Elric - Michael Moorcock nyománKépregény 365

Mit is kell tudni Moorcock-univerzumáról? Egy kemény, szadista dark-fantasy világban járunk, ahol egy sziget civilizációjának utolsó császára, Elric áll az események középpontjában. Elric nem magasztalja Melniboné korábbi erényeinek dicsőségét, a birodalom ugyanis romlott értékekre, dühös, kárhozott istenek és baljós mágia támaszaira építette az erejét. A fizikailag is gyengélkedő, albínó uralkodóval szemben azonban felsorakoznak a nemzet dicsőségét kántáló erők, innentől kezdve pedig a történet trónfosztással folytatódik...

A Rubin Trónus az első kötete Melniboné ciklusának, amely bemutatja az alternatív fantasy-világban dúló erőviszonyokat. Elricet, mint esendő hőst ábrázolja. Felvezeti az Elric, valamint kuzinja (Yyrkoon) és szerelme (Cymoril) közötti intrikát, ezeket az erőviszonyokat pedig harsány vektorvonalak mentén alapozza. A mellékszereplők közül egyértelmű, ki mellé tud gondolatban odaállni az olvasó, ebből az első kötetből viszont nem derül ki, hogy a főhőst végül hová tudjuk majd elhelyezni. Elric a szürkezóna különböző árnyalatain lépdel, a rokonszenves pillanatok után megvetjük őt, végül pedig a cliffhanger sem segít őt megkedvelni. Ehhez majd kellenek a későbbi fejezetek, és jó lesz, ha a Fekete Penge, a Stormbringer is megérkezik majd a történetbe.

Michael Moorcock

A sci-fi és a sötét fantasy határmezsgyéjén...

A kiadvány nagy formátuma érthető: a Didier Poli, Robin Recht és Jean Bastide által készült rajzok ordítanak ezért a méretért. A dinamikus, olykor harsány látképek és pózok fokozzák a sötét világ és Melniboné birodalmának dekadenciáját. A magyar szöveg és a beírás is korrekt, gyorsan halad az olvasó a szöveggel, és szemünk meg-megakad a döbbenetes részleteken... És a kicsit erőltetett módon megdöbbentő (edgy), erőszakos jeleneteken.

Bár a hátsó borítón tanyázó (egyébként 2013-ban írt) ajánló szövegében Moorcock maga is úgy emlegeti a feldolgozást, mint a fejében elképzelt világhoz legközelebb álló Elric-adaptációt, mára az író finomított az álláspontján. Nem is az apró hozzáírások vagy elvett részetek miatt, hanem leginkább az erőszakos, már-már Clive Barker stílusát idéző részletességgel cizellált képsorok miatt. Az Elric nem szégyellős, ha kínzásokat, vagy a melnibonéiak kegyetlen szórakozását kell részleteiben megmutatni. Egy biztos, a cenobiták tuti jól éreznék magukat az Álmodó Városban, én személy szerint már kicsit sokalltam az olykor öncélú erőszakot a képeken. (A tengerentúlon, ha minden igaz, cenzúrázva jelent meg a sorozat.)

A másik sirámom az album rövidsége, hiszen mindennel együtt olyan 45 perc alatt végigrágtam magam az első epizódon. Ezt követi majd még három másik, remélhetően katonás megjelenési rendben. A kiadónál amúgy mindent megtettek, hogy tartalommal dúsítsák fel az anyagot. A kötet elején előszó, végén egy Moorcock-interjú, és amolyan kulisszák mögötti univerzum-bemutató is található. Az Elric-saga elmaradhatatlan eleme, a Viharhozó kard csak a második részben fog megjelenni, úgyhogy ha valaki addig alig bírja kivárni, annak ajánlom sűrű meghallgatásra a Blue Oyster Cult ide vonatkozó, Moorcockkal közösen írt dalát. (A lejátszót megtalálod pár sorral lejjebb, a cikk végén.)