Az év legjobb játékai: 10-12025

A bemelegítés után jön a toplista lényegi része: lássuk, hogy a Gamer365 közössége szerint melyek voltak 2025 legemlékezetesebb címei - köztük az Év Játéka!

#10 | HADES II

Supergiant Games | PC, Switch 2, Switch

Fieldtom írta | Az elsőbe éppen belekóstoltam néhány nappal azután, hogy megjelent a második rész. Kapudrognak kiváló volt, be is zsákoltam a kettőt azonnal. Idén a Hades 2 -be toltam a legtöbb órát (olyan 70-et), és még nincs vége, rengeteg dolog/achievement vár lezárásra. Minden eleméből a maximális törődés és a minőség iránti elkötelezettség árad, egy tökéletesre csiszolt, letehetetlen gyöngyszem.

Morko írta | A Supergiant games megtalálta a tökéletes roguelike formulát. Végtelenül addiktív és szórakoztató a játékmenet. Az állandó progress mind gameplay, mind sztori szinten folyamatosan ösztönöz, hogy belevágj egy újabb runba, és azon kapod magad, hogy már az 50. óránál jársz, és egy percig sem érezted repetitívnek.

Kuresz írta | Az első részét is imádtam, de a folytatásnak sikerült minden aspektusában megújulnia. Pont ott tett hozzá, ahol lehetett. Direkt nem írtam most "kellett"-et, mert az első részbe sem nagyon lehet belekötni. Semmi felesleges újítás, ami miatt mássá vált volna a játék. Csak a tökéletesre csiszolt formula. Akinek kicsit is tetszett az első rész, annak kötelező darab.

#9 | METROID PRIME 4 BEYOND

Retro Studios | Switch 2, Switch | Teszt

Krisz576 írta | A Metroid számomra a GameBoy óta egy egészen fantasztikus világot és élményt jelent, a szinte tökéletes Prime pedig 11 évvel később sokkolóan gyönyörű és korszakalkotó módon ültette át az atmoszféráját és gameplay-t 3D-be, így talán nem meglepő, hogy a Metroid Prime 4 nekem már az első órákban olyasmi érzést adott, amit nagyon kevés játék tud: hazatérést. Samus páncélja brutál jól néz ki, a világ színes, letisztult és elképesztően hangulatos, a mozgás pedig magas - 120 FPS - képfrissítés mellett döbbenetesen fluid. Hiába érződik, hogy Switch-alapokon nyugszik, egyes részein lenyűgözően szép (igazából akár még Switch 1-en is), stílusban, animációkban és effektekben pedig kifejezetten erős, a sisak tükröződései, a Morph Ball, a hangok és zenék mind hozzák a klasszikus Prime-érzést. A kezdet kicsit akciódúsabb, mint amit egy Metroidtól várna az ember, de ahogy haladunk előre, megérkezik az igazi Metroid-hangulat: csend, misztikum, idegen terek, felfedezés. A belső helyszínek eleinte visszafogottabbak, később viszont jönnek azok a gyönyörű, színes idegen világok, amikre tényleg wow-hatással reagál az ember, vagy legalábbis én biztosan. A bossok nem feltétlen brutálisan nehezek, inkább ötletesek, számomra abszolút működik ismét az egész. Vannak vitatható döntések újítások terén, néhol kiszámíthatóbb, mint reméltem, de még ha nem is játszottam még végig, összességében eddig úgy érzem, egy nagyon erős, szerethető Metroid. Rajongóként ennyi idő után pontosan erre volt szükségem.

szeth36 írta | Nagy szerencséje van a Prime-nak, hogy a mai napig nincs igazán kihívója, és még egy ilyen közepes cím is képes elvarázsolni az embert. Engem az első pillanattól megvett a klasszikus Prime zenékkel, mechanikákkal, dizájnnal. Gyönyörűen fest 4K-ban, és bár látszanak a hibás tervezői döntések, azt el kell ismerni, a Retro Studios megpróbálta kihozni ebből a maximumot, és bár a várt feltámadás elmaradt, egy jó kis Metroidot kaptak a rajongók

theSickness írta | Valahogy sótlanabb, kiszámíthatóbb, mint amit egy Metroidtól várna az ember, valahogy mégis működik, a bossok közt kifejezetten nehezek nem, ám ötletesek annál inkább akadnak, és mint metroidvania, abszolút életképes. Lehetne még rajta fogást találni, személy szerint inkább a parádés kinézetet emelném még ki: az idegen folyosók, hatalmas gyárak és lávafolyamok által felperzselt barlangjáratok sokszor elképesztően kidolgozottak, lenyűgözően festenek a Nintendo legfrissebb konzolján.

