Trishtan2019.11.29. 14:43

Terminator. Resistance bemutató

Valahol szomorú, hogy több mint két évtizede nem készült JÓ Terminator játék. Pedig a franchise-ben hatalmas potenciál van, akár a jövőbeli háborút akarná egy csapat digitálisan prezentálni az élőszövet a fémvázon tematika rajongóinak, akár valami jó kis időutazós thriller-kalandjátékot hoznának ki a témában. Ez utóbbi tuti instant siker lenne, elvégre a filmek rajongói a mai napig az első kettő részt imádják a legjobban a bennük szereplő tematika és annak tökéletessé csiszolása miatt. Elvégre ki nem szeretne egy jövőből érkező elpusztíthatatlan gép elől menekülve parázgatni. Sajnos az eddigi játékok nagyrészt a jövőbeli háború poklát próbálják meg közelebbről megmutatni (ami azért szintén elsülhet még jól is, a '90-es években nálunk nagyot menő nem eredeti „Halálosztó” regények is nem ok nélkül ezt a csontot csupaszították a végletekig). Ettől a tematikától pedig nem kíván elrugaszkodni a frissen megjelent Terminator: Resistance sem, amit a rosszemlékű Rambo: The Video Game készítői követtek el, így semmi jóra nem számítva ültem le elé. Hogy aztán a rettenetes B kategóriás megvalósítás ellenére meglepően jól szórakozzam.

2028-ban a Skynet elleni háború teljesen kilátástalannak érződik. Az emberi Ellenállás (meg mindenki más is) egyre délebbre kénytelenebb menekülni a gyorsan terjeszkedő frontvonal elől. Jacob Rivers közlegény is köztük van, ugyanis a teljes hadosztályát elpusztította a nemrégiben megjelent beszivárgó Terminatorok egy példánya. A férfinak sikerült is eljutnia a kaliforniai Pasadena városba, ahol a reményei szerint felveheti a kapcsolatot John Connor részlegével, a Tech-Commal, mint az egyetlen olyan túlélő, aki sikeresen megúszta a találkozást a teljesen emberi T850-essel. A településen hozzácsapódik egy kisebb civil csoporthoz, aminek tagjaiban új barátokra lelve immáron közösen tovább utazva végül el is jut az Ellenálláshoz, aminek a vezetője természetesen nem hisz elsőre az emberinek tűnő gépemberek létezésében egészen addig, amíg egy példány meg nem jelenik és elkezdi darálni a katonákat az újgenerációs plazmavetőjével. Innentől kezdve a történet felpörög, a végén magához a Skynethez betörve az egyszerű katonaként kezdő, a ranglétrán egyre feljebb lépkedő férfi megpróbálja megakadályozni a gépisten egy titokzatos, a tér-idővel kapcsolatos projektjének a megvalósulását.

A Terminator: Resistance sztorija messze van az Oscar-díjtól, de meglepően szórakoztató, és főleg hangulatos tud lenni. Nagyon jól hozza a jövőbeli háború miliőjét, plusz egy hatalmas pirospont a fejlesztőknek, hogy az eredeti két film lore-ján alapul, az olyan apróságokról nem is beszélve, hogy elemeket emeltek át a klasszikus DOS-os Future Shock játékból. A történetet színezi a Rivershez csapódó NPC-k háttérsztorija is, amiken keresztül még jobban megismerhető, milyen az élet az atomháború kellős közepén, de néha csak aranyos vagy megmosolyogtató háttérinformációkkal egészítik ki a nagy egészet. A kedvencem volt Colin, az egyik társunk agymenése, amiben azon filozofálgat, vajon mégis mi a fenének vannak fogaik a fémcsontváz Terminatoroknak?

