8 273 370 860

Ennyi ember él jelen pillanatban a bolygónkon, gondolom nem lep meg senkit, hogy soha nem volt még ilyen magas ez a szám. Időszámításunk kezdetén a becslések szerint 200 millióan lehettünk, a magyar államalapítás idejére megduplázódott ez a szám, de egészen az első ipari forradalomig kellett várnunk, amíg átléptük az egymilliárdot. Száz éve megvolt a kétmilliárd és azóta négyszer annyian lettünk. Az utóbbi években egyre többet foglalkoztat az a kérdés, hogy mennyire fenntartható jelenlegi életvitelünk, mennyien hiszik el, hogy lehetséges a végtelen gazdasági növekedés egy véges méretű bolygón, mennyire nem foglalkozunk az utánunk következő generációk jövőjével, ami a gyermekeinkkel és az unokáinkkal kezdődik. Egy jóléti társadalomban élve napi szinten szembesülök a fogyasztói kapitalizmus ördögi természetével - amihez persze nem árt, ha van mit elköltenie az embernek. Néha olyan érzésem van, hogy a buborékomban élők életének tetemes idejét a vásárlás és a fogyasztás teszi ki, az állandó kutatás, keresés, hogy mely tárgyaktól lennének boldogabbak. Sokszor már azért nincs kedvem egy kellemes nyári délutáni közös grillezéshez az ismerősökkel, mert észre sem veszik, mennyire központi téma lett az életükben a vásárlás, mennyi időt töltenek - vesztegetnek - el azzal, hogy mit vegyenek éppen és sokkal többet beszélnek erről, mint egészséges lenne. Nem feltétlenül elektronikai terméket: bútort, szerszámot, horgászfelszerelést, cipőt, táskát, autót, biciklit. Nem azért, mert szükségük van az adott termékre, egyszerűen egy népbetegséggé, egy súlyos függőséggé alakult át a vásárlás, néha már az is teljesen mindegy, mit vesznek, csak hozzon valami kacatot a futár.

Számos idevágó momentum vésődött be kitörölhetetlenül emlékeim közé. Egyszer találkoztam a bolhapiacon egy középkorú párral, akik feltűnően sok tárgyat próbáltak pénzzé tenni: dísztárgyakat, festményeket, hanglemezeket, könyveket, szerszámokat, étkészletet, mindenféle elektronikai termékeket. Nagyon szép, megbecsült állapotú minőségi darabokat. Néhány szót váltva kiderült, hogy a szülők távoztak el és nem tudnak mit kezdeni egy másik élet maradványaival. Ahogyan az antikvárius sem tudott mit kezdeni megboldogult nagypapám nagy becsben tartott, néhány száz kötetes könyvtárával. A feleségem munkahelyén - egy öregek otthonában - többször volt szerencsém életük vége felé közeledő, 100 év feletti emberekkel beszélni. Bár a bácsika még nem volt teljesen demens, de már nem tudta megmondani - amikor rákérdeztem a történetét hallgatva - hogy milyen motorkerékpárral indultak el a nászútjukra a második világháború után néhány évvel és arra sem emlékezett már, milyen lemezjátszója volt a 60-as, 70-es években. A párom többször megerősítette, hogy amikor már mindent elfelejtenek, az út végén már csak az érzelmek és az emberi kapcsolatok maradnak meg: egy vidám sörözés a jóbarátokkal, egy szoros ölelés a szeretteiktől vagy egy családi piknik az erdőben. De tárgyaknak itt szerep már nem jut.

Az én életemben viszont annál inkább. Egy gondolatkísérlet keretében elképzeltem a 45 évem összes kézzel fogható tárgyát egy helyen. Mekkora konténerre lenne szükségem, ha az összes bútordarabot, ruhadarabot, háztartási cikket, járművet, elektronikai cikket, szerszámot, könyvet, adathordozót, társasjátékot, LEGO-t, dísztárgyat, kábelt és még ezernyi más dolgot - amit képtelenség lenne most felsorolni - összegyűjtenék egyetlen helyre. Majd mindezt beszoroznám 8 milliárddal és figyelembe venném, hogy reményeim szerint még messze van a vége. Valami egészen döbbentes. Főleg, ha összehasonlítom egy 19. század előtt élt embertársunk ökológiai lábnyomával. Innen jött az ötlet, hogy megpróbálom összegyűjteni, milyen hardverekkel, kütyükkel és szórakoztatóelektronikai termékekkel rendelkeztem eddigi életem során. Legalábbis egy részüket, az általam érdekesebbnek tartott kategóriákból, az összeset nyilván képtelenség lenne összeszednem.

