Comedian2021.09.04. 21:26

ShangChi és a TízGyűrű legendája

Shang-Chi és az őt eltaposó Marvel-recept.

A Bosszúállók: Végjáték óta nem haragudtam ennyire a Marvelre. Mindig is jellemző volt az MCU-ra, hogy a komolyabb témákat és jeleneteket megpróbálja egy kis humorral kiegyensúlyozni, és ha belegondolunk, már a 2008-as, univerzum-indító Vasember sem volt mentes a poénoktól, no meg a helyzetkomikumtól, valamint, noha később Kevin Feige-ék több olyan filmet is letettek az asztalra, amelyek kifejezetten a humoros felfogásra épültek, ezek vagy gyönyörűen belesimultak a koncepcióba (A galaxis őrzői 1-2), vagy kreatív megoldásokkal, trükkökkel jártak vele kéz a kézben (A Hangya). A fordulópont valamikor a Thor: Ragnarök idején következett be: Taika Waititi rendezése olyan nagyot ment pénzügyileg és kritikailag (az előző két részhez képest mindenképp), hogy valószínűleg Feige is rájött arra, vagy inkább megerősítést nyert benne az, hogy ezek a filmek csakis infantilis, oda nem illő poénokkal képesek működni, hiszen a laikus, átlag mozinézőnek őszintén szólva tényleg nincsenek olyan hatalmas igényei. Legyen látványos, legyenek benne jól kinéző, híres sztárok, legyen benne akció, csihi-puhi, piff meg paff meg ptyú-ptyú, a végén mentsék meg a világot és álljon helyre az univerzum rendje, hogy a multiplexek közönsége is nyugodtan álom hajthassa a fejét mozizás után. A baj csak az, hogy ezek a filmek erőltetett viccelődések nélkül is működőképesek lennének (lásd Bosszúállók: Végtelen háború), nincs szükség arra, hogy a nézők ötpercenként kötelezően hahotázzanak meg nyerítsenek, mint a lovak. És bár az, hogy mára eljutottunk oda, hogy nem készül olyan Marvel-film, amelyből ne zökkentsen ki minden második jelenetben egy-egy óvodás-szintű vicc, egyenesen következik abból, hogy ezek a produkciók rendre lerabolják a piacot, így kísérletezésnek, merészségnek még csak halványan jelét sem mutatják, van még egy tény, ami miatt olyanok ezek a filmek amilyenek. Mindig fel kell múlni az előző alkotást, látványban, akciójelenetekben, karakterekben, mondanivalóban. Túlságosan is széles közönségnek kell megfelelni, építeni kell az univerzumot, új eseményeket, főgonoszokat, hősöket, szervezeteket kell behozni a képbe (lehetőleg úgy, hogy ezek mind rálicitáljanak a már meglévőkre), mindig tizenkilencre kell lapot húzni, így nem csoda, hogy ami annak idején nagyon is jól ment, annak a mai MCU-produkciók már csak groteszk tükörképei: lelketlenek, műanyagízűek, centikre kiszámolt, legyártott és forgalmazott termékek – híján mindenféle egyediségnek.

A haragomnak és a fenti okfejtésnek az az apropója, hogy ha a cselekményt leköpő, megerőszakoló, karóba húzó poénokat kivesszük a Marvel legújabb alkotásából, akkor a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája piszkosul jó film – pont mentes azoktól a gyermekbetegségektől, amiket az előző mondatban felsoroltam. Az expozíció és a konfliktusépítés nagyszerű: ismét egy újonnan debütáló (a képregényekben egyébként már a ’70-es évek óta létező) karakter hőssé válásának útját járja végig, hozza az eredettörténetek bevett marveles sémáját, ami ugyan megint csak egy kiszámítható, bátortalan biztonsági játék, de a gazdag és impozáns kínai mitológia, annak különböző meséinek és mitikus lényeinek beemelésével a megszokott sablonok ellenére is egy egyedi műfaji mixet teremt. A verekedések, a kung-fu inspirálta harcművész mozgások és a kínai wuxia-filmek elemeivel jócskán nyakon öntött akciójelenetek egyszerűen briliánsak. Most komolyan, hol láthatunk még ezeknek az alkotásoknak a mintájára megkomponált, félúton gyönyörű násztáncba átcsapó, látványügyileg is abszolút csúcsszuper párviadalt? Nemhogy Marvel-filmben, de egy kétszáz milliós hollywoodi blockbusterben sem soha, semmikor. A megdöbbentően fiatalon elhunyt Brad Allan harckoreográfus alaposan kitett magáért: az összecsapások intenzitásban és tempóban sem vallanak szégyent, sőt, még a CGI sem zavaró (busz oldalán lógás ide vagy oda), a film címében és már a képregényekben is szereplő tíz gyűrűből (ami itt kvázi tíz karperec) olyan kreatív harcjeleneteket és durva csörtéket hoztak ki, hogy az csillagos ötöst érdemel. Feige szokás szerint jól válogatta meg az embereit, a független filmes szcénából importált Destin Daniel Cretton rendező láthatóan remekül érti és érzi a koncepciót, a karaktereket és a mögöttük megbúvó dinamikát és drámaiságot, amely nem csak, hogy mindenféle szájbarágás és erőltetés nélkül érzékelteti a család igazi erejét, és úgy mesél el egy életszagú, néhol kifejezetten megható módon megfogalmazott történetet a felnövésről, az identitás- és útkeresésről, a felelősségről, a családi értékekről és a társadalmi elvárásokról, hogy a filmnek konkrétan tényleg saját, őszinte lelke van, hanem megfesti az MCU egyik legjobb főgonoszát is.

