Final Fantasy VII Rebirth - a Nintendo Switch 2 változatTeszt

A Final Fantasy VII-tel játszani 1997-ben igazán különleges érzés volt. Újszerűnek hatott ez a sci-fi irányvonal, ráadásul a játék olyan atmoszférával rendelkezett, amit a mai napig nehéz szavakba önteni. Ehhez párosult a korszakát meghazudtoló grafika, a fantasztikus zenei anyag (nálam folyamatosan pörgött a Japánból rendelt OST a Discmanben), valamint a remek történet és a kiválóan megírt szereplők. Emlékszem japán barátomra, Kentára, akinek a falát hatalmas Midgar- és Junon-poszterek díszítették. A háttérben a Birth of a God üvöltött (szerintem még a One-Winged Angelnél is jobb), miközben az utolsó küzdelemre hangoltunk. A srác teljes extázisban volt, headbangelt és táncolt, mi pedig lélekben készültünk a fináléra. Nagyszerű élmény volt!

Ugorjunk az időben egészen 2020-ig, a Remake megjelenéséig. Javában tombolt a Covid-járvány, amikor Csabi barátomnak sikerült beszereznie egy Deluxe Edition kiadást PS4-re. A lezárások ellenére a Széchenyi István téren találkoztunk, ahol gazdát cserélt a várva várt zsákmány. Amilyen nagy lelkesedéssel vártam a játékot, olyan gyorsan ki is ábrándultam belőle, mivel kifejezetten zavart az a rengeteg minijáték, amivel elnyújtották a játékidőt. Miközben elvileg a világ megmentésén dolgoztunk, cicák után kutattunk és virágokat szedtünk. Ezek a feladatok valahogy mindig megtörték számomra az amúgy remekül induló kaland lendületét. Emiatt hosszú időre jegeltem a játékot, egészen a PS5-ös kiadás megjelenéséig. Amikor újra elővettem, sikerült túllendülnöm ezen a minijátékcunamin, és onnantól kezdve alig tudtam letenni. Annyira megtetszett, hogy később Switch 2-n is végigjátszottam. Remek hangulata volt, és nagyszerű érzés volt ezekkel a karakterekkel újraélni a gyermekkoromat. Sőt, a fejlesztők nemcsak újraalkották az eredetit, hanem sok helyen tovább is építették annak világát és történetét. Visszatekintve az egyik legjobban sikerült videojátékos újragondolásként éltem meg.

Aztán jött 2024-ben PS5-re a Rebirth (itt is Deluxe változatot vásároltam), és az előző résznél is durvább minijáték-túlsúlyt kaptunk. Amikor a Remnawave tornyokat aktiváltam, pont olyan volt, mintha a Nagy Durranás radaros jelenetébe csöppentem volna: a fejlesztők tüsszentéssel szinte azonnal beterítették a térképet a különféle feladatokkal. Néha már az volt az érzésem, hogy itt alig maradt főjáték, inkább 10% sztori és 90% minijáték. Volt, hogy egész nap csak kártyáztam, zongoráztam, levadászandó ellenfeleket hajtottam, Moogle-okat kergettem vissza a vackukba, vagy épp különböző tárgyak után kutattam, miközben a történet alig haladt előre. Amikor végre letudtam mindent, máris jött újabb tucat mellékküldetés. Tíz óra elteltével még mindig csak a második epizódnál tartottam, és ez kifejezetten frusztrált és végül félretettem a játékot. Később viszont újra elővettem, és furcsa módon átkattant megint valami, és a koncepció ismét működött nálam. Ezúttal a Switch 2-es verzió tesztelése közben kifejezetten jól szórakoztam vele, sőt szinte kivétel nélkül végigvittem a feladatokat, és inkább kihívásként éltem meg őket. Talán tényleg számít, hogy az ember milyen élethelyzetben találkozik egy játékkal. A történet és a fejezetek felépítése végig lekötött, még akkor is, ha a készítők időnként túlságosan elengedték magukat. Red XIII katonai egyenruhában előadott Moonwalkere például abszurd és teljesen értelmezhetetlen pillanat, amelyre nehéz másképp reagálni, mint egy hangos „WTF?” felkiáltással!

