Heroes of Mount DragonTeszt

A játék fejlesztője a RuniQ, egy quebeci stúdió, amelynek ez az első „nagyobb” játéka, és teljes egészében a Héros du Mont Dragon univerzumára épít. A játék maga egy színes-szagos, 2,5D-s, oldalra scrollozódó mászkálós-verekedős, kifejezetten családbarát próbálkozás, ami pont annyira akar hű maradni a klasszikusokhoz, hogy közben nem nagyon mer hozzányúlni a formulához. Maga az eredetforrás egy quebec-i, középkori-fantasy transzmédia univerzum, amely ifjúsági regénysorozatból, társasjátékokból és kirakókból épült fel eddig, ehhez érkezett most meg a videojáték-adaptáció.

A történet Üna kontinensén játszódik, ahol a haldokló Mennyei Sárkány utolsó védelmi vonalaként nyolc, külön királyságokból származó hős – a Sang-Dragons, vagyis „Sárkányvérűek” ligája – próbálja megakadályozni, hogy a sárkányfaló démonok áttörjék a kétezer éves pecsétet. A Louis Patalano által írt, illusztrált regények mindegyike egy-egy főszereplő (Ozlow, Eliadora, Grog, Fenek, Tiberius, Altazar, Zenora, Léone) saját régióját és személyes drámáját mutatja be, fokozatosan építve fel a teljes liga eredettörténetét, míg a Gladius kiadásában megjelent társasjátékok – köztük a L’Éveil des Sang-Dragons és a Dragons & Ladders – ugyanezt a világot fordítják le könnyedebb, családi asztali formátumra, sárkánytojással, Dragon Souls-szal és hőssé válással. Ezek a motívumok szépen visszaköszönnek a digitális verzióban is.

Nyolc hős, rengeteg régió és minimális történet: a hangsúly egyértelműen a fentebb említett sárkányfalók hatalomra jutásának megakadályozásán van. A hősök mind mozgásban és vizuálisan is eltérnek egymástól, sőt kifejezetten karakteresek, ami viszont közös bennük, az az úgynevezett szupertámadás: ilyenkor rövid időre sárkánnyá változhatunk, és konkrétan letakarítjuk a pályát. A játékmenet roppant egyszerű – cserébe négyen is játszható egyszerre, ami így igazi hétvégi kanapé-szórakozássá teszi, főleg kisebb gyerekekkel.

Némileg árnyalja a képet az a döntés, hogy ha valamelyik karakter elhalálozik, akkor nem lehet újra feléleszteni: furcsa húzás ez, főleg egy fiatalabb korosztályra pozicionált terméknél, amit őszintén szólva nem nagyon értek. Maguk a mozdulatok látványosak és elég könnyen előhozhatók, viszont kicsit időhúzásnak tűnik, hogy mindegyik karakterrel külön-külön kell mindent feloldanunk, ami tekintve, hogy a játék néha inkább altatómese, mint izgalmas fantasy eposz, nem tűnik annyira nyerő döntésnek.

Van ugyan egy nagyon egyszerű, szintlépésre és új mozdulatok feloldására épülő fejlődési rendszer, de ez inkább vékony motivációs réteg, semmint valódi buildépítős mélység – itt nem fogjuk kiélni a min-maxoló, RPG-elemekért kiáltó énünket. Minden játéknál elmondható, hogy a lényeg a részletekben rejlik, és sajnos ez az a terület, ahol a legtöbb vért veszíti a sárkányunk: mind az ellenfelek, mind a pályák, mind pedig az azokon végezhető tevékenységek elképesztően repetitívek. Sok ellenfél kis túlzással csak át lett skinelve, a világok ugyan látványban különböznek, de semmilyen extra vagy új mechanikával nem rendelkeznek – egészen pontosan ugyanazt fogjuk csinálni az elejétől a végéig. Megyünk, gyakunk, jön egy rész, ahol hullámokban kell visszaverni az ellent, vannak pajzsos meg repülő ellenfelek, és minden pálya végén kapunk egy specifikus, valamelyik karakterhez köthető bosst. Sajnos még az sem működik, hogy lenne valami plusz réteg, ha az adott bosshoz az ahhoz tartozó karakterrel jutunk el, mert a párbeszéd közöttük akkor is megtörténik, ha éppen egy teljesen más hőst irányítunk.