A videojátékok többjátékos módjai már egészen korán beszivárogtak a hétköznapjaimba: a Pong klón a 80-as évek végén családi körben, majd a Mortal Kombat a 90-es évek elején a haverokkal. Néhány évvel később a FIFA '98/NHL '98 partik közös billentyűzeten az öcsém ellen, a következő évben pedig az első igazi helyi hálózatos játék Quake és Warcraft II meccsek formájában a suli számítógéptermében. Elemetáris erővel ütött be a felismerés, hogy nagyságrendekkel élvezetesebb másokkal/mások ellen játszani - főleg ha ismerjük is az illetőket - mint a gépi intelligencia ellen.

Biztos vannak köztünk olyan játékosok is, akinek már a 90-es évek közepétől teljesen természetes volt egy Doom, Command & Conquer vagy Quake parti a helyi hálózaton a barátokkal, én kicsivel később, de szerencsére még bőven a virágkorban kapcsolódtam be ebbe a történetbe. Már az ezredforduló előtt rengeteget olvastam a multiplayer módokról a print sajtóban, talán elmondható, hogy ekkoriban minden magát komolyan vevő játék - akár indokolt volt, akár nem - tartalmazott többjátékos módot, bár ez engem a gyakorlatban nem igazán érintett: megfelelő szaktudás, hálózati eszközök, valamivel erősebb számítógép és partnerek nélkül nehéz is lett volna összehozni egy hálópartit. Ezen áthidalhatatlan problémák miatt ekkoriban még csak gondolat szintjén sem merült fel az otthoni megvalósítás lehetősége ezzel kapcsolatban, reálisan az ezredforduló környékén csak a suliban volt helyi hálózatos játékra lehetőség. A "szaktudás" szépen lassan meg is lett hozzá, hiszen gazdasági informatikát tanultam egy szakközépiskolában, amely kellő alapot teremtett egyúttal a hozzám hasonló kockák megismeréséhez is, majd végül landolt az íróasztalomon a régóta vágyott játékra alkalmas számítógép konfiguráció is.

Ready Player LAN

Az első klasszikus hálópartimra 2002 tavaszán vendégként érkeztem az egyik cimborámmal egy közeli kisváros kertes házának pincéjébe. Emlékszem a szüleim döbbent arcára, amikor először bejelentettem, hogy mire készülök, nem értették miért viszem "csak úgy el" azt az igen értékes számítógépet otthonról, amire nemrégen ment el több havi fizetésem. Mi lesz ha elejtem, ha elromlik, ha ellopják...és hasonló aggodalmak, de már szerencsére fiatal felnőtt voltam, illetve én vettem magamnak, tehát csak tanácsot adtak, nem eligazítást. Ma már persze csak mosolyog rajta az ember, amikor millió forintos gamer laptopokkal rohangálunk egy válltáskában, de 20 évvel ezelőtt ez még nem volt triviális.

Az érzést soha nem felejtem el, ami eluralkodott rajtam, amikor sikeresen beüzemeltük a masinákat és először csatlakoztam fel a Medal of Honor Allied Assault szerverre. Hasonlót érezhettem, mint amikor egy rocker elmegy élete első koncertjére vagy a focirajongó először lépi át a stadion bejáratát: azt éreztem, hogy megérkeztem, otthon vagyok, megtaláltam a helyem.

A délután és az éjszaka pillanatok alatt elszállt, de annyira fantasztikusan éreztem magam, hogy egy hétig is szívesen ott maradtam volna abban az őrült jó hangulatban. Egyértelművé vált, hogy a golyós egeret minél hamarabb le kell cserélnem egy optikai szenzorral felszerelt változatra, amely éppen akkoriban kezdett rohamosan terjedni illetve egy headsetet is be kell szereznem, ha szeretnék még a jövőben is hasonló eseményeket látogatni.

Annyira szerettem volna még sok-sok LAN Party-n részt venni, hogy egy kisebb baráti társasággal a tettek mezejére léptünk, és összedobtunk a szükséges hálózati eszközökre: egy 16 portos HUB-ra, 5-10 méteres UTP kábelekre, valamint elektromos elosztókra.

Itt kezdődött el életem egyik legemlékezetesebb videojátékos korszaka, amely mintegy 5 éven át tartott, addigra szép lassan megérkezett a szélessávú internet elérés mindenki háztartásába, illetve a magánéletben is végbementek az abban az életfázisban elkerülhetetlen, de örömteli változások.

