NeoSprint - Mázli újratöltveTeszt

A Sprint ismerősen csenghet az idősebb korosztálynak, ugyanis ez volt az Atari egyik slágercíme 1977-ben (egyébként a legutolsó Arcadian is kint volt ez a masina, így akár még láthattátok is), amely érdekessége, hogy elsőként villantott kétjátékos kasztnit és csak egy évvel később jelent meg egyszemélyes módozatban. A játék különböző variánsai egymást követő három évben is a világ legjobbjai közt voltak, ez pedig részben annak tudható be, hogy ez volt az egyik első olyan Atari játék, amely már a logikai huzalozás helyett valódi mikroprocesszoros vezérlést kapott (méghozzá a legendás, mikroszámítógépek / konzolok százmillióiban helyet kapott 6502-t), ezáltal a vektorizált adattömböknek köszönhetően először láthatott a közönség számítógép által “vezetett” járművet a képernyőn.

No, de eltelt 47 esztendő és a manapság szép komótosan a saját brandjét újraépítő vállalat már nem az első olyan játékát adja ki az utóbbi időszakban, amely tényleg odafigyelésre ad okot. A NeoSprint is ilyen - bár Unity fut alatta, de simán hozza az egy képernyőre fókuszáló izometrikus nézetű retró versenyjátékok szellemét, amelyet ugyan könnyű elsajátítani, de annál nehezebb mesteri szintre emelni. Az első blikkre mobiljátéknak tűnő NeoSprint kölcsön vehetné a “more than meets the eye” jelzőt is, ugyanis az egyszerűnek tűnő játékmenet mögött igenis van potenciál. Az autóknak van fizikája, hat rájuk a gyorsulás, a technikásabb pályákon durvuló csetepaté erőhatásai mellett pedig még driftelni is lehet/kell benne.

A kilenc különböző autótípusnak érezhető súlya van és érzésre máshogy is viselkednek emiatt, így egyáltalán nem mindegy, hogy melyik lokációnak milyen járgánnyal vágunk neki. A szép az egészben, hogy ezt az egészen egyszerű de élvezetes játékot szépen felcicomázták különböző helyszínekkel (erdő, sivatag, városi látkép, stb.), Atari-specifikus matricákkal és festésekkel - de ami még inkább vonzóvá teszi, hogy akad benne egy egész tartalmas kampány többféle kupa sorozattal, jópofa time trial és akadályverseny lehetőség, valamint egy akár 8-fős helyi multiplayer mókázás is, amely egészen ritkaságszámba megy manapság. A sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy a “csak megnézem gyorsan” gondolatból nagyjából egy másfél-két órás elvonulás lett, amely aztán a sok szép emlék (SuperCars, Rock’n Roll Racing, Ignition, Micro Machines és társai) retroid mosolyát is előcsalta belőlem. De ami az igazán nagyszerű benne, az a könnyű és gyorsan megtanulható pályaszerkesztője: pikkpakk össze lehet kalapálni vele őrült kanyargós, rámpás, ugratós, vagy hajtűkanyaros szakaszokat, amit kidekorálva akár meg is oszthatunk másokkal, sőt! Egyedi Grand Prix-et is létrehozhatunk belőlük, vagy másokét is kipörgethetjük, már amennyiben netre engedjük ezt a derék jószágot.

Mit mondjak, az utóbbi időben az Atarinak valahogy sikerül az óvatos, bátortalan lépéseivel az ismert "hagyatékkezelő"-titulus mellett újabb és újabb apró indie szösszenetekkel megörvendeztetnie. Jól válogatják meg mostanság a kis stúdiókkal való közreműködést és még mindig ugyan a saját univerzumuk szintjén, de szépen bővítgetik ezt az újhullámos portfoliót. Az Atari 50 kiadásuk kiegészítése mellett a WayForwarddal készülnek a legendás Yars’ Revenge metroidvaniába oltott folytatásával ( ez lesz az ősszel érkező Yars’ Rising), futják a köröket a régi játékaikat új köntösbe-, és új játékelemekkel felöltöztető Recharged sorozatukkal, épp túl vannak a Dreams Uncorporated-féle Lunar Lander újragondolásán és több bejelentetlen indie projektjük is fut jelenleg. A NeoSprint is azt bizonyítja, hogy apró odafigyeléssel és jó témaválasztással meg lehet találni a szűk piaci rést, ahol ez az újragondolt kiadó még hosszú ideig a játékipar egy legendás korának hagyatékát gondozhatja.

PLATFORM Atari VCS, PC Steam, Xbox, PS, Switch KIADÓ ATARI FEJLESZTŐ Headless Chicken MEGJELENÉS 2024. június 27. ÁR 28 EUR