25 év 25 játéka egy videojátékos életéből. Gran Turismo 4 /20. év 2005/

A döntés valóban nehéz volt a számomra, mert rengeteg olyan játék jelent

meg PS2-re és az XBOX-ra egyaránt, amikkel számtalan órát töltöttem el,

hiszen ott volt a Metal Gear Solid 3, a God of War, a Tekken 5, a Forza Motorsport, Resident Evil 4, a Shadow of the Colossus, és még sok

minden más is. Jó néhány játékot, csupán azért hagytam ki a lehetséges jelentkezők közül, mert vannak nálam az adott játékban sokkal jártasabb

emberek is, akiktől már nem egy alkalommal olvastam igen kiváló

beszámolókat az adott játékokról. Ezért végül úgy döntöttem, hogy egy

olyan játékról fogok írni, amit a megjelenése napján vettem meg, és aminek elődjéről egyszer már beszámoltam a blog sorozatomban. Ez a játék

pedig nem más, mint a Gran Turismo 4.

Mielőtt még megjelent volna a 4. rész, a Polyphony Digital kiadta egyfajta előételként a GT 4 Prologue-ot. Ez a kiadás számos újdonságot és

érdekességet tartalmazott, amit a legtöbb rajongó szívesen fogadott. Itt

már megtalálhatóak voltak a grafikai újítások a megjelenítésben, és

mellettük még jó néhány apróság is, amik közül például a jogsi szerzést, átvihettük magunkkal a főjátékba. De emellett bemutatkozót néhány új

pálya, és több mint 50 autó is, amik talán a legnagyobb vonzerővel bírtak,

a Making of GT bónusz lemez mellett. Ennek ellenére a játék nem volt több

egy hétvégés kalandnál, és a maszekok nem kis bosszúságára sorra

jöttek vissza hozzájuk az eladott példányok. Jó néhányan ugyanis nem

tudták sem megérteni, sem megemészteni, hogy a Prologue változat nem

teljes játék, de még csak nem is demo, hanem egy hosszú távú

felkészülést nyújtó program, a leendő fő játékra.

A Gran Turismo 4 sokáig csak ”gyári”, azaz eredeti formában volt elérhető,

mert a játék nem a hagyományos egy rétegű lemezen jelent meg. Emellett a

játék egy teljesen új védelmet is kapott, amit a warez huszárok nem kis bosszúságára, sokáig nem tudtak feltörni a hackerek. A Gran Turismo 4

egy nagyon stílusos és igen ütős introval nyitja meg a játékot. Egy GT

40-es verdát mutat közelről a photo mód segítségével, miközben egy kórus hallható a háttérben. Majd ezt követően egy boxutca életképei következnek,

a zene pedig átvált egy nagyon pörgős és ütős zenére, ami szépen

bemutatja a játékban megtalálható új pályákat és kocsikat egyaránt.

A Polyphony Digital-tól az ilyen minőségű hozzáállást már régről

megszokhattuk, elvégre a korábbi részekben is hozták már ezt a magas színvonalat, amit mindig valami licenselt zene alá kevertek. Az introt mind

a mai napig imádom újra és újra megnézni, bár személy szerint nekem a 3.

rész intrója tetszett eddig a legjobban a sorozatból.

A Kazunori Yamauchi által megálmodott Gran Turismo sorozat neve mára

már igazi fogalom, sőt valóságos legenda, ami a játék első részének a megjelenésekor azonnal a játék részévé vált. A játék megjelenéséig sehol

sem lehetet annyi autót és pályát látni, mint a Gran Turismok-ban. Ami

létezett is, azoknak is számos hibája volt, amiknek köszönhetően, a valós vezetési élmény még ismeretlen lehetőség volt. Az első rész 1997-es megjelenésével viszont egy olyan korszak kezdődőt el, ami örökre megváltoztatta az autós játékokkal kapcsolatos elvárásainkat. Már a PS1 korában az első két rész olyan eladásokat prezentált, amit egyetlen autós

játék sem tudott se addig, se később nyújtani. Hiszen eme részek közel 20

millió példányban keltek el a kis szürke gépre. A PS2-re megjelent részek, beleértve a mostani 4. részt is, még ennél is több példányban keltek el,

ami csupán csak annyit jelent, hogy a Gran Turismo sorozat a legtöbb példányban elkelt autós játék a világon.

