Teszt: Halo Wars

A Microsoft-nál nemrégiben már nyíltan felvállalták, hogy a Halo márkanevet kiemelten fogják kezelni, sőt, a saját Star Wars-uknak tartják. Meredek kijelentés lenne? A trilógia hatalmas anyagi sikerét és a széles körben (el)ismert márkanevet elnézve nem meglepő a dolog. A Microsoft pedig már lépett is: a frencsájz segítségével megpróbálnak betörni más stílusokba, hogy ott is maradandót alkossanak. Rókabőr szagot érezhteünk. Na de kérdem én: amíg ezek a játékok rendre hozzák a szokásosan magas minőséget és jól illeszkednek a nagy történetbe (sőt, el is mélyítik azt), addig miért panaszkodnánk?

Az Ensemble Studios-ra igencsak nagy feladatot bíztak: alkotniuk kellett egy olyan RTS-t, amely korábbi munkáikhoz hasonlóan igényes, emellett kifejezetten a 360-as kontrollerre legyen kihegyezve az irányítás, végül pedig az egész illeszkedjen a Halo univerzumába.

Nem kis követelmények.

Az első két kritérium teljesítése csakis az Ensemble tapasztalt (és egyben konzol-szűz) csapatán múlott, a harmadik teljesítéséhez pedig természetesen maga a Microsoft és a Bungie nyújtott segítő kezet. Azt már most örömmel jelenthetem, hogy a csapat közel tökéletes munkát végzett.

Mint tudjuk, a cég utolsó RTS-e a Halo Wars lett (legalábbis ezen név alatt). Azt tudjuk, hogy a ”konzolokra tervezés” meghatározás általában szinonímája a ”lebutítás” és ”megcsonkítás” kifejezéseknek. Saját bevallásuk szerint apait-anyait beleadtak és a játék méltó lett korábbi munkáikhoz (leginkább az Age of Empires-hoz) és a Halo nevéhez egyaránt. De ki az, aki manapság még elhiszi azt a sok túlzást és csúsztatást, amit a PR-gépezetek futószalagon tolnak ki magukból? Remélem nem sokan. Az első kézből szerzett tapasztalatnál pedig nincs megbízhatóbb.

Az Ember-Covenant Háború (vagy másik ismert nevén: ”A Nagy Háború”) 2525. október 7.-én indult és 2553. március 3.-án fejeződött be - utóbbi időpont leginkább a 117-es számú Spartan katona tetteinek következménye. Maga a Halo Wars időben jóval korábbra nyúlik vissza, mint az FPS-trilógia: egész pontosan 2531.-ben játszódik a történet.

A Covenant (a több faj által alkotott idegen szövetség) erői folyamatos támadás alatt tartják az emberiség Külső Kolóniáit, többek közt a Harvest nevezetű bolygót, amely az első megtámadott kolónia volt. A Covenant motívációja elsőre nem tiszta, csak annyi biztos, hogy igen erős érdeklődést kezdenek mutatni a bolygón talált ősi építmény iránt. Később természetesen újabb helyszínekre is eljutunk, amelyek közt lesznek sarki/hegyvidéki, őserdős és romokkal teli helyszínek is - nem meglepő módon mind a Forerunner nevezetű ősi fajhoz, mind a galaxis rákfenéjéhez, a Flood-hoz köthető helyszíneken is meg fogunk fordulni.

A kampány módban csak az emberi oldal irányítható. A UNSC (az Egyesült Nemzetek Űrparancsnoksága, gyakorlatilag az emberiség egyesített kormánya) képviseletében megismerhetjük Forge őrmestert, Cutter kapitányt, aki a Spirit of Fire kolóniahajót irányítja, valamint a Serina névre hallgató női alakot öltött mesterséges intelligenciát, aki Master Chief Cortana-jához hasonlóan fontos információkkal és segítséggel fog minket ellátni. A lista nem teljes, lesz még néhány karakter, akik fontosabb szerephez jutnak majd a történet folyamán.

Ha már szóba került, maga Master Chief nem szerepel a játékban, helyette azonban harcba küldhetjük a teljes Spartan Omega csoportot, ugyanis ebben az időben a Spartan katonák még nagyobb számban léteztek. Rajtuk kívül szinte mindenki szerepet kap a játékban, akiket korábbról ismerünk. Annyit mindenképp fontos megjegyeznem, hogy a kampány folyamán ugyan csak az emberi oldal irányítható, de a multiban már a Covenant oldalán is harcba indulhatunk.

Elsőre nekem is megvoltak a félelmeim. A demó alapján úgy sejthettük, hogy lehetőségeink korlátozottak lesznek, ”hála” a konzolosításnak. Ennek két ékes iskolapéldája a bázisépítés korlátai és az alacsonynak tűnő egységlimit.

