Játékmorzsák

Először egész sokat írtam a Tomb Raider-rel (is) fagyogató 360-amról, de ezzel a mizériával nem untatnék senkit. Maradjunk annyiban, hogy megoldás nincs (valószínűleg a vinyón vannak összekavarva az adatok), de ha játékok szerint nem is, de a jelenség másoknál is elő-előfordul (egyeseknél a Fallout 3-mal, a Mirror's Edge-dzsel vagy az Orange Box-szal fagyogat a háromhatvan). Mivel hibaszázalék szerint elhanyagolható jelenségről van szó, a potenciális megoldás nagy valószínűséggel nem fog megérkezni az anyacég felől - marad a próbálkozás a formatálással és egyéb nyalánkságokkal.

Ha már Microsoft: valahogy nagyon kimaradt a mai szórásból, hogy Live-ra ma került fel az Avatarokra aggatható téli ruhakollekció. Már vártam, mennyit akarnak ezért rólunk - stílszerűen :) - legombolni. De semennyit, ugyanis a csomag ingyenes. Akit érdekel, már szedheti is lefelé.

Azért kíváncsi leszek, mikor érkeznek meg a sokba fájó GOW-os pólók, Halo 3-as sisakok és a DoA-lányok fürdőrucijai...

És ha már Tomb Raider Underworld, akkor röviden-tömören: klassznak ígérkezik. Dögös, a színhasználat kedves a szemnek (az enyémnek mindenképp) és nem utolsó sorban a klasszikus epizódokat idéző hangulat és felépítés (ősi helyszínek, kevesebb harc, több mászkálás és kalandozás). A Left 4 Dead mellett mostanában ezzel játszok a legszívesebben.

Persze sokak által említett hibaként ott van a kamerakezelés. Nos, ugyebár ez sem tökéletes, bár ahogy már kifejtettem, a sok szűk helyre befigyelés elkerülhető lett volna fix kameraállásokkal, de ezekből így is akad pár és szerencsére nem vitték túlzásba. Ugyan nem sok párhuzamot lehet vonni kettejük között (azon kívül, hogy egyikük fenekén sincs már ott a tojáshéj, sőt...), de ha nyomtad a Sonic Unleashed-et, akkor lehet fogalmad arról, milyen a bűnrossz kamerakezelés. Nyílván Sonic kalandjaiban kevésbé fontos tényező, meg ugye sok helyen azért korlátozottak a manuális kameramann mozgási lehetőségei, mert így próbálják eltakarni a nem kidolgozott részeket vagy a rejtett bónuszokat, de ez nem mentség azokon a helyszíneken, ahol igénybe lehet és kell(ene) venni ezen fícsör lehetőségeit. A néhol merev, rángatozó manuális látószögekre pedig nem is pazarolnék több karaktert.

Ettől függetlenül a Sonic legújabb kalandja meglepően kellemes mókának ígérkezhet (első blikkre engem még a Vérsündisznó állapot sem irritált túlságosan), csak ne legyen magasan a mérce. A nosztalgia már csak azért is elkapott, mert az egyik köztes kisvárosi helyszín a maga andalgós zenéjével tisztára a szépemlkéű Mario Sunshine-t juttatta eszembe. Ha az a fránya Banjo tényleg platformer lenne, valószínűleg rá sem néztem volna erre az alkotásra, így viszont a "ha nincs ló, jó lesz a szamár is" alapon, hiánypótlónak megfelel.

Aztán említettem a Left 4 Dead nevét is. Hogy szerintem milyen? Egyedül egy picinykét szar, lévén nem akkora kihívás. Még nehezebb fokozatokon is segít annyit a három partner, hogy egy kis odafigyelés mellett nem nagyon lesz gondunk. Ezen persze sokat javít az egyszerűbb, ámde kellemesen baljós hangulatot árasztó környezet és a hangulat, de ez ugye nem minden. Ellenben kooperatív módban hatalmas! Itt már advanced fokozaton is oda kell figyelni, illetve értelmet nyer a taktikázás, mint olyan. Simán kerülhetünk olyan helyzetbe, ami elsőre kilátástalannak tűnhet, aztán a pályát előlről kezdve kiszúrjuk a lehetőségeket: a tetőn csőbomba, a sarokban benzineskanna, esetleges egy jobban védhető magaslati pozíció található.