Játékkonzolok - 20 db [1991-2026]

Kezdjük rögtön a Gamer365-höz legjobban passzóló kategóriával, a játékkonzolokkal. Elsőre azt hittem, ez lesz a legrövidebb: Xbox 360, PlayStation 4 és PlayStation 5. Na persze, csak ha azokat venném számításba, amelyekkel azok majdnem teljes életútja során rendelkeztem és elsődleges játékplatformnak használtam. Aztán becsuktam a szemem, elmerültem az emlékeimben és egészen 1991-ig sikerült visszautaznom. Ekkor kaptunk ugyanis ajándékba távoli rokonoktól egy "dzsojsztikk"-nak keresztelt TV-játékot, amit mai fejemmel már Hanimex TVG 8610C-nak, egy 1978-ban debütált Pong-klónnak nevezek. Ez volt életem első - vagy legalábbis elsőként megmaradt - találkozása a videójátékok csodálatos világával, az öcsémmel nem lehetett kirobbantani bennünket a fekete-fehér Mátra TV elöl, szinte vérre menő meccseket játszottunk a televízió képernyőjén megjelenő, különböző sportágak játékosait szimbolizáló pálcikákkal és a labdaként értelmezhető kockával. Néhány évvel később egy "Nintendó" jelentette a generációs ugrást, ami valójában egy sárgakazettás Famicom-klón volt a KGST-piacról, de ezt akkor még honnan is tudhattam volna? Fülig érő szájjal toltuk a Super Mario Bros, Double Dragon, Contra, Bomberman koppintásokat és még egy Mortal Kombat is befigyelt a végén. 1997-ben volt az igazi rendszerváltás, ekkor még nem Orbán Viktor, hanem az édesapám által finanszírozott Pentium személyi számítógép hozta el a szép új világot és egy hosszú évtizedre búcsút intettem a konzoloknak. Legközelebb 2008-ban vásároltam az első komolyan vehető masinámat, amikor is notira váltva a számítógépboltos éveimmel együtt az asztali számítógépeket is a hátam mögött hagytam jó időre. Az Xbox 360-am mintegy hat évig volt hűséges társam, félidőben frissítve egy megbízhatóbb slim modellre, nagyon szerettem, ezért is érthetetlen, miért döntöttem 2014-ben a PlayStation 4 mellett. A generáció szenzációs felhozatalára tekintve utólag kiváló döntésnek tartom, arról nem is beszélve, hogy általa - pontosabban a kifejezetten ezért vásárolt PlayStation 4 Pro által - léptem be a virtuális valóságba, ami a legnagyobb game changer volt ezen hobbim története során. Az utolsó (?) konzolom az a jelenleg is szolgálatot teljesítő, első generációs PlayStation 5, amit egy-két Sony exkluzívot (Spider-Man 2, Astro Bot) leszámítva három éve már csak a PlayStation VR2-höz használok bázisnak időnként.

De akkor mi ez a rengeteg másik a képeken? A válasz egyszerű: azokat is felsorolom, amelyekkel egy évnél rövidebb ideig rendelkeztem csak, majd érdeklődés hiányában tovább is adtam rajtuk. A "Csak a szemem kívánta, de időm már nem volt rá" versenyszám indulói: PlayStation 3, PlayStation 3 Super Slim, Xbox Series S. Az "alig játszottam rajta valamit, de őrült jól néz ki" különdíjat a Cyberpunk 2077 tematikájú Xbox One X vitte el, a "Bolhapiacon bugáztam mogyoróért" kupában a Nintendo Wii, a PlayStation 2 Slim és a Nintendo 2DS indult. Valamiért a handheldeket soha nem sikerült igazán megkedvelnem, pedig láthatólag tettem erőfeszítéseket ebbe az irányba: a PlayStation Portable-n végigjátszottam többek között életem első és mai napig egyetlen Final Fantasy-ját (Crisis Core), a PlayStation Vitát előrendeleltem... aztán három hónap múlva eladtam inkább és vettem egy iPad 2-t, a páromnak ajándékba vásárolt Nintendo DS XL-el viszont egész jól elvoltam. A 2DS-t meg tényleg csak azért vettem meg, mert 10 €-ba került a bolhapiacon, és barkácsolni akartam a meghibásodott érintőképernyőjével, sikerült is megreparálnom, illetve pár tucat játékot varázsolnom rá... amivel amúgy nem játszik senki, de itt van valahol a fiók mélyén. A Wii-t, Wii U-t, Switch-et a fiamnak/családi konzolnak szántam, ezen célját a mai napig tökéletesen beteljesíti a meghibásodott Switch-et tavaly váltó OLED modell.

