Álom

A hegy tetején állott egy vastrónus benne ült az Egy aranyos ruhában, jobbján ült a fényesség, balján ült az igazság.

A trónus előtt valaha élt nagykirályok álltak, balomra tekintve vékony romfal terült el 3 ablakkal falában.

A trónus előtt 1. Szkíta királyunk Nimród király kardja van beszúrva, s mentén végigrepedve a kopár hó főtte hegy.

A hegy dobog, lüktet a szíve, dicső királyok alszanak belsejében, a kard ad neki erőt és kardot népünk nyelve táplálja, mára csak ennyi maradt mi táplálékul szolgálhat.

Ki mind ott vannak, mutatnak a kardra, biztatva érintsem meg nyugodalommal.

A jeges szél arcomat futta, mind a tájat tisztító mindent betakaró védőleplével, közelebb léptem és térdre ereszkedtem.

A kardot félelemmel megérintettem és láttam mindent mi volt és lesz.

Láttam hajdani dicsőségét ember fiának, látta szkíták ősi vérének felemelkedését.

Láttam világok 1. királyait, kiket mind mi adtunk nemzeteknek a földön, láttam az igazságot elragadva és magából kifordítva hamis igazságért gyilkoló hamis nemzeteket.

Látta a hajnalt és láttam az éjszakát, láttam, ahogy az ember megtagadja saját magát és állattá lesz, kik egymást marcangolják.

Láttam őseimet az összes Szkíta királyt, láttam bölcsességüket és világok tudását a szívükben és azt is láttam, ahogy ezt kivágják belőlük és szavukat mocskos kezek elfojtják.

Ekkor meghasadt a szívem és összerogytam, tudtam már mit érez a vastrónuson ülő Egy és azt is tudtam mi lett a bilincse mi kezét lekötötte lehet mindörökre.

Ha kenyeret ad az éhezőnek azt mások elveszik, és akinek adta azt legyilkolják és bemocskolják, vastag sárral beszórják, majd tolvajt kiáltanak!

Láttam, hogy üres az embernek szíve és értelmét és szellemét mérgezik.

Lopják a múltat és orjásokkal hitetik el, hogy ők törpék és vigyáz, mert rád taposnak.

Bilincset tettek az egyre, bilincset tettek a fényességre és bilincset tettek az igazságra,

De a kulcs bennünk van, és általa szólunk!

A kulcs a nyelvünk mi a kezdet óta alig változott.

Ezzel a kulccsal világnak összes titkát kibírjuk nyitni, és csak rajtunk múlik, mit szabadítunk ki és mit zárunk vele a sötétségbe mindörökre.

Kopár már egykoron gyönyörű táj, lassan sivatag lesz belőle, fehér ló állót meg most előttem, Kerecsen sólyom szál fejének felett, Szent koronával karmaiban egy igaz királyt keres.

Szelleme még szabad, gazdáját hívja, hald meg hívó szavát és szíved dobbanjon együtt a heggyel vagy temessen el a hó mindörökre.