A játékmenet sem nyújt semmi különlegeset, teljes mértékben olyan, mint bármelyik történet-orientált FPS az elmúlt 15 évből. Azzal az aprócska különbséggel, hogy nem annyira felnőtt-vidámparkos az élmény, mint egy random Call of Duty-ban. Ugyanis a tipikus, a társainkkal lerohanjuk az ellenfelet, miközben minden látvány(osnak szánt) módon robban, meg csak úgy süvítenek a plazmasugarak típusú küldetések mellett időnként szóló missziókat is kapunk. Ezek során általában be kell jutnunk egy olyan területre, ami csak úgy hemzseg a különféle modellű robiktól, ott mindenféle alküldetést és a főfeladatot teljesíteni, miközben a térkép utolsó méteréről is össze-lootolunk minden kacatot, amire csak lelünk. Kár, hogy az ilyen, a jövőháborút leghangulatosabban előadó, magát nyíltnak hazudó részekre erősen rányomja a bélyegét a hótegyszerű A.I.

A Skynet ilyen katonákkal nem tudom, hogyan tartja rettegésben az emberiséget, ugyanis nagyrészükre olyan lődözni, mintha kacsavadászaton vennénk részt. Alapvetően már az nagyon vicces, hogy mindegyik egy vonalzóval előre meghúzott vonalon járőrözik, amiről maximum akkor térnek csak el, ha egy ember eléjük áll és nagyban integet, hogy tessék már megkergetni egy kicsit, fémrobot bácsi. Ha mégis nekünk jönnek (amit gyanúsan sokszor szeretnek megtenni, amikor egy átláthatatlan fal túloldalán tartózkodunk), akkor se csinálnak semmi mást, mint vagy egy helyben szobrozva elkezdenek lőni őrült módon, vagy típustól függően felénk rohannak, hogy felrobbanva sebezzenek. A játékosnak nem nagyon van más dolga, mint folyamatosan kerülgetve a lövedékeket pumpálni az ólmot az ólomkatonákba, míg ki nem pukkannak.

Ez egészen addig tart így, amíg meg nem jönnek a T800-asok, amikor is a játékmenet átmegy lopakodós horror-játék üzemmódba: sima fegyverrel lehetetlen a fémcsontvázakat megsebezni, amire rájön, hogy ők meg nehézségi fokozattól függően 1-3 eleresztett plazmalövedékkel leszednek minket. Emellett könnyebben észre is veszik a lopakodni próbáló szerencsétleneket. A bujdosást az infra-zöld látást nyújtó kameramód segíti meg valamennyire, aminek a használatával szemmel tarthatjuk a közelünkben tartózkodó masinériákat. A helyzet a későbbiekben annyiban változik, hogy mi is szert teszünk egy plazma-géppisztolyra, amivel már lehet sebezni a bádogkatonákat is, ellenben ők még mindig halálpontosan célozva lelőnek pár lövésből. Ez még mindig a Terminator, és nem a Rambo-sorozat, ezért továbbra is inkább a bujdoklás, vagy, ha észrevesznek, akkor a nyúlcipő felvétele a legjobb stratégia ellenük. A fentiekhez még hozzáadódik, hogy valami rettenetesen nincsen kibalanszolva a program. A jó 25 éves játékos pályafutásom alatt szerintem ez volt az első olyan alkotás, ahol átlag fél óránként állítanom kellett a nehézségen az easy és a hard módok között, mert vagy unalomba fulladóan könnyű volt az egész mediumon, vagy élvezhetetlenül elkezdett szivatni (például hozzám vágott 3 T800-ast, két plazma-turretet és egy HK tankot, aztán menjek el közöttük észrevétlenül).

Az akciójátékos játékmenet kiegészül néhány RPG-s elemmel is. Ugye, eleve ott van a mindenféle kacatok gyűjtögetése, amiket vagy a rejtekhelyünkön csereberélhetünk el hasznosabb dolgokra (ajánlott a medpack-plazmatöltény-lockpick szentháromságra rámenni) vagy felhasználhatunk craftolásra az úton-útfélen elénk kerülő szerelőasztalnál. Emellett a fegyvereinket moddolhatjuk is az egyes gépszörnyetegekből kinyerhető chipekkel, plusz a hősünk különféle képességeit is tápolhatjuk szintlépésenként 1-1 skill ponttal. Némi kalandjátékos elem is befigyel a képletbe: a kevéske békés helyzetben lehetőségünk van beszédbe elegyedni a főbb szereplőkkel, akikkel a kapcsolatunk a mi általunk megadott válaszok alapján lesz egyre barátságosabb, vagy pont, hogy ridegebb. Ez amúgy minimálisan hatással van a játék végkifejletére is.

