to a TTeszt

Keita Takahashi új játéka a maga bohókás stílusával tapint rá egy igencsak kényes témára. Játékunk főhőse, a 13 éves Teen, aki születésétől fogva T-pózban éli mindennapjait. A meme referenciától teljesen külön utakat járva, a játék középpontjában ez a könyöklésmentes élet áll annak minden hátrányával, nem csak fizikai, hanem az emberi kapcsolatok szintjén is. Teen sokféle, számunkra természetes tevékenységet nem tud elvégezni, de hű társával, Dog-gal (mindkét karakter szabadon átnevezhető) sikerül átlendülni a megpróbáltatásokon. A játék folyamatosan a maga humoros módján állítja szembe a játékost olyan kemény témákkal mint a fogyatékkal élők nehézségei vagy önmagunk elfogadása. Érdekesség, hogy a to a T az AbleGamers segítségével született, talán emiatt is ennyire hangsúlyosak a fizikai hátrányok okozta kihívások. Érezhető, hogy a tanácsadásuk a játék mélyebb rétegéhez sokat hozzátett.

A játék kialakításához hozzátartozik, hogy a *to a T** epizodikus jelleggel mutatja be nekünk Teen történetét, emellett tele van szórva minijátékokkal. Ezek azok a mozzanatok, ahol az akadályoztatás játékossággá válik és tompít a téma olykor éles hangnemén. A játékot ez a módi folyamatosan végig kíséri, minden cselekvés, karakter és a város is ahol élünk megteremti azt az elfogadó közeget, ahol Teen a nap végére mindig valami kis pozitívumot. Ehhez a végtelenül kedves hangulathoz nagyon sokat hozzátesz a Katamari-féle art style, a minijátékok bohókássága és a zenei világ is. Itt külön kiemelendő, hogy az epizódok fix nyitással és zárással működnek, utóbbinál Rebecca Sugar zeneszáma ringatja el a játékost egy-egy kisebb történet lezárásakor.

Tesztünk apropója, hogy pont ebben a hónapban jelenik meg a Switch 2 verzió, egy évvel korábban már elérhető volt Gamepass-ben, PlayStation-ön és Steamen pedig már megvásárolható volt a játék régebben is. Azonban, az epizodikus jelleg miatt úgy éreztem hogy ezt sokkal jobb kézben fogva, sokszor megpihenve játszani. Valahogy a portabilitás adott egy kis pluszt ennek a mini világnak és annak a kommunikációs formának amit ez a játék választott. A kényelmetlenségek mögül folyamatosan felsejlett egyfajta cozy élmény, ami miatt elnézőbb is lettem a to a T-vel.

Pedig a Switch 2 verzió távolról sem tökéletes. Annyi biztos, hogy a képkockaszám nincs lelimitálva, de sokszor 20 és 60 között mozog, néha a szűk térben levő minijátékoknál is van hogy beesik a framerate. Ha csak simán beállt volna 30-ra azzal nem lenne gondom, viszont így sokszor nem éreztem elég reszponzívnak ezt a verziót, azoknál a minijátékoknál ahol a reflex kicsit kényelmetlen, hogy a legnagyobb kihívást a frame pacing támasztja elém.

Ezzel ellentétben amikor egy-egy epizód lezárult a keretes szerkezet miatt még sem maradt bennem tüske. Lehet az elfogadásra való ösztönzés kihatott erre is.