Necroman Mk22026.06.12. 09:09

Luftrausers

A tengelyhatalmak az utolsó pilótáig fognak harcolni. És te vagy a következő...

Ha egy mai játékos ránéz a Luftrausersre, azt gondolhatja, hogy ez egy Vampire Survivor klón. Ami igaz is - volna, ha nem évekkel a poncle sikerjátéka előtt jelent volna meg.

Mert a Vlambeer által fejlesztett, és a Devolver Digitál által 2014-ben kiadott shot'em up már jóval korábban lefektette a receptet a sikeres, élvezetes roguelite játékhoz. Adva van egy titkos, tengeralatti bázis, ahonnan a menet elején fellövik a pilótánkat. Egyetlen cél: minél tovább életben maradni. Kezdetben egyszerű kisrepülők meg csónakok lesznek az ellenfeleink, de fokozatosan jelennek meg az erősebb opponensek. Ha egymás után gyorsan sikerül párat megsemmisíteni, egy kombó szorzót kapunk (legfeljebb 20-as lehet), amivel együtt több pont is jár minden kilőtt ellenért. A menet végén persze elkerülhetetlen lesz a mi végünk, de nem mindegy, hogy milyen pontszám és teljesített küldetések mellett.

Két menet között a (második szinttől megnyíló) hangárban állíthatjuk össze ugyanis a gépünket három elemből: fegyvertípus, géptest és hajómű. Mindegyiknek van valamilyen előnye és hátránya, illetve mindegyik konfiguráció kapott egy-egy fantázianevet. Új alkatrészeket a már említett küldetések teljesítésével oldhatjuk fel, ezek közül van, ami aránylag könnyen teljesíthető, de van, amit egy adott runon belül kell megcsinálni, pl. pontszám elérése, vagy adott ellenfél megsemmisítése MAX kombó mellett. Ha feloldottuk az összeset, akkor megnyílik a randomizáció menüpont is, ahol alternatív színpaletták nyithatóak meg, bár a legtöbbjük szvsz ocsmány.

A Luftrausersben én sikeresen elértem a 10. szintet, ugyanakkor a léghajó kinyírása még nem jött össze. Nem egyszerű feladat, mert csak nagyon későn jön elő (ráadásul az atomnak is ellenáll), de még próbálkozom vele a nyáron, mert a játék addiktív módon húzza be az embert még egy és még egy körre.

Pro:

  • epikus zene;

  • a kombórendszer;

  • a fejlődésrendszer;

  • változatos gépmodellek;

  • egyszerű irányítás;

  • addiktív;

Kontra:

  • a nehézségi ív;

  • a legtöbb alternatív színpaletta;

  • túl rövid és bugos videók;

  • drogszerűen addiktív;

Kiknek ajánlható?


Akik szeretik a bullet hell shot'em upokat és/vagy a pixeles roguelite címeket.

Necroman Mk2
Luftrausers

1 órája

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
5

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11