A legkellemesebb az egészben persze az, hogy újrapróbánál mindig máshol, más ritmusban, máshonnan és más mennyiségben érkeznek meg az eszeveszetten sprintelő, hörgő, klasszul animált élőholtak és keményebb verzióik sem mindig ugyanott leselkednek ránk. Remek, így nem fog olyan hamar kifulladni az élmény.

Ha egyszemélyes játékként kell ránéznem, abszolút nem egy vonzó darab (és most nem a közepes grafikáról beszélek), multiban viszont kimutatja a foga fehérjét, hozza a filmek lénmyegét: zombi-rajongó barátaim, erre vártunk!

A sokak által gyűlölt vagy szeretett EDGE magazin egyik nyári számában olvastam egy igen érdekes adatot.

Talán megint csak a számháborúról van szó, de ez akkoris impresszív. A Codemasters a menet közben bejelentett DiRT 2 mellett készíti a legújabb négybetűs-autós játékát, a Fuel-t, amelyben nem kevesebb, mint 5,000 négyzetmérföldnyi terület, összesen olyan 62,500 mérföldnyi autóút járható be különböző terepjárgányok kormányai mögött csücsülve (mindezt persze igencsak kellemes látvány mellett). Ez már a ló túloldala? A cikkíró részéről jogos a felvetés: ha sokaknál már a Burnout Paradise méretes városa is kiverte a biztosítékot, vajon mekkora érdeklődésre tarthat igényt egy ekkora játszóteret kínáló járműves alkotás?

A fejlesztő Asobo a jelek szerint mindent megtesz azért, hogy ne legyen okunk kételkedni a játékban. Állításuk szerint sokat tanultak a Kiégett Paradicsomból, megpróbálnak minden olyan tényezőt kizárni a játékmenetből, ami az említett sikerjátékban negatívumnak számít(hat(ott): van verseny-restart és a többjátékos versenyek végpontjait és feladatait szabadon kusztomizálhatjuk. A készítők elmondása szerint - az új idők szelének hatására - sokat várnak a játékosok által kreált tartalmaktól, milyen izgalmas útvonalakat képesek összehozni.

Maga a terep sokat merít az USA kevésbé belakott területeinek főbb helyszíneiből (van itt Mount Rushmore-on át a Yellowstone parkon keresztül Death Valley is), ahol tőlünk függetlenül is kocsikáznak a gépi versenyzők és az épp online ismerősök. Ami pedig igazán izgalmassá teheti az egészet, az a környezet, amely megpróbál annyira változatos és összetett lenni, mint Paradicsom Város.

A hab a tortán (és ami számomra igazán izgalmasnak hangzik), hogy a versenyekbe igen erősen beleszólhat egy-egy hurrikán vagy homokvihar. Utóbbi inkább a látási viszonyokat befolyásolja, előbbi pedig képes épületeket, hídakat is lerombolni, vagy egy-egy óvatlan versenyzőt felkapni. Mondanom sem kell, mennyire képes mindez befolyásolni a versenyek kimenetelét.

Persze sok a potenciális buktató, de azért fél szememmel figyelem majd a játékról érkező híreket. Ha minden igaz, jövőre már meg is kóstolhatjuk, milyen érzés egy Paradise City-nél hússzor (!!!) nagyobb helyszínen versengeni.