A Gran Turismo 4 ahogyan az alcíme is írja, a ”the real driving simulator” a

valós vezetésről szól, és szólt mindig is. Az autós játékok a videojátékok

kezdeti létezése óta, a 70-es évek közepétől jelen vannak, de hosszú ideig megmaradtak az egyszerű szórakoztatásnál, mint bármely más játék a

piacon. Azonban a 90-es évek elejére már annyira felfejlődött a

technológia ezen a téren, hogy egyre komolyabb megjelenítésre, és egyre komolyabb fizikai viselkedésre voltak képesek az autós játékok. Ezeket a

SEGA, a KONAMI és a NAMCO prezentálta a legjobban a játéktermekben,

a Daytona USA, a Ridge Racer, és egyéb autós játékokkal. Ez a fejlődés

pedig magával hordozta a valós élményhez egyre jobban közelítő

lehetőségeket, mind az irányítás, mind a megjelenítés terén, amit számtalan

zseni igyekezett egyre tökéletesebbre csiszolni, aminek mi játékosok

örülhettünk csak a legjobban.

A PS2-re megjelent 3. rész bár bombasiker volt, azonban a játékosok

számos olyan valós hibát róttak fel a Polyphony Digital-nak, amit a

következő részben már nem volt szabad bennhagyniuk, hacsak nem

akarták azt, hogy a sikeres sorozat szép lassan meghaljon. Szerencsére Yamauchi és emberei hallgattak a sok kritikára, és számos dolgot

kijavítottak a következő játékukra. Ezáltal mind az autók, mind a pályák

kinézetén, sőt a játék fizikáján is történtek komolyabb változások. Mivel

ekkora már jobban ismerték a PS2 hardware-ét, ezért a valós létező

pályákat például sokkalta pontosabbra tudták lemodellezni, mint ahogyan

azt korábban eddig bárkinek is sikerült volna, és ugyanígy cselekedtek az autókkal is. Itt nem csak a korábbi autók jó részét modellezték le újra,

hanem szépen átugrották a 2. részben felállított lécet is, és még ezen felül,

egy jelentős mennyiséget hozzá is tudtak tenni. A Gran Turismo 4-ben

ugyanis, több mint négyszer annyi autó volt megtalálható, mint a 3.

részben. Ez több mint 750 autót jelentett, köztük számos olyan modellt is,

amit manapság legfeljebb már csak Múzeumban lehet látni. Jó magam csak néhány versenyt nem tudtam teljesíteni, ezért sajnos csak 728 autót

tudtam megnyitni a játékban. A Driving mission és a Rally hard fokozatának egyes nyeremény kocsijai maradtak csak ki. Na meg persze a Super

license goldos T-modell kocsi, amihez a tudásom már igencsak kevés volt.

Persze nem csak az autók számában volt előrelépés a korábbi részekhez képest, hanem a pályák számában is. Voltak köztük visszatérő pályák a korábban PS1-re megjelent részekből, és volt köztük olyan is, ami most

szerepelt először csak egy videojátékban. Nekem a személyes

kedvencem az újak közül a Fuji Speedway versenypálya volt, aminek

három valós - a 80-as, a 90-es és a 2000 utáni - változatát is bele tették

a játékba. De emellett ott volt a legendás Le Mans Circuit de la Sarthe-i

pálya mindkét változata, és a szintén legendás Nürburgring Nordschleife-i

pálya, amit a mai napig szívből gyűlölök. A 24 órás versenyek rajtuk,

igazán idegölőek és fárasztóak voltak. A visszatérő pályákból pedig a

High Speed Ring, és az Autumn Ring volt a kedvencem. Legnagyobb szerencsémre pedig az összes általam kedvelt korábbi pálya szintén

elérhető volt a 3. részből, így ismételten száguldozhattam, a Trial

Mountain, a Grand Valley, a Tokyo-R246, az Apricot Hill és a Deep Forest pályákon. Viszont érdekes módon hiányzott a játékból az egyik Special

pálya a 3. részből, ahol éjszaka lehetett csak vezetni. Persze nemcsak a

valós és kitalált aszfaltoknál voltak változások, hanem a Rally versenyek pályáinál is, ahol talán a legtöbb változás történt a játékban. Ha emlékeim

nem csalnak, akkor a 3. részben nem volt olyan Rally verseny, ahol

betonon kellett volna száguldozni. Itt viszont jó néhány verseny ilyen körülmények között zajlott csak le, amiknek jó része létező Európai helyszín

volt. Persze emellett a terep pályákból is voltak új pályák, de ezeket most

nem sorolnám fel, mert a játék Rally része engemet még manapság is felbosszant, mert olyannyira csaló volt.

A játék fő része most is az Arcade és a Simulation részre van felosztva.

