Beindult a kríziskommunikáció a Rockstarnál, javítani fogják a GTA Trilogy-t

Beindult a kríziskommunikáció a Rockstarnál, javítani fogják a GTA Trilogy-t

mcmackoGéczy Attila2021.11.19. 23:10

A Rockstar gyorsan ráállt a kríziskommunikációra, de sajnos szüksége is van erre a fordulatra. Egy hivatalos közleményben mentegeti a Grand Theft Auto: The Trilogy - The Definitive Edition körüli problémákat, egyben próbál megoldást kínálni a jövőre nézve.

A játék ugyanis messze nem muzsikált olyan szépen technikailag és tartalmilag, mint ahogy a rajongók elvárták. A GTA 3 és az ezt követő két játék, a Vice City és a San Andreas ugyanis kult-klasszikusok, amit modderek százai tartottak mai napig életben. Emellett olyan játékok, amelyek meghatározó korszakban váltak ipari csúcsteljesítménnyé, és sokak szívéhez nőttek az évek során.

Az ikonikus címek "remaster" kiadásának gondjairól tudnak tehát Rockstarék, és több lépésben, patchekkel javítják majd a problémákat. Az első nagy frissítés napokon belül érkezik is majd az ígéretek szerint. A Rockstar pedig ismét hangsúlyozza: a sok platformon való hozzáférhetőség és a jövőállóság miatt volt fontos a remastert ilyen formában elkészíteni.

A PC-s tábor extrán is örülhet amúgy - a Rockstar Store-ba visszakerülnek az eredeti játékok is, sőt, akik megvették most a definitívnek mondott újrakiadást, azok megkapják ingyen a három eredeti verziót is. Ez még ugyan nem Steam - hördül fel a PC-s kommuna, de már ez is valami - mondjuk mi.

Menet közben a Rockstar kéri a rajongók emberi és civilizált viselkedését - a begőzölt őrültek ugyanis elkezdték a felújítást végző munkatársakat személyesen célba is venni fenyegetésekkel a social media felületeken. Reméljük ennek a folyamatnak hamar vége szakad - nincs ugyanis az a szórakoztatóipari termék, ami miatt az alkotókat személyesen, vagy akár kollektíve bántalmazás kell hogy érjen.

Gyurmázás, takarítás – ez történt pénteken

Benne: Kidbash: Super Legend, Moldwasher, Monopoly: Star Wars Heroes vs. Villains.

11 órája

Diablo 4: Lord of Hatred

21 órája
1

Sínen a Grand Theft Auto VI, Warhammer-újdonságok – ez történt csütörtökön

Továbbá: Crazy Taxi, Destiny 2, The Florist, OPUS: Prism Peak, Starseeker: Astroneer Expeditions, Wyrmspan, Subnautica 2, Echoes of Aincrad, Fatekeeper, Hopetown.

1 napja
19

SUMMERHOUSE

2 napja
2

Aphelion

2 napja
8

Kettéválik az Embracer Group, új State of Play-bejelentés – ez történt szerdán

Továbbá: Warhorse Studios, Clive Barker's Hellraiser: Revival, Clockfall, Cosmic Division, Studio Reset, Spellcaster Chronicles.

2 napja
10

Luna Abyss

A Kwalee Labs bemutatkozó alkotása egy kegyetlenül elborult hangulatú bullet hell vaskos atmoszférával és régi FPS-eket idéző tűzharcokkal. Mi kellhet még ezen kívül?

3 napja
3

Mobilon támad a Nintendo – ez történt kedden

Benne: Pictonico!, Giant Skull, Mirth Island, Yodelee Golf, Outward 2, Frontier Legends.

3 napja
5

Directive 8020 - Amikor az aliennek is Dol(o)ga van

4 napja
28

Game Pass: május utolsó hetei

Forza Horizon 6. Luna Abyss. Echo Generation 2. Többek között ezek a premier címek várják az előfizetőket a hónap végéig.

4 napja
10

Sony: PS Plus-drágulás és kevesebb PC-s port – ez történt hétfőn

Továbbá: The Adventures of Elliot: The Millenium Tales, Into The Unwell.

4 napja
17

Cthulhu: The Cosmic Abyss

5 napja
6

Heti megjelenések | 2026 #21

5 napja
14

Call of the Elder Gods

6 napja
2

Indiana Jones and the Great Circle: a Nintendo Switch 2 változat

7 napja
14

Hétzáró apróságok – ez történt pénteken

Benne: Subnautica 2, Pit Panic, Remothered: Red Nun's Legacy, Momento.

7 napja

Moss: The Forgotten Relic bejelentés, előbb jön a Zelda-film – ez történt csütörtökön

Továbbá: Order of the Sinking Star, The Caribou Trail, Hell Let Loose: Vietnam, One Move Away, High Times.

8 napja
1

PlayStation Game Catalog: a májusi érkezők

Star Wars Outlaws. The Thaumaturge. Flintlock. Visszatér a Red Dead Redemption 2. Többek között ez várja az előfizetőket az aktuális hónapban.

9 napja
8

The Talos Principle III bejelentés, WH40K Mechanicus II megjelenési dátum – ez történt szerdán

Továbbá: Beyond the Plastic Wall, The Necromancer's Tale, Serpent's Gaze.

9 napja
7

Még több friss indie-cím – ez történt kedden

Benne: Silent Hill f, Nailcrown, Deadzone: Rogue 2, Kingfish, Abyssus.

2026.05.13.
1