Metal Gear Solid Master Collection Vol. 2Teszt

A mejelenésének idejében nem tudtam a Metal Gear Solid 4: Guns of Patriots-szel játszani, csak néhány év ráhagyással, mikor a PS3 Slim megjelent és nekem is lett végre egy Cell procis masinám. De láttam, hogy a többiek mennyire várják, szeretik, tisztelik, és azt is láttam, hogy a megjelenése, installálása (!), elindítása, játékmenete, a PS3 erőbizonyosságának személyes megtapasztalása igazi karácsony volt. Nem egyszer, nem kétszer, hanem mindig, amikor az ember játszhatott vele. Tudjátok ugye, mijen jelenségről beszélek, ugye? Nos, egy kicsit nekem most is ilyen élmény volt a játékot elindítani, több, mint 15 év után újra felfedezni, elmélyülni benne. Mert bár a gyökerekből eredő MGS-játékmenet már sok szempontból öregesnek tűnhet, az egész csomag olyan igényességgel teszi az élményt az ember tálcájára, hogy nem lehet nem elismerően bólogatni a részletességen, a finom kidolgozottságon, a környezetre változó camo ruha működésén, az animés dinamizmuson meg az összes többin.

Snake karaktere egyébként abszolút karikatúra, ezen nincs szépítenivaló. Az állandó visszakérdezések stíluselemnek számítanak, de - bocsesz mindenkitől - röhejesen idegesítőek, és a Kojima-féle over the top jelenetek is sokszor nevetségesen alakulnak. De bakker, ez mégiscsak a Metal Gear Solid 4, egyszerűen nem tudsz elszakadni attól a gondolattól, hogy mindezen marhaság ellenére Kojimáék az általános elvárások túlszárnyalásán dolgoztak minden erejükkel. És emiatt a stilisztikai elemekre nem úgy, nem olyan kritikus szemmel tekintesz, mint egyébként sok más játékban. Az MGS4 lopakodása és pályafelépítése egyébként nagy előrelépés volt az MGS3-hoz képest, de ma már az organikus tereprendezés nem különlegesség egy TPS játékban. Itt pedig néha még mindig érződik a "szerkesztettség", hogy jól működjön a taktikai játékmenet. Ahol meg átmegy organikusba a terep, ott elszabadul a rendszer, és ez furcsa ellentmondást tud hozni játékmenetileg. Olykor a régies megfejtések összedörzsölődnek egy olyan grafikával, ami a jelenlegi gépeken is így elmegy, húszévesen, 4K-ba (akarommondani 1440p-be) húzva.

Mert semmi túlzás nincs abban, hogy az MGS3 karaktermodelljei technikai szörnyetegek a szó jó értelmében, egy kor előremutató fejlesztői szándékainak a bizonyítékai. És az arcok, bár nincsenek az Unreal metahumán szintjén, azért nagyon is elviselhetőek, és az egyes részletek kidolgozottsága, a ruhák, kütyük (és a Metal Gear Mk. 2 játékos animációi) furcsa időhurkot húznak a játék köré, amiben a PS3-as múlt, és az ambiciózus jövő együtt pulzál. Az MGS4 főnökei, történetszövése, felépített mivolta nem tudja levetkőzni a Solid-sorozat sajátosságait (a Phantom Pain sok mindenen jócskán túllépett), de ne bánjuk, mert még egy ilyen játék már nemigen fog készülni Kojimáék műhelyében. Legfeljebb akkor fogunk újra hasonló élménnyel gazdagodni, amikor az MGS1 és 2 is megkapja a maga Konamis ráncfelvarrását. Már ha lehet egyáltalán ilyenben gondolkodni.

Apropó sokat törtem előzőleg a fejem, hogy az MGS4 újrakiadásának mi értelme így ebben a formában, hiszen lehet egy korrektebb remake formát megért volna a sztori - gondolom, ha ilyen kétségek voltak benned is, akkor a fentiek után ezeket már el is hessegetted. Egy kis felbontás-bump, stabilizált képfrissítés, némi finomhangolás a kódon, és az MGS4 úgy jó, ahogy van. Metal Gear Online viszont nincs, de hogy őszinte legyek, nem is kerestem.

A másik komoly kontent (és igazából az egyetlen komolyabb kontent) a Metal Gear Solid: Peace Walker, ami nem először kap HD kiadást. Az eredetileg PSP-re megjelent játék, túllépve az Acid-féle kitérőkön, rettentő sok ponton újított, és bizonyos részeit tovább örökölte az MGS5 is. A misszióvezérelt struktúra és a rekrutálási folyamatok érdekessé teszik a játékot, és az sem elhanyagolható tényező, hogy PSP-n ez legalább annyira forradalmi minőséget képviselt, mint az MGS4 a nagytestvéren. És ha itt is a szkeptikus vonalat képviseled, akkor elárulom, hogy a dolgok állása továbbra is meglepő. A Peace Walker kiválóan játszható nagyképernyőn is. Lazán elveszhetsz benne, bár technikai fondorlatot ne várjatok tőle. Fontos látni, hogy továbbra is van multiplayer, sőt, Switch 1-2 platformon akár helyi módon is nyomhatjuk a többjátékos verziót. (Nem próbáltuk.)

Ugyanitt azt is meg kell jegyezni, hogy ha már Acid, akkor egy ilyen gyűjteménybe simán behozhatták volna az MGS: Acid 1-2 epizódokat, vagy a Portable Ops-t, mivel ezek még SOSEM kaptak HD kiadást, és NAGYON régen volt már az, amikor ezeket nagy örömmel játszhattuk. Érthető, hogy ezek nem feltétlen a hivatalos lore részei (az Acid esetében, legalábbis), de véleményem szerint úgy lett volna ildomos a Konami részéről, ha végre ez a három játék is napvilágot lát ismét. Prezervációs céllal a jövőnek is meg kellene ezeket tartani.

A csomagban található egyébként egy külön launcherből indítva a Metal Gear: Ghost Babel (GBC) játék, amely a hordozható, színes kis Nintendo gépen hódított. Nem játszottam vele sokat, gondolhatjátok, hogy egy majd másfél méter átmérőjű tévén valahogy nem "eteti" magát egy ilyen régi cucc. Érdekesnek érdekes, játékmenetében próbál a GB-szint fölé ütni, és egyben a NES/MSX klasszikusokra emlékeztetni az embert. De a térképszervezése eléggé elemi és a sok-sok dumával tarkított rádiócseverészések sem igazán illenek egy hordozható játékba. Az járt amúgy próbálgatás közben a fejemben, hogy 15 éves koromban, úton a nyaralásra tuti nagyon jókat játszottam volna vele, ha lett volna GBC-m, és meg is lett volna hozzá a cartridge. És nagyjából ennyiben is maradtunk most, én és a Ghost Babel.

Menjünk tovább, mert van még miről beszélni. A bónuszok között most is megtalálni az MGS-sorozatot elemző digitális enciklopédiát (szószedetekkel), valamint vannak forgatókönyvek is. Ezeket inkább a PC játékosok fogják értékelni, vagy a Switch tulajok. Egyszerűen nem látom, hogy tévén hogyan lehetne ergonomikusan nézegetni ilyen anyagokat a nagyképernyőn. Aztán van zenelejátszó, vannak választható nyelvek... és ezzel ki is telt a Metal Gear Solid Collection Vol. 2 tartalma.