Control ResonantTeszt

Ahogy azt korábbi előzetesünkben már olvashattátok, a Control Resonantban nem csak Dylan Faden szabadul el, hanem a korábban az Oldest House-ban elzárt erők is, egészen elképesztő formákba rendezve a valóságot és zárójelbe téve mindazt, amit a fizika, a tér, vagy az idő működéséről és törvényszerűségeiről eddig tudni véltünk. Relatívvá válnak az olyan fogalmak, mint a fent és lent, és a minket hétköznapokban körülvevő, normális esetben élettelen tárgyak is egészen eleven oldalukat mutatják meg. Miközben e sorokat írom, nem tudom nem gyanakodva méregetni az íróasztalomon álló hangfalakat, közepesen aggódom a kis lakásomat magába foglaló panelház szerkezeti integritása miatt, és egy darabig a metrózásra is más szemmel fogok tekinteni. Az esti távolban villódzó piros fények láttán az első gondolatom, hogy Hiss támadás történt, ha pedig közben a piros szín illatát is elkezdem érezni, esetleg olthatatlan vágyat érzek a penészgomba evésre, akkor tudom, hogy baj van.

A Controlban az átlag halandó számára láthatatlan Oldest House brutalista falai közt egy paranormális jelenségeket vizsgáló, valamint az azokat kordában tartó szupertitkos szervezet, a Federal Bureau of Control (FBC) működésének kulisszái mögé kaptunk betekintést. A Control Resonant a misztikum helyett a prezentációra helyezi a hangsúlyt, hiszen már nem az a kérdés, hogy létezik-e természetfeletti, hanem hogy mire képes az általunk ismert világ keretei közt. A Remedytől elvárható abszurd szituációk mellett leginkább ennek a bizarr, néhol spirálszerűen önmagába forduló, vagy épp a szélrózsa minden irányába tartó valóságnak a könnyed navigálása, valamint a nyitott világ egyre furcsább zónáinak a felfedezése adja a játék egyediségét. Lehet, hogy nem ez az első és egyetlen cím, ahol lehet a falon járni, de sehol nem láttam ennyire a falig eltolva, pláne ilyen következetes művészi vízióval, világépítéssel és pályatervezéssel megtámogatva. A Patterning-nek nevezett jelenség következtében gyakran látunk tükrözött felületeket, szimmetrikus és kaleidoszkópszerű mintázatokba rendeződött, megsokszorozódott hétköznapi tárgyakat vagy emberi végtagokat, és miközben az agyunk kétségbeesetten tiltakozik, az idegennek ható, élénk színű káoszban van valami gyönyörű harmónia.

Az egyik fő kihívás ennek a paranormális, idővel csak egyre tovább torzuló Manhattennek a feltérképezése, amelyben egyébként a mindenféle síkban fellelhető tárgyak és küldetések megjelenítésére közepesen alkalmatlan minitérkép nem segít. Személy szerint borzasztóan élveztem, hogy a kezdeti lineáris felvezetést követően teljesen rám bízták, merre indulok és mit csinálok, ugyanakkor erősen ajánlott a dimenziók közti ún. Faultokat mielőbb felkeresni, ezekben kapjuk meg ugyanis a mozgással kapcsolatos Reach és Shift képességeket. Előbbivel villámgyorsan odaránthatjuk magunkat távoli pontokhoz, utóbbival pedig a gravitációs mezőt megváltoztatva arra alkalmas felületeken sétálhatunk. A dupla ugrás, ide-oda cikázás, levitálás és villámgyors rohanás teljesen alap, a természetfelettit használni képes Dylan pedig mintha maga is saját szuperképességei játéka lenne. Egyszerűen csodálatos, ahogy levitálás közben rongybabaként vonaglik, vagy magatehetetlenül repül egy-egy elkapott gravitációs anomália felé, miközben mégis hihetetlenül fluid mozdulatokkal tud szélsebesen A-ból B-be hasítani.

