Vandor2009.01.20. 20:26

Mai fotó

A tékozló fiú hazatért!

Mai fotóm nem a művészetem terméke, egyszerű dokumentálása a mai nap eseményének!

Mint arról korábban írtam, kedvenc konzolunkat jó ideje nélkülöznöm kellett. Nem vagyok függő, de az elmúlt hét végére szerveztem egy összejövetelt, a Rock Band és Guitar Hero jegyében. Na ebből nem lett semmi miután nem volt konzolom. Hogy miért nem arra választ ad mai képünk:

Szóval történt, hogy múlt hét kedden leadtam a gépemet vizezésre:) Volt előzménye a dolognak, mert decemberben már egyszer nekifutottam a dolognak, de akkor azt javasolták a srácok, hogy ha nem sürge a dolog, akkor halasszam januárra. Mondtam, hogy nekem csak egy dolog fontos, hogy a leadás után 2-3 nappal visszakapjam a gépet. Azt mondták, hogy nem probléma. Na így mentem neki a dolognak kedden. Nem akarom részletezni a dolgot, de a lényeg, hogy ma, azaz 1 hét után tudtam átvenni a gépet! Nem kicsit voltam bosszús a hétvége miatt.

Le kell szögeznem, hogy nem a szerviz munkáját akarom kritizálni, egyszerűen a szervezés körül látok problémákat. Persze az is igaz, hogy jómagam elég háklis vagyok a pontosságra. Ha egyszer valamit megbeszélek valakivel, akkor az úgy is lesz. Nem vagyok már mai csirke, de eddigi életemben nem nagyon emlékszem egyetlen késésre, csúszásra sem. Nem az 1 hét volt sok, hanem az, hogy nem így beszéltük meg. Ha tudom, hogy ennyi időt vesz igénybe, akkor úgy készülök.

De térjünk a lényegre. Érdemes volt várni és beruházni erre a vizes dologra? Egyértelműen azt kell mondanom, hogy igen. Lassan az őrület határán voltam a gépem hangja miatt. Nem csak játék közben zúgott fel az összes venti a gépemben, hanem a piactéri bóklászás alatt is. Szerintem csak a szerencsémnek köszönhetem, hogy eddig nem főtt meg a konzol és nem volt semmi probléma vele. Bár az is igaz, hogy nem vagyok hc gémer, ritkán játszom egyhuzamban 5-6 órát. Most egy ideje már járatom a cuccot és olyan csendes, hogy sírok :)

Szóval mindenképpen szuper dolog, hogy van olyan hozzáértő ember, aki ilyen módosításokat ki tud találni és szakszerűen tud eszközölni.

Remélem sokáig élvezhetem probléma nélkül a játékot és a csendet:)

Szép estét mindenkinek!

Necroman Mk2
Horses

2026.05.20.
3

Bountyy
Yakuza 7 Miért nem játszol vele?

2026.05.11.

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2026 nyertesek

2026.05.07.
3

Necroman Mk2
Silence

2026.04.28.
6

p34c3
EXD - Extra Dimensional

2026.04.23.
4

p34c3
Little Nightmares VR: Altered Echoes

2026.04.23.
3

Bountyy
REANIMAL - ELEMZÉS(Podcast)

2026.04.22.

Necroman Mk2
Glitchy Cute Loop

2026.04.14.
11

Necroman Mk2
The Exit 8

2026.04.08.
6

axl
AAce Combat

2026.04.04.
4

p34c3
Áprilisi víáradat

2026.04.03.
4

Necroman Mk2
My Friend Peppa Pig

2026.03.29.
2

liquid
Minden idők legjobb intrói #2

2026.03.27.
1

liquid
Minden idők legjobb intrói #1

2026.03.15.
1

Necroman Mk2
Highguard - Necro's log

2026.03.13.
3

Bountyy
Resident Evil Requiem - Podcast

2026.03.12.

CHASE
A 10 legnagyobb Oscar snub

2026.03.08.
7

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2026

2026.03.06.
3

Necroman Mk2
NFS ProStreet

2026.03.02.
11

p34c3
Half-Life 2: VR Mod

2026.02.19.
7