Call of the Elder GodsTeszt

Amíg a Call of the Sea az Árnyék Innsmouth fölött témáira reflektált, addig a Call of the Elder Gods cselekményének a The Shadow out of Time szolgál alapjául, megfűszerezve néhány visszatérő szereplővel. A játék középpontjában a fiktív Miskatonic Egyetem egyik frissen felvett hallgatója, Evangeline Drayton, áll, akit az elmúlt időkben földöntúli lidércnyomások gyötörnek. A fiatal nő ezekben a rémálmokban újra és újra egy emberi ésszel szinte felfoghatatlan városban találja magát, és ennek a látomásnak visszatérő eleme egy különös, szoborszerű idol is.

Evangeline végső elkeseredésében még az egyik professzorát is elkezdi levelekkel bombázni, aki nem más, mint a Call of the Sea főszereplőjének, Norah Everhartnak, a férje, Harry Everhart. A felesége elvesztésébe belerokkant férfi sokáig nem foglalkozik Evangeline megkereséseivel, egy idő után azonban belemegy a találkozóba, és ezzel tudtán kívül elszabadítja a Poklot. Az rövid úton kiderül, hogy mindkét főhősünk hasonló látomásokkal küzd, ahogy az is, hogy nem csak ők kutatnak a rémálmaikban szereplő idol után. Ezt a szobrocskát szeretné megszerezni magának egy titkos ezoterikus társaság is, aminek a tagjai között még egy-két volt náci is akad, ha pedig hozzájuk kerül ez az ősi hatalom, ki tudja, mire használnák…

Talán már a fenti szinopszisból is érződik, hogy a Call of the Elder Gods története jóval grandiózusabb lett, mint a Call of the Sea esetében volt, hiszen amíg utóbbi egyetlen szigeten játszódott, addig itt a világ sok pontján megfordulhatunk, a Miskatonic Egyetem kollégiumi szobáitól kezdve egészen egy második világháborús német támaszpontig. A fejlesztők saját bevallásuk szerint az Indiana Jones mozik hangulatát szerették volna megidézni, csak épp verekedések és lövöldözések nélkül, ez pedig egész jól sikerült is nekik. A Call of the Elder Gods ennek megfelelően a klasszikus kalandfilmek minden toposzát felsorakoztatja, legyen szó ősi összeesküvésekről és relikviákról, vagy a világ számos egzotikus pontjára kiterjedő sztoriról.

Azonban nagyívű cselekmény ide vagy oda, a Call of the Elder Gods helyenként így se riad vissza attól, hogy egy-egy jelenet erejéig végtelenül emberi szintre skálázza le a konfliktusait. A sztori fontosabb csavarjait nem lőnénk itt le, de annyit talán enélkül is el lehet árulni, hogy Harry és Evangeline is több személyes szállal kötődik mind az idolhoz, mind a rémálmaikban feltűnő ősi városhoz, és ezek közül a kapcsolódási pontok közül nem mindegyik lesz egyértelmű a játék első percétől fogva.

Összességében a Call of the Elder Gods ugyanolyan kreatívan és merészen forgatja ki az alapanyagául szolgáló írás toposzait, mint ahogy a Call of the Sea is tette anno, de közben végig tisztelettel viszonyul Lovecraft munkásságához, még akkor is, ha jóval kevesebb benne a fenyegetően nyúlkáló csáp, mint ahogy azt a Cthulhu mítosz más feldolgozásaitól megszokhattuk. Az összkép így egy ismerős, mégis egyedi történet, ami olyan oldaláról mutatja be a kozmikus horror alzsánerét, ahonnan ritkán láthatjuk, ez pedig nagy felüdülés a kimondhatatlan borzalmak és leírhatatlan rémségek sokszor végtelennek tetsző tárházában.

Ami a karaktereket illeti, ezen a téren egyértelműen Harry viszi a pálmát. A férfi futólag már a Call of the Sea-ben is felbukkant, itt azonban jóval nagyobb reflektorfény vetül rá, abszolút megérdemelten. Az, ahogy a felesége halálát próbálja feldolgozni, ad egy rendkívül szívbemarkoló tónust a professzornak, és az írók több ügyes párhuzamot is felállítottak Norah és Evangeline sorsa között, amiket a játék végső dilemmája koronáz meg. Emellett akad itt pár rövid, de annál velősebb visszaemlékezés is, melyekben Harry és Norah kapcsolatát követhetjük nyomon, és melyek egyértelműen a történet érzelmi fénypontjait jelentik. Egyszerűen jó egy-egy pillanat erejéig belelátni abba a roppant erős, roppant szenvedélyes és roppant emberi szerelembe, ami az első és a második játék cselekményét is mozgatja.

A többi karakter már nem sikerült ilyen kiemelkedőre, de a kötelezőt azért hozzák. Evangeline például egy tipikus talpraesett, önfejű főhősnő, aki a maga néha hebehurgya módján igyekszik mindig jót cselekedni, és a főgonoszok se mutatnak nagyon túl a bevett sablonokon. Utálni gond nélkül lehet őket, de túlságosan meglepni azért nem fognak minket összetett motivációikkal. Az egyetlen, aki kilóg a korrekt gárdából, méghozzá negatív irányba, az ironikus módon pont Norah Everhart. A Call of the Sea jobblétre szenderült protagonistája ezúttal a mindent tudó narrátor szerepében tűnik fel, és a cselekmény összes fontos (és sok kevésbé fontos) mozzanatához van valami mondanivalója.