Mobiltelefonok - 18 db [2000-2026]

Az érzés, amikor azt gondolnád, hogy te nem számítasz a mobiltelefonját gyakran cserélgető emberek közé és rájössz, hogy az elmúlt negyedszázad során átlagosan másfél évente(!) megtetted! És ebbe még nem számoltam bele a céges telefonokat, céges PDA-kat, átmenetileg használt kölcsöndarabokat. Az igazsághoz tartozik, hogy az évek során a mobiltelefon fokozatosan kiváltotta számos más használati tárgyunkat, és mára a hagyományos értelemben vett telefonálás talán a legkevesebbet használt funkciója, ennek ellenére ugyanúgy telefonnak nevezzük még ma is. (Másokat meg fiatalnak és demokratának, noha távolabb nem állhatnának egyiktől sem.) Az én történetem még külső antennákkal indult, a svéd Ericsson szeretete egészen sokáig meghatározta választásaimat. A 2002-es T28s volt az első nagy szerelmem, igazából már 2000-ben arra vágytam, csak nem engedhettem meg magamnak. Így utólag nem is emlékszem már, miért cseréltem le az akkor még szárnyait bontogató Samsungra, ami ráadásul nem is volt meg sokáig, mivel volt egy olyan "apró" hibája, hogy nem tudtak elérni rajta random időközönként, noha be volt kapcsolva.

Az első SonyEricsson-om mai szemmel igen vicces, a "felcsatolható" szót meghallva nem biztos, hogy elsőre a kamera jut manapság eszünkbe. A márka kedveltségét tekintve talán meglepően hangzik, hogy az Xpress Music volt életem egyetlen Nokiája, ráadásul szerelem volt első látásra a mérete, a vékony designja és zenelejátszási képessége alapján. Sajnos ez az egyetlen, amitől akaratom ellenére szabadítottak meg, egy szombat hajnalban az Unicum Pubban szomorúan ébredeztem nélküle... így ebből a korszakból csak egy nokiásdoboz maradt emlékként. A walkman/slim vonalon maradva az utána következő W350-t is nagyon megszerettem, aztán megjelentek az első megfizethetőbb okostelefonok, én meg lecsaptam a Windows CE [Compact Edition] rendszerrel operáló Toshibára.

A szoftveres és hardveres gyermekbetegségektől egyaránt szenvedő iPhone klón nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a mindössze 4 colos érintőképernyőn borzalmasan működött az érzékelés, így néhány hónap után érkezett a fizikai billentyűzetet alkalmazó, szétcsúsztatható Sony Ericsson Xperia X10 Mini Pro. Okostelefonnak elég gyatra volt a 2,7 colos első droidom, de nem is nagyon használtam ezen funkcióit. 15 év távlatából már furcsán hangzik, de akkoriban még mást jelentett a mobiltelefon - legalábbis számomra - mint ma, nem éreztem az állandó internetkapcsolat, közösségi média, szörfölés, videónézés és egyebek hiányát. Olyannyira nem, hogy ezt követően éveken át egy "eldobható" butatelefonom volt - egy iPod shuffle társaságában - szolgálatban, majd az ezt követő okostelefonok (Xperia E1, ZTE Blade V6) idején sem volt olyan élethelyzetem, ahol használni tudtam volna a képességeiket vagy igényeltem volna online jelenlétet.

A nagy fordulópontot 2018 jelentette, a munkahelyváltással keletkezett üresjáratokban nyomogatni támadt kedvem, mint minden "normális embernek" körülöttem. Ugyan az egyik munkatársamtól vásárolt iPhone 5S kora ellenére is remek választás volt, néhány hónap után kicsinek éreztem a 4 hüvelykes képátmérőt és aláírtam két évre egy Galaxy S9-ért, ami minden korábbinál tovább, 5 éven át volt megbízható kezesem és minden szempontból maximálisan elégedett voltam vele. Tulajdonképpen csak az akkumulátora volt 5 év után iszonyat gyenge, így ha nem vágnának az emberhez (Németországban) szinte ingyen egy csúcskészüléket két éves előfizetés aláfirkantásáért - meg persze ha továbbra is kapott volna biztonsági frissítéseket - talán még ma is az lenne a zsebemben egy új akksival. 2023-ban a számos Ericsson, SonyEricsson és Sony készülék után újra a Sony mellett tettem le voksom, de akadozások, fagyások, kameraproblémák és a nem konvencionális képarány okozta kellemetlenségek miatt egészen biztosan ez volt az utolsó Sony és azt hiszem az utolsó androidos telefonom is. Az előfizetés lejártával megszabadultam tőle, majd egy igen kedvező ajánlatot kihasználva egy olyan készülék mellett döntöttem, amire már régen vágytam. Az eddigi (második, mivel már kint volt a 17 is) legjobb iPhone annyira kedvemre való, hogy szeretném az S9 rekordját is megdönteni években.

