Lost Odyssey

Hype és anti-hype után, több tucat játékórával később. Utózöngék.

Amikor az első híreket megfogalmaztam a Mistwalker játékaival kapcsolatban, már akkor kettős érzelmeim voltak: az első a Blue Dragonnal volt kapcsolatos (röviden: kihagyott ziccerek tömkelege, mind a rajzstílust, mind a sztorit illetően - de még így is minőségi lett a végeredmény). A második, nos az bizony a Lost Odyssey-t érinti.

Volt egy pont, ahol azt éreztem, amit a Final Fantasy X esetén. Nem tudom megmondani, hogy miről van szó, talán a szörnyek designja, talán a csapat sokszínűsége, a színvilág - csak picit felnőttesebb formában.... akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelent.

A játékról spoilerek nélkül viszonylag keveset lehet mondani - ha valaki a tesztekre kíváncsi, találhat belőlük szép számmal, akár az oldalunkon is. Ami a lényeg, hogy a történetvezetése következő generációs - de megváltozott hangsúllyal. A játék nagyobb része olyan átvezető animáció, amely alatt szinte semmi érzelemmel nem találkozol majd - vagy legalábbis visszafogott módon jelenik meg a szomorúság, a fájdalom, és az öröm. Az első lemez végén könnyeket fakasztott egy jelenet - ez azonban kiemelkedő pillanat, nem szabad a játékban végig elvárni. Ami viszont embertelen, és elképesztően tömény érzelmi bombákat, célzott támadásokat tartalmaz: az álmok. (Negatívum: az álmok néha 5-6 órán keresztül elkerülnek minket, néha pedig egymás után 4-5 is felidézésre kerül)

Az álmok tanmesék, érzelmi újszülötteknek. Sok ilyen ember van - kár, hogy nagyrészük sosem találkozik majd a játékkal. Olyan alapvető témákat feszeget hihető és átélhető körítéssel, mint az oktalan rasszizmus, az emberek érzéketlensége, a halálos betegségek hatása az emberre és hozzátartozóira, a rokkantság, az elválás, a háborúba indulók gondolatai - a katonák fájdalmai... A történetek klasszikus felépítésűek, bevezetővel, bonyodalommal, és a végén megoldással: a lélekre gyakorolt hatásuk pedig szinte minden esetben nagyon komoly. Soha ezelőtt játékban nem volt még ilyen, ebben a formában: és új standardot állított fel az érzelmekben dús történetek rajongói számára.

Igen, az érzelmek, a mondanivaló az bizony nagyrészt az Álmok segítségével jut el a játékosokhoz. A grafikai és technikai megvalósítást nem lehet eléggé méltatni: egy komolyabb játékost nem fogja érdekelni a szétesni akaró képernyő (érdekelt engem ugyanez a Jak szériában? Abszolút nem, pedig ott ennél komolyabb volt a baj - és az egy akciójáték volt.), annál inkább felkelti érdeklődését a különböző országok sajátos és rájuk jellemző építészeti stílusa, a csodás környezetek, a tényleg nagyon részletesen elkészített ellenfelek - és az a csodálatos zene. Ueamatsu második fiatalságát élheti, a Lost Odyssey main theme-jének ott a helye a Terra vagy a Gilgamesh dal, és a Return to Zanarkand mellett. A pontot az i-re a harcok teszik fel: az első három lemezen minden ellenséges party legyőzéséhez külön taktikára van szükség. A négyes lemezen már ez a taktikázás nem feltétlenül van meg, sokszor elég volt a szénné tuningolt embereimmel az auto attack+prisma+shadowa kombókat tolni, az ellenfelektől függetlenül - de ez csak a játék utolsó 15-20%-a.

Már tudom, hogy miért emlékeztetett a Final Fantasy X-re. A Lost Odyssey után hasonló érzésem volt, mint az FFX után. Az volt, hogy "elég". Hogy nem kérek a középszerű darabokból egy ilyen monumentális falat után. Mint amikor egy igazán finom vasárnapi ebéd után rá sem tudnék nézni a gyorséttermi kajára. Amikor a hat puttonyos aszú után eszem ágában sincs kannás borhoz nyúlni. A Lost Odyssey felállított egy új mércét.

Összegzés következik. A Lost Odyssey egy nagyon fontos élmény volt számomra, amire szükség volt. Megmutatta, hogy ebben a generációban is lesznek jó JRPG-k, hogy ennek a stílusnak van létjogosultsága ebben a modern világban is. Örülök annak is, hogy a könyveket, az olvasást valamelyest visszahozta - a mai játékostársadalom pedig kap egy apai taslit, ami vagy észhez téríti, vagy felidegeli majd őket. Bár a tökéletesség maratonján az utolsó kilómétereken elbukik a játék (néhány apróság csupán, de nem ártott volna egy picit gyorsabb, jobban fenyegető történet az első három lemez idejére), mégis felállít egy fontos mércét - Sakaguchi pedig fejlődni fog a következő játékaiban is, ebben biztosak lehetünk. (A Blue Dragon anime Japánban sikeres lett, úgyhogy egy folytatás még nagyobb eladásokat érhet majd el, a Lost Odyssey pedig új franchise is lehetne a megfelelő odafigyeléssel - a világok már adottak hozzá.). A játékot pedig ajánlom MINDENKINEK, aki szeret elmerülni egy érdekes történetben, és szeret gondolkodni, olvasgatni, megfigyelni. Végezetül egy személyes vélemény következik: ezek után újra átnézegettem a Final Fantasy XIII és Versus XIII trailereit, infóit: az FF széria Nomura "cipzármester" kezei alatt egyelőre igencsak megrekedni látszik, pózőrködésre jó lesz, de Lighting tömegmészárlása alaposan elbukik Kaim kalandjával szemben, ha az érzelmi részt nézzük. Nem itélek előre, egyszerűen csak tartok a játéktól, mert nem látom benne az igényt a továbblépésre. Vagy csak titkolják ;)

Ja, és hogy hány pontot ér a Lost Odyssey? Kilencet. Egy erős, iránymutató kilencest.