Ha a "Dánia" és a "játék" szavakat felhasználva kellene egy értelmes mondatot alkotnom, jó eséllyel apró kis építőkockákra asszociálnék. Már ha megfogható tárgyakról beszélünk, ellenkező esetben ott van nekünk a játéktörténelem egyik legikonikusabb bérgyilkosa, akit lehetetlen megfogni, hiszen egy ruhacserét követően senkinek nem tűnik fel egy kopasz fickó vonalkóddal a tarkóján. Az ezredfordulót követően a legjobbkor érkezett életembe a Hitman: Codename 47, a hardcore gamingben elmerülő fiatalként, tengernyi idővel gazdálkodva volt elég türelmem és kitartásom a mentési lehetőséggel nem rendelkező küldetések újrakezdéséhez. A 2000-es évek folytatásai (Silent Assassin, Contracts, Blood Money) ugyan nem számítottak kiemelkedően jó játéknak, de bájos esetlenségüket remekül ellensúlyozták a többféleképpen megoldható, változatos missziók, így nem maradhattak ki az osonkodós műfaj kedvelőinek életéből.

A 2006-os Hitman: Blood Money után hosszú időre búcsút intettem a kopasznak, a virtuális valóságban találkoztunk legközelebb. A 2021-ben megjelenő Hitman 3 - a korábbi részekre is kiterjeszthető - hivatalos VR támogatással debütált, első évben kizárólag PlayStation VR-on, majd Steamen is. Az irányításra egy érdekes hibrid megoldást dolgoztak ki a dán lányok: a navigáláshoz jól megszokott hagyományos kontrollerként használhattuk a DualShock 4-et, a VR interakciókban és a célzáshoz viszont a mozgásérzékelős képességeit is igénybe kellett vennünk. Érdekes színfoltként maradt meg a VR hőskorából, de a kétbalkezes-egykezes irányítás miatt nem válhatott igazi klasszikussá, az első rész küldetései után nálam is a feledés homályába merült.

VRgyilkos a szomszédom

Egészen mostanáig, ugyanis a koppenhágai stúdiót csak nem hagyta nyugodni a játékukban leledző virtuális valóság potenciál, ezért futottak még egy kört a negyvenhetessel PlayStation VR2-n is. Mivel a VR szegmens erősen híján van a Hitmanhez hasonló, magas produkciós értékű AAA címeknek, és legalább egy csipetnyi exkluzív tartalommal illett előállni a VR headsetjüket megvásárló játékosoknak, a Sony is támogatta a projekt megvalósulását. Aki egy kicsit is jobban belelát, az tudja, hogy ilyen kaliberű fejlesztéseket natívan VR-ra egyelőre nem lehet rentábilisan kihozni, így maradnak a laposképernyős címekhez készült VR módok: a Resident Evil Village-hez, a Resident Evil 4 remakehez és a Gran Turismo 7-hez csatlakozik most a Hitman: World of Assassination is. Az írás elsősorban a "VR Access" néven kiadott PlayStation VR2 támogatásról fog szólni, az alapjátékokról a maguk idejében számos teszt látott napvilágot, így arra nem térnék ki.