#8 | KINGDOM COME: DELIVERANCE II

Warhorse Studios | PC, PS5, Xbox Series | Teszt

szeth36 írta | Már az első rész is teljesen magával ragadott, pedig az még inkább volt egy lelkes kis indie cím, mint a mondjuk egy Witcher 3-mal egy lapon említhető masszív RPG, de a 2. rész minden várakozásomat felülmúlta. Valójában nem tettek egyebet a Warhourse-nál, mint végigmentek a maguk által kitalált rendszereken, és mindent a végletekig políroztak. A fő történet és a mellékküldetések is mind annyira jól vannak megírva!

Titto írta | Rendkívül mély és hiteles középkori világ, ahol minden döntésnek súlya van. A realista játékmenet és a részletes RPG-rendszerek hosszú távon is lekötnek, nem csak az első órákban. A történetvezetés és a karakterek sokkal emberközelibbek, mint a legtöbb mai játékban, ezért érzelmileg is jobban bevon. Nem „instant élmény”, hanem egy olyan játék, ami idővel egyre jobbá válik.

Doberman írta | Ez roppant nehéz eset, a szó minden értelmében, mert bántóan paraszt, ellentmondást nem tűrően vezet a játék. Az első rész ezért kapott hideget meleget. A középkori téma miatt viszont önként meghajoltam és dugtam be a fejem a horogba. Mert lehet jól csinálni saját elképzelés szerint, aztán persze a végére kiforogja magát, és úthengerként darálhatunk.

#7 | SPLIT FICTION

Hazelight Studios | PC, PS5, Xbox Series, Switch 2 | Teszt

Zsozsa74 írta | Mindig nagyon várom a viszonylag egyszerűbb játékmenetű couch coop gémeket, hogy asszonypajtival együtt Xboxozhassunk. Sajnos nagyon kevés van ezekből. A jelen darab pont ideális volt, elképesztő változatosság, néhol igazi adrenalinbomba, és jó hosszú volt. Végigmentünk az összes titkos pályán, és rápróbáltunk az ultra hardcore titkos pályára is, ahol bukta esetén mindig legelölről kell kezdeni a mókát. De ott azért hamar feladtuk. A sztorija sem volt rossz, de itt most nem az volt a lényeg, hanem az eszeveszett változatos játékmechanikák. Abból pedig dögivel volt. Jó lenne minden évben egy hasonló családilag is játszható játék!

szeth36 írta | Kisfiammal nyomtuk végig, akárcsak az It Takes Two-t. Nálunk annyira bejött, hogy érik a újrázás Switch 2-n. Bárki bármit mond, ezek a játékok szerintem baromi jó élmények kettesben.

Szativolution írta | Igazi akció hullámvasút, mindez páratlan coopban. Az elődhöz és annak mélyebb rétegeihez ugyan nem ér fel, de ha létezik olyan, hogy popcorn-játék, ez tuti az.

#6 | HOLLOW KNIGHT: SILKSONG

Team Cherry | PC, PS5, PS4, Xbox Series, Xbox One, Switch 2, Switch

skiz0 írta | "A jó dolgokra mindig várni kell" – megmondták az okosok. Ezen mondás a Silksong esetében sem alaptalan, hiszen rengeteget kellett rá várnunk, miközben csak egy morzsányit mutattak abból az emeletes esküvői tortából, amely végül extra nagyra nőtt. Nemcsak hogy hatalmas lett, hanem kifejezetten nehezen "fogyasztható" is – mégis valami ellenállhatatlan módon zabáltatja magát. Aki azt gondolja, hogy a soulslike játékoknál nincs szivatósabb és nehezebb műfaj, az bizony téved; a Silksong kegyetlen, már-már túlzó kihívásokat tartogat, próbára téve a játékos türelmét és reflexeit. Külön illik kiemelni a játék látványvilágát, valamint a nagybetűs ZENÉT, amely egyszerre áraszt fülbemászó melankóliát és lenyűgöző szépséget - tökéletesen megteremtve így a játék atmoszféráját.

