Battle pass nélkül érkezik a Concord. A Firewalk Studios közelgő hero shootere nemrég tartotta a bétaköreit, a stúdió pedig ennek apropóján kicsit részletesebben is beszélt a játék indulásáról, illetve a megjelenés utáni támogatásáról. Ennek köszönhetően megtudhattuk, hogy a játékhoz nincs tervben battle pass rendszeresítése, a készítők nyilatkozata szerint az volt a cél, hogy már az első naptól olyan élményt adjanak a játékosoknak, ahol pusztán a játékban elért eredmények alapján juthatnak hozzá különböző jutalmakhoz. Azt is megosztották, hogy a premierkor elérhető 12 pályához a későbbiekben újabbak csatlakoznak, ahogy új karakterekre és játékmódokra is számíthatunk a szezonális rendszernek köszönhetően.

Hamarosan érkeznek a Bleak Faith: Forsaken konzolos portjai. Egészen pontosan első körben a PS5-ös és Xbox Series-es átiratok futnak be, a korábban tervezett július 25-hez képest kisebb csúszás után augusztus 6-án, amit egy egyelőre meg nem erősített időpontban követnek a PS4-es és Xbox One-os változatok. Az Archangel Studios erősen Souls ihletésű alkotása a bejelentés apropójából egy új trailert is kapott.
Demót kapott a Rise of the Ronin. A próbakör ugyan jelentősen lekéste a játék tavaszi megjelenést, ezt azonban tartalmával igyekszik kompenzálni. A derült égből érkezett demó a játék első fejezetét tartalmazza, a megszokottnak számító metódus szerint pedig a benne elért eredmény a teljes játékban folytatható, ha valaki a demó után fejest ugrana az egész kalandba. A demó híre mellé a fejlesztő Team Ninja néhány érdekes statisztikát is megosztott a játékosok teljesítményével kapcsolatban.
Október végén érkezik a Shadows of the Damned: Hella Remastered. A Grasshopper Manufacture bő tíz évvel az eredeti megjelenés után fut még egy kört a Shadow of the Damneddel, az újrakiadás pedig a kicsinosított látvány mellett játékbeli bővítést is kap a New Gam+ módnak és az extra kozmetikai cuccoknak köszönhetően. Nemrég azt is felfedték, mikor lehet újrázni Garcia Hotspurrel. Október 31-én érkezik a remaster PC-re, PS4-re, PS5-re, Xbox One-ra, Xbox Series-re és Switch-re.
Gameplay áttekintőt kapott a Bleach: Rebirth of Souls. Az "animéből verekedős játékot" iskola következő képviselője a nemrégiben tartott Anime Expo-n debütáló Bleach: Rebirth of Souls, mely Tite Kubo népszerű sorozatát dolgozza fel. Hogy pontosan milyen mechanikákra számíthatunk a harcok során, arról a frissen kiadott gameplay bemutató igyekszik rövid áttekintést nyújtani. Az adaptáció megjelenési dátuma egyelőre ismeretlen, a platformlistán a PC-t, PS4-es, PS5-öt és Xbox Series-t találjuk.