Ez elsőre egész ártatlannak, sőt egyenesen pozitívnak tűnhet, hiszen ki ne szeretné újra hallani a Call of the Sea közönségkedvenc protagonistáját, azonban hamar rá fogunk jönni, hogy a koncepciónak sajnos több a hátulütője, mint a haszna. Norah kommentárja ugyanis majdnem minden rejtett információt azonnal lelő. Így például ha valaki hazudik, a narráció egyből elárulja ezt, ezzel pedig kiírt szinte minden feszültséget a sztoriból, hiszen mindig pontosan tudjuk, hogy ki mit gondol, ki mit szeretne és ki mit fog tenni, hogy elérje a céljait.

A másik, kicsit árnyaltabb probléma, az az, hogy Norah-nak, bár sokat beszél a játék során, egyszerűen nincs érdemi mondanivalója: ha nem mások gondolatairól értekezik, akkor a szövegkönyve olyan triviális eseményekre és körülményekre szorítkozik, melyeket mi magunk is láthatunk a képernyőn, így bármit mond, az erősen redundáns. Ráadásul nem is kéne ide ez a történetmesélős megoldás, hiszen ahogy korábban is előkerült, a Call of the Elder Gods-ban több olyan jelenet is akad, melyek Harry és Norah közös életét mutatják be, ezek pedig sokkal jobban visszaadják a karakterek kapcsolatát, mint ahogy ez a lapos narráció tudja.

A Call of the Sea annak idején nemcsak remek történetével hívta fel magára a figyelmet, hanem ötletes fejtörőit is sokan dicsérték, a jópofa logikai feladatok pedig a folytatásból sem hiányozhatnak. A legtöbb pályán egy nagy, központi rejtvény megoldása lesz a dolgunk a történet továbbgördítéséhez, ezek pedig egytől-egyig igen jól sikerültek. A megoldásukhoz általában alaposan át kell néznünk a környezetünket, ha pedig ezzel megvagyunk, akkor főhőseink jegyzetfüzetét megnyitva, a különféle nyomokat összegezve és átgondolva következtethetünk arra, hogy mit kéne tennünk egy-egy szituáció megoldásához.

Lesz itt lehetőségünk például német enigma kódot visszafejteni és egyszerűbb, hagyományosabb fejtörőket is megoldani, avagy a játékmenet a logikai szakaszok szempontjából legalább olyan változatos, mint a sztori helyszínei. Egyedül azért kár, hogy az első néhány rejtvény meglehetősen egyszerűre sikeredett. A Call of the Sea-nek azért már a korai fejezeteiben is voltak olyan feladványok, amiknek a kibogozása nem kevés kreativitást igényelt, itt viszont a legtöbbször a legelső megoldás, ami ösztönösen beugrik a nyomok átnézése után, az jó is. Persze az élmény így se csorbul nagyon, inkább fogalmazzunk úgy, hogy a Call of the Elder Gods ezen a téren nem tud felérni az elődje által igen magasra pakolt léchez.

A Call of the Elder Gods kinézete a Call of the Sea-hez hasonlóan nem egetrengető, de a maga módján stílusos. Ez az elnagyolt, rajzfilmeket idéző grafika érdekes kontrasztot alkot a kozmikus horror komor zsánerével, de a sztorihoz hasonlóan ez a fajta kettősség itt is inkább a játék előnyére válik, mintsem hátrányára. Arról nem is beszélve, hogy a visszafogott vizualitásnak hála a program teljesítményével sincsenek gondok.

Mi a teszt során semmiféle szaggatásba vagy komolyabb bugba nem futottunk bele, az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy egy olyan gépen próbáltuk ki az Out of the Blue Games alkotását, ami jelentősen erősebb a rendszerigényben meghatározott konfigurációknál. Emellett a játék Steam Decken is gond nélkül futott, itt azonban egy-egy kisebb akadást már tapasztaltunk magas grafikai beállítások mellett. Közepes értékeknél viszont minden technikai probléma megszűnt, és a látvány se romlott olyan sokat, így aki a Valve kézi PC-jén szeretne az ősi istenek nyomába eredni, relatív kevés kompromisszummal megteheti ezt.

A Call of the Elder Gods története ugyan jóval nagyívűbb lett, míg a fejtörői érzésre egyszerűsödtek, de a megváltozott felszín alatt ez pont egy olyan szívvel és lélekkel készített cím, mint amilyen a Call of the Sea is volt 2020-ban. Avagy ha egy olyan alkotást keresünk, ami szokatlan szemszögből közelíti meg Lovecraft munkásságát, és nem fél annak egy-két stíluselemét a feje tetejére állítani, akkor az Out of the Blue Games legújabb alkotásában nem fogunk csalódni.

Mert igaz ugyan, hogy a játékmenet kicsit könnyebb lett, ahogy helyenként a narratív ív is hajlamos megbicsaklani a két főhős és a sok új helyszín jelentette többletsúly alatt, de ezek a negatívumok kevesek ahhoz, hogy háttérbe szorítsák a Call of the Elder Gods pozitívumait. Fogjuk hát a detektív kalapunkat, és készítsük az elménket, a Nagy Öregek ugyanis már várnak ránk valahol az időn és a téren túl…

PLATFORM PC, PS5, XSX, NS2 KIADÓ KWALEE FEJLESZTŐ OUT OF THE BLUE GAMES MEGJELENÉS 2026. május 12. ÁR 22 EUR