eikichi írta | Ennek a megjelenését speciel követtem és nagyon vártam. Szerintem jobb (az elején picit szokatlanabb és szűkösebb), több és még rohadékabb mint a Hollow Knight. Azért csak harmadik hely mert it-ott már túl tolták a szemétkedést a készítők. Nem kicsit, nagyon.

Krisz576 írta | Egyszerre gyönyörű és könyörtelen élmény. Elsőre „csak” egy 2D-s metroidvaniának tűnhet, de hamar kiderül, hogy sokkal több van a felszín alatt: feszes, tanulható, mégis kíméletlenül pontos harcrendszerrel, ahol a hibákért azonnal megfizetünk. Hornet mozgása gyorsabb, agresszívabb, a harcok dinamikusabbak, viszont a bossok hosszúak, fárasztóak és nem igazán engedik a félrenyomást. A látvány és a dizájn viszont elbűvölő: meseszerű, aranyos, de közben nyomasztó és melankolikus, a zene pedig szuperül passzol az atmoszférához. Fura módon a sok halál sem annyira frusztráló, mert általában pontosan tudtam, hol rontottam el, még akkor is, ha néha érezhető, hogy a készítők mintha túllőttek volna a célon. Nem könnyű, és főleg nem egy rövid játék, végig sem tudtam még vinni, de nagyon is könnyű elveszni benne. A Silksong nem finomkodik, de brutálisan be is szippanthat.

#5 | SILENT HILL F

Neobards Entertainment | PC, PS5, Xbox Series | Teszt

szeth36 írta | Baromi beteg cucc, az eleje király, a vége ütős, a közepe sajnos kicsit ül. Az biztos, hogy az egyedi környezete és a végső poén sokat dob rajta. Az utóbbi évek legjobb új Silent Hill-je.

evoken írta | Szerintem ez a játék egy tökéletes pszicho-horror. Végre nem a szokásos klisés jumpscare baromságok és a mondanivaló teljes hiánya, amire a stilus 90%-a épült az elmúlt évtizedben. Vagy úgy nagyjából a Silent Hill 4 óta... De hogy mennyire Silent Hill? Én több jellemzőjük miatt is szerettem a klasszikus részeket, ezekből az f sokat kipipál, szóval nálam ez egy teljesértékű Silent Hill. Az új dolgok pedig sokat tesznek hozzá az élményhez, pl. a falu valami eszméletlenül fest, szerintem sokról maradnak le azok, akik már az ezerszer látott amerikai kisvárost akarják megélni újra és újra.

Kuresz írta | Visszatért a Silent Hill! Mégpedig milyen formában?! Eleinte nem tudtam elképzelni, hogy működjön a játék egy teljesen más setuppal (Japán). Az első 10 perc után viszont teljesen eloszlott az összes kétségem. Ez egy minden porcikájában teljesértékű, valódi SILENT HILL. A 3. rész óta nem volt számomra ennyire tökéletes túlélő-horror. A 3 végigjátszás sok fáradt munkanapot eredményezett, mert alvás helyett inkább játszottam...