Vágjunk is bele, első körben nézzük meg milyen kényeztetésre számíthatnak szemeink! Senkit ne tévesszen meg a reboot 2016-os megjelenési éve, a teljes széria megkapta a Hitman 3 motorját, ami a hagyományos játékok viadalában már messze jár az élmezőnytől, de PS VR2-n egyenesen a csúcsot ostromolja. A FOVeated rendering teszi a a dolgát, a tűéles kép és az OLED élénk színei ellenállhatatlanul visznek magukkal, mindezt 60 Hz-en natívan/120 Hz-re projektálva, a PlayStation 5 Pro klub tagjai számára ezúttal semmivel nem kedveskedve. Számos gyönyörű, egzotikus és különleges helyszínen kalandozhatunk, egy mindenféle interakció nélküli, egyszerű VR sétaszimulátorként is lenne létjogosultsága, virtuális turistaként ellátogatni egy olasz kisvárosba, egy párizsi divatbemutatóra, kolumbiai esőerdőbe, indiai vagy kínai nagyvárosba, Miami-ba, Dubai-ba, Berlinbe már önmagában is nagy élmény. A Hitmanben megszokott nem lineáris pályatervezés sikeresen teremti meg a játékos számára a nyitott világ illúzióját, noha csak mesterien megtervezett, labirintusszerű, több szintes mini homokozóról beszélhetünk. Az openworld hangulatot fokozzák a VR-ban kimondottan tetszetős távoli, megközelíthetetlen, háttérként szolgáló monumentális objektumok, az i-re a jelentős számú NPC teszi fel a pontot: bizonyos esetekben több száz fős tömegben hömpölyögve kell közelebb férkőzni a célpontunkhoz. A részletekbe menően kidolgozott tágas helyszínek, a nagy számú NPC, a dinamikus élő-lélegző világ körülöttünk a virtuális valóság olyan új dimenziójába repít, melyhez hasonlót csak kevesek tapasztalhattak eddig meg nem hivatalos pécés VR modokat használva (pl: Cyberpunk 2077 Luke Ross Real VR Mod). Ez nem azt jelenti, hogy az Alien Rogue Incursion vagy a Red Matter 2 ne lennének kiváló VR játékok, de bizonyos aspektusaikat nézve képtelenség olyan költségvetésből készülő játékkal versengeniük, aminek egyetlen helyszínében több grafikusi/pályatervezői munka van, mint bennük összesen.

Menjen már arrébb Uram!

Eddig a pontig tulajdonképpen nem is lenne nagy szám, PC-n ezt már három éve is hozta a PlayStation VR exkluzivitás lejárta után. A kiadás különlegessége nem a fejünkön, hanem a kezeinkben keresendő: kétkezes modern VR kontrollerekre szabott irányítást és egy fokkal immerzívebb interakciókat ígértek a fejlesztők. Ezen vállalásukat voltaképpen teljesítették is, ugyan vannak szép számmal kiforrottabb megoldások a piacon, de azok jóval kisebb lélegzetvételű és kezdetektől VR-ra megálmodott címekben fordulnak elő. Az ajtók nyitásához/zárásához elég azokat megérintenünk, számítógépek feltöréséhez eszetlenül püfölni kell a billentyűzetet, a kulcsot elfordítani a zárban, a feszítővassal az igazihoz hasonló mozdulatsort imitálni egy ajtó feltöréséhez. Nyúlkálás és hajolgatás helyett elég csak lenyomnunk az L1/R1-et és az iparági szabvánnyá váló Half-Life: Alyx gravitációs kesztyűihez hasonlóan magunkhoz tudjuk ragadni a fókuszált tárgyakat, majd dinamikusan és egyszerűen használni a könnyen előhívható inventoryból. Kezeink egymástól független mozgatása új lehetőségekkel bővíti repertoárunkat: testek vonszolása közben fedezhetjük magunkat, elhajítható tárgyakkal (pl: kés vagy franciakulcs) két célpontot iktathatunk ki egyidejűleg, és persze a fojtózsinór vagy a kábító fojtás is élethűbb lett ezáltal.