PlayStation 3 és LittleBig Planet. Tökéletes játék? Ízlés kérdése. Szingliben kevésnek éreztem, mint platformert, de az igen ötletesen elhelyezett gyűjtögetnivalókkal mégis oda tud szögezni a képernyő elé (amúgyis odavagyok a gyűjtögetésért, képes vagyok csak emiatt bizonyos játékokkal játszani). Ez a játék is inkább a multira és a saját tartalmak összefércelésére teszi a hangsúlyt, így a single egyszerűségét nem is rónám fel neki. A Zsákfiú tündéri, a fizika igen korrekt (mégha sokszor épp ez keseríti meg az életünket), maga a külső és a hangulat maga a varázslat. Nem kötelező, de kötelező kipróbálni, mert ha rákapsz, könnyen lehet nálad is az Év Játéka (nálam ez a hely leginkább a Metal Gear Solid 4-nek van fentartva).

PS3-on játszottam még mással is, ami valamivel korábbi, még 2007-ben került fel a Sony online rendszerére: Super Stardust HD. Klasszikus shmup, amelyben bolygó körüli pályára kell megállítanunk a különböző veszélyeket (meteorok, idegen űrhajók, ilyesmi). Látványos grafika, könnyű kezelhetőség, fejleszthető fegyverek, és persze rengeteg pontszerzési lehetőség, hogy legyen mivel versengeni az online ranglistákon.

Egyszerűen hangzik? Végülis az. De élvezetes? Naná, pláne egy haverral játszva! A háttérzene a zsánernek megfelelően technós-pörgős, megteremtve az alaphangulatot egy jó kis lövöldözéshez.

Messze nem egy bullet-hell, a nagyon hardcore shmup-hívőknek nem ez hozza el az új Kánaánt, mindenki másnak megtanulható és megszerethető. Ha esetleg csak a 360-as Geometry Wars-szal találkoztál és tetszett, tégy egy próbát! Nem kell feltétlenül hozzá egy PS3, épp mostanában kapott a játék egy kellemes PSP-s portot.

Korábban sokat vitáztunk róla, szóval csak röviden: a Fallout 3 számomra az idei év egyik nagy kedvence és legnagyobb csalódása is egyben.

Kedvenc, mert átjön a klasszikus Fallout-hangulat, a zenék, a fegyverek meg a világ úgy általában nagyon ott van, és a kellemes melléktörténetek mellett sem érdemes elmenni. Ha hajlamos vagy végleg elmerülni egy kitalált univerzumban (legyen az játék vagy film), lehet, hogy függő leszel.

Ellenben a Bethesda Softworks kéznyoma igen erősen kihatott a negatív oldalon is: a játék az Oblivion minden gyermekbetegségét örökölte. Öncélúan üres világ, rengeteg kihagyott magaslabda, gagyi animációk, legtöbbször primitív párbeszédek, és persze sok-sok bug.

Azért én mindenképp ajánlanám.

Mirror's Edge, avagy ahogy jósoltam: letisztultságában gyönyörű, hangulatos, de rendkívül egyszerűcske. A világító, továbbjutást mutogató ikonokkal és jelzésekkel már jóideje tele a tököm, szóval azt kapásból ki is lőttük. Így már egy-két helyen el lehet akadni, de a legnagyobb kihívás még mindig az irányítás kisebb bakijaiban és az időzítésekben rejlik.

Egyelőre pihentetem, legalább marad valami tavaszra is - aztán ki tudja, akkoriban is lesz mivel játszanunk. Mindegy, talonba raktuk.

Hogy a nagy N-t se hagyjam ki, essen szó a cég által eléggé mostohán kezelt Disaster: Day of Crisis című akció-kanadjátékról. Röviden: egy korrektebb PS2-es grafikájú játékról van szó, amelyben a főszereplő különböző vészhelyzetekből próbál kimenekülni - van itt árvíz és vulkánkitörés is. A hallottak-látottak alapján maga a játék egész korrekt. Time Crisis szerű lövöldözés (csak a főszereplőt kívülről láthatjuk), embermentés, bunyó, meg persze wiimote-os minifeladatok váltják egymást.

