Ha biztos vagyok benne, hogy szeretném még egyszer majd valamikor végig játszani, vagy évtizedek múlva is emlékezni fogok bizonyos momentumokra, akkor nagy eséllyel egy – számomra – klasszikussal van dolgom, az It Takes Two is minden bizonnyal egy ilyen cím lesz. Pedig nem láttam jönni, teljesen véletlenül futottam bele a launch trailer-be, ami annyira megtetszett a bennem lakozó platformer rajongónak, hogy pár hónap múlva be is szereztem.

Jelenetek egy házasságból

Száguldó világunkban egyre több párkapcsolatban felejtenek el a másikra odafigyelni, egyre kevesebben tudják az élet apró örömeiben boldogságukat megtalálni és inkább külön utakon folytatják az életüket. A játék két protagonistájának, May-nek és Cody-nak a házassága is éppen zátonyra futott, a prológusban a lányukat is beavatják a szomorú fejleményekbe. Rose nehezen veszi tudomásul a szülei elhatározását, majd miközben a szüleit mintázó két rongybabával játszik, azt kívánja, hogy újra jóban legyenek. A leányka könnycseppjei a babákra hullanak és csoda történik: miközben May és Cody mély álomba szenderül, tudatuk a két rongybabába száll és elkezdődik egy igazán csodálatos utazás, ezúttal vadludak nélkül.

Nincs kettő May nélkül

Bátor fejlesztői döntésre vall olyan játékot készíteni, amelyet csakis kizárólag párban lehet játszani, a svéd Hazelight Studios mégis képes volt ezt a radikális lépést újból megtenni. (Az első játékukhoz, ami „A Way Out” címmel jelent meg 2018-ban, még nem volt szerencsém.) Aki nem játszott még a játékkal, annak bizony nehéz pontosan elmagyarázni, miért nem lehetett megoldani, hogy az MI irányítsa a másik játékost. Technikailag meg lehetett volna valósítani, de ezzel úgy vesztette volna el a játék a legfontosabb elemét, mintha a Dark Souls játékokban lenne egy „very easy” vagy „god mode” kapcsoló. Ez az elem, a játékmenet magva maga a kooperáció a másikkal, azon belül is a precíz és összehangolt időzítés. Ezt annyira komolyan veszi a játék, hogy online játék esetében is csak osztott képernyőn játszható, hogy mindig lássuk a másik játékos nézőpontját is. Online játszópajtás esetében elég az egyik félnek megvenni az amúgy sem teljes árú játékot.

Ne gondoljon azért senki Dark Souls/Cuphead szintű nehézségekre, minden bizonnyal könnyedén megbirkózik az It Takes Two-val bárki, aki egy kicsit is otthon van a videojátékok világában. Nehézségi szintek nincsenek, de úgy van pont belőve minden, hogy valamennyi kihívást azért érezzen a játékos, de a sikertelenég miatt ne legyen frusztrált sem.

Nekem éppen volt a közelben egy feketeöves Super Mario játékos: Ákos, a 9 éves fiam. Együtt kezdtük el a történetet nyár elején, aztán volt egy jó pár hónapos szünet és novemberben játszottuk végig a nagy részét. (Természetesen nekem kellett mindig May-vel játszanom… :-) ) A fentebb említett alapszituáció elég komoly témákat feszeget, de ne ijedjen meg senki - annak ellenére, hogy vannak olyan párbeszédek, amelyeket inkább a felnőttek értenek – az It Takes Two végig egy könnyed, felhőtlen szórakozást kínál a játékosoknak, én személy szerint még azt a 12-es karikát is túlzónak érzem a borítón. A sors fura fintora folytán időközben, teljesen váratlanul történt, legalábbis elkezdődött egy válás a tágabb családban, erről is tudtunk kötelenül beszélgetni a fiammal néhányszor.

