GTA San Andreas HD teszt

Ó, emlékszem még arra a csodás napra, mikor tíz éve, először vehettem kézbe az irányítást Carl Johnson „CJ” felett. Ez volt az első alkalom, hogy egy GTA-t PC-n játsszak, és jobb epizódot nem is választhattam volna eme alkalomra. A sorozat hatodik tagja ugyanis számos technikai és játékmenetbeli újdonságot hozott, amik egy bitang PC-n elképesztő élménnyel szolgáltak. Hatalmas (mondom HATALMAS) egybenyíló terület, három zsúfolt, egymástól jelentősen eltérő várossal, köztes vidéki terekkel - amiket loading felirat nélkül járhattunk be keresztül-kasul, földön, vízen, levegőben. Korszerű, precíz célzás rendszer, rengeteg különböző fegyverrel. Bicikli, motor, autó, traktor, helikopter, repülő, vonat, motorcsónak, azaz tényleg minden jármű, ami csak létezik a rendelkezésünkre állt, de még az is, ami nem, egy jetpack személyében. Millió-egy gyűjtögetnivaló és fejleszthető képesség, változatos missziók, bandaháborúk, szövevényes történet és minden ízlést kielégítő zenei kínálat.

Ha röviden kellene megfogalmaznom a harmadik három dimenzióban játszódó Grand Theft Auto legfőbb tulajdonságait, akármennyire is erőlködnék, soha sem sikerülne rövidebben, mint az imént ,tettem. Amikor a GTA3 kijött, az újdonság varázsától kerestük az állunkat mindhiába, később a Vice City megjelentekor az autentikusság vett le a lábunkról és ismételte meg a csodát, végül pedig a San Andreas, az akkori generációt a végletekig kihasználva, megalkotta mindenidők legnagyobb és egyik legtartalmasabb játékát, mely ezáltal újból kilóra vette meg a játékosokat.

Azt hiszem kevés olyan játékos létezik napjainkban, aki akár csak próba szintjén, de ne futott volna már néhány kört a játékkal. A SA megjelenése óta már két új számozott epizód is napvilágot látott, a Rocksztárok mégis úgy döntöttek, hogy a leköszönő generációra előállnak egy HD porttal, még mielőtt a kurrens-gen is megkapná a maga felújított GTA-ját. A döntés meglepő volt, ám vitathatatlanul érthető. Mindenidők egyik legsikeresebb játéka, mely nem rég már kapott némi ráncfelvarrást, egy hatalmas bázissal rendelkező konzolra. Hogy ellőjjem az ilyenkor szokásos verbális mémet: örülünk, Vincent?

A válasz egyértelműnek tűnhet, pláne, hogy a Rockstar a megjelenés örömére még egy hatalmas akcióba is beleszuszakolta a virtuális kópiákat, ami így igazi „must buy”-já léphetett elő sokak számára. Van, amiről azonban nem szólt a fáma…

Szócséplés és a forró kása kerülgetése helyett, inkább csapjunk végre bele a lecsóba (na meg hagyjuk az unalmas közmondásokat) és lássuk, mitől is nem egészen fenékig tejfel a dolog (ok, mára tényleg nincs több közmondás, becsszó!). A SA, korából fakadóan nyílván a mai szemnek kevésbé szemtáplálék, mintsem volt tíz esztendeje, még úgy sem, hogy imitt-amott szépítettek is a dolgon a becses fejlesztők. A karakterek kézfeje immáron nem szenved harmadfokú égési sérülésben, mindenkinek vannak különálló ujjvégződései, a színek egy árnyalatnival élénkebben festenek, a kép pedig szélesvásznú tévéken is kompromisszumok nélkül élvezhető. Ám meglepően nagyárat kell ezért fizetnünk. A játék HD verziója ugyanis nem ritkán képes a pop-up-ra, fps ingadozásra, és fagyásokra is, méghozzá esetenként durvábban, mint a régi verziók bármelyike! Az irányítás is finomodott némileg. Az analógkarokkal CJ még precízebben terelgethető, és egy hangyafasznyit (mea culpa) mintha a járművek irányítása is kifinomultabb lenne, ám hatalmas hiba, hogy a gombkiosztás nem szabható testre, az elérhető alapbeállítások ugyanis félig az eredetit, félig pedig egyfajta modern sémát ötvöznek, amikből egy meglehetősen kényelmetlen valami sült ki, javarészt az akciórészeknél. Olyannal például relatíve régen találkoztam (mondjuk soha?), hogy a jobb ravasszal kelljen célozni és a ballal lőni. De valamiért a célkereszt is piszokmód furán működik. Hiába vettem le az érzékenységből, később is elég bajosan sikerült csak a célzás egyfajta túlérzékenység miatt, és sok időbe telt, mire sikerült megszokni, ám annyira a mesterévé válni, mint 10 éve PC-n, a végére sem jött össze.