De ne rohanjunk ennyire előre, hiszen még csak most kezdődik hálóparti-korszak!

Az élet HUB-os oldala

A bejegyzést saját archívumból származó 2004-es fotókkal illusztráltam, sajnos mindössze néhány LAN-Partin készültek egyáltalán fotók, ennek több oka is volt: az első években az Ericsson T28-as és Nokia 3310-es mobiltelefonok nem rendelkeztek kamerával...később ugyan már volt kamera, de az általában rossz fényviszonyokkal megáldott helyszíneken zajló események megörökítésére alkalmatlanok voltak. Nem rohangáltunk rendszeresen digitális fényképezőgépekkel a zsebeinkben, mert nem volt még közösségi média, ahol mindenki kényszeresen meg akarta volna osztani élete apró rezdüléseit a nagyvilággal. Akkoriban még nem megjelöltük a barátainkat, hanem a hátuk mögé lopakodtunk és megkéseltük őket.

Méret szempontjából a LAN Partikat több osztályba sorolhatjuk, a kétfőstől a több száz, vagy akár több ezer fős megarendezvénykig. Azt nem tudnám pontosan megmondani, hány hálópartin vettem részt (volt olyan időszak, amikor akár havonta többen is, de olyan is, hogy hónapokig semmi), de méretét tekintve ez általában 8-12 főt jelentett nálunk, attól függően, hogy ki mikor ért/nem ért rá. Nem volt közöttünk professzionális játékos, nem akartunk kijutni a World Cyber Games-re, csak volt egy baráti társaság, aki imádott játszani, és mindig csatlakozott hozzánk néhány ismerős, haver, csoporttárs is.

A LAN-partihoz elsősorban kellett egy helyszín, ahol nem zavartunk senkit és minket sem zavartak. Ez megoldható volt akár lakásban is, de azért egy családi ház, pince, garázs, műhely alkalmasabb volt a célra, a legideálisabb persze egy nyaraló volt, de azt ritkán tudtuk összehozni. Nem ártott pár asztal sem - székekről nem is beszélve - de ezt mindig megoldottuk és "Olyan nincs, hogy valami nem asztal!" felkiáltással már emeltük is le az ajtókat a tokokról.

10-12 számítógépet + CRT monitort rendszeresen napokon át ellátni energiával nem aprópénz, részben ezért is tartottuk mindig más helyszínen a LAN-partit, de az állandó környezetváltozás is hozzátartozott ehhez az életstílushoz. Mindenkinek adni is kellett, nem csak kapni: házigazdaként egyformán kijárt mindenkinek a szervezéssel, a meghívottakkal, a technikai háttérrel kapcsolatos nehézségekből. Nem elhanyagolható tényező volt az általunk okozott hangzavar sem, mert hiába játszott mindenki fülessel, a mikrofonba senki nem suttogva beszélt. Volt olyan szilveszteri hétvége, hogy egy jégverembe érkeztünk a családi ház garázsába, de annyira fűtöttek a gépek, hogy 2 óra múlva már pólóban, izzadva toltuk a CSét. Az utazás is mindig nagy élmény volt: 4 személy 4 konfigurációval egy autóban, mindenki ölében egy 17"-es CRT (hátul középen a sofőré), a csomagtartóban a 4 PC perifériákkal, plusz az elemózsia.

A pizza és a kóla szerves részévé vált a LAN-parti kultúránknak, elképzelhetetlen lett volna egyetlen hálóparti is ezek nélkül az isteni mannák nélkül. Kivéve persze ha valaki anyukája, apukája, nagymamája, párja volt olyan kedves és készített nekünk töltött csirkecombot, sütött rántott husit, grillezett kolbászt, vagy néhány tálcányi retro szendviccsel, esetleg süteménnyel várt bennünket. Maradjunk annyiban, hogy akármennyire megizzasztott a hadviselés, mindig magasabb testsúllyal fejeztük be a hétvégét, mint amennyivel belevágtunk.