A Rebirth ott folytatódik, ahol a Remake abbamaradt: Midgar városát elhagyva megkapjuk a világtérképet, vele együtt pedig a szabadságot is. A korábbi, inkább csőpályás játéktér így teljesen kitárul! A játékról bővebben Dracoo írt tesztet, így én inkább a Switch 2-es verzió sajátosságaira térnék ki.

A Remake még cross-gen cím volt, így – a Yuffie DLC-t leszámítva – előző generációs konzolon is futott. A Rebirth viszont már teljes egészében a jelen generációs gépekre készült, és még a PlayStation 5-öt is alaposan megizzasztotta megjelenésekor. Performance módban gyakran elmosódottak voltak a textúrák, és a környezet is sokszor szinte az orrunk előtt rajzolódott ki. Később ezen sokat javítottak, mivel érkezett egy „Sharp Performance” mód, amely már jóval vállalhatóbb képet adott. A PlayStation 5 Pro megjelenésével pedig a „Versatility / Enhanced” mód a PSSR technológiának köszönhetően már közel tökéletes élményt nyújtott 60 fps-sel és 4K felbontással.

Bevallom, nem hittem benne, hogy ez ilyen minőségben futni fog a Nintendo hibrid masináján. A DLSS technológia támogatásával azonban lassan tényleg úgy tűnik, hogy szinte minden megvalósítható lesz a gépen. Persze több ponton visszavágtak a látványból, így például nincs külön performance mód, csak egy 30 FPS-es opció. A kép ennek ellenére éles, és az esetek többségében minden részlet jól kidolgozott. Akadnak azonban helyszínek, ahol látványosan csökkentették a tereptárgyak számát (Yuffie biztosan elcsente őket), és néhol a textúrák is csak késve, előttünk rajzolódnak ki. Azzal is trükköztek, hogy a távolban lévő NPC-k nem mozognak, csak ha közel kerülünk hozzájuk – így spóroltak a gép erőforrásával. Összességében kifejezetten látványos az élmény, és sokszor tényleg ámul az ember a jeleneteken és a harcokban csillogó effektorgiákon. Kézi módban is jól működik a látvány, bár ott a DLSS miatt néha fátyolosabb a kép, és jobban észrevehetők az upscaling jelei. A framerate többnyire stabil, csupán nagyobb ütközeteknél fordul elő 1-2 frame esése.

A Switch 2-es dobozos verzió egyébként ajándékként tartalmaz egy angol nyelvű, Tetsuya Nomura egyedi grafikájával készült „Zack Fair” Magic: The Gathering promókártyát is. A játékhoz járnak továbbá extra in-game jutalmak is azok számára, akik rendelkeznek a demóból vagy a Remake Intergrade-ből mentett állással, így automatikusan megkapjuk a Ramuh és a Leviathan summonokat, Kupo charmokat, valamint különféle gyógyító tárgyakat is. Újdonság még az úgynevezett Streamlined Progression funkció is, ami már a Remake esetében is bemutatkozott. Ez egy beépített, opcionálisan testreszabható segédcsomag (kvázi csalási opciók gyűjteménye), amely többek között lehetővé teszi a gyorsított, akár háromszoros EXP-vel történő fejlődést, a végtelen Gil használatát, a minijátékokban (Fort Condor stratégiai játék esetében is!) és harcokban a 9999-es sebzés elérését, valamint a matéria szintek maximálisra állítását. A PS5-ös verzió mindezt a segítő módot egy ingyenes frissítéssel szintén megkapta, így azok számára, akik még nem platinázták ki a játékot, ezzel bepótolhatják az elmaradásukat.