Ian Livingstone - Tolvajok városaKönyv

Ez a város Feketehomok kikötő, vagyis Port Blacksand: Titan világának talán leghírhedtebb települése, ahol a közbiztonság inkább elméleti fogalom. A helyszín később visszatérő csomópont lett. Graeme Davis Midnight Rogue-ja teljes egészében ide tér vissza, a Blacksand! szerepjátékos kiegészítő részletesen kibontotta a várost, Ian Livingstone pedig évtizedekkel később A veszedelem kikötőjében ismét Feketehomokba vezette a játékost, ráadásul Csontos Zanbart is feltámasztotta. A későbbi Allansia bérgyilkosai szintén visszautal arra, hogy hősünk korábban végzett Zanbarral. A Tolvajok városa tehát a sorozat egyik legfontosabb helyszínének születési anyakönyvi kivonata is.

A felütés klasszikusan egyszerű. Silverton gazdag kereskedővárosát Csontos Zanbar, az Éj Hercege tartja rettegésben, miután a polgármester, Owen Carralif nem volt hajlandó átadni neki a lányát. Zanbar válaszul Holdkutyákat küld a településre, amelyek éjszakánként szedik áldozataikat. Carralif minket kér fel, hogy keressük meg régi barátját, Nikodémuszt, a varázslót, aki állítólag tudja, hogyan lehet elpusztítani az élőholt gonosztevőt. Nikodémusz természetesen Feketehomokban él, mert ha az ember nagy hatalmú mágus, nyilván a kontinens legrosszabb környékén akar remetéskedni egy híd alatt.

A Tolvajok városa hangulatilag egészen más, mint a Tűzhegy vagy a későbbi Halállabirintus föld alatti útvesztői, miközben játékmechanikailag meglepően hasonlóan működik hozzájuk. A folyosókat utcák váltják fel, a szobákat házak, boltok, fogadók és műhelyek, az elágazások pedig kereszteződésekké változnak. Ettől még ugyanúgy egy veszélyes hálózatban bolyongunk, ahol a rossz irány könnyen zsákutcához vagy halálhoz vezet. A legtöbb utca veszélyes, a legtöbb ismeretlen gyanús, és néha az is gyanús, aki első pillantásra egyáltalán nem gyanús. Feketehomok ettől sokkal élőbbnek érződik, mint egy hagyományos dungeon, de a könyv mélyén ugyanaz a labirintus-mechanizmus dolgozik. A városi környezet ráadásul 1983-ban még valódi újdonságot jelentett a sorozaton belül.

Livingstone jól használja ki, hogy ezúttal (többé-kevésbé) civilizált környezetben járunk. Nem minden problémát karddal kell megoldani: legalább olyan fontos erőforrássá válik az arany, mint az Életerő vagy a Szerencse. A pénzből szolgáltatásokat, információkat és kulcsfontosságú tárgyakat kell megszereznünk, miközben Feketehomok azon dolgozik, hogy minél gyorsabban megszabadítson a vagyonunktól. Kirabolhatnak, becsaphatnak, fölösleges dolgokra költhetünk. Nincs sok idegesítőbb annál, mint amikor végre megtaláljuk a nélkülözhetetlen tárgyat vagy szolgáltatást, majd kiderül, hogy nincs rá elég aranyunk. Emiatt a pénzgyűjtés és -beosztás folyamatos stratégiai feladattá válik.

Harcból valamivel kevesebb jut, mint Livingstone több más korai könyvében, ez azonban senkit ne tévesszen meg. A Tolvajok városa nehéz. Rengeteg Ügyesség- és Szerencsepróba, váratlan veszteség, csapda és negatív esemény vár ránk, miközben az optimális útvonal meglehetősen szigorú. Több nélkülözhetetlen dolgot kell összeszedni, és ha egy fontos helyszínt elkerülünk, azt gyakran csak jóval később tudjuk meg.

