Fenegyerek: ÚjjászületésComix

Olykor-olykor egészen meglepő, hogy miből is lesz a cserebogár: Matt Murdockot, a vak ügyvédet, azaz szuperhős-nevén Fenegyereket még 1964-ben alkotta meg Stan Lee és Bill Everett (Jack Kirby hathatós segítségével), de annak ellenére, hogy a képregényipar akkori legprominensebb tagjai álltak a karakter mögött, illetve a figurában rejlő hatalmas potenciáltól függetlenül, nemigazán aratott osztatlan sikert. Úgy nagyjából tizenöt évig nem is történt semmi említésre méltó vele kapcsolatban, és ennek, na meg a rettenetesen gyenge népszerűségének köszönhetően a kiadó már a sorozat megszűnését fontolgatta.

Minden bizonnyal így is alakultak volna a dolgok, ha nincs egy Frank Miller nevű, ekkor még jelentősen alulértékelt fiatal tehetség, aki először rajzolóként vette kezelésbe a szériát, és bár a gyenge eladások továbbra is nagy problémát jelentettek, miután Miller íróként is elkezdett dolgozni a sorozaton, végre megtörtént a várva-várt áttörés, és a Fenegyerek lett a Marvel egyik legsikeresebb címe. Ahogy mondani szokás, a többi már történelem: Millernek hála a karakter megélte első aranykorát (ami vitathatatlan hatással volt a Brian Michael Bendis fémjelezte másodikra, durván húsz esztendővel később), maga Miller pedig a ’80-as évek egyik legismertebb és legfontosabb képregényírója- és rajzolója lett. Nem semmi ez egy olyan fickótól, akiről karrierje elején még a nagy Neal Adams is azt gondolta, hogy nem elég jó ehhez a szakmához.

Miller 1986-ban tért vissza Fenegyerekhez: az Újjászületés (ezentúl Born Again, csak a miheztartás végett), az ugyanabban az évben megjelent The Dark Knight Returnshöz hasonlóan bérelt helyet kapott a legnagyobbak között. Tulajdonképpen Miller itt sem csinált mást, mint korábban: kiemelte a karaktert a tradicionális, színes és harsány szuperhősképregényes közegből, visszahelyezte a földre, sőt, ezúttal egyenesen az éjsötét mélységbe taszította. A történetben Matt Murdock élete szép lassan és módszeresen darabjaira hullik: miután egykori szerelme, a most heroinfüggőségben szenvedő emberi roncs Karen Page egy löketért elárulja Matt titkos személyazonosságát, az értékes információ egyenesen a New York-i alvilág urához, Wilson Fiskhez, alias a Vezérhez jut, akinek Fenegyerek már rengetegszert tört borsot az orra alá.

A drog és a pornográfia mocskába süllyedt Karen elindítja a lavinát, ami aztán egy csapásra megállíthatatlanná válik: Fisk számára túlságosan egyszerű lenne, ha csak úgy megöletné Murdockot, helyette szép lassacskán tönkreteszi őt minden létező módon. Kisebb szúrásokkal kezdi, majd egyre nagyobbakat döf belé, mialatt Matt mindent elveszít, ami fontos számára: a munkáját, az ügyvédi engedélyét, a vagyonát, a hírnevét, a kapcsolatait, még a lakását is, mígnem egy lelkileg és szellemileg megtört földönfutó válik belőle, akit már alig választ el valami attól, hogy teljesen összeomoljon.

Bár a Vezér eddig sem állt galamblelkű kiscserkész hírében, mégis óriási a kontraszt az eredetileg a Pókember-képregényekben feltűnt túlsúlyos, klisés szupergonoszos mondatokat puffogtató, sokszor már-már karikatúrába áthajló maffiafőnöke és a Born Again minden hájjal megkent, hidegvérű, kíméletlen, ellenségeit kegyetlenül eltaposó, megingathatatlan hatalommal rendelkező főgóréja között. Miller fogta ezeket a jól ismert, már abban az évtizedben is tekintélyes múltú karaktereket, és a lehető legmesszebb helyezte el őket a szokásos, színes-szagos viccelődös-jópofizós közegtől, és annak összes rajzfilmes pózőrködésétől.