Játszottunk többé-kevésbé minden stílusú játékkal, de megvoltak az örökzöldek is, amelyeket megpróbáltam sorba is rendezni a játszott játékórák alapján. Íme egy LAN TOP 10 a 2002-2007 közötti kedvenceinkről, a dobogós helyek nem voltak kérdésesek:

1. Counter-Strike Source (csé)
2. Unreal Tournament 2003/2004 (uté)
3. Medal of Honor: Allied Assault (moha)
4. Counter-Strike 1.5-1.6
5. Call of Duty 1-2
6. SWAT 4
7. Return to Castle Wolfenstein
8. Star Wars Jedi Knight: Jedi Academy
9. Rise of Nations
10. FlatOut

Jól látszik a listából, hogy leginkább FPS-ekkel játszottunk, de ez nem jelenti azt, hogy csakis kizárólag. A Rise of Nations jutott eszembe elsőként, mint stratégiai játék, illetve a FlatOut, mint autóverseny, de természetesen számos más akkoriban aktuális megjelenések is sorra kerültek ezekből a kategóriákból is, csak nem kerültek fel erre a "Klasszikusok" listára, azon címek közé, amelyek évig a terítéken voltak. Érdekes, hogy a Diablo II-t legnagyobb bánatomra rajtam kívül soha senki nem akarta csapatni, ezért a mai napig számomra az egy single player játék maradt.

A LAN-partis játékosok típusai

Az évek során sok-sok LAN-partin vettem részt, és megismertem számos különleges, érdekes vagy éppen furcsa figurát. Ezen játékostársaim jelentős része a szokásaik, videlkedésük alapján osztályokba volt sorolható, ezek ismertetésével szeretném tapinthatóvá tenni egy hálóparti hangulatát mindenki számára.

A felsorolt karakterek nem feltétlenül a képzelet szülöttei, a hasonlóság néhány létező személlyel közel sem a véletlen műve.

A másolós

"- Van valakinek valami jó filmje?"

A másolós elég alattomos és sunyi fajta, igazi rontóc, képes tönkre tenni mások játékélményét, pedig lelke mélyén nem akar rosszat. De mivel otthon csak 56 kbites modemes internet kapcsolata van, ezért a hálóparti a legtutibb forrás az új nézni- és hallgatni valók beszerzésére, hiszen úgyis megosztja mindenki a helyi hálózaton a merevlemeze tartalmát már az esemény elején, ilyen úton szerzik be az újoncok azokat a játékokat, amelyek az aktuális étlapon szerepelnek. A copy-party viszont - íratlan szabályok alapján - akkor kezdődik, amikor kicsit leül a buli és éppen szunyókálnak a gyengébbek...a másnap reggeli, délelőtti órákban. A másolós nem bír magával, és már játék közben elkezd mazsolázgatni, majd elindítja a másolást is és hirtelen a játékosok között hamarosan valakinek az édesanyjára terelődik a szó a őrületbe kergető laggok miatt. De emberünk továbbra is lapít, esetleg ő is bekapcsolódik szitkozódásba. Majd kikapcsolja a monitorját, és kimegy cigizni.

A telepítős

"- Van valakinek egy XP-je?"

A telepítős minden hálópartit az operációs rendszere újratelepítésével indít. Nem indul el a gépe, valami új drivert telepített fel a héten és tíz percenként lefagy, be van lassulva, dll fileok hiányoznak, a legrejtélyesebb hibaüzenettel dobja ki a játék az asztalra...és így tovább, a végtelenségig lehetne folytatni a sort. Néha rácsodálkozik a többi résztvevőre, akik csak összedugják a gépeket, bekapcsolják és minden működik. Egyszer vele is történt már ilyen, de az első órában szerencsére szénné fagyott a játék és ő már rutinosan és boldogan nyúlt az XP lemezért.

A sufnituningos

"- Van valakinek desztillált vize?"

A sufnituningos éjjel-nappal a számítástechnikai magazinokat, online fórumokat bújja, a legjobbat akarja kihozni a vasából és ezért nyitott minden innovációra. Esztergáltat magának a processzorhoz saját hűtőblokkot az egyik ismerősével, kiszereli a nagyapja évek óta nem használt Ladájából a hűtőradiátort, és vesz az ócskapiacon egy még működőképes szovjet vízszivattyút. Sikeresen megvalósítja a tökéletes vízhűtést, bár egy kicsit macerás a beüzemelése: külön táska, hátizsák és autó kell az alkatrészei szállításához, illetve egy elegáns 12 literes diszperzites vödör is kijár a desztillált víznek, amely egész jó mutat az oldallemezekkel, előlappal, gombokkal amúgy sem rendelkező szerverház vázba pakolt gyönyörűség mellett. Tíz percenként megosztja mindenkivel, hogy hány fokos a processzormag hőmérséklete, majd amikor 1 C°-al a szobahőmérséklet alá csökken visít, őrjöng és extázisba kerül.