A városi kóborlás erejét a figurák is adják. Nikodémusz mellett jósnővel, tetoválóval, kereskedőkkel, törpékkel, tolvajokkal, csavargókkal és mindenféle, állampolgári jogait kreatívan értelmező lénnyel futunk össze. Személyes kedvenceim a városi őrség trolljai, Savanyúhas és Kövérorr. Már a nevük is remek, Iain McCaig rajzán pedig pontosan olyan szerethetően visszataszítóak, amilyennek egy Feketehomokban szolgáló rendfenntartó párost elképzel az ember. Savanyúhas ráadásul apró kapcsot is jelent a következő Livingstone-kötethez: a Halállabirintusban felbukkanó Ivy nevű troll az ő testvére.

És itt érdemes külön megállni Iain McCaig képeinél. A Tolvajok városa volt az első Fighting Fantasy-kötet, amelynél ő készítette a borítófestményt és a belső fekete-fehér illusztrációkat is; korábban A Végzet Erdeje híres címlapját festette, utána pedig a Halállabirintus és A Gyíkkirály szigete borítóján is dolgozott. Csontos Zanbar kaszás, tüskés, élőhalott alakja a borítón a teljes sorozat egyik legismertebb képe lett. Maga McCaig később úgy emlékezett vissza, hogy Zanbar figurája a síremlékek Kaszás-ábrázolásai iránti vonzalmából született. A művész aztán Hollywood egyik jelentős concept artistjává vált: a Star Wars előzménytrilógiáján többek között Darth Maul és Amidala királynő látványvilágának kialakításában játszott fontos szerepet.

A könyv gyengéje furcsa módon éppen az, ami a legerősebb rész után következik: a történet. Az alaphelyzet még tiszta – egy bajba jutott településnek próbálunk segíteni, ezért megkeressük Nikodémuszt –, csakhogy a varázsló segítség helyett lényegében újabb bevásárlólistát ad. Kell egy tetoválás, egy különleges nyílvessző, majd különféle hozzávalókat kell felkutatnunk ahhoz a szerhez, amellyel egyáltalán esélyünk lehet Zanbar ellen. Játékként ez remek ürügy arra, hogy bejárjuk Feketehomokot; történetként már kevésbé elegáns. A városban töltött hosszú, részletes szakasz után ráadásul Zanbar tornya szinte összecsuklik alattunk. Néhány szintet és több, alig jelentős szobát pillanatok alatt végigjárunk, majd egyszer csak ott a főgonosz és kezdődik a finálé. Amennyire gondosan felépített Feketehomok, annyira kevéssé van előkészítve a végső összecsapás. Kár érte, mert egy hosszabb, nyomasztóbb toronyrész és fokozatosan közeledő Zanbar sokat emelt volna a befejezésen.

Mindez aligha változtat azon, hogy a Tolvajok városa a korai Fighting Fantasy egyik legemlékezetesebb darabja. Nem azért, mert kifinomultabb lenne a kortársainál: szabályrendszerében és kegyetlenségében nagyon is 1983-as. Ugyanaz a kockadobálás, kötelező tárgyvadászat és sokadik nekifutásra felismerhető helyes útvonal jellemzi, mint a korszak klasszikusait. A különbséget a helyszín adja. Feketehomoknak személyisége van, és Livingstone eléri, hogy az ember ne egyszerűen "pályának", hanem egy mocskos, zsúfolt, veszélyes városnak érezze.

A Tolvajok városa magyarul először 1991-ben jelent meg a Rakéta Könyvkiadó Kaland–Játék–Kockázat sorozatában, Varsányi Mária fordításában. A Chameleon Comix 2023-ban újra kiadta, 2026-ban pedig ismét nyomdába küldte a kötetet, így a korai klasszikus újra kapható magyarul. Ha a Rakéta eredetijét és a Chameleon két megjelenését külön kiadásnak számoljuk, jó eséllyel ez az első Fighting Fantasy-játékkönyv, amely háromszor is eljutott magyar kiadásig. Az új változat megtartja Iain McCaig eredeti fekete-fehér rajzait és legendás borítóját is. Több mint negyven év után Feketehomok kapuja ismét nyitva áll, ami persze nem jelenti azt, hogy jó ötlet bemenni rajta.