Krisz576 írta | A Silent Hill f számomra egy nagyon erős, de mégsem hibátlan visszatérés. A hangulat, a látvány és a gore tulajdonképpen nagyon ütős: a japán környezet friss, beteg és nyugtalanító, a J-horror vonal pedig simán (sőt talán önmagában is) elviszi a hátán az élményt. A falu, a dizájn, a zene és az általános atmoszféra kifejezetten emlékezetes, és végre nem olcsó jumpscare-ekkel próbál dolgozni, hanem pszichológiai nyomással. Ami viszont megosztó, az a harcrendszer. Nem a nehézségével van gond, hanem azzal, hogy darabos, széttöredezett, sokszor inkább ellenem dolgozik, és képes kizökkenteni az amúgy (akár) nagyon erős hangulatból. Ilyenkor még a zene is nagyon idegesítővé válik, pedig önmagában jól működne. A sztori érdekes, van benne potenciál, az eleje nagyon bejött, de a közepe kissé leült. Mindezek ellenére a Silent Hill f egy bátor, bevállalós darab. Új irányba vitte a szériát, ami nem mindenkinek jött be, de rengeteg klasszikus Silent Hill-érzést is visszahoz: feszültség, puzzle-ök, tárgykeresés, nyomasztó misztikus világ. Nem tökéletes, de határozott lépés volt (és pont ezért jó látni, hogy közben az SH2 remake-nél megmaradt a tisztelet a klasszikus recept iránt).

#4 | BATTLEFIELD 6

Battlefield Studios | PC, PS5, Xbox Series | Teszt

Titto írta | Technikailag és látványban kiemelkedő, a nagy léptékű csaták ismét hozzák a klasszikus Battlefield-érzést. A multiplayer azonnali adrenalint ad, barátokkal különösen erős élmény. Ugyanakkor inkább pillanatnyi intenzitásra épít, kevésbé ad maradandó, személyes élményt, mint az első helyezett. A rangsorban azért csúszik le, mert a hosszú távú mélység helyett a folyamatos pörgés dominál.

laja x írta | Nekem nagyon hozta a megfáradt COD és az elb@szott előző BF után az új epizód. Nem csak a multi, de a sztori is bejött, hiába mondták, hogy gyenge, én kétszer is végignyomtam.

Nandoo írta | Kellett már egy jó BF. Nekem, nekünk, a stílusnak.

#3 | GHOST OF YOTEI

Sucker Punch Productions | PS5 | Teszt

Krisz576 írta | A Ghost of Yōtei volt még idén egy nagyon erős versenyző, amely nagyon hamar beszippantott. Már a nyitány, a halállista „rajzolása” is erősen filmes, Tarantino–Kurosawa hangulatot árasztott, és onnantól nehéz volt nem bennemaradni. A világ meseszép, festői, az art design még a Tsushimát is simán túlragyogja, a zene pedig zseniális: japán motívumok, de westernes, néha már-már mexikói beütéssel, tökéletesen alátámasztva a bosszútörténetet. Mindezt olyan apró, de remekül passzoló elemek fűszerezik, mint a hangdizájn, a szél, a neszek, a DualSense visszajelzései, melyek mind elképesztően jól működnek. A harcok szerintem összességében jobbak lettek, bár nem mindenkinek fekszik a fegyverváltogatós megoldás, és hosszú távon az is érződik, hogy nem forgatta fel gyökeresen a receptet a Tsushima után. Open worldként biztonsági játék: rengeteg apró elfoglaltság, nyomozás, melléktevékenység, amik eleinte nagyon visznek, később viszont repetitívek. Mégis megvan benne az a „plusz”, ami miatt hosszú órák után is szívesen maradok, illetve visszatérek hozzá. Nem feltétlenül akkora újítás, de kellő mértékben csiszolt, hangulatos folytatás, teljesen új történettel, és ebben a műfajban szerintem ez bőven elég is volt.

evoken írta | Az első három helyezettemet szinte ugyanannyira élveztem idén, de a Yoteiben volt meg az a bizonyos kis plusz, ami miatt ez volt nekem a legjobb élmény a többi közül. A 70. óra után is el tudott varázsolni a sajátos hangulatával és a minden porcikájában csúcsminőségűre csiszoltságával. Az előző részben látott art design még jobban tündököl, a hangok tökéletesek: neszező ligetek, rianó jég, paták dübögése - fülessel hatalmas élmény ez a játék! A DualSense pedig még tovább fokozza mindezt, érzem a súlyos ló vágtáját és a szél finom suhogását az ujjaim között. A zenék fantasziktusak, sokszor filmzenés, westernes, ami tökeletesen ágyaz meg ennek a bosszúsztorinak. Nekem minden szereplő szimpatikus volt, logikus motivációkkal, sőt, néhol még szürkezóna is felvillant, ami ilyen történetekben nem feltétlenül jellemző. Viszont harmadikra már mindenképpen újitani kell valamit, mert néha sajnos ugy éreztem, hogy csak egy Tsushima DLC-vel játszom.

