Vandor2007.11.12. 20:13

COD4 állat!

A megjelenés napján megvettem egy példányát ennek a nagyon várt produktumnak.

Azt hiszem, nem kell senkinek bemutatnom a COD sorozat 4. epizódját. Szerintem a megjelenés előtt mindenki el tudta, dönteni, hogy beszerzi-e a játékot vagy sem. Persze ehhez mindenképpen hozzájárult a nemrég lezajlott nyilvános béta teszt is. Nem voltam a szerencsés tesztelők között, de a hozzám eljutott információk alapján, nálam tuti vétel lett.

A megjelenés napján el is mentem, hogy beszerezzek egyet belőle. A vásárlás elég „jól” sikerült, mert végre kaptam fekete P&C Kit-et. Nem is értettem, hogy miért nem lehetett ezt a kiegészítőt fekete színben beszerezni, csak rendelés útján. Na a lényeg, hogy már ez is megvan. A játékot nagy várakozással tettem be kedvenc konzolunkba.

Hát azt kell mondanom, hogy fenomenális játékélmény vár minden FPS-t kedvelő játékost. Ha csak annyit mondok, hogy ez az első játék amit már újrajátszok! Igen, alap fokozaton már végigtoltam és most elkezdtem veterán fokozaton. Ez már igazi kihívás. Meg is kérném azokat a játékostársakat akik már eljutottak a TV elfoglalásáig veterán fokozaton, hogy osszák meg velem a taktikájukat, mert én biza elakadtam!

Most lehetne részletezni, hogy miért jó a játék, de nem akarom elrontani azoknak a játékélményét akik még az elején tartanak. A történetvezetés, a küldetések, a szemszögek, a GRAFIKA, mind-mind zseniális szerintem. Egyébként is jobban kedvelem a modern (de valós) haditechnikát felvonultató játékokat. Nem beszélve arról, hogy végre nem idegen lényeket kell hentelni. Egyébként is ha sci-fi akkor Star Wars! :) Most nagyon csúnyát fogok mondani: ez a játék nálam messze kenterbe veri a Halo3-at. Ide lőjetek :) Ebbe a játékba az ember valóban bele tudja élni magát.

HC gémereknek mindenképpen minimum közepes vagy nehezebb fokozat ajánlott!

Az álcaruhás küldetést pedig mindenkinek ki kell próbálni!!!!

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7