Necroman Mk22009.03.20. 09:58

Mirror's Edge 2D teszt

Amióta , majd fölhívta rá a figyelmet, szemmel tartottam a projektet. Figyelemmel kísértem a fejlődését, segítettem a béta tesztelésében, és most van szerencsém bejelenteni: pontosan egy hónapja kifutott a net háborgó vizeire a teljes verzió!

A játékot fejlesztő Brad Borne-t talán nem sokunk ismeri. Bevallom, én sem, de látva korábbi runner platfromerét, a Fancy Pants első és második részét, valamint a körülötte kialakult szubkultúrát eltekintve nem csodálom, hogy az EA őt kérte fel a ME2D elkészítésére. Természetesen támogatást és segítséget adtak neki, például a zene és a hanghatások az eredeti játékból lett átvéve. Számomra az eredeti program (egyelőre) kimaradt, ezért összehasonlítást nem tudok tenni, csak a gameplay videók alapján ítélkezhetnék.

Mivel ez csak a nagy játék "kishúga", és mert a flash programozás kicsit más, mint az Unreal Engine, ezért szükség volt bizonyos megcsonkításokra. Például itt nincsenek harcok, se ököl, se fegyveres, csupán a háztetőkön ugrálás maradt meg. Az irányítás a kurzorgombokkal történik, és az S vagy a \ (magyar billentyűzeten Ü) ugrik, a speciális mozdulatok begyakorlását pedig az első szinten tanulhatjuk meg.

Fussunk, fussunk, had lobogjon a hajunk!

A ME2D-ben három pálya található, ezeken kell végigmennünk, miközben tetoválásokat, táskákat és bizonyítékokat gyűjtenünk össze. Ez utóbbiak rejtett miniszinteken (a bejárata piros üvegtető, amire rálépve beszakad) találhatóak, ahol fegyveres őrök golyózáporát kicselezve kell felszedni, majd élve elmenekülni.

A játék grafikája az eredeti Mirror's Edge cell-shaded alapú képi világán alapul, erőteljes fehér és világos színek használatával. Faith mozgáskultúrája a 2D verzióban leginkább a több mint 15 évvel ez előtti Flashback főhősét idézi, azaz szép folyamatos animációkkal mozog hősnőnk - egy rossz szavunk se lehet rá. Mindezt olyan animációk díszítik, mint a lány hajának lobogása a szélben, vagy a porfelhők egy megtorpanáskor.

A ME2D nem hosszú, első alkalommal közel negyed óra alatt el lehet jutni a záróanimációig, de jó pályaismerettel akár négy perc alatt is végezhetünk az egésszel. (A jelenlegi rekord valamivel több, mint 3 perc.) A pályák végig vitele nem nevezhető nehéznek, köszönhetően a végtelen életnek és a checkpoint-rendszernek - egyedül a második szint végén van egy bonyolultabb rész, ahol sokszor otthagyhatjuk a fogunkat (nekem pl. huszadikra sikerülhetett megcsinálnom).

**- Ki van ott?

  • Anyád.

  • Tiedét!**

De a kijátszást követően sincs vége a mókának, mert játszhatunk Time Trial-t, amiben az adott szinten rohanhatunk végig minél gyorsabb idő elérése céljából. Ilyenkor megjelenik egy vörös szellem is, de akár a maradék tárgyak fölszedése céljából is nekifuthatunk a szintnek. A harmadik játékmód a Baddie Rush, amiben a bizonyítékos miniszinteken haladhatunk visszaszámlálással, egyre nehezedő ellenféllel. Ennek megnyitásához az kell, hogy megtaláljuk mind a hat bizonyítékot.

A játék flash alapú, böngészőből fut - gyakorlatilag multiplatformnak tekinthető. A grafika minőségét sajnos nem lehet átlállítani, még flash menüből sem, ezért régebbi gépeken és akadozó netkapcsolat esetén előfordulhat, hogy szaggatni kezd a program. A weboldal még fejlesztés alatt áll (jelen pillanatban még nem érhető el pl. a Fan Videos és a Download szekció), a dizájn idézi az eredeti program látványvilágát, és természetesen Mirror's Edge-es reklámokkal van megszórva. Lehet regisztrálni is, ilyenkor az eredményeink online elmentődnek, és visszajelzést is küldhetünk a programozó csapatnak.

A városi óriás-csőlesiklás új női bajnoka: Faith!

A játék jelenleg béta fázisban van, emiatt hiába az egy pályás tesztelés, még akad pár bug benne, például ha felfelé ívben érjük el a falon futó felület felső szélét, akkor Faith egyszerűen végiggaloppozik a táblán (ezt mondjuk pár helyen ki lehet használni). De ezek ne vegyék elé senki kedvét, mert a Mirror's Edge 2D tökéletesen teljesíti a feladatát: egy kiváló, ingyenes promójáték az eredeti programhoz, ami lehet, még élvezetesebb is az eredetinél!

**Értékelés: 9 pont

Honlap:** Click!

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

6 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==