Couch-agos szerelem

Rongybabaként felébredve mi más célunk is lehetne, mint hogy visszakerüljünk az igazi testünkbe, ehhez azonban hosszú utat kell megtennünk: a ház majd minden zeg-zugát be kell járnunk, a pincét, a kertet…de a kakukkos óra és a hógömb belsejében is egy hatalmas mini-világ biztosítja a terepet a kalandjainkhoz. A pályák a való életből merítenek ugyan, de inkább álomszerű fantáziavilágok, amelyek kifejezetten a játékmenethez vannak óraműpontossággal tervezve. Ez esetben még véletlenül sem a lelketlen iparosmunkára gondolok, a művészeti vezető és az art designerek olyan magasságokat céloztak meg, hogy többször ugrottunk fel a fiammal, visítottunk és tapsoltunk, az állunkat keresgéltük, annyira valószínűtlenül magával ragadó volt a látványvilág. De nem csak ezen része van nagyon rendben a játéknak: tükörsimán fut a PS4 Pro-n, az irányítás kellően reszponzív, amire még a hardcore platformer arcok is elégedetten csettinthetnek, illetve egyetlen bug-al nem találkoztunk a végigjátszás során. (Rovarokkal annál inkább, hiszen a méhekkel eléggé összeakadt a bajszunk, illetve pókháton is közlekedtünk néhanapján. :-) )

Hogy ne váljon a játékmenet unalmassá, a kilenc fejezet során mindig más-más eszközöket kapunk Dr. Hakim-tól, amelyek segítségével kell megoldanunk a ránk váró logikai jellegű feladványokat. Egyszer May kalapácsot kap, Cody meg szegeket, máskor May teleportálni tud, Cody az időt visszatekerni, legközelebb egy mágnes két pólusával leszünk felszerelve.

Ha ez még mindig nem lenne elég, a nagyjából egy órányi játékidőt kínáló fejezetek során mintegy két tucat minijátékkal is találkozunk: ezek az pofonegyszerű, de élvezetes mókázások még jobban színesítik az amúgy is kellően változatos játékmenetet, más fejlesztők adtak már ki ennél jóval kevesebbet kínáló minijáték gyűjteményt is csinos kis árcédulával. Nyilván ezeket a Mario Party szintű kihívásokat nagyságrendekkel jobban élvezi egy 9 éves fiatalember és egy apa érzi, mennyire fontos neki a győzelem. ;-)

Amit még mindenképpen meg kell említenem, az a két főszereplő közötti kémia, ezen a területen is igazán remek munkát végeztek a szinkronszínészek. A kezdeti fagyos légkör, az állandó zsörtölődés idővel enyhül, egyre több közös emlék tör a felszínre, egyre több olyan problémát sikerül megbeszélni, ami megmérgezte a kapcsolatukat. Meg ott van Dr. Hakim is, a „Book of Love” című könyv szerzője, aki a történések mögött áll. Hihetetlen figura, egyszerre irritáló és vicces is egyben, a ma divatos coach-ok/életvezetési tanácsadók karikatúrája…

G.O.T.Y.

Nagyon ritkán találkozom olyan játékkal, mint az It Takes Two. Melyben ennyi szeretet, ennyi törődés, ennyi tehetség és ennyi – szinte felfoghatatlan mennyiségű – kreativitás található. Az meg egyenesen megdöbbentő, hogy az Electronic Arts a kiadója és nem a Nintendo! Akinek van kivel játszani, annak egyszerűen vétek kihagyni ezt a mesterművet, tökéletes videojátékos program az ünnepekre akár a gyerekkel, akár a fateroddal, akár a pároddal, akár a haveroddal.

Hamarosan belépünk az év utolsó hónapjába, és jön, aminek jönnie kell: az év játéka szavazás. Én már döntöttem, ebben az évben az It Takes Two volt a legjobb videojáték számomra. Számunkra, mivel Ákossal játszottuk végig, és piszkos jól szórakoztunk minden egyes percében.

Néha érdemes megállni egy rövid időre megragadni a pillanatot, mert rohanunk a világban és az élet egyszerűen elmegy mellettünk.