Tabletek - 3 db [2012-2026]

Végre egy kategória, amire különösen büszke lehetek. Már a 2000-es évek második felében levettek a lábamról a táblaszámítógépek, néhány tehetősebb ügyfelünk számára rendeltünk méregdrága, Windows XP-vel szállított Sony Vaio, illetve Toshiba gépeket. A nagy forradalmat természetesen az iPad megjelenése jelentette, az Apple tökéletes felhasználói élményt kínált megfizethető áron. Nem csoda, hogy bennem is mély nyomot hagyott az első saját tabletem, az iPad 2, amire a mai napig életem egyik legjobb kütyüjeként emlékszem. Olyannyira megkedveltem a tableteket általa, hogy közel egy évtizeden át a fő tartalomfogyasztási platformomnak számított. Három év napi szintű használat után is családi tulajdonban maradt, és még öt évig a párom használta, miután 2015-ben egy jóval nagyobb (24 cm helyett 34 cm) képátmérővel és felbontással rendelkező androidos Lenovo Yoga 2 Tablet Pro váltotta. A Lenovo technikai paraméterei elég meggyőzőek voltak, a talpába beépített mini-projektor pedig az egyik legkülönlegesebb kezeim között megforduló szerkentyűvé tette. Egészen hihetetlen módon több mint nyolc éven át használtam napi rendszerességgel! Bár az utolsó éveiben már rengeteget szenvedett szegény az egyre erőforrásigényesebb alkalmazásokkal, illetve az ősrégi Android verzióval, addigra már felváltotta az asztali számítógép, és háttérbe szorult. Mindig szeretettel gondolok rá, azokra a Hearthstone-al töltött órákra... és évekre. Nem csoda, hogy a stafétát egy szintén Lenovo istállóból származó P12-esnek adta át, amit leginkább egy kis esti böngészésre, képregényolvasásra vagy YouTube-ozásra használok és talán sikerül megdöntenie elődje rekordját is.

Televíziók - 6 db [1994-2026]

Talán itt lehet a leginkább megfigyelni, mennyit változott a világ néhány évtized leforgása alatt. A 80-as években egy fekete-fehér televízióra is több hónapig/évig kellett spórolni egy magyar átlagfizetésből, a színes televízió meg egyenesen státuszszimbólumnak számított. Egy-egy készüléket akár évtizedeken át használtak, ha elromlott javították, nem cserélték. "Emlékszel, mennyire vártuk olyankor a TV-szerelőt?" - kérdeztem a páromat Karácsony előtt, miközben bámultuk a Lidlben a 199 €-ért hazavihető, 50 hüvelyk képátmérőjű 4K HDR okostévét.

Duplán örültem, amikor a 90-es években a család nemcsak színes televízióra váltott, VHS videómagnó csatlakozott hozzá, kábeltelevízió épült ki az utcánkban. Hiszen megörököltem a régi Orion Mátra TV-t, ami ugyan fekete-fehér volt, de csak az enyém. Bármennyit nintendózhattam vagy tévézhettem, zenét hallgathattam tanulás közben. Az első színes televíziómat már nyári munkával keresett fizetésemből vásároltam (dinnyét árultam), olcsó volt és ALIEN a Tescoból. Igaz csak néhány hónapig volt meg, aztán jobbnak láttam mobiltelefon és TV-tuner kártya beszerzésére fordítani az eladásából befolyó összeget. Néhány évvel később azonban csak kicsinek bizonyult a monitor, és csóró főiskolásként a nagyapám közreműködésével egy nagyképernyős - 72 cm-es - Samsung került a szobámba, leginkább már akkor is csak az S-Video bemenetét használva a DivX/Xvid filmek lejátszásához. Aztán a szélessávú internet és a szélesvásznú LCD monitorok megjelenésével szinte teljesen kiszorult az életemből a televíziózás, ha nem ismerem meg a páromat és nem költözünk össze, talán végleg el is tűnt volna. A közös tévézéshez ott volt kezdetben az általa korábban vásárolt 32"-os LG LCD TV, amit 2017-ben váltott egy kollégától átvett 55"-os Grundig. Méretben hatalmas ugrás volt persze, illetve az volt az egyetlen 3D képes megjelenítőm is, de képminőségben és funkciókban egy rémesen gyenge darabként maradt meg emlékezetemben. 2021 végéhez közeledve egy meglehetősen gáláns összeggel köszönte meg éves munkámat a munkáltatóm, amiből a családi kupaktanács egyhangú döntése nyomán megérkezett a jelenlegi Sony Bravia XH92. Még ma is abszolút csúcs: 75 zoll, Full Array LED, 4K, HDR 10, Dolby Vision, Android, VRR... és biztos van még egy tucatnyi jól hangzó technikai adat. Ami nagyjából egyáltalán nem érdekel. Ami fontos, hogy gyönyörű képet ad és remélem még legalább tíz évig kiszolgálja a család igényeit.