A bázisépítés bizony furcsa lehet, de a rendszer megadja a lehetőséget a nem túl mély, de mégis működőképes stratégiázásra. Alapjában a térképeken nem lehet szabadon bázist felhúzni, csak előre megadott helyeken. Ha felhúztuk a bázis alapjait, több fokozatban bővíthetjük azt, hogy minél több épület válhasson elérhetővé. A taktikázás multiban és a későbbi kampány pályákon jön be igazán a képbe: húzzunk fel több erőművet, hogy elérhetőek legyenek a durvább egység-fejlesztések, vagy raktárakat húzzunk fel a gyorsabb pénztermelés érdekében és közben gyártsunk alacsonyabb szintű egységeket, esetleg mindennek érdekében csak az egyik egységtípus épületével foglaljunk el helyet? Nagyon fontos tényező, hogy kevés raktárral az első percekben rendkívül nehéz annyi pénzt összeszedni, amely elegendő lenne egy ütőképes hadsereg verbuválásához. Az is egy bevált módszer, hogy kevés egységgel befoglalunk egy másik neutrális bázispontot, majd a két bázis közt osztjuk meg a feladatokat - ebben az esetben a fix elhelyezkedés miatt már az is fontos, melyik bázisnak adjuk az egységgyártó szerepet (már ha nem gyártunk mindkettőben). Esetleg ráfeküdhetünk az extra erős egységek legyártására (multiban vagy a kampány későbbi pályáin), amelyek önmagukban is képesek eldönteni egy-egy csata végkimenetlét. Nomeg ott van az RTS-ek egyik gyűlölt/imádott játékstílusa, a rush, amikor hamar, kevés egységgel rohanjuk le az ellent (pont annyival, amennyivel el lehet inténi a másik bázisát).

A lényeg, hogy minden leegyszerűsítés ellenére működik ez a fajta bázisépítős módszer és egyúttal több taktikázásra adhat lehetőséget, mint sok más RTS rendszere.

Félelmeim ellenére nem érezni a fentebb említett egységlimitet alacsonynak. Pont annyi egység használható, amennyivel még épp nem lehet gusztustalanul nagy sereget összeállítani, de bőven enged taktikázási lehetőséget. Utóbbi már csak azért is igaz, mert a különböző egységtípusok eltérő mennyiséget foglalnak el a limitből. Építésük sebessége is eltérő és némelyik nem érhető el az alap gyártó épületekkel, fejlesztések után gyárthatóak - és természetesen minden egységhez járnak majd kisebb fejlesztési lehetőségek.

Az egész rendszer teljesen átgondolt és szintén elmondható róla, hogy minden vérmérsékletű játékos megtalálhatja vele a számítását - csak aztán multiplayerben ne pislogjon, ha néhány perccel a kezdés után fűbe harap, mert nem sajátította el az alapvető taktikákat.

Ha már multiplayer: ha elég jó stratégának érzed magad, ezzel szintén elleszel egy darabig. Az online meccskeresőben ismét visszaköszön a TrueSkill rendszer, amely a korábbi teljesítményünk szintjéhez igazított ellenfeleket próbál mellénk osztani. A változatosságra sem lehet panasz, jópár pálya áll rendelkezésünkre, persze a játékosok számától függően változó méretekkel, változó napszakokkal és a kampányból ismerős (vagy kevésbé ismerős) környezetekkel, független Flood és Forerunner lakosokkal. A multiplayer sava-borsa a 2v2 vagy 3v3 meccsek jelenléte, ahol egy összeszokott duó vagy trió csodaszép dolgokat képes véghez vinni - a választható hősök párosítása itt már alapvetően rányomja bélyegét a páros játékára.

Ha pedig multiplayer, ne feledjük a co-op mód lehetőségét sem. Elsőre nagyon olyan érzésem volt, hogy csak azért került bele, mert egy Halo co-op nélkül nem is igazi Halo, meg ugye a konkurencia is már belepakolta a maga RTS-ébe. Másodjára sem volt más érzésem, ám azt el kell ismernem, hogy mivel a figyelmem megosztása nem az erősségem (talán épp ezért sem vagyok olyan jó a shmupokban), igen kellemeset tudtunk vele szórakozni. Igaz, a meglévő és legyártott egységekenkell osztoznunk a helyi hálózaton vagy Live-on keresztül csatlakozott barátunkkal, de így is remek móka. Így pedig már bátran neki lehet ugrani a koponyák és fekete dobozok gyűjtögetésének, vagy a (hagyományosan) Legendary néven futó legnehezebb fokozatnak - nomeg az Acsiknak, akinek vannak ilyen igényei, ugyanis sikerült néhány izgalmasabb darabot is berakniuk a játékba.