A fekaleves ám mégis ezután jön. A Rockstaros fiúk voltak olyan nagyon jó fejek, hogy más újdonságokkal is feldobják, a sok esetben elavult játékot. Például megjelent az autosave funkció és checkcpoint rendszer. A játék minden küldetés után automatikusan menti a játékunk, így immáron nem kell mindig elrohannunk a legközelebbi safehouse-ig, egy küldetés szignózása miatt. A játék minden küldetés után automatikusan menti az állásunk… kivéve mikor nem… és ez elég kellemetlen. Hisz az ember önkéntelenül is másra figyel egy-egy sikeres misszió után, mint sem arra, hogy forgott-e valami a sarokban, így ugyanúgy felsejlik bennünk a tipikus „hmmm, vajon bekapcsolva hagytam a vasalót?” érzés, és csakugyan elfogunk menni menteni minden küldetés után. Ami ennél is rosszabb, sőt, kifejezetten sajnálatra méltó, az a retry lehetőség balgasága. Azaz, mostantól, ha egy küldetést valamikor elbukunk, nem kell újra állást betöltetünk és felvenni az adott küldetést, hanem lehetőségünk nyílik egyből megismételni az adott tevékenységet, sőt, ráadásul a legutóbbi checkpointtól. Mi a hiba? Ugyanaz, mint az előbb. Hol működik és felkínálja a lehetőséget a játék. Hol meg nem… sőt, ahol mégis felkínálja, ott sincs mindig okunk a felhőtlen örömre, ugyanis ilyen ostobán elhelyezett checkpoint rendszerrel sem mostanában találkozhattunk. Az egészet inkább egy példán keresztül mutatnám be.

Mondjuk van egy misszió, amely három részből áll. Először is valamilyen járművel, A-pontból, el kell jutnunk B-pontba. Ha megérkezünk, végig kell lövöldöznünk egy szakaszt és gyalogosan is megtennünk egy kisebb távot, miközben akár 20-25 ellenséggel is végeznünk kell. Ha mindez megvolt, újból egy jármű volánja mögé kell pattannunk és lerázni egy háromcsillagos körözést. Normális esetben hová tennénk az ellenőrzőállásokat? Minden bizonnyal a megérkezés után egyet és a lövöldözős szakasz után egyet. Hova teszi ezzel szemben a játék? Vagy (és ez a jobbik eset) a megérkezésünk után és máshová már nem, vaaagy, egyből a küldetés legelejére, a videó utánra, amikor még egy másodpercnyi tényleges gameplay sem volt. Igaz, van néhány kivétel, amikor működik a dolog, de túlnyomó többségben, úgy 90%-ban nem sok értelmét látni a funkciónak.

És végül, de nem utolsó sorban, eltelt tíz hosszú év és a játékipar megváltozott. Mi több, a GTA sorozat szinte újjászületett. A San Andreas stílusa mostanra - bár ez nyilván szubjektív - messze nem olyan megkapó, mint anno volt. Mostanában minden mainstream AAA játék filmszerű, mély, és realisztikus akar lenni. Az SA ezzel ellentétben viszont a legkevésbé sem, amivel alapjáraton nem is lenne baj... de a történet hiába tartogat fordulatokat és fejlődést, az alaptézisen olyan nagyon azért nem akar túlmutatni még a legvégén sem, ahogyan a karaktereknek sem lesz igazi jellemfejlődése. Hol kisebb mértékben, hol nagyobban, hol csak közvetetten, hol közvetlenül. A lényeg, hogy a zöld niggerekkel, minél több lila niggert öljünk halomra, egy halom „shit”, tengernyi „ass” és egy rakás „fuck” között. Ezzel pedig a GTAIV és V (nem beszélve a Red Dead Redemption-ről és Max Payne 3-ról) után roppant kényes feladat azonosulni, ha csak nem a nyócker mélyén leledző, egyéni vállalkozásban dolgozó, tesókákkal körülvett, aciganos-ok vagyunk.