Monitorok - 8 db [1997-2026]

A televíziók számomra azért is bírnak kisebb jelentőséggel, mert közel harminc éve a monitorok az elsődleges megjelenítőim. Pontosabban az a képernyő, amivel a számítógép/konzol össze van kötve. A Pentium I-es masinával párosított Samsung Syncmaster 3NE volt az első monitorom, amivel elsősorban nem is a 14"-os képátmérő volt a legnagyobb probléma, hanem a 60 Hz-es képfrissítés a maximális, 1024x768-as felbontáson. Ezért is vállaltam 2002 nyarán a diákmunka (strand) mellett egy másodállást is pluszban (éjszakai plakátozás), hogy le tudjam cserélni álmaim monitorára. A 17"-os Samsung Syncmaster 753DFX nem csupán 85 Hz-re volt képes, de olyan gyönyörű képet jelenített meg az akkor még újdonságnak számító lapos képernyőjén, hogy mindenki irigykedett a LAN-partikon, ahová hosszú éveken át utazott velem az ölemben. A TFT láz már a számtechboltban ért utol, a 19"-os LG L194WT további érdekessége az éppen szárnyait bontogató szélesvásznú képarány volt. Egy korszak végeztével hosszú időre búcsút intettem az asztali számítógépeknek, 2008 és 2020 között notebookot használtam. 2008-ban kölcsönkértem egy hétvégére a munkahelyemről az egyik kivetítőt, ami annyira megtetszett, hogy a már tervezgetett Xbox 360 beszerzésével egyidőben érkezett a valaha volt legnagyobb megjelenítőm: egy közel három méter átmérőjű vászonra vetítő Epson EMP-S5 projektor. Az SVGA felbontás mai szemmel igen szolidnak mondható, de iszonyatosan NAGY élmény volt így Caparzo barátommal a virágkorát élő osztott képernyős couch-coop felhozatal kampányait együtt végigküzdeni: Resident Evil 5, Halo 3, Halo 3: ODST, Gears of War 1-2, Kane & Lynch, Army of Two, Rainbow Six Vegas.

A családalapítással és összeköltözéssel a projektorvászon feltekerődött és ment a Vaterára, a helyére érkező FullHD-s, 32"-os Samsung LCD TV-t ezután nyolc évig bámultam, ha bekapcsoltam az Xbox 360-at, a PlayStation 4-et vagy az aktuális notebookot. 2018-ban elajándékoztam családon belül (a mai napig működik), miután apróhirdetési oldalon találtam egy teljesen újszerű, 42"-os LED-es Sony Braviát a helyére. Néhány évvel később azt is elajándékoztam, a PlayStation 5-höz egy 4K/HDR megjelenítő dukált. A belépő szintű Sony XH80-at azóta megörökölte a fiam, nem volt jó ötlet 50"-os TV-t venni monitornak, ezt utólag el kell ismernem. A történetem során először kisebb képátmérővel rendelkező modellt választottam, az ultra-szélesvásznú, 39"-os LG UltraGear OLED képernyőjét legalább egy évtizedre terveztem. Egy év elteltével bátran állíthatom, hogy minden igényemet és álmomat maximálisan kielégíti.

VR fejszettek - 4 db [2017-2026]

Zárjuk le a képernyőket a fejen viselhető darabokkal, nem lesz hosszú fejezet. Az elsőt soha nem felejti el az ember, a PlayStation VR közel sem volt tökéletes, közel sem volt technikailag fejlett... de egyszerűen használható és megfizethető igen. Majdnem hat éven át jelentette számomra a totális menekülést valódi (?) világunkból, felejthetetlen és semmivel össze nem mérhető játékélményekkel gazdagítva emlékeim tárházát. A második generáció előtt szermányoltam olcsóér' egy bölcsőnek felfogható Galaxy Gear VR-t a Galaxy S9-hez, leginkább a Galaxy Gear 360 kamera által készített családi videók megtekintéséhez, szerkesztéséhez. A gyermekbetegségek többségét maga mögött hagyva a PlayStation VR2 lazán hozta a papírformát és csont nélkül végrehajtotta a generációs ugrást, még ha a technológiának nem is sikerült a nagy áttörés egyelőre. A már inkább XR headsetnek nevezhető, standalone Meta Quest 3 megszámlálhatatlan lenyűgöző technológiai újításának nem bírtam ellenállni, a virtuális valóság azért mégiscsak vezetékek nélkül az igazi.

