Nem lesznek single player Sony-játékok PC-n. Már korábban is voltak pletykák, melyek arról szóltak, hogy a Sony változtat az átiratokkal kapcsolatos stratégiáján, most pedig maga Hermen Hulst, a SIE Business Group vezérigazgatója jelentette be, hogy a jövőben kizárólag online játékok fognak átköltözni PC-re a belső fejlesztésű címek közül.
Drágul a PlayStation Plus. A Sony az aktuális piaci helyzetre hivatkozva bejelentette, hogy az új felhasználók számára növeli az árakat: az 1 hónapos előfizetés 9-ről 10 euróra, a 3 hónapos pedig 25-ről 28 euróra drágul.
Elérhető a The Adventures of Elliot: The Millenium Tales demója. A Square Enix és a Claytechworks HD-2D akció-RPG-jének prológusa PC, PS5, Xbox Series és Switch 2 platformokon egyaránt végigjátszható, a mentett állás pedig továbbvihető lesz az egy hónap múlva érkező teljes játékba.
Nem lesz Early Access-cím az Into The Unwell. Eddig az volt a terv, hogy a roguelike kooperatív „whack-and-slash” korai hozzáférésben debütál az idei évben, a fejlesztők azonban most bejelentették, hogy csak 2027-ben érkezik a játék, akkor azonban már rögtön a teljes verzió.