Ezek a figurák, ez a New York, ez a Pokol Konyhája és ez az egész miliő teljesen más, mint korábban: az utcákat gengszterek, drogdílerek, fegyverkereskedők és piti tolvajok uralják, a borongós, fenyegető árnyékokkal teletűzdelt sikátorok megannyi veszélyt és mocskot rejtenek – veszélyt és mocskot, amit a szervezett bűnözés tart a markában, és ami mindenkit menthetetlenül bekebelez, hősöket, gonosztevőket, civileket egyaránt. És még egy Fenegyerekhez hasonló igazságosztót is próbára tesz. Akár még Sin City komorabb és legpusztultabb kerületeinek előképeként is működő Pokol Konyhája maga a megtestesült fertő, ahol a küzdelem a korrupció és a bűn ellen egyenesen reménytelen, a mindennapos harc pedig mindig el-elvesz valamicskét Fenegyerek lelkéből – a Born Againben viszont még sokkal, de sokkal többet is.

Matt Murdock itt megjárja a kénköves, nagybetűs Poklot, melynek nyomasztóan és erősen kilátástalan mivolta eleve szokatlan egy szuperhősképregénytől, hát még az az érett és rideg természetessége, ami miatt Miller sztorija inkább emlékeztet egy cinikus és nyers noirra, ahol a Marvel kommersz univerzumának szabályai felborulnak, és a megszokott szerepek alaposan átértelmeződnek. A hősből, aki alapjában véve az erkölcsösség, a becsület és a gerincesség daliás mintaképe, egy kisemmizett, legyőzött és elbukott félholt lesz, az ellenfélből pedig, aki hagyományos esetben keresztülhúzott tervei után pánikol, menekül és retteg, egy megközelíthetetlen, törvényes módszerekkel szinte verhetetlen csúcsragadozó válik. A durva krimi és a lélekfacsaró dráma összemixelésének eredményeként a Born Again remekül egyensúlyozik a realisztikus megközelítés és egy meghasonlott szuperhős epikus reinkarnálódása között, egész végig megőrizve a földhözragadt hangvételt.

Na jó, majdnem egész végig: a lezárás kissé talán túl grandiózus, mármint ahhoz képest, hogy egészen addig két lábbal a földön haladt a cselekmény. Az utolsó harmadban azonban egy csapásra felpörög a tempó, és beindul a gátlástalan milleri erőszakpornó, mely során a Pokol Konyhájának felét letarolják, a környék pedig valóságos mészárszéké változik, megjelennek a Bosszú Angyalai is, záporoznak a golyók, robbannak a gránátok, amolyan igazi ’80-as évekbeli stílusban, mintha Rambo Vietnám helyett ezúttal otthon aratna.

Ám a szokatlan és már-már kellemetlenül túltolt utolsó harmadért David Mazzuchelli rajzai maradéktalanul kárpótolnak. Miután az amerikai hadsereg harci droggal etetett-pszichopata-patrióta-hústorony katonája Nuke (magyar keresztségben Atombomba) háborús övezetet csinál Fenegyerek területéből, hősünk színre lép a forró lángok között teljes harci díszben, mint egy természetfeletti jelenés, mely arra készül, hogy kíméletlenül elsöpörje a gonoszt. Ez az egy, egész oldalas panel, annak minden egyszerűségével és megkapóságával maga a zsenialitás, a vizuális gyönyör definíciója. Ahogy a Born Again is egyértelműen a legjobb Fenegyerek sztori, ami valaha megjelent. Egy ilyen alkotás mellett lehetetlen szó nélkül elmenni, minden olvasó számára kötelező, ott a helye a polcon: egyedi szuperhősképregény, nem csak rajongóknak.