Kevésbé tűnik kiszolgáltatottnak harci helyzetben, és bár ahogy a közlekedés okán a Prototype-ot, úgy a harcok kapcsán a Devil May Cryt emlegetik sokan, ez utóbbi párhuzam erősen látszólagos. A Resonant távol áll a hardcore hack and slash-től, sokkal inkább egy baromi élvezetes akciójáték egy mély is, meg nem is harcrendszerrel. Viszonylag lassan indul be, mert Dylan eleinte harmatgyenge és a nem megfelelően megválasztott elsődleges fegyver az első bossnál még gondot okozhat. Később, főleg az aktív és passzív harci képességek megszerzésével, valamint a méretes képességfa azokhoz kapcsolódó tulajdonságainak megnyitásával alaposan kibővülnek a lehetőségek. Jómagam viszonylag keveset variáltam a végigjátszás során, pedig vannak remek szinergiák, például a fúrószerű elsődleges fegyvert pompásan lehet ötvözni a hátba szúrásért +50%-os sebzést okozó képességgel, ahogy a Shield Bash képességgel meg pompásan lehet a brutális sebzést okozó Dominance állapotot előidézni, és még sorolhatnám. Nekem a dupla karddal kaszabolás és az Inferno durrogtatás vált be, de lehet építeni buildet a megidézhető lények maximális kiaknázására is, és akkor a további bónuszokat adó, magunkra aggatható tárgyakról nem is beszéltünk.

Egy hatékony build sokkal fluidabbá, könnyebbé és élvezetesebbé teszi a viszonylag egyszerű, gyors és erős támadásokat, elsődleges és másodlagos fegyvert, valamint különböző végső mozdulatokat ötvöző összecsapásokat. Vannak meglepő finomságai a rendszernek, amelyekre kínosan lassan figyeltem fel, például hogy más kombót eredményez a gyorsan, illetve lassan nyomkodott elsődleges támadás gomb, de a Gap-ben ingyenes respeccelés lehetőségét sem rágja szájba a játék. Arra is bő 30 óra után jöttem rá, hogy minden zónában van egy tábla, amelyről magunkra szedhetünk egy rakás kisebb feladatot, amelyekkel még gyorsabban léptethetjük az egyes zónák szintjét, magyarán a bőséges tanító szöveg ellenére akad pár eldugottabb játékelem. Mivel nagyon sok van, időnként óhatatlanul unalmassá válik, viszont a a korábbi, ellenfelek változatosságára vonatkozó panaszomat visszavonom. Esetemben inkább az 50+ óra fölé kúszott maximalista végigjátszás miatt váltak egy idő után túl ismétlődővé, pláne mivel minden Resonant (a zónák bossai) megölése után újraéledtek. A bossharcokról továbbra is tartom, hogy veszettül látványosak és hangulatosak, de a folyamatos síkváltást kikényszerítő Mold szörnyet leszámítva a legtöbbje nem túl izgalmas.

Bár vannak vele kisebb problémáim, a Control Resonant összességében mégis abbahagyhatatlan. Egyszerűen jó ebben a bizarr mintázatokba rendeződött Manhattenben tenni-venni, Zoe-val a rádión csacsogni, és minden marhaságnak utánamenni. Hosszúra nyúlt végigjátszásom során egymást váltották a világ sorsát eldöntő eposzi küzdelmek és az olyan talán kevéssé nagy horderejű, ámde hasonlóan fontos mellékküldetések, mint Langston fura macskájának az előkerítése, egy érzékeny villanykörte zaklatott lelkivilágának helyrebillentése, vagy egy rendhagyó karaoke parti. Az ismétlődő activityk, vagy játékot végigkísérő mellékküldetések java is kimondottan szórakoztató, nagyon szerettem például az időt megállító kamerát hátulról becserkészni, a megszállott repülő babakocsit kergetni, a SHÜM arcade gépek kihívásait teljesíteni, vagy a leglehetetlenebb helyeken felbukkanó sárga taxiba beülni. Nagyon jók a mini-fejtörők is, amelyek például üzletek hátuljában elrejtett titkos helyiségekbe vezető utat nyitnak meg. Vannak nem túl ingergazdag „nyírd ki az összes ellenfelet” típusú töltelék teendők is, de ezek tényleg csak arra szolgálnak, hogy útközben is mindig legyen kibe beleállítani az Aberrantot.