Videókártyák - 12 db [1997-2026]

Neumann János hazájából származva szerettem volna számítógépeimet is lajstromba venni, de meghaladta képességeimet, hiszen a PC-építés egy megállíthatatlan, folyamatosan hömpölygő folyó. A 2000-es években még vezettem is hellyel-közel Excel-táblázatokban az aktuális hardverösszetevőket, de meglehetősen gyakran váltották egymást, így csak a legérdekesebb komponensnél maradtam: a grafikus kártyánál. Amiről azt sem tudtam mi, amikor megérkezett a legendás Pentiumunk az 1 MB-os S3 Trio-val, de gyönyörűen futtatta a Duke Nukem 3D, a Commandos, az Age of Empires játékokat. Egy 4 MB-os S3 Virge-re upgradelve abban reménykedtem, hogy jobban fut majd az Age of Kings vagy a Half-Life... de sajnos túl nagy falatok voltak számára is, jobbra meg nem tellett. 2001 szeptembere nemcsak New York Cityben, hanem Nyíregyháza Cityben is komoly változásokkal járt: az egész nyarat végigdolgozva megépítettem álmaim játékra kihegyezett PC-jét, a Megacolor márkájú nVidia GeForce MX400-as chippel szerelt kártyával a világ királyának éreztem magam. A fősuli előtt egy évet kihagyva pályakezdő munkanélküliként egy támogatott önkormányzati projektben a város ingatlankataszterét kellett gatyába rázni az uniós csatlakozáshoz, ami de facto egy nagyon laza, napi pár órás elfoglaltságot jelentett csupán, az ezen kívüli összes szabadidőmet - túlzás nélkül - a monitor előtt kockulva töltöttem: Age of Mythology, Medal of Honor: Allied Assault, Return to Castle Wolfenstein, Mafia, Max Payne, Diablo 2, Commandos 2, Hitman 2, Aliens versus Predator 2, No One Lives Forever 2, Star Wars Jedi Knight 2, Unreal Tournament 2003, Grand Theft Auto III, Warcraft III... és még több tucat más cím. Soha életemben nem játszottam annyit, és valószínűleg már nem is fogok, heti 50-60 óra egészen biztosan megvolt 2002-ben. Mivel teljesen rákattantam a gamingre - miközben saját keresettel rendelkeztem - úgy pörögtek a kártyák, mint háborús riogatás az óriásplakáton: előbb a számtechboltban dolgozó haver némileg gyorsabb Asus V7700-as GeForce 2 GTS-e költözött a gépházamba, de igen hamar kilakoltatta az Abit Siluro GeForce 3 Ti200, immár 64 MB DDR memóriával. Aztán egy anyagilag csöndesebb, de élményektől annál inkább hangosabb fősulis-LAN-partis-útkeresős időszak következett életemben, amit majdnem végig kiszolgált a szívemnek mai napig legkedvesebb 128 MB-os ATI Radeon 9600 Pro. BBA, azaz Built By ATI, ugyanis ekkor még a grafikus chip gyártója is készített saját változatot.

Rövid ideig a nagytesó is járt nálam, sajnos a használtan vásárolt Sapphire 9800 Pro pár hónap múlva meghibásodott, de addigra már egy számítástechnika üzletben helyezkedtem el, ahol pár átmeneti megoldás után egy Asus Radeon X1950XT költözött a helyére. A kilencedik utas története igen érdekes, az egyetlen, amit ajándékba kaptam, de az értékénél és technikai adatainál is fontosabb volt a GeForce 8800 GT üzenete, az első lépcsőfok a kivándorlás felé vezető úton. Nem mennék most bele, mert nagyon hosszú lenne, de talán egy másik bejegyzésben elmesélem majd egyszer. Xbox 360-ra váltva itt ért hosszú időre véget a számítógépes gaming korszaka. 2012-ben volt egy rövid fellángolás, de pár hónap után úgy éreztem, nem igazán használom ki a frissen épített pöpec kis gaming PC-met, benne az Asus Radeon HD 6850-el. Legalábbis ezt mondogattam magamnak, miközben mai fejemmel már világosan látom, hogy akkoriban nem a legjobb helyre tartott sem az energiám, sem a pénzem. Nagyot ugorva az időben megérkezünk 2020-ba, ahol elsősorban retrózáshoz (Unreal Tournament, Counter-Strike, Age of Empires Definitive Edition) kerestem valami filléres masinát, amibe ismét egy Asus Radeon került, 4 GB memóriával és RX580 chippel szerelve. Az utolsó, jelenlegi állomás az elsősorban PC VR-hoz 2024 őszén, kollégámtól átvett rövid nevű Asus ROG Strix nVidia GeForce RTX 2080 Ti OC 11G Gaming.

