Pigeon: A Love Story – Turbó Turbi TárskeresőTeszt

Nem csak az embereket, de az állatvilág lassan minden létező képviselőjét is belegyúrja valamilyen narratívába a videójátékipar, legyen szó bundás gyilkosokról, platformerező csúszómászókról, vagy esetünkben tollas hódítókról. A Wristwork csapata ugyanis a galambokat szúrta ki magának, mint a szerelem gyakran hosszú, reménytelennek tűnő kutatásának metaforáit. A Pigeon: A Love Story részeként olyan nagyvárosok méretarányos másait utazhatjuk be a magasból, mint New York, Tokió, Amszterdam, London és Párizs, miközben hangosan búgva játszunk Marco Polot lelki társunk keresésével.

Ez papíron talán egyszerűnek hangzik, azonban hiába a dugómentes légi közlekedés, a városok mérete miatt közel sem pár perc átszelni az egészet. Ráadásként kedvesünk hollétére is csupán fajtársaink egy-egy elejtett utalása – „Tarts Északra!”, „Kövesd a szelet!”, „Messze jársz”– ad bármiféle támpontot. Szerelmetes huhogásunk közepette persze – ahogy az életben – elég sok elutasítást is ránk zúdít a levegőben sáskarajként keringő többi tollas, egy lényegre törő „NEM”, egy durvább lepattintás, vagy egy némileg kíméletesebb hárítás formájában.

Galambra fel!

A kimerítő kiabálásból a légtérben keringő morzsákat befalva töltődhetünk fel, amik ráadásul minden adaggal tovább növelik búgásunk hatótávolságát. A hívogatást egyébként automatizálhatjuk, ha már nagyon elfáradna az ujjunk, sőt akár magát a repülést/kutatást is. így aztán hátra dőlve, popcornt majszolva nézzük, ahogy előbb-utóbb egymásra talál gerlepárunk. A Pigeon: A Love Story címe egyébként kissé megtévesztő, a gyakorlatban ugyanis nincs semmiféle szerelmi szál, cselekmény vagy narratíva a játékban, a helyszín kiválasztását követően rögtön bedob az adott város egyik véletlenszerű pontjára, és kezdődhet a bújócska.

A városok térképei ugyan méretarányosak, viszont részletek és stílus terén semmit nem adnak vissza a valóságból, sok esetben még a helyi látványosságok sem: a London Bridge például egy egyszerű hídként jelenik meg. Többnyire ugyanazok az épületmodellek tarkítják az összes helyszínt (néhány híresebb központi elemet leszámítva), így az elrendezést és ezeket a vonatkoztatási pontokat leszámítva semmiben nem különbözik, hogy éppen Tokió vagy London felett repkedünk, pedig a valóságban elég eltérő a két város látképe, stílusa. Ez a jellegtelenség talán a legfájóbb pontja a játéknak.

Csőrözésre éhezve

Mozgásunk kizárólag a légtérre korlátozódik, az utcaszintre nem ereszkedhetünk le, legfeljebb egyes épületek tetején pihenhetünk meg. Aki tehát azt tervezné, hogy egy váratlan pottyantással örvendeztetni meg a járókelőket, vagy egy ablakon beröppenve kíván valakinek jó étvágyat a reggelijéhez, azt sajnos ki kell, hogy ábrándítsam. Persze nem feltétlenül kell egyedül repkednünk, a Pigeon: A Love Story többjátékos lehetőségeket is tartogat, bár ez igazából kimerül abban, hogy legfeljebb nyolc fő próbálhatja megkeresni egymást az adott pályán, vagy akár versenghet azon, hogy melyikük találja meg előbb kallódó lelki társát.