdagodott a szintlépések során, pl tűz sebzés. Én egy boszorkány doktor karakterrel indultam Normal fokozaton, de azon hamar olyan unalmas darálás lett a játék, hogy föl kellett tennem a nehézséget Master, majd a legnehezebb Torment fokozatra, de még ott se izzadtam még a főellenségeknél sem.

Ezért inkább csak a történet miatt játszottam ki a Diablo III-t, de a kampányt követően megnyíló Adventure módba nem nagyon fogok elmélyedni. A jövő januárban visszatérő Tristam pályára még kíváncsi leszek, de addig is lépek tovább egy másik "ördögi" játékra...

Pro:

  • az átvezetők;

  • korrekt grafika;

  • pár fordulat a történetben;

  • extrák az első kijátszás után;

  • mélységes háttérinfó;

  • a segítők;

  • a zenék;

Kontra:

  • a konzolok-kompatibilisra butított irányítás;

  • még a legnehezebb fokozaton se éreztem sok kihívást;

  • a kilépést követően újraalkotott helyszínek;

  • néha nehezen lehetett hallani a felolvasásokat;

  • túl sok ismerős és újrahasznosított helyszín és karakter;

Kiknek ajánlható?


A Diablo I és II rajongóinak félve, a könnyedebb akció kikapcsolódásra vágyóknak már bátrabban.

p34c3
Konzol vagy PC?

6 órája
1

Necroman Mk2
Concord

5 napja
10

CHASE
2026 eddigi legjobb jelenetei

2026.10.21.
9

Necroman Mk2
Hovertank One

2026.10.09.
2

p34c3
Titanfall 2 VR

2026.10.05.
10

liquid
Kedvencz Zimmerek No.1

2026.10.04.

CHASE
A 25 legjobb rockszám valaha

2026.10.03.

Necroman Mk2
Yourself!Fitness

2026.10.01.
6

Krisz576
Infinity Vision: Végjáték Ráadás

2026.09.29.
4

p34c3
GOTY 1996-2025

2026.09.24.
11

CHASE
A 2010-es évek legjobb számai II

2026.09.19.
2

Necroman Mk2
Donkey (1981)

2026.09.12.

Necroman Mk2
Far Cry

2026.08.24.
6

p34c3
Bebeeflázva: Retro FPS-ek Questen

2026.08.22.
3

Stadia HUN
Evercade Alpha

2026.08.20.
4

CHASE
2026 zenéi féltávnál

2026.08.18.

Stadia HUN
Game Informer

2026.08.10.
14

Necroman Mk2
Quake Champions

2026.07.31.
3

Necroman Mk2
Wrath of the Gods

2026.07.22.
2

p34c3
Reach

2026.07.10.
2