A kissé kopottas játékhoz kissé kopottas grafikai megvalósítás is járul. A felszín alatt az Unreal Engine 4 ketyeg, de ahogy kinéz, akár a 2004 körüli 2-es verzióra is épülhetne a látványvilág. Jó, egy évtizedek óta tartó háború által letarolt városképnek nem kell valami csilli-villinek lennie, de az vérciki, hogy úgy néz ki minden textúra, karaktermodell és low-poly tereptárgy, mintha egy korai generációs X360-as vagy Ps3-as játékból szalajtották volna őket. A grafika és a játékmenet egyes elemei miatt mindvégig így éreztem, mintha a fejlesztők megtalálták volna a polcon egy 13 éves játék viszonylag jó futó buildjét, amit kicsit kipofoztak, hogy fusson a mai gépeken, és így el is készültek a nagy művel.

Vicces, de az erőforrásigénye is mintha ezt támasztaná alá: egy ma már erősen középkategória aljának számító I5-6600 K-t egy 1060 6 gigás GTX-szel megtámogatva annyira megizzasztott, hogy mindent maximumra téve a proci és a GPU használata sose ment 25 % fölé. Cserébe legalább lehetetlen megakasztani vagy lefagyasztani. A Vsync miatti örökös 60 FPS soha egy ezred másodpercre se ment lejjebb. Netes fórumokon többen is panaszkodtak bugokra, amik általában kimerülnek a halálukkor darabokra robbant robot-roncsok folyamatos pörgésében, a falon átlátó A.I-.ben, a tereptárgyakon átlógó fegyverekben, vagy a T-pose pozícióban álldogáló karakterekben. Ezek közül néhánnyal én is találkoztam, de meglepően ritkán fordultak elő a végigvitelhez szükséges jó 8-10 óra alatt.

Az audiószekció is teljesen felemásra sikeredett. Ott vannak első körben a zseniális zenék, amik nagy részét vagy a Terminator filmekből rippelték ki vagy azok alapján íródtak. Nagyon jó hangulatteremtő ereje van, amikor egy T800-as elül bujdokolsz és megszólalnak a gitárra és fémzörejekre épülő dallamok. A szinkron már sajnos jóval gyengébbre sikeredett. A legtöbb szereplő teljesen úgy beszél, mintha papírról olvasná a szövegét, színészi játékkal csak néhányan próbálkoznak (pl. Jennifer, az egyik civil esetében). A különféle zajok, lövések és robothangok is a helyükön vannak, mondjuk nagy dolguk nem volt a fejlesztőknek, azokat is elég volt a filmekből kicsempészni, ahol lehetett.

Valahol érdekes, hogy mennyire nagy szükség lenne egy jobban sikerült, nagyköltségvetésű Terminator játékra. A Terminator: Resistance az elavultsága, a B kategóriás megoldásai és a kisköltségvetés miatti hibái ellenére többszáz pozitív értékelésen áll a Steamen. A Pc-s játékosok nagy részét egyáltalán nem zavarja, hogy egy tizenakárhány évvel ezelőtti szinten álló produktumot kell megvenniük ahhoz, hogy átélhessék az emberiség harcát a gépmumus ellen. Há', mert van benne T800-as, Hunter Killer repcsi, meg 48-as egyfázisos plazma géppisztoly, simán megéri a 40 eurót. Én inkább javasolnék a megvásárlásával várni egy 5 eurós bundle-re, még akkor is, ha a Rambo-hoz képest minden szempontból fényévekre van.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
The Crew

7 napja
8

Malleus
Faith of Danschant (神舞幻想)

2024.04.07.
2

CHASE
Nolan filmjei

2024.04.02.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

2024.03.20.
16

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==