Bosszúálló volt az apám

Ha erősen gondolkodom, eszembe jut első találkozásom a legyőzhetetlen Vasemberrel, éppen annyi idős voltam, mint jelenleg a fiam. A 6. osztály tanévzáró ünnepsége után belevetettem magam 1993 nyarába, a nap jelentős részében bandáztunk: bicikliverseny, foci a salakon, bújócskázás, verekedés, gördeszkázás és sok más klasszikus Y-generációs vakációs tevékenység mellett már becsúszott itt-ott egy kis Commodore/Atari/Sárga Kazettás Nintendo/arcade gép, de legnagyobb szenvedélyem a képregényolvasás / képregénygyűjtés volt. Azokból is a Marvel szuperhősök voltak a legkedvesebbek számomra: A Csodálatos Pókember hologramos borítója a jubileumi 50. számot ünnepelte, mellette már több mint egy éve futott az X-Men, valamint a Bosszú Angyalai (The Avengers) is éppen bemutatkoztak a Marvel Extra címmel startoló új Kandi Lapban.

A 24 számot megélt, kéthavonta megjelenő kiadvány célja azon Marvel karakterek megismertetése volt a magyar közönséggel, akik a piac szerény méretéből adódóan nem kaphattak saját sorozatot, mint például a Bosszúállók, a Fantasztikus Négyes, Fenegyerek vagy éppen Vasember.

A '93-ban egy három részes történetszállal bemutatkozó, majd itt-ott (Titkos Háború) felbukkanó Vasember soha nem közelíthette meg Pókember vagy Batman népszerűségét, de a képregényekkel egy kis ízelítőt kaptunk Tony Stark életéből másfél évtizeddel Robert Downey Jr. emlékezetes alakítása előtt. A végtelen kontent korából visszatekintve megmosolyogtató, hogy ezzel a néhány kockással kellett beérni, de a 90-es években más ritmusban éltük az életünket, képzelőerőnket használva képesek voltunk magunknak új kalandokat generálni az ismert alapokra építkezve. Külön érdekesség, hogy az USA-ban ekkora az első sorozat 300. számát is elérő Iron Man történetekből pont azt választották ki a magyar szerkesztők, amelyből a 27 évvel később debütáló Iron Man VR inspirálódott, itt lépett színre először Ghost.

• Marvel Extra 3 - 1993/3 június (Iron Man #219) - Szellemek nincsenek

• Marvel Extra 4 - 1993/4 augusztus (Iron Man #220) - A hely szelleme

• Marvel Extra 5 - 1993/5 október (Iron Man #221) - Szellemtörténet

Az évek teltek, a képregények eltűntek az életemből egy jó időre, pontosabban átköltöztek a mozivászonra: Joel Schumacher Batman filmjei, Sam Raimi Pókember-trilógiája, Bryan Singer X-Menjei...majd 2008-ban az Iron Man-el elstartolt a Marvel-moziuniverzum is. Amelynek voltak remek (Guardians of the Galaxy, Avengers: Infinity War, Spider-Man: No Way Home) és borzasztó (Thor: Love and Thunder, The Marvels, Ant-Man and the Wasp: Quantumania) pillanatai is, a Vasember-filmeket inkább sorolnám az első kategóriába, amihez persze nagyban hozzájárul a karakter iránt érzett szimpátia, illetve a remek színészválasztás is. Az immerzió következő fokát a videojátékok jelentették volna, de a mozifilmekkel együtt érkező licenszjátékok 40 körüli Meta-pontszáma ahhoz is kevés volt, hogy egyáltalán felfigyeljek a létükre, ezért egészen 2020-ig kellett várnom az első komolyan vehető Vasember-játék megjelenésére.

Tervezett sok szuperfegyvert

Mivel már akkor is a virtuális valóság volt a legközelebb számomra ahhoz, amit szenvedélynek nevezhetünk, illetve a mai helyzethez hasonlóan akkoriban sem voltunk különösebben elkényeztetve VR-címekkel, ezért izgatottan vártam a Sony által finanszírozott Iron Man VR megjelenését. A koronavírus-járvány ellen sajnos a Mark III páncél sem jelentett megfelelő védelmet, ezért áprilisban határozatlan időre eltolták a premiert, viszont májusban váratlanul kiadtak egy játszható demót...amely az irányítást bemutató gyakorlópályán kívül mindössze egyetlen küldetést tartalmazott, de engem annyira beszippantott a - negyed óra alatt teljesíthető - próbaverzió, annyiszor futottam neki újra és újra a még jobb köridőért, amíg meg nem döntöttem a fejlesztők rekordját is sok-sok órával később.

Mondanom sem kell ezek után, mennyire remegve vártam a teljes játékot, természetesen azonnal rácuppantam és a vásárlás napján végigjátszottam, majd számos alkalommal visszatértem a felhők közé egy-két órányi felhőtlen szórakozás erejéig, az év játéka választáson csak a The Last of Us Part II tudta megelőzni. Nem meglepő módon az első szerzemények egyikeként kattintottam be a közelmúltban fejemre került Quest 3-ra, egyszerűen csak kíváncsi voltam a portolás színvonalára egy sok tekintetben korszerűbb platformon, de arra azért nem számítottam, hogy szuperhősként vállalok másodállást idén júliusban is.

