[Teszt] Merchant's Eden

Merchant's Eden

KR4K3NGábor Bálint2026.08.30. 21:00

Milyen a defense stratégia, ha egyszerű, de nagyszerű? Lássuk azt a világot, ahol a jól működő kereskedelem köré kell felhúzni a védelmi vonalakat! Tesztlaborban a Merchant's Eden.

A világmindenség legnagyobb videojátékának megjelenésének évében a nagy stúdiók menekülnek a nyár végi és őszi dátumok közeléből – egyesek a szeptemberi startot is eltolták akár fél évvel. Az indie csapatok azonban közel sem ennyire óvatosak. Sőt, egyre tudatosabban építenek arra, hogy ők az újak a grundon, akik nem kényelmesedtek bele a több évtizedes franchiseok (újra)kiadásaiba.

Az elmúlt hónapokban ennek megfelelően én is egyre több olyan rövid, de annál élvezetesebb játékot fedeztem fel, melyek egyediségükkel a háttérbe szorítják a nagyokat. A tower defense címek közül abszolút kiemelkedőnek mondám a Thronefall és Rift Riff játékokat. Mindkettőben egy főhős irányításával és tornyok építésével az a feladatunk, hogy megvédjük a várunkat az ostromló hadaktól.

Mivel mindkét játékot hamar kivégeztem, epekedve vártam, hogy mi töltheti be ezt a kicsi, de mégis komoly űrt a Merchant's Eden, hiszen sem egyediségben, sem pedig megvalósításban nem volt látható olyan megjelenés, amely rövid időre elfeledtetheti a két fenti zseniális címet. Mégis egy nap rátaláltam a játék néhány fotójára, és hamar wishlist, illetve a demó kimaxolása lett belőle. A nagy várakozás után pedig nemrég megjelenés előtt tesztelhettem a játékot.

A minimalista stratégiai/defense játék lényege, hogy a semmiből építünk fel egy várost, mely a kereskedők révén válik egyre meghatározóbbá. Ahogy az árusok jönnek-mennek, úgy növekszik a lakók száma, a kincstár aranytartaléka, na meg persze a veszély is – hiszen a sok pénz a tolvajokat és banditákat is megszólítja. Ők nem felégetni akarják a területet, csupán kiüríteni a kasszát, majd idővel visszatérni, újabb zsákmányért.

Éppen ezért nem kell attól tartani, hogy a mellékes bevételek – kőbánya, méhészet, favágók vagy farmok – eltűnnek, ám könnyen meg tudják akasztani a fejlődést azzal, ha hirtelen elfogy az aranytartalék. Éppen ezért, miközben egyre vonzóbb desztinációvá emeljük a piacot és környékét, figyelni kell arra, hogy várfalakat és őrtornyokat is ebben a tempóban, vagy legalábbis ehhez igazodó módon emeljünk.

Az augusztus 12-én megjelent verzióban körülbelül két tucatnyi épület kapott helyet, valamint három biom: erdő, mediterrán és sivatag. A különböző tájak nem csak kinézetre másak, hanem vannak egyedi adottságaik is. A sivatagban kőtörő hozhat magas bevételt, miközben a farmok létesítése csak folyó vagy a játékos által épített kutak körül lehetséges. Az erdőben a favágó, míg a mediterrán pályán méhész termelhet a városnak pénzt – előbbihez fontos, hogy legyen egybefüggő erdő, amit nem építünk be, utóbbinál pedig a közelben lévő város mérete, valamint a farmok száma a mérvadó.

Az egyszerű, ám nyugtató és hatásos grafika mögé (amit Godotban készített a Daniel Kampen által dirigált fejlesztőcsapat) egy ellentmondásos rendszert kapunk, ami egyszerű, mégis összetett, és ahol mindennek megvan a maga jól kitalált helye.

Néhány apró bugtól eltekintve pedig szinte semmilyen negatívumot nem tudnék mondani… Szinte, ugyanis ki kell emelnem, hogy sajnos roppant rövid a játék az augusztusi build formájában. 4-5 mentéssel összesen körülbelül hat órát töltöttem el, ennyi idő alatt kipróbáltam mindent, elértem a maximálisan bezsebelhető aranymennyiséget, és kettő kivételével minden achievementet is bezsebeltem.

Éppen ezért már csak az a kérdés, hogy mekkora bevételt tud generálni a játék az első hetekben, és, hogy ez elegendő lendületet ad-e a fejlesztőknek, hogy új lendülettel álljanak neki a további tartalmaknak, melyek miatt szívesen visszatérünk majd a kereskedők paradicsomába. (A jó példa azóta egy ingyenes tartalmi bővülés formájában meg is érkezett...) Mert mindent összevetve nagyon is megérné ide, a kereskedők édenjébe visszatérni!