Ha az önmagából kifordult világ varázsa nem lenne elég, itt van még az új főhős Dylan, aki egy első részben betöltött szerepét meghazudtolóan kedves figura, és bármikor képes megállni egy fejében elképzelt cicapikniket (!) lerajzolni, vagy egy paranormális-gyanús kutya elveszett plüssjátékát megkeresni. Az ő visszaemlékezései, lelki fejlődése és a Zoéval alakuló barátsága már önmagában garantálta az érzelmi bevonódásomat, az előző részével körbeérő történet záró képsorai láttán pedig el is pityeredtem. Az olyan visszatérő karaktereket, mint Pope, Langston, vagy Arish, szintén izgalmasan vitték tovább, ahogy az eszelős videókban bejelentkező Darling doktor is brillírozik ismét. A RemedyVerse is épül tovább, még ha nem is olyan agresszívan, mint az Alan Wake 2-ben, illetve ezúttal is sok olyan easter egget szúrhatunk ki, mint az Ahma beer vagy Old Gods of Asgard plakátok, egy furcsa tévéműsor, vagy egy-egy elborultabb graffiti. Az ördög ezúttal is a részletekben rejlik, és borzasztóan el lehet veszni akár csak az olvasnivalókban, ahogy sok nyúlüregbe már most beleugrott a rajongói közösség és lázasan találgatja például a Dylannek furcsa kérdéseket szegező terminálok, vagy az FBC-t megfigyelő rivális titkos szervezet szerepét.

A sztori befejezése után New Game+ba lépés előtt bármeddig lehet a kimaradt teendőket pótolni, így nincs elbukható acsi/trophy, aki pedig az erősen relatív nehézségen variálna, mert például túlságosan killer karit fejlesztett és hiányolja a kihívást, vagy épp szeretne minden ellenfelet 1-2 ütéssel letudva gyorsan haladni, az Assist Mode segítségével finomhangolhat. Most is vannak egészen euforikus pillanatok és akár grafika- és műfajváltással járó váratlan húzások, de így visszagondolva a végjáték észbontó őrületének talán csak a Sinkhole küldetés ért a közelébe. Technikai problémát egy nagy ritkán bebugzó fényeffektet és a zónák közti területen töltésből fakadó enyhe szaggatást leszámítva nem tapasztaltam, épp ma érkezett egy többek közt New Game++t elhozó nagyobb frissítés, novemberben pedig jön a Photo Mode is. Addigra biztos megnyitok egy rakat idétlen frizurát és hacukát Dylannek a pózoláshoz, talán a legtutibb buildet is kikísérletezem neki, és ami a legfontosabb, még mindig nem fogom unni a paranooormális?? tevékenységek művelését.

A Control Resonant egészen más, mint a többi Remedy, vagy akár csak az előző Control játék, és mégis nagyon jellegzetes. Kisebb tökéletlenségei ellenére a csapat egyik korábbi címével sem kerültem ennyire flow élménybe hála az elképesztően feszes irányításnak, az őrületes és szédítő pályadizájnnak, az élvezetes harcoknak, és nem utolsó sorban a lenyűgözően törött világából fakadó töménytelen szürrealizmusnak. Mindezen felül megvan benne az összes olyan mostanra védjeggyé vált vonás, mint a fergeteges írás és szinkronhangok, a kávé kultusz, a fura finn beütés, több olyan rész, amikor bömböl a jó zene és megbomlik az elméd, és persze a további őrületet garantáló nyitva hagyott befejezés. Egy elképesztően átgondolt alkotói folyamat zseniális végeredménye, amely felülmúlta az elképzeléseimet, annak pedig borzasztóan örülök, hogy nem vagyok egyedül a rajongásommal, és jó eséllyel fogjuk hamarosan több év játéka lista elején látni.

Control Resonant | Platform: PC, PS5 (tesztelt), Series X|S | Fejlesztő: Remedy Entertainment | Kiadó: Remedy Entertainment, 505 Games | Megjelenés: 2026. szeptember 24. | Ár: 60 EUR