Azok sem járnak rosszul, akik szerint puska kell egy melóhoz. (Olyan puska, amivel lőni szoktak.) Preferált játékstílusom mindig is az észrevétlen lopakodás, álcázás, beépülés, az alternatív útvonalak megtalálása volt a Hitman játékokban, kizárólag a célpontok likvidálása, az is minél trükkösebben, lehetőség szerint fegyverek használata nélkül. Bár napjaink öltönyös mesterbűnözői szívesebben használnak olyan kifinomult eszközöket céljaik eléréséhez mint a titkosszolgálat vagy a sajtó, én ezen a téren kivételesen maradok az olyan hagyományosan konzervatív értékeknél mint az ablakon kiesés, extrém esetben a zongorahúr. Itt viszont a lebukások utáni csetepaték sűrűjében fülig érő szájjal döbbentem rá, mennyire brutálisan élvezetessé tette a tűzpárbajokat a PS VR2 támogatás, John Wick módba kapcsolva egy teljesen új oldalát mutatja meg a játék: Hitman jellegét elveszítve egy intenzív és látványos akcióorgiává vedlik át. A fegyvermodellek kidolgozása pazar, a manuális tárazás realisztikus, a gunplayt megirigyelhetné a natív VR lövöldék java, az adaptív ravaszok alkalmazása példaértékű - félig lenyomva előbb lézeres irányzékot kapunk, majd teljesen meghúzva oszthatjuk a fejeseket. És bizony mennyivel jobb érzés a facebook komment szekciója helyett ilyen formában kiengedni a fáradt gőzt egy hosszú nap végén: shotgun a hátunkra, két stukker a pisztolytáskákba, két gépfegyver a kezünkbe, "Hail to the King, baby!" mondat a szánkba és indulhat az őrjöngés!

Dianás cukorka

Eddig csupa szépet és jót írtam a Hitman VR Access-ről, de pillantsunk be a motorháztető alá! Játékstílusom változásában volt némi szerepe mindenféle bugoknak, talán ismeritek a szállóigét: "Nincs VR megjelenés bogarak nélkül!" A legfájdalmasabb a sok összeomlás volt, az összes PlayStation 5 játékom együttvéve nem fagyott le annyiszor, mint a teszt alanya két hét alatt. (30-40 alkalommal biztosan) Így utólag azt gyanítom, hogy valami mentési probléma lehetett a háttérben, mert az összeomlások kétharmada egyetlen pályán jött elő (Colorado), főleg mentések visszatöltésénél. De miután töröltem a mentéseimet és újrakezdtem, már csak nagyon ritkán történt meg, máskor több órán át nem találkoztam hasonló problémával. A fejlesztők is tudnak a jelenségről, az éppen most megjelent első patchben többek között ezt is javítják, illetve 100+ másik hibát is... Gyakran kerültem olyan helyzetbe, hogy egy láda vagy szekrény nyitása megállt félúton és utána már sehogyan nem engedte az interakciót, csak egy korábbi állás visszatöltése segített. A bugok többsége abszolút a könnyen javítható kategóriába tartozik, nem ártana finomhangolni a gyorselérésű fegyverek használatát, ma már elvárható, hogy ne kelljen a pisztolytáskánkra nézni, ha el akarjuk tenni a fegyvert. A közelharc felemás, az ütések és a találati zónák igencsak pontatlanok, de ezen a téren nem számítok komolyabb előrelépésre, az túl nagy munka lenne...viszont dobócsillagokat hajigálva szamurájkarddal vagdalkozni még így is epikus!

Mindent mérlegre téve a hibáival együtt is azt kell mondanom, hogy régen szórakoztam ennyire őrülten jól VR játékkal. A Hitman PS VR2-es konverziója olyan mint egy szép transz nő, akivel huzamosabb időt eltöltve és alaposabban szemügyre véve talán érezzük, hogy az elején nem egészen annak indult, ami lett, de azért nagyon rendben van. A 47-es ügynök teljes értékű tagként csatlakozott az AAA VR játékok szerény táborához, egy (azaz 21) különleges utazásra invitál a teljesen más irányba elmozduló szcénából. Az irányíthatósága, kezelőfelülete nem képes versenyre kelni a natívan VR-ra írt rendszerekkel; a prezentációjának színvonalával és a bődületes mennyiségű tartalommal pedig az alacsony költségvetésből gazdálkodó indie stúdiók nem tudnak konkurálni. Fizetős VR modként definiálni nem állna messze az igazságtól, de szívesen fizetnék több tucatnyi régi klasszikus ilyen minőségű virtuális valóságba helyezéséért ennél (3750 Ft) jóval többet is. A VR Access DLC futtatásához a laposképernyős alapjáték megléte szükséges, ami gyakran - többek között jelenleg is - jelentős kedvezménnyel bezsebelhető és PlayStation VR2 tulajdonosoknak mostantól kötelező vételnek számít.