2007.11.28. 08:04

Halo 3 teszt!

Halo sorozatot mindenki ismeri. Ki ne ismerné Master Chief harcát a Covenantok ellen, ki ne ismerné azt a lehengerlő sztorit, ami a Bungie játékát ilyen sikeressé tette! Az előző rész után rengeteg megválaszolatlan kérdés volt! Ám itt a sorozat harmadik és egyben befejező része, amely nem elég, hogy mindenre válaszol de látott és az adatok alapján is győzött!

Amikor a kezembe vettem a játékot a elmosolyodtam. Újra az az érzés fogott el, ami a második résznél elfogott! Tudjátok, amikor érzed, a történet folytatódik. A történet amelyre eddig vártál, a történet amely most ezzel a résszel le fog záródni és tudod, a minőségre nem lesz panasz, a Bungie logo megnyugtatja az embert! Izgulva és remegő kézzel tettem az Xbox tálcájára a lemezt, ami szépen becsúszott a helyére egy gombnyomás után. Felvillan a Microsoft, a Bungie logo majd bevillan a menü...

Nézzünk körbe!

A menü szép, letisztult és egyértelmű mi merre található. A menüben 5 opcióba léphetünk be. Az első amolyan gyorsindító gomb, a kampány folytatását csinálhatjuk, a második szintén kampány, ide akkor érdemes belépnünk, ha új játékot akarunk indítani. A harmadik és a negyedik pont a Custom Games és a Matchmaking. Az előbbi az internetes móka, ahol saját magunk állítunk be mindent,míg az utóbbi a jól ismert Online módozat, ahol a program összesorsol minket más játékosokkal. Az ötödik résznél a Theater menüvel találkozhatunk, itt a Bungie újítását, a saját videóinkkal bíbelődhetünk és legvégül a hatodik, a Forge mód.

Alul, láthatjuk, hogy innen merre is mehetünk tovább, a főbb menüpontokon kívül. Az Y gomb megnyomásával egyből a barátlistánkhoz érkezünk, így felgyorsítva egy-egy party összehozását. A Start gomb megnyomása után mindenki meglepetésére nem a beállításokhoz kerülünk, hanem a Média részlegbe, de erről beszélek részletesebben később. A beállításokhoz való belépéshez a Start után egy jobbra irányt kell nyomnunk, itt megtalálhatjuk az (amúgy tökéletes) irányítás testre szabását, az Online csaták közbeni hangbeállítást, a kép beállítást és természetesen a Multiplayer harcosunk kinézetét is itt változtathatjuk meg. A főbb menüpontoknak ezennel vége haladjunk tovább!

Finish the fight!

Irány a játék lényege a kampány! Válasszunk, a nehézségi szintek közül van itt: Easy, Normal, Heroic és Legendary! Én személy szerint a Heroicot ajánlom, egyrészt azért mert a játék így az igazi és a fejlesztők is mondták, hogy erre a szintre lett belőve igazán a játék! A történetet nem kívánom részletesen leírni, mindenki élje meg az első képkockákat maga, úgy érezni az igazi ízét a játéknak! Az első képi világ, ami elénk tárul, egy erdő, tele fákkal, bokrokkal és minden egyéb finomsággal. Nem mondok hülyeséget, ha azt mondom, hogy ez az erdő szemkápráztató! A fák között beszűrődik a fény, a levelek mozognak, bármiféle érintésre meginognak a bokrok! Azt hiszem, az ilyen erdőre mondják, hogy lélegzik. Összesen 9 pályán kell átverekednünk magunkat a stáblistáig, melyek mind-mind más helyen játszódnak a sivatagos tereptől egészen a hófödte hegycsúcsokig, minden itt van, ami kell. A Halo részek vonzereje mindig is a hatalmas területek voltak! Ahogy egy barátom mondta ennek a lényegét: "Egy Warthoggal végigszántani egy mező-t, miközben gránátok robbannak melletted és közben a gépágyús társad fedezi a hátsódat! Na, ez a Halo!" - és tökéletesen igaza is van! A nagyméretű terepek mindig is fontos szerepet játszottak a játék élvezhetőségében. Hogy úgy mondjam, ez adta meg a habot arra a bizonyos tortára, a Halo nem lenne Halo, ekkora terepek nélkül. Nagy szerencsénkre a 3. részben sincs hiány területből, így ezen a ponton ugyanazt kaptuk, természetesen szebb, változatosabb formában! A játékidő kellemesen 6-7 esetleg 8 óra (Heroic fokozaton), a profibb Halo-soknak lehet ez még kevesebb is. Sokak szerint ez lett a legrövidebb rész eddig a trilógiából, amit nem igazán értek mivel az előző részek is kb. ilyen hosszúságúak voltak. Növelheti az órák számát a Koponyák és a Terminálok begyűjtése, ami nem kis fejtörést okozhat, ugyanis furfangos helyeken vannak elrejtve ezek a tárgyak! Néhol az ember nem is gondolná, hogy pont a lába alatt hever egy koponya. 14 koponya és 7 terminál van a gammában, a koponyákból 10 aranykoponya és 4 ezüst van, az előbbiekért Achievement-eket kapunk, az utóbbiakért nem jár pont! A koponyák nemcsak gyűjthetők, de később használhatók is! Új játék indításánál bekapcsolhatunk belőlük párat, amik nehezítik a játékot (pl.: nincs radar, csak akkor töltődik a pajzs, ha megütve ölsz meg valakit stb.)! Szép újítások!

