Necroman Mk22025.10.17. 11:45

Giana Sisters Owlverlor

A baglyok nem azok, aminek látszanak...

Az általam tavaly kijátszott Giana Sisters: Twisted Dreams játékhoz kijött 2013-ban egy DLC is. A Rise of the Owlverlord szerencsére különálló program, az alapjáték felinstallálása nélkül is fut.

Az elején egy rövid animációban láthatjuk a foglyul ejtésünket, azonban az irányítás megkapását követően egy tűzgolyós támadással könnyen kiszabadulunk a ketrecből. Innen indulva vergődünk át 6 pályán, hogy a 7. szinten fenéken billentsük a címbeli főbaglyot. A játékmenet továbbra is oldalnézetes platformer, aminél a főhősnő külsejének váltakozásával a világ is együtt változik álom és rémálom desing között. Új mozdulatot nem kaptunk, ellenben a környezetben a grafikai elemeken túl új ellenfelek és csapda típusok is megjelentek.

Ami viszont nem változott, az a nehézség, amit én az alapjáték második világának szintjének éreztem - nem a szívatós, kegyetlen fajta, de nem is lesz sétagalopp. Egy apró, de dicséretes változás az elődhöz képest a nehézségek neveinek a módosítása, azaz itt most az easyt Normálnak hívják, míg a korábbi normált Hardnak. Utóbbi esetében számít leginkább, hogy a korábbi szinteken mennyi kristályt gyűjtöttünk, illetve mennyiszer haltunk meg, mert a bossharc a pálya végi csillagok legalább felének összegyűjtésével nyitható csak meg.

A Hardcore és az Überhardcore módok mellett egy Tutorial is segít az irányítás begyakorlásában, ha valaki az alap Twisted Dreams nélkül vágna bele. Mivel kb. 5 euróért árulják, ezért én ezt egy jó, megtérülő vételnek tartom, pláne az előddel összecsomagolva.

Pro:

  • önálló DLC;

  • még mindig pofás grafika;

  • az új pályaelemek és ellenfelek többsége;

  • a nehézségek átnevezései;

  • az új zenék;

Kontra:

  • pár szívatósabb rész;

  • a bossharc hitscanje;

  • kevés új zene;

  • lehetett volna kicsit hosszabb is;

Kiknek ajánlható?


Ha tetszett a Twisted Dreams vagy szereted a nehezebb platform játékokat, akkor érdemes a Rise of the Owlverlord kiegészítőt is kijátszani.

Necroman Mk2
Silence

1 napja
5

p34c3
EXD - Extra Dimensional

6 napja
3

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

6 napja
2

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

7 napja

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
4

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
5

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
2

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7

liquid
Emlékeztek rá

2026.02.17.
7

Necroman Mk2
Highguard - blogteszt

2026.02.15.
7

Necroman Mk2
A Hentai Panda játékai (18+)

2026.02.14.
2