Print I Love UTeszt

A Print I Love U egy amolyan “játék a játékban” koncepciót követ, így rögtön az elindítása után ledönti azt a bizonyos negyedik falat, és közvetlen hozzánk, játékosokhoz kezd beszélni. A háttérsztori szerint egy rejtélyes programmal van dolgunk, amit a kiadója egy használtan vett laptopon talált, és amit most csak és kizárólag azért ad közre, hátha így eljuthat az eredeti alkotóhoz. Persze, ez az alapvetés nem a legeredetibb, de azért a feladatát így is el tudja végezni, avagy a rejtélyes szerző szándékainak kiderítése ad egy erős központi rejtélyt az egész sztorinak, amit a narratíva egész ügyesen ki is tud használni.

Arra hamar rá fogunk jönni, hogy a Print I Love U lényegében egy Alice Print nevű nőnek készített interaktív szerelmi vallomás: a programban található minijátékok közül kettő különféle randikat szimulál, míg a harmadikban a kézfogást gyakorolhatjuk. Ha pedig mindhárom feladatot sikerrel teljesítjük, akkor jön a záróképernyő, ahol a gép egy végtelen loopba ragadva újra és újra kiírja nekünk, hogy I Love U. Mindez körülbelül tíz-tizenöt perc alatt teljesíthető, azonban itt jön a csavar: a programnak ugyanis más, alternatív befejezései is vannak, és közülük nem egy jóval sötétebb, jóval baljóslatúbb, mint a fent részletezett, először feloldható finálé…

Talán már a fentiekből is érezhető, hogy a Print I Love U a szándékosan túltolt romantikus külső alatt igazából egy minimalisztikus horrorjáték, ahol azt követhetjük nyomon, miként bomlik meg egy amatőr programozó elméje a viszonzatlan szerelem hatására. Papíron hálás téma ez, a gyakorlatban azonban sajnos meglehetősen kiszámítható, arról nem is beszélve, hogy az ijesztő(nek szánt) elemek felbukkanásakor kicsit a negyedik fal ledöntésére felépített narratíva is meginog. A fekete képernyőn villódzó vörös szempár, vagy a kezdetben még cuki, aztán egyre elborultabb macskákat ábrázoló ikonok sehogy sem kötődnek az interaktív szerelmi vallomás tematikájához, ami roppant nagy kihagyott ziccernek érződik.

Emellett szintén a negatívumok táborát erősíti a tény, hogy a Print I Love U helyenként egyszerűen nem tiszteli az időnket. Tekintve, hogy egy tokkal-vonóval fél óra alatt végigvihető alkotásról beszélünk, ez elsőre fura kijelentésnek tűnhet, azonban a helyzet az, hogy néha még ez a harminc perc is hajlamos vontatottnak érződni. A minijátékok például jóval tovább tartanak a kelleténél, ahogy az első indítás után felugró, ekkor még átugorhatatlan intro is nagyon hosszan magyarázza azt a háttérsztorit, amit elejétől a végéig ki lehet találni pusztán az első pár sor alapján is.

Persze azért a Print I Love U-nak akadnak erősségei is. Az például jópofa, hogy a játék az első indítás után megkérdezi, hogy mi vagyunk-e Alice Print, és ha azt mondjuk, hogy nem, akkor kidob a főoldalra, ahogy az is érdekes, ahogy a minijátékok minden hibázásunk után egyre könnyebbek és könnyebbek lesznek, egyértelműen jelezve, hogy a készítő szándéka az volt, hogy Alice végig tudja vinni mindet. A végén már szó szerint küzdenünk kell azért, hogy elronthassuk a feladatokat, ami egyszerre nagyon vicces, és a kontextusát tekintve kicsikét ijesztő is. Csak sajnos ennyi kevés ahhoz, hogy teljes mértékben ellensúlyozni lehessen a program hibáit.

Az indie ipar egyik alapigazsága az, hogy sokszor a legminimalisztikusabbnak tűnő címek lehetnek a legnagyobb rejtett gyöngyszemek, ez a megállapítás azonban sajnos a Print I Love U-ra nem igaz. A játék alapötlete kicsit sablonos, de abszolút működőképes, ahogy a kivitelezésben is akadnak pofás megoldások, az összkép azonban sajnos így is elmarad a jótól. Legyen szó a több helyen megingó történetről, vagy a nagyon időrabló megoldásokról, ez az alkotás hajlamos inkább unalmas, mintsem feszült vagy baljóslatú lenni, a választott zsánerében ez pedig sajnos egy olyan hátrány, amit nagyon nehéz ledolgozni, és a Print I Love U-nak nem is sikerült.

PLATFORM PC KIADÓ CLAUDIO MOLTEDO, RED HOG STUDIO FEJLESZTŐ ISMERETLEN MEGJELENÉS 2026. augusztus 21. ÁR Ismeretlen