Billentyűzetek - 10 db [1997-2026]

Billentyűzetből is rengeteg kopott el ujjaim alatt — és kopik jelen pillanatban is. A Pentiummal szállított első kattogós szerencsésen túlélte a második szilveszteri buliján beleömlött boroskóla fürdőt, FIFA és Mortal Kombat meccsek százait, a végén az elavult DIN csatlakozója vitte a sírba szegényt, helyét a legolcsóbb Kolink vette át. A hálópartis korszakban egy USB-s fekete Logitech teljesített becsülettel szolgálatot, a kiváló minőségének köszönhetően mindig is ez volt - és valószínűleg lesz is - a leginkább kedvelt periféria márkám, legyen szó egérről, kameráról vagy hangfalról. 2008-ban befigyelt egy világítós, de megkérdőjelezhető minőségű Revoltec, aztán a notikkal visszatértem a jó öreg Logitech-hez: az Alto nemcsak billentyűzetet, hanem ventilátoros állványt is jelentett egyben. A rekordtartó Logitech K360 egy egész évtizeden át, négy költözést túlélve bírta a strapát, valahol a pince mélyén várja, hogy végszükség esetén előkapjam, és még egyszer utoljára megtapogassam öreg, kopott, már nem mindig jól érzékelő billentyűit. A ThinkPad messze földön híres kiváló minőségét sajnos nem tudta megugrani az utána következő Lenovo, így az árát látva némi vonakodás után a Bluetooth-os, világítós, prémium kategóriás Logitech MX Keys-be tettem minden bizalmam tavaly nyáron.

Egerek - 16 db [1997-2026]

Nem tartottam magam soha különösebben nagyobb állatbarátnak, de az egereknek mindig sikerült megdobogtatni a szívem. Az első három gombos Geniust viszonylag hamar felváltotta a görgetésre képes Genius Netmouse Pro, hiszen 2000-ben megérkezett az otthonunkba a modemes Internet, a Matáv MindenkiNET. Miután az első hálópartin alaposan elkenték a számat, nem volt kérdés, hogy golyósoknak Medal of Honorban nem terem babér, elengedhetetlen egy optikai érzékelővel ellátott egerentyű beszerezése, a többek által favorizált A4 Tech WOP35-jére esett a választásom. A következő nyáron azonban többre vágytam és halálosan beleszerettem a Logitech MX500-as csodájába, az MX sorozat első képviselőjébe. Ekkorra már elég jól ismertek a kedvenc nyíregyházi számítástechnikai üzletemben, de még nekem is csak előleg fejében voltak hajlandóak megrendelni, valamint a tulajdonos egy "Te nem vagy normális, hogy ennyit adsz egy egérért!" mondattal kommentálta döntésemet. Amikor majdnem ugyanennyiért rendeltem később Corepad márkájú vulkanizált üveg egérpadot és szilikon egértalpakat hozzá a nagyon alacsony súrlódás és az extrém gyors egérmozgás érdekében, még csuklott is! Hogy megérte-e? Ezt azoktól a 4-5 fős csapatoktól kellene megkérdezni, akiket egyedül kaszáltam le a cs_office-on vagy a de_aztec-on! A még pontosabb optikai érzékelővel rendelkező MX518-as ezek után magától értetődő választás volt, azóta sem találtam a Logi MX formájánál ergonomikusabb kialakítást. A számtechboltos évek alatt tettem próbát kiválónak számító Microsoft egerekkel, az A4 Tech minősége hozzájuk képest nagy visszalépés volt.

A Razer márkát soha nem sikerült megkedvelnem, a Deathadder egér mellett az összes kezeim között megforduló perifériáról a silány anyaghasználat, kompatibilitási és szoftveres problémák, valamint a korai meghibásodás maradt meg. Számos más, a képeken nem szereplő egeret is teszteltem rövidebb ideig (pl. hanyattegér, sokgombos egér, konzolegér), nagyon vonzódtam mindig a különlegességekért. Ilyen volt a notikkal használt Genius Traveller 355, ami görgő helyett optikai érzékelőt kapott, vagy a görgő helyén rezgőmotorral egybeépített érintőpanelt alkalmazó Microsoft Sculpt Touch Mouse. Az MX 500-as Logi mellett a másik nagy favoritom a 2012-es MX Revolution volt a szabadon futtatható görgőjével és hüvelykujj alatti gombjával, illetve második görgőjével, ennek használom most az MX Master nevű leszármazottját.

Hangszórók - 5 db [1997-2026]

Valószínűleg senki nem vádol meg azzal, hogy audiofil lennék, ha rápillant az utóbbi három évtizedben általam birtokolt hangkeltő eszközökre. Az első PC-hez járó standard Genius aktív speakereket nagy ritkán használtam, helyette a GoldStar hifi-toronnyal volt összekötve a jó kis SoundBlaster. Az 5.1-es hangkártyák megjelenésével és az 5.1-es térhangzás trendivé válásával próbáltam felvenni a ritmust a 2003-as Compfair számítástechnikai kiállításon vásárolt Ozaki Nuke 6 hangfalszettel. A Gyűrűk Ura: A király visszatér csatajeleneteit már a szerény kis házimozimban tekintettük meg a cimborákkal. Amint lehetőségem nyílt rá, már repült is a Logitech X530-as a nagybátyám által készített alumínium állványokra, páratlan párost alakítottak az Epson projektorral. A szülői házból kirepülve helyhiányból fakadó kompromisszumot kellett kötnöm, de a sógorom személyében egy újabb elégedett gazdára talált a kicsike. Azóta beérem 2.1-es szettekkel: a Z323 - a K360-as klaviatúrával egyetemben - egy bő évtizeden át teljesített szolgálatot, mielőtt az optikai bemenettel ellátott, THX minősítésű Z625 leváltotta.