A távol-keleti filmgyártás egyik ékköve, Tony Leung lazán el is lopja a showt mindenki elől. Shang-Chi édesapjaként (a képregényben Fu Manchu töltötte be ezt a titulust, de a Disney nem rendelkezik a karakter jogaival) frappánsan elkerüli az egydimenziós gonosztevők hibáit, komplex érzelmekkel és határozott motivációkkal vonul be a sokszor papírízű MCU-ellenfelek panteonjába. Ellentmondásos, összetett figura, akit legalább annyira nevezhetünk gyarló karakternek (legyen bármennyire is meglepő, még az sincs kizárva, hogy együtt fogunk vele érezni, és megérteni, hogy miért teszi azt, amit tesz), mint könyörtelen, milliókat lemészárló, velejéig romlott rosszfiúnak. És akkor a film utolsó harmadáról, ahol az alkotók aztán tényleg végérvényesen elengedik a gyeplőt, még nem is beszéltünk. Sok minden történt már az MCU tizenhárom éves krónikája és huszonnégy filmje során, de amit a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendájának utolsó felvonásában, a mindent eldöntő összecsapásban láthatunk, az valóban olyan, amit eddig még nem tapasztaltunk szuperhős-köntösben. Az akciójelenetek addig kifejezetten visszafogottak, földhözragadtak, aztán eljutunk egy világtól elzárt, színes és csodaszép fantáziavárosba, ahol a lakosság békésen és boldogan él harmóniában a természettel, és a film olyan audiovizuális gyönyört zúdít ránk nagy hirtelenjében, ami még a Doctor Strange kreatív agyszüleményeit is keresztbe lenyeli. A végső harc már pokolból szalajtott démonok, kínai mitológiából kölcsönvett lények és sárkányok között zajlik (az egyikük egy nőstény, nehogy a végén még felháborodjanak a sárkányvédő szervezetek), ami alapján tényleg jogosan hihetnénk azt, hogy a Marvel tényleg megcsinálta, és végre tényleg kifizetődik a törekvés, hogy a csapatos filmeket háttérbe szorítva inkább csak egy-egy bizonyos karakterre fókuszáló szólókalandokkal szeretné kivarázsolni a mozijegy árát a pénztárcánkból.

Sok kritika megjegyezte, hogy a sajátos ázsiai vonal és a kínai harcművészeti filmek félreismerhetetlen, jellegzetes stílusának alkalmazása miatt mintha nem is egy Marvel-produkciót látnánk. Nos, ez a cselekmény elején és néhány jelenet erejéig valóban így is van (főleg a flashbackekben, ahol még egészen értelmesen, emberhez méltóan viselkednek a szereplők), aztán jön a kijózanító pofon, az infantilis ökörködések kíséretében, és rá kell jönnünk, hogy a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája nemhogy tipikus Marvel-film, de a feje búbjáig elmerül abban a posványban, ami a legutóbbi alkotásokat is többé-kevésbé bemocskolta. Végjáték? Brrrrrr! Pókember: Idegenben? Ott mondjuk még működött is, Jon Watts remek humorérzékről tett tanúbizonyságot (reméljük, a Fantasztikus Négyesben is megtartja majd jó szokását). Loki? Egyrészt nem komolytalankodták el, másrészt a vicces pillanatok is jól dolgoztak együtt a koncepcióval (érdekes egyébként, hogy az MCU-s tévésorozatok, bár ugyanaz a célközönségük, eddig még egész jól kibírták ezen elemek nélkül). Fekete Özvegy? Igen, ott fullba nyomták a kretént, de igazából nem is volt igazán mit legyilkolni – poénok nélkül is egy sótlan, semmilyen kémthriller lett volna. A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendájának viszont pont nem hiányzott ez. Az ütős jeleneteket, emocionális pillanatokat általában megfojtja az erőltetett jópofizás, a kínos modorosság, vagy valamilyen hirtelen benyögött beszólás, ami miatt képtelenség bármit is komolyan venni – és még mielőtt valaki félreértené: nem, nem literszámra fröcsögő vért, kitört nyakakat és kitépett szíveket akarok. Hanem hogy kíméljenek már meg minket ettől a csocsodás színvonaltól, ami folyamatosan a szórakoztatásunk ellen dolgozik, és állandóan azon van, hogy minden áron eltapossa azt. Elhiszem, hogy kellenek a feszültségoldó poénok, kell a humoros felfogás, de ez egy The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag után egyrészt borzalmasan kevés, másrészt azt hiszem, remekül meglettünk volna Awkwafina irritáló hülyéskedése nélkül is (aki amúgy nem nagyon ért semmihez, csak úgy ott van, de azért a forgatókönyv ad neki is valami karakterívet, így biztosítva minket arról, hogy még minimum két filmben nézhetjük majd a vergődését).