Online-ra fel!

Sokak szerint az előző rész a multiplayer által nyerte el inkább a sikereit! Többször is játszottam a Halo 2 Online részével, mégis hidegen hagyott. Talán a sok tapasztalt ellen nem volt annyi, vagy akkora sikerélményem, hogy megkedveljem. Nos, a 3. rész multijával már nem így vagyok! Képes vagyok naponta 1-2 órát eltölteni csak a multival, mindez köszönhető annak, hogy változatos és hihetetlen hangulatos! Van itt minden, mint a búcsúban: VIP, Slayer, Team Slayer, Lone Wolfs stb-stb! A trükk: variálható módozatok! Rengeteg féle beállítást eszközölhetünk! A variációk tárháza végtelen!

A Ranked meccseknek akár többen is neki vághatunk egy csapatban (max 4-en), ezzel növelve esélyünket, hogy nyerjünk! Mert hát egy Capture The Flag-nél ki fog taktikázni Németül (?), inkább az anyanyelv a tuti!

Egy Lobbyban 16-an lehetünk, de ilyenkor már csak Custom meccseket alkalmazhatunk, amiért nem jár Experience Point (EXP), hogy növeljük a rangunkat. Na de ez kit érdekel, ha 16-an, csak magyarok, razziázunk egymás ellen! A multi sokat fejlődött, mindenki szerencséjére: nincsenek dupla lövések és egyéb, csak profiként ismerhető trükkök! Ezzel rengeteg embert ragasztott le a képernyők elé!

Multiban lévő karakterünk kinézetét megváltoztathatjuk. Elsősorban eldönthetjük, hogy Spartan vagy Elite "fajjal" indulunk neki a csatának! Ha ezzel megvagyunk, jöhetnek az apróságok: lehet emberünknek más mellvértet, sisakot, váll páncélt adni, emblémát készíthetünk, ami ott fog fityegni a vállunkon, színezhetjük karakterünket, sőt még azt is beállíthatjuk, hogy milyen neműek is vagyunk! A páncélokat természetesen meg kell szerezni, amihez nem járulnak nagy feladatok és amúgy is, mára már az internet tele van leírásokkal, hogy melyik páncélhoz mit kell tennünk. Ezen beállításokat bármikor megváltoztathatjuk, úgyhogy nem kell attól félnünk, hogy véletlen ellentétes neműnek kezeljenek :P. Headsetre fel!

Légy Spielberg!

Azért ha nem is másfél órás filmeket, de jeleneteket kivághatunk a játékból! Theather mód. Csak így egyszerűen. Ez többek közt azt jelenti, hogy a játék felveszi minden mozdulatunkat, beleértve a kampánybeli küzdelmeket is! És ebben mi a jó? Pl.: 4 ellent öltél meg egyszerre? Hatalmas pusztítást csináltál egyetlen gránáttal? Hát mutasd meg másnak is, nehogy azt mondják a haverok, hogy csak kitaláltad ;-)!

Egy egész felvételből, felvehetünk apróbb klipeket, hogy ezzel elkerüljük a lényeg előtti unalmas részeket. A klippeket elküldhetjük barátainknak, de akár megoszthatjuk az egész világnak! 6 Slot-od van, ami összesen 25 megás tárhelyet jelent! Akinek ez a mennyiség nem lenne elég, azok MS pontért növelhetik a tárhely méretét. Mivel ezen a módozaton akadnak zavaró problémák, meg is említeném őket.