Spaceghost írta | Gondolkodtam, hogy mi tetszik jobban, a Death Stranding 2, vagy ez, de végül úgy voltam vele, hogy ezt jobban élvezem, illetve nekem technikailag jobban is tetszik. Mindenben jobb, mint az első rész, annak ellenére, hogy vannak elemei, amik ugyanazok vagy hasonlóak, mégis végig úgy éreztem, hogy ez egy teljesen másik játék. Bár a főhőssel nem igazán sikerült megbarátkoznom, túl karótnyelt, de ettől függetlenül mindenféle téren egy maximálisan összerakott játék érzetét adja.

unknown soldier írta | Objektíven nézve nem gondolnám az év legjobb játékának, de engem másodszor is nagyon magával ragadott a Sucker Punch-féle feudális Japán. Klasszikus remek "folytatás", mindenben jobb, több, csiszoltabb, mint az előd, kellemes kis finom újításokkal, de nem annyival, hogy felborítsa a szintén remek Tsushima által lefektetett alapokat. Audio-vizuális mestermű, tényleg művészet, amit a fejlesztők összehoztak megint, valamint ami szintén tetszett, hogy az alap, már-már unalmas bosszúsztorit picit sikerült megfűszerezni, volt pár érdekes momentum, amire nem feltétlen számított az ember, és szépen bemutatta az ellenoldal motivációit is.

#2 | DEATH STRANDING 2: ON THE BEACH

Kojima Productions | PS5 | Teszt

TidusFamous írta | Egy tökéletes folytatás, amely tökéletesre lett polírozva. Lehet játékosbarátabb, mint az első rész, de ez engem egyáltalán nem zavar, a végén lévő boss fight meg... MGS4 korszakot idéz nálam, ami a kedvenc PS3 játékom volt. Nem csalódtam ebben a címben, sőt. Köszönöm, Kojima!

Drazse írta | Azt mondta Kojima, direkt "rontott" a játékon, hogy ne legyen túl mainstream. Hát, szerintem többet kellett volna. Imádtam az első rész egyenetlenségét és emészthetetlenségét, míg ez a második a minden téren egyértelmű fejlődésnek köszönhetően egy sima blockbuster AAA játék érzetét kelti, ez pedig inkább ártott az élménynek.

unknown soldier írta | Kicsit elmúlt az újdonság varázsa is nála, de mégis kellemesen kibővítette Kojima elborult világát. Remek karakterek, remek sztori, libabőrös OST, technikai erőfitogtatás, a Yōtei-jel ellentétben inkább a realizmusra törekedve, nem a művészi vonalra.

Krisz576 írta | Lassan 300 órát is átlépő és szinte kimeríthetetlen tartalmával már önmagában egy-két évtizedes rekordot döntött nálam konzolon, de valószínűleg a teljes generációt tekintve a legnagyobb hatással volt rám bármilyen másik alkotással összevetve. A referenciaszintű felpiszkált Decima motor lenyűgöző látványvilága külön bónusz, megunhatatlanul szép, az első rész alapjaira épülő, de jócskán kibővített és optimalizált gameplayt pedig nem csak igen hamar megszerettem, de egyszerűen azóta sem ereszt. Ez a "játék" - ha még annak hívható - viszont annyival, de annyival több belül. Persze Kojima fantáziája egyszerűen határtalan, komolyan mondom nincsen még egy ilyen koponya, de ami igazán megfog a Death Stranding 2-ben, az nem is feltétlenül csak az egyénisége, hanem a rengeteg érték és szeretet, és ehhez a fantasztikusan élethű átvezetők, animációk, különböző hírességek játéka - élükön Norman Reedusszal - , a szívszorító dallamok, és persze a történet és hangulat is mind erősen hozzájárulnak.