Tegnap egyszer sikerült megnéznem az intrót, aztán késő este havernál már bele is kukkantottunk magába a lényegi játékba. Szerintem korrekt.

Viszont nézzétek meg az intrót, ami elég mutatós lett és ha minden igaz, akkor

a játék különböző átvezető animációiból lett összeollózva. Elsőre én Capcom-ot kiáltottam, legalábbis engem kísértetiesen emlékeztet a klasszikus Resident Evil animációkra.

Végkövetkeztetés: ha a fejlesztőcsapatot nem a Nintendo, hanem a két másik system holder egyike karolta volna fel, akkor ebből akár egy kiváló, AAA kategóriás játék is kerekedhetett volna.

Megintcsak EDGE, de jóval frissebb (mai) hírecske. Phil Harrison, immáron az Atari színeiben nyilatkozva nem kisebbett állított, mint hogy a következő konzolgeneráció már teljes mértékben mellőzni fogja a kézzel fogható adathordozókat és teljesen áttér majd a digitális disztribúcióra. Igyekszem nagyjából magyarítva idézni:

"Már megszületett az a generáció, akik - ebben biztos vagyok - sohasem fognak fizikálisan létező médiaproduktumot vásárolni."

"Sohasem vesznek majd dvd-t, ne vesznek cd-t, és sohasem fognak dobozos játékot vásárolni."

Harrison főnöke, David Gardner korábban már kijelentette, hogy öt éven belül az Atari termékeinek 90%-a már online lesz megvásrolható.

Jómagam nem vagyok a digitális disztribúció híve, legalábbis ha valami komolyabb játékról vagy filmről van szó, legyen az akármennyivel olcsóbb. Persze nem én vagyok a mérvadó és talán a doboz-fetisizmus, mint olyan, szép lassan el fog tűnni. Aztán majd mindenki ül otthon az egyenszobályában, az egyberendezései és egyendíszei között. Egyenruhában.

Aztán az is lehet, hogy nincs igazam.

Az teljesen nyílvánvaló, hogy a digitális játékdisztribúcióban nem kis potenciál lakozik: a pécés szoftverértékesítések egy szignifikáns részét már az értékesítés ezen formája adja. Eme üzleti modell legnagyobb szószólója a Valve és az általa birtokolt Steam névre hallgató rendszer, amelyhez egyre több kiadó csatlakozik. Maga a Steam 2003 szeptembere óta létezik. Az idén novemberi adatok szerint a szolgáltatáson keresztül közel ötszáz (!) szoftver érhető el és a rendszernek több, mint 16 millió (!) aktív regsiztrált felhasználója van. Nem semmi.

Aktualitás is akad náluk. A Half-Life 2 és a Team Fortess 2 (és még pár cím) motorja, a Source alá íródott mod, a Garry's Mod 2006 őszi premierje óta több, mint 3,000,000 (igen, három millió!) dollárt hozott a konyhára. Eredetileg egy egyszerű modnak indult, amiben a Source motor által biztosított fizikával játszadozhat el a kedves felhasználó. A fejlesztő Garry Newman-t saját bevallása szerint mind őt, mind a Valve-et igencsak meglepte a mod sikere, nem számítottak ekkora érdeklődésre.

A fizetős verzió (a korábbi, "butább" verzió ingyenes) épphogy 10 dollárt kóstál. Nem nehéz kiszámolni, hogy több, mint 300,000 ezer Steam-felhasználó volt hajlandó fizetni ezért a csomagért.

Garry Newman megcsinálta a szerencséjét: az eladásokból származó bevételek fele az ő zsebébe csúszik.

Ennyit mára.

Így visszanézve ezek nem is olyan kis morzsák, inkább lepotyogott falatok. :) Remélem azért így is lesz, aki csipeget belőle!