Az Arcade szerintem teljesen magától értetődő, hogy mi van benne,

legfeljebb csak annyi véleményt írnék le róla, hogy a 3. részhez képest szerintem nem előre, hanem visszafelé fejlődött. Anno a 3. részben sokat játszottam az Arcade móddal, sőt azzal kezdtem, viszont a 4. részben ez

nem tartott tovább nálam egyetlen óránál. A Simulation részben viszont

rengeteg olyan újdonság található meg, amiknek egy része szintén a

PS1-re megjelent részekből köszön vissza. A Simulation menüje egyfajta világtérkép, ahol egymástól jól elkülönítve találhatóak meg a különféle versenycsoportok, és az egyéb lehetőségek, mint az itt látható 4. rész újdonsága is, a Driving mission és a photo mod. A Driving mission a

megszokott versenyeket némileg újraértelmezve, egy új kihívás elé állította

a játékosokat, amit őszintén bevallva nem tudtam maradék nélkül teljesíteni.

A másik újdonság a photo mod, egy nagyon érdekes, egyfajta versenyen

kívüli szórakozást nyújtott a játékosoknak. Itt a kedvenc autóinkat

fotózhattuk le bármilyen szögből, a kiválasztható fix helyszíneken, amit

aztán bárkinek mutogathatunk, mert nemcsak a ps2 memokártyájára

lehetett a fotókat lementeni, hanem pendrive-ra is, amit aztán át lehetett

vinni a PC-re is, hogy ott, ha kedvünk tartotta, akár ki is nyomtathassuk.

A menüben természetesen még ott volt, a korábbi részekből visszatérő, használt autó kereskedés is, ahol jutányos áron lehetett megvásárolni az

ott látható autókat. Sőt számos autót csak itt lehetett megvenni, köztük

olyan speciális festésű autókat is, amit a gép csak 100 hetente tett fel a

listára. Emlékszik még közületek valaki az éjfekete Mazda 787-re, a Toyota GT-One és társaira? A versenyek pedig a már megszokott módon voltak

tálalva. Itt is megtalálható volt az egyszerű vasárnapi verseny, a széria, a tuning, a márka, a sport, a rally, a speciális vagy az endurance versenyek.

Az elején itt is akárcsak bármely korábbi Gran Turismo játékban, a legegyszerűbb versenyeken indulhatunk csak el. De ahogyan sorra

teljesítettük a versenyeket, úgy nyílt meg egyre jobban a teljes játék, és a

végére már a legnevesebb, és a legnehezebb versenyeken is a rajthoz állhatunk. Csak az endurance versenyek 100 óra feletti játékidőt nyújtottak,

mert volt 3 olyan verseny is köztük, ahol 24 órán keresztül kellett vezetni.

Ezeket már én is csak a B-spec módban teljesítettem.

A versenyeket elindítva azonban még további két újdonság várt ránk,

amiből csupán csak az egyiknek volt értelme. A számomra értelmetlen

újdonság, a versenyek úgynevezett pontozása volt. Itt a gép 1-200 pontig

díjazta a versenyünket, aminek sem a meghatározására, sem a versenyek

alatt felgyülemlett pontok későbbi használhatóságára nem jöttem rá. Volt

olyan verseny ahol csak 1 pontot kaptam, mert a Forma 1-es kocsival

mentem a népautók ellen. De volt olyan versenyem is, ahol szintén hasonló

volt a felállás, és mégis 200 pontot kaptam. És volt olyan verseny is, ahol

fix kocsival kellett indulni mindenféle módosítás nélkül, és mégis csak 1

pont volt a jutalmam. A másik újdonság az A-B-spec lehetőség volt. Az

A-spec egyértelmű volt, mert ez volt az eddig megszokott versenyzési lehetőség, azonban a B-spec volt a Director mód, azaz mi voltunk a boksz utcában a főnökök, és a gép helyettünk versenyzett. Ha ezt a játékmódot választottuk, akkor a verseny alatt különféle ”értelmes” utasításokkal terelgethettük a gépi versenyzőnket a győzelem felé, amit valami oknál

fogva a gép nekem mindig megnyert, függetlenül attól, hogy kapott e

bármilyen utasítást tőlem vagy sem. Ezen kívül pedig itt volt csak

lehetőségünk arra, hogy a játék sebességét a háromszorosára növeljük,

ami a 24 órás és a többi endurance versenyeken igencsak jól jött.

A játék grafikája nagyon sokat fejlődőt a 3. részhez képest, ami akkor lesz

a legszembetűnőbb, ha egymás mellé tesszük a két részt. A pályák még életszerűbbek lettek, és már-már olyan hatást keltettek az emberben,

mintha valóban azokon a pályákon sétálna. Sőt a 4. rész támogatta az

akkoriban még kuriózumnak számító HD felbontást is, ami még az USA/Japán-ban is drága mulatságnak számított akkor, bár a HD felbontás

csak a versenyek alatt működött. Az autók megjelenítéséről szintén

elmondható egy alaposabb ráncfelvarrás, ami leginkább a különféle versenyautókon látszik meg a legjobban. A Polyphony által kiadót akkori

adatok szerint kétszer annyi poligonból épültek fel az autók. A játékban

hallható zenék végre nem csak részleteiben, hanem teljes hosszúkban hallhatóak. A 3. részben engemet nagyon zavart, hogy az egyes általam

kedvelt számokat nem élvezhettem teljes mivoltukban.