Morko írta | Idén ez volt az egyetlen játék, ami rávett, hogy bekapcsoljam a PlayStationt, de ha minden évben kapunk egy ilyen magas szinten megkomponált játékot a Sonytól, akkor nem fogok emiatt szomorkodni. Az év egyik leglátványosabb környezetében barangolhattam Sammel, és a legszebben elmesélt, legbizarrabb történetet kaptam Kojimától. Az audiovizuális történetmesélés, a kameramozgások, a plánozás, a fények, a színészi játék és a zene mesterien megkomponált egyvelege. Az ilyen játékok után azt érzem filmes szakemberként, hogy a szeretett médiumom a végét járja, és a videojáték a következő evolúciós lépés a vizuális történetmesélésben.

evoken írta | Az élmény még mindig teljesen egyedi a videójátékok között, de már nem akkora az impact, mint az első résznél volt. A sztorit persze szuper volt megélni, Troy Baker egy állat, imádtam az alakitását (khm, khm VGA...), de közben meg befogadhatóbb lett az egész, nincs már az a logisztika minden útnak indulás elött, nincs az a parafaktor, amikor egy BT zóna keresztezi az utadat. De az unikalitása kárpótol mindenért, kösz Kojima, hogy továbbra is ránkborítod az elméd. Ja, és az intrója az egyik legjobb dolog, ami valaha a gamingben történt! Szívesen megnézetném azokkal, akik komolytalannak tartják a videójátékokat...

theSickness írta | Kojimát alapvetően túlértékeltnek tartom, viszont itt hasított belém, mekkora szüksége van a játékiparnak olyan emberekre, akik valóban tudnak gameplay és dizájn/vizualitás szintjén is újat, eredetit alkotni. Az első részt nem igazán kedveltem, a folytatás viszont érdekesebb, sokszínűbb, kevésbé korlátozott, és játékmenetében is közelebb áll a Phantom Painhez. Igazán különleges darab.

Titto írta | Egyedi, művészi és atmoszférikus alkotás, amely mer teljesen mást csinálni, mint a mainstream játékok. A világépítés és az üzenet erős, gondolkodásra késztet, nem csak szórakoztat. A játékmenet azonban továbbra is megosztó, és nem minden pillanatban élvezetes. Nálam inkább élmény és koncepció, mint „klasszikus értelemben vett” játék, ezért került a harmadik helyre.

#1 | CLAIR OBSCUR: EXPEDITION 33

Sandfall Interactive | PC, PS5, Xbox Series | Teszt

Morko írta | Különösebben sosem rajongtam a JRPG műfajért és a francia kultúráért. Amikor bekerült a Game Pass kínálatába, gondoltam egy pillantást megér, és első pillantásra szerelem lett. Ritkán lehet ilyen hatásos prológussal találkozni, egyből érzelmileg invesztálódik a játékos a kalandba, és nem ereszt a végéig.

M.Á.G.U.S írta | Már az első percekben érezni, hogy egy különleges utazás részei leszünk, fordulatos, lebilincselő történet, remek karakterek, kiváló zenék, olyan stúdiótól, ami a semmiből jött, hasonlót eddig csak japán játékoknál éreztem.

szeth36 írta | Azért vicces, hogy miközben a legendás nagyvállalatok vergődnek, hogy hogyan idézzék meg egykori 2D-s klasszikus RPG-ik hangulatát modern 3D köntösben, jön egy noname 33+ fős francia csapat, és kreativitással, alázattal ledobják az atomot a 2025-ös játékkínálatra. Ez egy igazi "modern" klasszikus JRPG, annak minden előnyével és hátrányával. Mintha egy Final Fantasy VI vagy Golden Sun elevenedne meg 2025-ös köntösben, elvarázsol a történet, a harc, a felfedezés, a grafika, a zene! Megjegyzem, én a hype-ot kicsit soknak éreztem és engem azért picit zavart a JRPG-kel járó grind, csőpályák és "csak" harcra fokuszáló játékmenet, de még így is berántott 40 órára, és felidézte a gyerekkorom legszebb videójátékos emlékeit.

eikichi írta | Már egy ideje nem vagyok olyan naprakész a játékmegjelenések kapcsán, mint pár éve, így nálam ez a játék is radar alatt maradt. Az itt olvasott cikk első pár sora hozta meg a kedvem hozzá, és rántott be újra a videójátékozásba hosszú kihagyott hónapok után. Eszméletlen jó sztori, heroikus jelenetek, festményszerű képi világ és talán minden idők legjobb videójáték soundtrackje... Simán év játéka nálam.