A DC-t szokás szidni azért, mert hiába vannak náluk a világ legjobb, legnagyszerűbb képregényfigurái, mégis képtelenek érdemben mit kezdeni velük, a Marvelt pedig lassan azért lehet ekézni, mert bár az univerzumépítésük vitathatatlanul aprólékos és páratlan, hőseik annyira komolytalanok, hogy az elejét veszi annak, hogy ütőképes karaktereket, konfliktusokat és drámákat kapjanak a rajongók. Mert a jelenlegi helyzetet nézve ne legyenek illúzióink, a Penge sem lesz majd sötét horror és az MCU-s X-Menben sem lesz hangsúlyozva az a drámai vonal és az a fajta társadalomkritika, ami a képregényeket is meghatározza (utóbbi maximum csak a jó öreg hollywoodi szélsőségekben lesz jelen). A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendájának és a mai MCU-nak pont az a legnagyobb baja, ami egykor a legnagyobb erénye volt: a Marvel-recept. Ez a film is belefulladt a filléres vígjáték-elemekbe, lehet lapozni. Felkészül: az Örökkévalók.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tcGF0cmVvbi1tcHVcIj5cbjxhIGhyZWY9XCJodHRwczpcL1wvcGF0cmVvbi5jb21cL2dhbWVyMzY1XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtYmcucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcm0ucG5nXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8wNVwvcGF0cmVvbi1tcHUtcmliYm9uLnBuZ1wiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxzdHlsZT5cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1e1xuXHRvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47XG5cdHdpZHRoOiAzMDBweDtcblx0aGVpZ2h0OiAyMDBweDtcblx0cG9zaXRpb246IHJlbGF0aXZlO1xufVxuLi0tcGF0cmVvbi1tcHUgaW1ne1xuXHR0cmFuc2l0aW9uOiBhbGwgLjNzO1xuXHRwb3NpdGlvbjphYnNvbHV0ZTtcblx0dG9wOjA7IGxlZnQ6MDtcbn1cbi4tLXBhdHJlb24tbXB1IGltZzpudGgtY2hpbGQoMSl7XG5cdGZpbHRlcjogYmx1cigycHgpO1xuXHR0cmFuc2Zvcm06IHNjYWxlKDEuMSk7XG59XG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDIpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoNHB4KTtcblx0dHJhbnNmb3JtOiBzY2FsZSgxLjEpO1xufVxuXG4uLS1wYXRyZW9uLW1wdTpob3ZlciBpbWc6bnRoLWNoaWxkKDEpe1xuXHRmaWx0ZXI6IGJsdXIoMCk7XG5cdHRyYW5zZm9ybTogc2NhbGUoMSk7XG59XG48XC9zdHlsZT4iLCJpbWFnZXMiOltdLCJ1cmwiOiIifQ==

CHASE
MBTI - Musician Edition

3 napja
3

CHASE
2020 legjobb filmjei

8 napja
1

Necroman Mk2
Eddig bírtam...

8 napja
5

Comedian
Az elit alakulat

9 napja
4

axl
Füstölgő (ab)roncsok

2021.09.13.
4

Comedian
Eleven kór

2021.09.12.
1

Comedian
Játszd le nekem a Mistyt!

2021.09.09.

CHASE
Az évtized filmes jelenetei 3.

2021.09.08.
4

Comedian
Vaksötét 2

2021.09.08.

Comedian
ShangChi és a TízGyűrű legendája

2021.09.04.
3

CHASE
Az évtized filmes jelenetei 2.

2021.09.02.
3

Comedian
Kampókéz (2021)

2021.08.30.
5

CHASE
Az évtized filmes jelenetei 1.

2021.08.30.
4

Comedian
Kampókéz (1992)

2021.08.28.

Comedian
A tizedes háreme

2021.08.27.

HuN Makaveli
A nagy visszatérés

2021.08.24.
27

Necroman Mk2
FEZ

2021.08.22.
6

Comedian
Batman: A Fehér Lovag átka

2021.08.17.

Comedian
Toplista - Star Trek-filmek

2021.08.11.
6

Comedian
Az Öngyilkos Osztag

2021.08.09.
30