Nem számítottam rá, hogy a vezetéknélküli 360°-os totális szabadság tökéletes szintre emel egy alapjában véve zseniális és addiktív, de a technológia gyermekbetegségeivel küzdő játékélményt. Szívesen megkérdezném a fejlesztőket, az analóg karokkal nem rendelkező Move kontrollerek lehetőségeit tanulmányozva jött-e az irányítási rendszer ötlete és azzal együtt Iron Man, vagy előbb volt a kezükben a licenc és ahhoz kellett valami használhatót összedobni? A végeredmény szempontjából mindegy is, a tenyereinkben elhelyezkedő sugárhajtóművekkel történő irányításnál nem sok felemelőbb élménnyel találkoztam eddig VR pályafutásom során, de ez a feature alapvetően a PlayStation VR változatban is meglepően jól működött, a Meta Quest Touch Plus controller "csak" a pontosságon javított egy embereset. A nagyobb változás a harcban keresendő, itt már nem lépcsőfokok, hanem lépcsőházak választják választják el egymástól a két verziót. Ehhez fontos megérteni, hogy az Iron Man VR-ban a harcok a légtérben zajlanak, az ellenséges drónok minden irányból támadnak ránk és most már mi is szabadon repkedhetünk ebben a térben, hiszen nem tekeredik fel semmilyen kábel, nem szükséges állandóan alapállapotba korrigálni magunkat, nem is értelmezhető többé a "default/szembe a kamerával" állapot, maradt helyette a nagybetűs FLOW. Aláírom, négy évvel ezelőtt a PSVR változat a korlátaihoz mérten maga volt a fekete mágia, az államat keresgéltem egy-egy intezívebb harc és a HMD levétele után azzal szembesülve, hogy egy ideje már háttal a kamerának játszom, de a mostani szabadság ehhez képest is új dimenziókat nyitott meg. A harcrendszer szerves, flottul működő, organikus részévé vált a közelharc, azaz tenyerünket ökölbe szorítva egyik ellenféltől a másikig ütjük magunkat, minden bizonnyal ezen rendszer alapjaira épül majd az ősszel érkező Batman Arkham Shadow is.

Legyőzte a Titánembert

Az Iron Man VR nem volt egy különösebben nagy költségvetésű projekt, a Marvelnek biztos szép kis summát kellett leperkálni a jogokért, de a pókból, denevérből, szuperből készült brandekhez viszonyítva jóval szerényebb összeget, illetve csupán 30-35 fejlesztő négyéves munkájának gyümölcse a produktum. Nem dolgoztak elismert írók tucatjai szerteágazó történetfonalakon, ennek ellenére képregényes mércével mérve egy nagyon patent kis sztorit sikerült összehozni, amely nem csak könnyedén szórakoztat, de olyan mindennapjaink részét képező halálosan komoly témákkal késztet gondolkodásra, mint a fegyvergyártók ártatlan civil áldozatok életének kioltásában viselt felelőssége vagy a mesterséges intelligencia túlzott hatalommal felruházásának veszélyei. Ismertebb szinkronszínészek nélkül zajlottak a munkálatok, mégis figyelemre méltót alkotott a maréknyi stáb, nagyon jó érzékkel találták el, mikor és mennyire kell komolyan venni magukat és mikor nem. A karakterek/helyszínek kidolgozottsága nem vetekedhet egy hagyományos játékéval, hiszen jóval magasabb képkocka/másodperc értékkel kell kalkulálni, ennek ellenére őrület, mennyire jól néz ki Questen is, néha mintha egy generációs ugrás lenne az amúgy papíron, nyers számítási teljesítményben gyorsabb PS4-hez képest!

A kampány teljesítése után élvezet volt belevetni magam a harci- és versenykihívásokba, örömkönnyek potyogtak a szemem sarkából, amikor azzal szembesültem, hogy a PlayStation VR két perces (!!!) töltési ideje tíz másodpercre redukálódott, ezáltal az Ultimate nehézségi szintnél többé nem a várakozás okozta frusztráció jelentette a legnagyobb kihívást.

Lássanak hát csodát kicsik és nagyok, a legyőzhetetlen Vasember én magam vagyok!

Nem könnyű fejre pattintható és hagyományos képernyőn futó játékot összehasonlítani, és nem is kell mindenáron. Nagyon messze vagyunk még attól, hogy történetmesélésben, összetettségben, kidolgozottságban akár csak a nagy testvérek közelébe érjen, de a saját ligájában megmérettetve az Iron Man VR egy megkerülhetetlen mestermű. Egy olyan játék, amely definiálja magát a játék szót. Nem mindenkinek, határozottan nem ajánlom kezdő VR-játékosoknak, de ha van mögötted pár száz óra VR, nem félsz egy kicsit mozogni/ugrálni/izzadni, esetleg csak szereted a repülést, érdemes lehet ezt a semmi máshoz nem fogható szuperhős élményt megtapasztalnod. Ahogyan 1993-ban tetrominók potyogtak előttem, úgy repültem Iron Man páncéljában az elmúlt hetek során még álmomban is. Csodálatos, rendkívüli, legyőzhetetlen, kihagyhatatlan.