Team Börtön

Tavaly a groteszk képi világú The Midnight Walk számos kritikai elismerés mellett "Az év VR-játéka" díjat, illetve lábjegyzetként a csodálatomat is elnyerte. Egyben ékes bizonyítékává vált, mennyire el tud vinni a hátán a kellően elborult audiovizualitás egy olyan játékot, ami annyira szűkös eszköztárral gazdálkodik, hogy már-már az interaktív film mezsgyéjén evickél. Nem volt még szerencsém a Little Nightmares korábbi villanásaihoz, ami két okból is érthetetlen: egyrészt kifejezetten kedvelem a platformer műfajt, másrészt a Limbo és az Inside tökéletesen nyomasztó atmoszféráját csont nélkül szállítja a Little Nightmares VR: Altered Echoes is.

Amit csak nagyon nagy jóindulattal mernék platformernek nevezni, hiszen annak klasszikus eszköze az ugrás, amelynek képességével ezúttal nem rendelkezünk a korábbi részekből ismert esőkabátos leányka, Dark Six irányítása során. Ez volt az első meglepetés, erre még visszatérek. A második váratlan húzást határozottan idegesítőnek mondanám: a designerek úgy gondolták, hogy a csuklyánk állandó viselése megnöveli annyival az immerzió mértékét, hogy érdemes tovább csökkenteni a PlayStation VR2 110°-os látószögét és jócskán kitakarni még ebből az amúgy sem túl vaskos értékből. A harmadik kellemetlen pofon maga volt a totális sokk, nem kicsi rémálom, hanem very big: egy 2026-ban kiadott VR-játékban nincs folyamatos (smooth turn), kizárólag szakaszos fordulás (snap turn). Pontosabban van: a tényleges, fizikai forgolódás a valós térben, de a teszt során használt kábeles headsettel ez számomra értelmezhetetlen opciónak bizonyult. Ezek így együtt kellőképpen kiverték a biztosítékot nálam és nem tudom elfogadni a fejlesztők azon magyarázatát sem, hogy a motion sickness-t akarták velük csökkenteni. Tíz évvel a modern headsetek megjelenése után hagyják már meg a szabad választás lehetőségét a VR-játékosoknak, mert ez sokaknál refund lesz.

Kompakt VRémálom

Fentiek tükrében meglehetősen indulatosan és nyögve nyelősen szenvedtem a prológussal, frusztráltan kóboroltam az interakciót, történetet, dialógusokat nyomokban sem tartalmazó szürreális álomvilágban és olyan gondolatok jártak a fejemben, hogy: "Ez talán minden idők legrosszabb VR játéka? Mit akartak ezzel? Mire gondolt a költő?" A modern VR-korszak hajnalát idéző megkötések és a játékmechanikák hiánya olyan érzést keltett bennem, mintha visszautaztunk volna az időben és az Oculus Rift vagy a PlayStation VR premierjére időzítették volna a megjelenést.

Aztán valaki meghúzhatott bennem egy kart.

A Little Nightmares VR sötét mesevilága elkezdett beszélni hozzám: a gyermeki perspektíván keresztül megélt eltorzult, eltúlzott méretarányok a VR-headset képernyőjén exponenciálisan félelmetesnek és barátságtalannak hatottak. Szép lassan felépült a nem túl bonyolult és összetett, de meglepően élvezetes core gameplay loop, amit leginkább lopakodásra és platformingra lehet bontani. Szándékosan nem ugrándozást írtam, mivel a zsánerre jellemző időzítés-gyorsaság-ugrás szentháromságból az alkotók az utolsó komponenst kihagyták, pontosabban precízen kivitelezett kapaszkodásként fordították le a virtuális valóság nyelvére. A perembe kapaszkodás, testünk felhúzása meglepően jól működik, néhány röpke pillanat erejéig még jelentős túlsúlyomat is elfeledtette velem a játék és igazi ninja warriorként menekültem az egyik rusnyaság elől őrült tempóban, a könyvespolcról kilógó kötetek gerincén felfelé mászva. Nehéznek ugyan nem mondanám, de a gondos pályatervezés, a környezeti fejtörők és a hideglelős ellenfelek miatt nem tudtam az osonkodós részeket nem szeretni, a meneküléssel összefüggő kitérések és guggolások pedig kellemesen megmozgatták öreg csontjaimat.

Az elmúlt évek népszerűvé vált és már bizonyított VR-játékmechanikáiból is emeltek be néhányat, de bűn lenne ezekről spoileresen írnom. Ugyanis a Little Nightmares VR: Altered Echoes az elődökhöz hasonlóan egy falatnyi ízletes csemege csupán. Ha megállunk nézelődni, rácsodálkozni a maga módján gyönyörűen beteg világra, nem sikerül minden elsőre, gyűjtögetnivalókra is figyelünk, akkor se számítsunk három óránál többre. Normál tempóban, tapasztaltabb játékosok inkább kettővel kalkuláljanak. Amit kapunk az árcédulán ehhez mérten magas összegért, az roppant igényesen és aprólékosan van tálalva, az öt fejezetecske mindegyike teljesen eltérő világot és változatos játékélményt nyújt.