Záróra

Gyorsan elszaladt az idő, lassan zár a múzeum, ideje nekem is zárni soraimat. Csak néhány mondatot szerettem volna írni a képekhez, aztán ez lett belőle. Pedig lenne még mit sorolni, közben eszembe jutottak a különböző játékvezérlők, kontrollerek, kormányok, kvarcjátékok, webkamerák, hifi berendezések, fejhallgatók, hálózati eszközök a folytatásra. És hogy milyen megállapításra jutottam? Megszámlálhatatlanul sok tárgyat vásárolunk életünk során és vesszük körbe magunkat velük, válnak észrevétlenül életünk részeivé, majd tűnnek el nyomtalanul. A felsorolt eszközök jelentős része természetesen nem azonnal a szeméttelepen végzi hulladékként, a még működőképes és használható darabok tovább vándorolnak egy másik tulajdonoshoz, de az elektronikai termékek nem kerülhetik el végzetüket. Egyszerű, de tudatos felhasználóként annyit tehetünk, hogy lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk minőségi és tényleg szükséges, használható termékeket vásárolni, majd vigyázni rá és a lehető leghosszabb ideig használni. A technikai fejlődés önmagában egy csodálatos folyamat, ugyanakkor az igényeinket, az életünk kényelmesebbé tételét kell szolgálniuk elsősorban, nem a fenntarthatatlan gazdasági növekedés hamis istenének alávetnie magát. Akármilyen drága OLED tévén nézzük az öt pontos randomgenerált netflixes tévéfilmeket, nem lesznek jobbak. Lehet a zsebünkben akármilyen okostelefon, a hívott fél mindig ugyanaz marad. Ezzel nem azt mondom, hogy ne vegyünk drága, modern kütyüket, de az eszköz - ahogy a neve is jelzi - maradjon az eszköz, ne pedig a cél. Az életközepi válsággal megküzdve kialakult bennem egy új értékrend, aminek hála tudatosabban élek, mint korábban. Az impulzív döntéseket magam mögött hagyva az élet számos területén meghatároztam az "elég" fogalmát és ahhoz tartom magam. Ahogyan korábban, ma is szívesen olvasok technikai újdonságokról, vagy új hardvermegjelenésekről, ugyanakkor eltűnt az "én is akarok egy ilyet" érzés, pontosabban megtanultam ésszerű keretek közé szorítani. A "veszek valamit" okozta örömöt megpróbálom inkább a "teszek valamit" irányába konvertálni.

Hogyan képzelem el a jövőt? Akármennyire furcsán hangzik, de idővel nem nőni fog a számuk, hanem csökkenni. Gondoljunk csak bele, a fenti tíz kategória már ma is majdnem benne van egyetlen gamer notebookban, de 20 év múlva mindez jó eséllyel egyetlen okosszemüvegbe lesz integrálva. A csak számunkra kivetített virtuális képernyőkön lehet majd dolgozni, filmet nézni, tanulni, kommunikálni, játszani. A felhő számítási kapacitásával és a mesterséges intelligencia erejével együttesen minden más, ma használt eszközünket nyugdíjazni fogja. Még egérre sem lesz szükségünk a szemkövetés korában, de a Meta Quest 3 a legújabb frissítésével már ma kivetít egy virtuális billentyűzetet elénk és az ujjaink mozgását követve írhatunk... már ameddig akarunk, és nem egyszerűen csak diktáljuk az AI-nak.

Végezetül jöjjenek mind a 10 kategória győztesei, amelyek értelemszerűen nem a legfejlettebb, legjobb technikai paraméterekkel rendelkező, hanem a szívemnek legkedvesebb darabokat jelentik. Érdekes, hogy mennyire kirajzolódik belőlük életem három legboldogabb időszaka: a LAN-partis-fősulis útkeresés, a párommal való megismerkedés, a családalapítás és a fiam születése, valamint a jelen, ez a pillanat, ahol éppen most tartok az életben.

És akkor most ti jöttök! Ti milyen kütyüket, szórakoztatóelektronikai termékeket használtok, használtatok az évek során? Gyakrabban cserélgettétek nálam, vagy a GTA VI-ot is CRT-n fogjátok tolni?