A kendermagos

" - Van valakinek cigipapírja?"

A kendermagos vidám, jó kedélyű, nyugodt fajta, bár gyakran tűnik szórakozottnak és enerváltnak. Általában már úgy érkezik a hálópartira, hogy ellőtt előtte egy spanglit, vagy ha nem, akkor lecuccolás után 15 percen belül pótolja a hiányosságot. Persze szigorúan a gépe beüzemelése után, hiszen betépve lényegesebben nagyobb kihívás az amúgy megszokott művelet, a soros port tudna mesélni a monitoros kalandjáról! Szorgosan figyeli az A hosszút a Dust 2-n, jelzi a csapattársaknak, hogy minden tiszta. Amikor azok visszaszólnak neki, hogy már fél órája nem a Counter-Strike, hanem a Rise of Nations megy, akkor leesik a székről a röhögéstől, majd ugyanazzal a lendülettel el is kezdni készíteni a következő rakétát a gépháza tetején.

A hősszerelmes

" - Van valakinek gumija?"

A hősszerelmes össze akarja kötni a kellemest az asszonnyal, ezért úgy rendez hálópartit, hogy a barátnője is jelen van az eseményen. Erőltetetten jópofizik mindenkivel, ugyanakkor próbálja a hölgy figyelmét, érdeklődését is felkelteni, többnyire sikertelenül. Annak ellenére, hogy a hölgy minden óhajára azonnal ugrik, a szebbik nem képviselője egyre látványosabban unja magát a sok furcsa lény között. Hősünk a hálóparti kezdete után 1 órával közli, hogy kettesben szeretne lenni a szerelmével, ezért az odacsődült 10 ember keressen hirtelen másik helyet a hétvégére a gyerekes játszadozáshoz. A többiek persze csak nevetnek, majd amikor a kérését nyomatékosítva lekapcsolja az áramot az egész házban, már nem nevetnek.

A láma

"- Van valakinek fogalma?"

A lámát onnan lehet megismerni, hogy mindig a monitorára van ragasztva az aktuális játék billentyűzetkiosztása. A súlyosabb példányoknak segíteni kell a számítógép kábelezésében is, mert nem igazodik el a sok ( 5 db) kábel rengetegében, legtöbbször minden beállítás, telepítés is a többiekre vár. Nagyon szeret játszani, hatalmas fegyverekkel rohangálni a pályákon, de teljesen ártalmatlan. Gyermeki lelkesedéssel kiált fel, ha meglátja az ellent, majd elereszt pár sorozatot a szélrózsa minden irányába, mintegy jelezve a többieknek, hogy merre küldjék az egy töltényes fejest.

A zabagép

"- Van valakinek még csokija?"

A zabagéppel nem jó közös kocsiban megközelíteni a LAN partit, mert irdatlan tárhelyet emészt fel a megfelelő ételmennyiség célba juttatása. Csokoláde, kex, ropi, chips: minden jöhet, a lényeg, hogy sok legyen vagy még több, illetve játék közben mindig mozogjanak a rágóizmok. A megérkezés után közvetlenül - már a helyszín bejárása során - mérhetetlen aggodalommal érdeklődik a házigazdánál a helyi pizzériák nyitvatartása iránt. Vésztartaléknak pedig ott vannak a sütik, amelyeket gond esetén bátran kiürít a számítógépházából.

A szeszkazán

"- Van valakinek még egy söcije?"

A szeszkazán az egyik legveszélyesebb fajta mind közül, a méregdrága számítógép komponensek ősi esküdt ellensége. A zabagéphez hasonlóan extra tárhelyet igényel a megfelelő szeszmennyiség helyszínre juttatása, amelyet a jól ismert hanghatások - mint dobozkoppanás és üvegcsörömpölés - kísérnek, jelezve mindenki számára a nyilvánvaló kockázatokat. Megérkezés után, még a gép összeszerelése előtt azonnal el is tekeri egy körte tüske nyakát, majd egy diszkrét szisszenés jelzi az első lépcsőfokot az élet habos oldala felé. Még mielőtt bármi történne, már nyílik is a kétdekás kevert likőr, jól elő kell készülni a gép összerakásához, mint egy jóféle disznóvágáshoz. Amikor elkezdődik a játék, kitörő lelkesedéssel mutatja meg mindenkinek az egyik 5,25"-ös helyre beépített csodálatos sörösdoboz tartóját. Ahogy telik-múlik az idő, egyre jobban figyelni kell a lába alá/elé kerülő UTP és egyéb kábelekre, mert nagy jókedvében könnyen megtanítja repülni a 20 kilós CRT monitorokat is. A közvetlen veszély elmúlását - viszonylag korán - hangos horkolás jelzi, mindenki megnyugvására.