A külsőségekről csak annyit, hogy végre érezni a méreteket, a térbeliséget, ahogyan azt a Halo-któl már korábban megszokhattuk, tehát ebből a szempontból kiemelkedőnek mondható. Az egységek kidolgozása nem jobb vagy rosszabb egy manapság megjelenő RTS-énél, eléggé rendben van. A színvilág kedves a szemnek, de nyílván ehhez is ”Halo-vaknak” kell lenni. :) A legtöbb egység ismerős lehet a trilógiából, ugyanúgy mozognak, bukfenceznek, céloznak, gránátot dobnak, a warthog-ok rugóznak, a ghost-ok szépen siklanak, a spartan katonák ugyanúgy képesek puszta kézzel szétkapni az ellenséges tankokat, hogy aztán elfoglalják azokat. A sok kis apróságnak és a környezet kidolgozásának hála az összképre nyugodtan ráaggathatjuk a ”dögös” jelzőt. Egyetlen hibaként a mozgalmasabb jeleneteknél konstans, ám megszokható belassulást tudnám felróni a játéknak, ám ez sem olyan katasztrofális, mint egyesek gondolnák.

A hangok is visszaköszönnek, minden a helyén van, minden és mindenki már erről is felismerhető. Zeneileg szintén hozza a szokásos minőséget, ami igencsak nagy szó, pláne úgy, hogy ezúttal Marty O'Donnell helyett az Ensemble saját zeneszerzője, Stephen Rippy komponálta meg a dallamokat (jómagam percekig el tudtam hallgatni a főmenü sejtelmes dallamait is).

Mit tudnék mondani a játékra? Elsőnek azt, hogy amennyire féltem tőle, annyira tetszett az elején és idővel még jobban megérett bennem az élmény. A kampány szerintem pofátlanul rövid, ám annál ötletesebb; minden elfogultság nélkül, őszintén állíthatom, hogy a feladatok a stílus szűk kereteihez mérten néhol rendkívül ötletesek.

A másik fele az, hogy minden feladat parádésan illeszkedik a Halo világába, elcsípte azt a kellemes sci-fi hangulatot, amit oly' ritkán élünk meg manapság. A sorozat rajongói könnybe lábadt szemekkel nézhetik végig a szériában először használt CGI átvezetőket, ahol kedvenc spártai harcosaink és úgy en bloc mindenki más is baromi látványosan lett szerepeltetve. Szintén a rajongókat kényezteti a Halo idővonal, ami szép lassan megnyitva mutat be néhány fontos és kevésbé fontos pillanatot a Spirit of Fire és a Halo történelem életéből, persze mindez úgy bemutatva, hogy láthatjuk az egészet, hogyan is illeszkedik a trilógiához (valamint a megjelent könyvekhez és képregényekhez).

A multiplayer klassz és rendesen kitolja az élményt, már ha vagy hozzá elég kitartó és nem félsz a keményebb, nem ritkán másfél óránál is hosszabb meccsektől.

Ugyebár a játék egyik leginkább hangoztatott eleme, az irányítás még nem került szóba. Nem akarok belemenni a részletekbe, szóval csak röviden: a kontrollerből fakadó alapvető hátrányok ellenére el lett találva. Teljesen kézre áll az egységek kezelése (minden egység kiválasztása a képernyőn, az összes egység kijelölése, az egyfajta típusok kiválasztása vagy a keretbe húzást leváltó ”megfestés” tökéletesen funkcionál), talán csak a különböző csapatok létrehozása hiányzik. Jó ötlet az egységspecifikus képességek külön gombra kipakolása is. Valóban elmondható, hogy konzolon ez a legjobb irányítási metódus, amit RTS-ben valaha megtapasztalhattunk. Kellemes, használható és logikus.

És hogy kinek ajánlanám? RTS-re áhítozóknak mindenképp, mert komolyan mondom, lenyomja az EA mostanra kissé vérszegénnyé vált stratégiai sorozatait, mégha ez elsőre nem is olyan egyértelmű. A Halo rajongóinak a saga kibővítése miatt, és mert a hangulat ugyanolyan magával ragadó. Meg isten igazából mindenkinek, akit kicsit is érdekel, milyen az első VALÓBAN konzolra készített RTS, vagy ha most tenne először próbát a stílussal. Mert ennyél jobb nyitányt nem is választhatna: színes-szagos, izgalmas, fordulatos, ötletes, a multival együtt tartalmas, baromi hangulatos alkotás.

Az Ensemble búcsúajándéka igazán parádésra sikeredett. Úgy, ahogy a nagy együttesek ”most már tényleg legutolsó” búcsúkoncertjei - reméhetőleg itt sem ezt volt az utolsó előadás, és kicsit más formában, de még visszatér a csapat néhány játék erejéig, csak hogy megmutassák: igen, az RTS él és virul, ráadásul konzolon, nem is akárhogy!

Pozitívumok::

• remek sci-fi hangulat

• a Halo-rajongókat maximálisan kiszolgálja

• eltalált single feladatok

• élvezetes multiplayer lehetőségek

• meglepően mély stratégia

• az eddigi legkellemesebb konzolos RTS irányítás

• szuper zene.

Negatívumok:

• rövid kampány mód

• a csapatalkotás hiánya

• gyakorlatilag nem tesz hozzá semmi jelentőset a stílushoz.

8/10 pont