A Gran Turismo 4 akárcsak az elődje a 3. rész, szintén számos hibával rendelkezett, sőt még hozzá is tettek jó néhányat. A 3. rész sebesség

érzetén ugyan javítottak, és végre nem volt annyira zavaró a 100km alatti száguldás, de koránt sem lett tökéletes, mint ahogyan azt elvártuk. Ezen

kívül megmaradt sajnos a dodzsem effektus is, amit az ütközésekkor megtapasztalhatunk. Szépen nekimentél a falnak, vagy esetleg a gépnek,

amitől aztán megpattantál, és mintha mi sem történt volna, mehettél tovább.

Ezek a hibák még nem lettek volna annyira zavaróak, de amit a 4. részhez

még hozzátettek, mint extrát, azt sokszor csak hangos anyázással

díjaztam. Az egyik ilyen hiba a Rally módban jött elő. A gép ugyanis ha nekimentél, vagy akárcsak a falnak, akkor szépen visszavette a

sebességedet. Ez még rendben is lett volna, de azt már nehezen nyeltem

le, amikor a gép jött nekem hátulról, és mégis én kaptam a sebesség

büntetést helyette, aminek köszönhetően a gép mindig megelőzőt. A másik

hiba, amit leginkább csalásnak neveznék, a hosszú versenyeken jött elő.

Ez pedig nem volt más, mint a gumik cseréje. Itt a gép, ugyanis olyan

irritálóan sok ideig tudott kint lenni egy garnitúra gumival hozzám képest,

amit nagyon nehezen tudtam csak tolerálni. Például a Le Mans pályán én

3 kör után kénytelen voltam kiállni, mert paprika vörösek voltak a gumik, de

a gép vígan kint volt akár 10 körig is. Ez pedig lehetetlenség lett volna,

hiszen az én üzemanyagszint jelzőm ilyenkor már félig üres volt, ami

annyit jelentett volna, hogy max 80-90 km-re lett volna elég a benzin még

a gépnek is. Az üzemanyag szintjelzés bevezetését sem értettem igazán,

hogy mi szükség volt rá, hiszen ennek változása, azaz az autó súlyának csökkenése nem volt érzékelhető a vezetés folyamán. Ezekről a hibákról természetesen mélyen hallgattak az 576 konzol cikkében, ami akkor hat

oldalra sikerült, elvégre a ”kiváló” játékról nem szabadott egy

rossz szót sem írni, mert milyen az már, hogy rosszat írunk olyasmiről,

amit mindenki szeret.

Egy kis story a végére. A PECSA bolhapiacán néhány barátommal sokszor beszélgettünk a játékról, hogy ki hol tart a játékban, és hogy az egyes

pályákon milyen eredményekkel rendelkezünk. Az ilyen beszélgetésekhez sokszor hozzácsapódtak a ”nagyszájú jánosok”, akik állandóan közbeokoskodtak. A már fentebb megemlített T-modell autót két barátom

nagyon szerette volna megnyitni, de valahogy nem boldogultak velük,

persze később mégiscsak megcsinálták. Viszont ahányszor szóba került

ez az autó, az ilyen ”nagyszájú jánosok”, elkezdek mindig büszkélkedni,

hogy azaz autó nekik már megvan. Ilyenkor tettük fel nekik mindig a

20ft-os kérdést, hogy öcsikém és melyik versenyben szerezted meg? A

válasz persze szinte mindig, a hát már nem emlékszem rá kezdetű volt.

Ilyenkor mindig szóltunk nekik, hogy a nagyszájúak a piac másik végében gyülekeznek, és őket szórakoztassa a meséivel. Ugyanis aki megnyitotta

a T-modell-t a játékban, azaz megcsinálta a Super License Gold-ot, az

biztosan nem felejtette el, hogy hol tett szert erre a régi autócsodára.

A Gran Turismo 4 a hibái ellenére, a sorozat legjobb része mind a mai

napig, és ezt a PS3-ra megjelent 5. rész sem tudta megmásítani. A játék megjelenésekor kihozták a PS2-ből a maximumot, és olyan lehetőségekkel

és élménnyel gazdagították a játékosokat, amik mellett nem lehet szó

nélkül elmenni. Minden magát autósjáték rajongónak való embernek ott kell,

hogy legyen a polcán egy példány ebből a játékból, mert a Gran Turismo 4

az előző generáció legjobb autós játéka volt, amit illik ismernie

mindenkinek, És ha ezt valamiért vitatod, akkor magadra vess.

Maradok annak, aki vagyok, a játékosnak, aki szeret játszani

Arcade Game's Forever