A bajnok

"- Van itt valaki, aki jobb nálam?"

A bajnok egész élete a videojátékok, pontosabban azok többjátékos módja körül forog. Mindennél fontosabb számára a győzelem, képtelen elviselni, ha nem az ő nickje tanyázik a lista legtetején a meccs végi eredményhirdetésnél. Ezekről természetesen képernyőlopatokat is készít, majd otthon mappákba rendezi, később tervezi majd megosztani a közösségi hálózatokon, ha majd egyszer lesznek olyanok. Ha jól megy éppen a játék, akkor szeret gyakran szünetekre járni, ahol saját bevallása szerint nem szereti magát ajnározni, inkább csak a többiektől várja el azt. Szívesen elemzi még játékostársai játékstílusát, gyenge pontjaikat (erősek nyilván csak neki vannak...), majd tanáccsal lát el mindenkit, mint a mester a tanítványait. Ha viszont nem megy a játék, akkor kerüli a szüneteket...ha nagy ritkán kimegy, akkor meg jönnek a mentegetőzések az elavult switch-et, a laggot, a még szokatlan új egeret és a beállításokat hozva fel mentségként.

Az idegbajos

" - Van valakinek valami baja?"

Az idegbajos is hadiállapotban van a hardverekkel, szerencsére azonban csak a sajátjával. Egyenes ági leszármazottja a bajnoknak, némileg több indulattal és lobbanékony természettel. Nem szeret veszíteni. Nem akar veszíteni. Nem tud veszíteni. Ha ez mégis megtörténik többször egymás után, akkor hajlamos a földhöz vágni a headset-jét, szétverni a billentyűzetét a monitorja tetején. De nem kell pánikba esni, a jó öreg CRT-knek meg sem kottyan egy kósza klaviatúra, igaz a billentyűk úgy szállnak ezer irányba, mint a hópelyhek. Fél óra múlva előveszi a tartalék billentyűzetét, amelyhez sikerült már majdnem az összes billentyűt összegyűjteni az egy hónappal korábbi incidens óta, éppen a hálóparti elején kapta vissza a még hiányzó O és a G betűt, valamint az 1-est, amely az egyik játszópajtása - a kor divatjának/hóbortjának megfelelően - oldalról nyitott gépházában landolt korábban.

A számítástechnikus

"Van valakinek egy UTP fogója?"

A számítástechnikus többet tud a számítógépekről, mint B.B. a rákokról. Bármilyen problémával fordulhatsz hozzá, még azelőtt tudja rá a választ, mielőtt feltennéd a kérdést. Kérés nélkül leül a gépedhez a szünetben és ellenőrzi a háttérben futó programokat, javaslatokat tesz a hardverbővítésre is. Ha nem tudsz csatlakozni a játékhoz, a TCP/IP protokoll rétegeiről, jelerősségről, menedzselhető switchekről tart egy órás kiselőadást. Amikor kiderül, hogy csak az UTP kábelt kellett visszadugni a hálózati kártyába, akkor elcsendesül.

Az outsider

"Van itt valaki, aki normális?"

Az outsider soha nem járt még hálópartin, a videojáték fogalma számára kimerül az Aknakeresőben, de azt is hülyeségnek tartja, most is csak az egyik haverja szólt neki, hogy ugorjon be, ha arra jár. Általában elegánsan, a legújabb divat szerint öltözve érkezik, finom illatfelhőt húzva maga után. A házigazda illendően fogadja, hősünk 1-2 ital után egyre harsányabban kérdezgeti, hogy mikor kezdődik a buli. Szép lassan azért leesik neki, hogy "a buli" már javában a tetőfokára hágott, ebben a fázisban először nagyokat pislogva, majd egyre rémültebb arccal figyeli a különös, fejhallgatós, érthetetlen nyelven ordítozó életformákat. Kb. olyan arcot vág, mint amilyet ők vágnának, ha elcipelné őket egy techno partiba vagy közönséges diszkóba: szorongás, ijedtség, kiszolgáltatottság és undor keveredik a vonásaiban. Amikor "- A csajok mikor jönnek?" kérdésre mindenki a földön fetrengve röhög, őrült sebességgel elviharzik és próbálja elfelejteni a rémálmot.