Ra1D3n írta | Idén nem volt kihívója ennek a játéknak. Számomra nem szerepelt a figyelt címek között, láttam róla trailert, de valahogy nem ragadt meg. Megjelenés körül egyik kedves barátom említette először, hogy az első hallott zene mennyire jó, majd később írta, hogy ebben a játékban az összes zene jó. Közben elkezdtek szállingózni a vélemények más játékosoktól, a kiemelkedő értékelések majd minden gaming oldaltól, én meg úgy éreztem, hogy itt konkrétan lemaradok valamiről, és tudni akartam, hogy miről. Mivel UGP-ben Day 1 cím volt, így nem volt sem mentségem, sem ellenvetésem, letöltöttem és elindítottam. Megvan az, amikor egy játék már a menü dallamaitől kezdve a stáblista lepörgéséig végig magas színvonalon képes lekötni a játékos figyelmét? Nos a Clair Obscur: Expedition 33 esetében pontosan ez történt. Mint más JRPG-kben, egyből egy olyan szituációban találjuk magunkat, ahol nem tudjuk, mik az előzmények és mik várnak ránk, mit jelent a Grommage, egészen addig, amíg egy könnyfacsaró, de mégis szép jelenetben a Sandfall kreatívjai letolják a torkunkon a keserű pirulát, és csak annyit tudunk mondani, hogy köszönjük! Ettől a pillanattól kezdve a játék beindul, és a végéig nem enged. A játék igazán egyedi látványvilággal bír, a játékmenet körökre osztott, mint a JRPG-knél, de egy kis csavarral, ami miatt sokan rákaptak, és nem utolsó sorban az egészet végigkíséri a nagybetűs ZENE. Zene, de még milyen zene! Az átvezetők zenéi, a karakterek zenéi, a háttérben dúdoló zeneszakaszok, a nyílt világ dallamai, a harcok alatt felszólaló darabok és ezeken is belül a bossok előtt arcunkba robbanó, hallójárati orgazmust okozó darabok kísérik végig a játékosokat. Ilyen minden téren kiemelkedő soundtrack nem tudom, volt-e valaha játékban, de igazán hálás vagyok érte Lorien Testardnak, aki "elsőbálozóként" lehozott egy valami igazán pofaszaggatóan elképesztő OST-t. Nem kérdés, hogy idén ki volt a király, és remélem, a nagy stúdiók is tanulnak belőle, hogy lehet ezt így is.

Szativolution írta | Azzal nem értek egyet, hogy a világ összes gaming díját elviszi, de abszolút elismerésre méltó, amit összeraktak. A meglepő és mély sztori, a remek mechanikákkal feldobott harc, az elképesztő művészeti dizájn és a kiemelkedő audiovizuális minőség egyértelműen megkerülhetetlen címmé teszi a franciák játékát. Csak így az év végére már kicsit kezd sok lenni a hype-ból.