Merchant's Eden | FEJLESZTŐ: Norse Sea Studio | KIADÓ: Norse Sea Studio | PLATFORM: PC | Megjelenés: 2026. 08. 12. | ÁR: 9 EUR | A játékot a Kiadó által szolgáltatott tesztkóddal pörgettük.

Támogasd a Gamer365-öt!

Hogy a megszokott minőségben, kompromisszumok nélkül folytathassuk: lépj be a támogatói csapatba!Hogy a megszokott minőségben folytathassuk: csatlakozz a közösségünkhöz!

Patreon támogatás

Ne maradj le a hírekről!

Kattints, és állítsd be, hogy a Gamer365 cikkeit mindig az elsők között dobja fel a Google!Állítsd be, hogy cikkeinket mindig az elsők között lásd a Google keresőben!

Google beállítás

Kilövésre kész a GTA 6 – ez történt csütörtökön

Továbbá: Stuntman: Hollywood, Control Resonant, AfterZero: The Last Drive, Encryption, Peak, Appulse, El Paso, Elsewhere 2, Ancestors: The Humankind Odyssey, Edge of Memories, Guns of Eschaton, When Sirens Fall Silent, Lelu, Spine, Squad, Hitman: Absolution – Nintendo Switch 2 Edition, A Bird Story, Zero Parades: Director's Cut.

12 órája
3

Resident Evil 4 Gold - a Nintendo Switch 2 változat

Leon ezúttal Switch 2-n keresi a bébimandragóra-sikollyal síkra szálló Ashley-t, miközben a (z un fora)sztero-idfüggő ganadók szerető ölelésében próbálja megőrizni maradék méltóságát. De vajon a Nintendo hibrid masinája is képes méltó otthont adni a túlélőhorror egyik legnagyobb klasszikusának?

22 órája
1

PlayStation Game Catalog: az októberi érkezők

A Mycopunk premier mellett többek között a Mafia: The Old Country, a The Midnight Walk és a Horizon Forbidden West várja az előfizetőket.

1 napja
1

Kontrollerek innen-onnan – ez történt szerdán

Benne: The Legend of Zelda: Ocarina of Time, Xbox Nano, Gran Turismo Limited Edition DualSense Controller, 007 First Light, Fire Emblem: Fortune's Weave, Sker: The Bleeding Veil, JDM: Ph4ntom Driver, Acts of Blood, 4 Penny Coffins, Harold Halibut, Arizona Sunshine.

1 napja
16

Resident Evil 3 - a Nintendo Switch 2 változat

1 napja
2

GTA 6 PC pletykák – ez történt kedden

Továbbá: We Don't Exist, ID@Xbox Showcase, Xbox Labs, FreeStyle Football 2, Stardust: Wish of Witch.

2 napja
5

Control Resonant

2 napja
14

Resident Evil 2 Deluxe Edition - a Nintendo Switch 2 változat

3 napja
25

Ted Lasso és a csajok - ez történt hétfőn

Benne: EA Sports FC 27, Chivalware, Bless You Again.

3 napja

Heti megjelenések | 2026 #42

4 napja
6

Az AI gyorsabban fejti vissza a videojátékokat, mint ahogy azt követni tudjuk

4 napja
38

Gears of War: E-Day

A legújabb Gears of War visszatér a széria gyökereihez, ez a koncepció pedig a széria legütősebb részét eredményezi a Coalition nevével fémjelezett érában.

5 napja
20

Marvel’s Wolverine

6 napja
13

Diablo IV: Age of Hatred Collection - a Switch 2 változat

6 napja
2

Forza Horizon 6 PS5-megjelenés és The Triple-i Initiative – ez történt csütörtökön

Továbbá: Cyberpunk 2077 film, Ghost of Tsushima: Legends, Ace Combat 8: Wings of Theve.

7 napja
5

Dragon Quest Heroes: Torneko's Mystery Dungeon Classic HD

8 napja
4

Game Pass: október első hetei

A Gears of War: E-Day és a Minecraft Dungeons II után is folytatódik a premier áradat a szolgáltatás kínálatában. Ha nem csak Premium előfizetésünk van.

8 napja
6

Hétközi horrorcsomag – ez történt szerdán

Benne: Springs, Eternal, Becrowned, BrokenLore: Ascend, Dead of Darkness 2, Hazard Levels, Marvel Tokon: Fighting Souls, Atmosfar, SNØ: Ultimate Freeriding.

8 napja
1

RetroSpace - magyar a zűrben!

8 napja
20

Dátumok és még több demó – ez történt kedden

Benne: Gundam Rogue Orbit, At Fate's End, Warhammer Survivors, My Friendly Neighborhood.

9 napja
1