Az egyik, hogy nem tudunk visszafelé tekerni! Ez sajnos igazán húzós lehet, ha egy hosszabb videóban, véletlen átugorjuk a lényeget így nézhetjük elölről az egészet addig a bizonyos pontig. Ezt a Bungie-nál azzal magyarázták, hogy sokat kéne töltenie a visszatekerésnél Sokat tölt vagy sem, zavaró!

Másik dolog, ami számomra főleg hiányzott, hogy a kampány menetekből nem lehet videót felvenni, csak fotózhatunk a játék ezen videóiban. Volt jó pár másodperc, amit szívesen megmutattam mozgóképben is amikor 4-en vágtunk neki a sztorinak.

A Bungie egy interjújában említette, hogy nem akartak filmkészítő játékot csinálni, ez amolyan kedvesség, ha bármi érdekessel, látványossal találkozol a játékban megtudd mutatni másoknak is. Levonva a következtetést senki ne számítson olyan nagy szabadságra ezen a téren.

Pixel áradat!

Elértünk a játék legingoványosabb részéhez, a grafikához. Megosztottak a vélemények, erőteljesen! Sokan szerint a Halo 2-nél sem sokkal szebb! Erre rácáfolnék! Látványvilágban a játék üt! Nagyot! Itt most nem arra gondolok, hogy minden árnyék megtalálható (pedig megtalálható), és kavics darab mozgatható a játékban, hanem az egyediségben! A Halo 3 egyedi látványvilággal rendelkezik, a fények, a részletek! Amikor kiérünk egy alagútból, vagy kinézünk egy épületből, alig fogunk látni a hirtelen erős fénytől, amit a nap okoz! Részletekben azt értem, hogy a páncélok, növényzetek mind-mind nagyon aprólékosan ki vannak dolgozva! A játékban látható víz az eddigi legszebb, amit láttam! Hullámzik, mozog, a lelőtt ellenfelek lebegnek a tetején, vagy épp lesűlyednek ha elég nehezek! Kinézetre tartja a Next-Gen szintet, állunkat ebben a játékban is ott fogjuk hagyni jó pár jelenet után. Természetesen lehet itt keresgélni a kilógó pixelleket, de fölösleges. Így szép, ahogy van!

A fizika rátesz egy szép nagy lapáttal az egészre, a gránátok megmozgatnak mindent, amit tudnak, persze ha elér addig az erejük! A lövéseink arrébb lökhetnek egy kisebb dobozt, de akár egy robbanó anyaggal teli helyre belőve is igen nagymértékű röptetést lehet okozni! A fizikára szóval egy szavunk se lehet, ezt élőben kell látni!

Tegyünk pontot a végére!

Így a cikk végére összegeznem kéne a játékot. Nos, a Halo sorozat véget ért, a harc befejezve! A jelenlevő 3. rész méltó elődeihez, semmivel sem rosszabb, mint az eddig megjelent két rész! Jó irányban haladt tovább a Bungie, visszatértek a gyökerekhez. Az élmények jobban hasonlítanak az első részhez, néha elfogott engem is a nosztalgikus hangulat! Ebben persze semmi hiba nincs! Negatívumokat is kéne említenem? Hát kéne, de nem fogok mert nagyon nehéz találni! A már említett Teather mód hiányosságain kívül nincs komolyabb probléma! Sok helyről lehetett hallani, hogy a játék rövid, amit túlzás, egyszerűen ebben a részben nincsenek "üres járatok" mint az elődökben, itt akcióból akcióba ugrál az ember! A sztori egyébként hozza magával a megszokott színvonalat. Drámai, lehengerlő és tényleg izgul az ember, egy-egy videó láttán! Nos ennél a pontnál az van igazán előnyben, aki ismeri, sőt végig is játszotta az előző két rész. Mivel én ezen szerencsések közé tartozom, nem mondhatom azt, hogy ha nem láttad a régi részeket akkor is összeáll a kép, de mindenesetre azok is belevághatnak akik nincsenek a toppon sztori ügyben. Én azt ajánlom, aki nem játszott az előző részekkel, az vagy a 3. rész belekezdése előtt végigjátsza a régieket, vagy el olvas egy történet összefoglalót.

Ezt a sorozatot soha nem fogja elfelejteni a konzol világa, amit kiérdemelt 100%-ig! Nagy hibába eshetsz ha nem szerzed be, mindenkinek kötelező vétel! Én megyek is vissza megmenteni még egyszer az emberiséget!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==