Zsozsa74 írta | Kezdeném ott, hogy mióta huszonévesen PS1-en játszottam az FF VII-tel (vagy VIII-cal?), messziről kerültem a körökre osztott harccal operáló játékokat, így különösen a JRPG-ket. Nem bírtam felfogni, hogy jönnek valami házak, meg csigaszerű lények és egyszer ők támadnak, egyszer én. Miért jó ez, meg kinek? Na szóval, innentől távol tartottam magam ettől a műfajtól teljesen. És akkor tán tavaly elkezdtek jönni a trélerek, és az egész hangulata kezdett megfogni, bár már azokból is észleltem, hogy a harccal van némi "gond". És akkor eljövend a megjelenés, egyből GP-ben, mondom csak ránézek, legfeljebb végigszenvedem a bevezető részt, aztán meglátjuk. Eltelt kb. fél óra, és ha visszagondolok, még mindig kiráz a hideg, amikor a "Gommage" ismét lecsapott, és Sophie lehulló szirmokként vált semmivé, sok kortársával együtt. Innentől tudtam, hogy mindegy, milyen lesz a harcrendszer, meg akarok küzdeni a Festőnővel életre-, de inkább halára. Elkezdődött a lényegi rész, és bár erősen figyeltem, kénytelen voltam még utánaolvasni, YouTube-ozni, hogy mi hogyan működik, hogy épül fel az egész fejlődési rendszer, elég nehezen vette be az agyam az elején, nem voltam ehhez hozzászokva. És lassan-lassan, túl az ütős sztorin, a fantasztikus grafikán, az elképesztő zenén, elkezdtem élvezni a harcokat, és egy idő után már tudatosan építgettem a karaktereket, és már egyre jobban vártam a következő csatát, képes voltam akár több tucatszor is nekiugrani anyázás nélkül egy-egy harcnak, ha elbuktam, meg újra specelni a karikat. Szóval ez a játék képes volt megszerettetni velem a mindig is utált körökre osztott harcot is, ami azért nagy szó nálam. Persze ez a soulslike-szerű időzítés is sokat adott hozzá. Hozzáteszem, soulslike-okkal sem szoktam játszani a harcrendszer miatt, de valahogy így a kettő egyvelege meg végül nagyon bejött. Egy hihetetlen élményt adott a sztori a teljes zenei és grafikai körítéssel, arról nem is beszélve, a lezárás után nyílt meg szinte a teljes világ, és még rengeteget kalandoztam a sztori befejezése után is. Úgy voltam vele, hogy az évre már be is zárhat miattam a videójáték ipar, ezt már nem fogja felülmúlni semmi. Számomra így is lett, és maradt a játék az abszolút number one. A sztori érdekes volt és szívszorító, a grafika, pontosabban az artstyle is teljesen lenyűgözött, végigfotóztam szinte az egész játékot, a játék zenéjét pedig mai napig hallgatom. Jövő évre tervezek még minimum egy végigjátszást.

Sohien írta | A játék, ami szinte visszarepített a gyerekkoromba, annyira magába szippantott a világa és annak felfedezése. Hihetetlen a története és a hangulata, csodálatos zenével és nagyszerű játékmenettel fűszerezve. Az egyetlen bánatom (ami miatt nem az első helyre került nálam), hogy nem jelent meg Switchre, ami ingázás miatt jelenleg a fő platformom.

Steven2951 írta | Rég volt szerencsém olyan játékkal, ami ennyire meggyötört lelkileg, de ugyanakkor van benne valami melankolikus szépség. A karakterek érdekesek, a művészi látvány szemkápráztató, a zene pedig egy másik dimenzió.

TidusFamous írta | Elképesztő, hogy a franciák egy olyan JRPG-t alkottak (vagy legyen FRPG), amely bőven túlütött azon az üvegplafonon, amit a turn-based harcirendszerü játékok fölé képzünk. Egy csodálatos játék, amely elérte, hogy én, aki szinte csak keleti játékokkal játszik, egy francia címet rakjon első helyre. Minden aspektusát imádtam a játéknak... és én mint FF rajongó kimondom... bár ez lett volna Final Fantasy XVI. Zenéje meg egy modern kori mestermű. Abszolút megérdemelt minden díjat, amit megítélnek neki idén.

Gergő írta | Nagy meglepetés volt számomra, mert nem számítottam ennyire jól működő és szórakoztató játékra. Idén a legtöbb játékot, amit próbáltam, kb. 5 óra után kikapcsoltam és töröltem. Itt viszont nem. A legtöbb elemét már láttuk valahol, mégis így egybegyúrva nagyon szórakoztató. A zene elképesztő, a grafika nagyon adja, a történet pedig teljesen elvarázsolt. És mindezt egy maréknyi csapat hozta tető alá...

Stadia HUN írta | Rendkívül hangulatos cucc, most attól eltekintve, hogy ez tulajdonképpen egy PS2-játék, a sztori, a stílus, a zenék annyira különlegesek, hogy teljesen érthető módon forgatta fel a játékok világát ez az alkotás. Szerencsére sokak szemét felnyitotta ez a játék, hogy AAA-n kívül is van élet.

Köszönjük mindenkinek, aki szavazatával hozzájárult a lista elkészültéhez!

• #30-21
• #20-11