A villantós

"Van itt valakinek gyorsabb procija?"

A villantós mindig keresi az alkalmat, hogy henceghessen az éppen beújított számítógép komponenseivel, perifériáival. Érkezés után néha egyből beszámol az újonnan beszerzett videokártya 3D Mark pontjairól, néha csak látványosan tisztítgatja az új egerét, vagy kér egy monitortörlőt az új monitorjához. Mivel a többiek már ismerik, és direkt nem kérdeznek rá, ezért cselekhez kell folyamodnia. Például bosszankodva megjegyzi, hogy mennyire hangos az ÚJ gyári processzorhűtő, be kell szereznie egy csendesebbet, mert nagyon mellé lőttek az új Athlon CPU család mérnökei. Ha valaki mégis beszerez egy az övénél modernebb/jobb/gyorsabb darabot, akkor - bár nem akar elszomorítani, de - biztos forrásból tudja, hogy mennyire nem sikerült jól éppen az a széria.

A láncbagós

"Van valakinél egy rágó?"

A láncbagós biztos ami biztos alapon egy karton cigarettával érkezik a hálópartira, egy másik karton tartalma potyautasként lerakódva érkezik a valaha bézs, aktuálisan sárgásszürke színű számítógépház és monitor felületén. Miközben hordja be a számítógépét, minden kör után rágyújt, illetve gondosan ügyel rá, hogy az ajtóhoz/teraszhoz a lehető legközelebb üljön, hogy azonnal tudjon ugrani, amikor szólítja a kötelesség. Majd minden újabb sikeres fázist egy cigarettával nyugtáz: gép összerakva: 1 cigi, hálózat beállítva: 1 cigi, játékok feltelepítve: 1 cigi. Játék közben sem lankad a nikotinmánia, minden egyes kör vagy elhalálozás után kisurran egy gyors bagóra, meg persze sör után, kaja előtt éééés ...a cigiszünetben is cigizik. Ha jól megy a játék, muszáj örömében rágyújtania, ha nem megy jól, akkor meg azért, mert tiszta ideg és a cigi lenyugtatja.

A péeses

"Van valakinek öt perce?"

A péeses szent tárgyként viszi magával szeretett játékkonzolját (PlayStation 2) mindenhová, így a LAN Parti idejére sem maradhat otthon. Kicsit hasonlít azokra a bizonyos "tanúkra". Amikor észreveszi, hogy valaki egyedül van, lecsap és akaratlanul is téríteni kezd, a szokásos kérdésével indít. Öt perc alatt meg akar győzni, hogy a Final Fantasy, a MGS vagy a Tekken minden tekintetben a videojátékok egy magasabb szintjét képviselik a számítógépes szennyáradat ellenében vagy a kontrolleres irányítás mennyivel felhasználóbarátabb, mint a rengeteg billentyű. A kínos mosolyok és bólogatások után elmegy szünetet tartani, hogy felkészüljön a következő áldozat becserkészésére, de utána már hiába kopog, nem engedi be senki.

You have won the match!

Bár a játék volt a középpontban, de mai szemmel már látom, hogy jóval többről volt szó: baráti beszélgetésekről, jóízű nevetésekről, rotyogásról és közös zabálásról, igazi felhőtlen kikapcsolódásról egy olyan korszak utolsó napjaiban, amely még azelőtt véget ért - pontosabban átalakult - hogy igazán elkezdődött volna.

Vannak olyan generációk, akik évtizedekkel később a katonaéveikről mesélnek meghitt, könnyes szemmel, míg mások arról, hogy hátizsákkal és sátorral járták be Európa fesztiváljait. Nekem ezek voltak a legszebb fiatalkori éveim: a sötét, dohos, fingszagú pincékben gyűjteni a frageket!

Ti jártatok LAN-Partin, vagy már csak az interneten kapcsolódtatok be az online harcokba? Ha igen, milyen játékokkal játszottatok, milyen emlékek, történetek maradtak meg? Esetleg vannak olyanok is, akik számára a LAN Parti továbbra sem történelem, hanem a mai napig aktívan hódolnak eme nemes szenvedélynek szabadidejükben?