25 év 25 játéka egy videojátékos életéből. Mafia 2 /25. év 2010/

A gengszterek és a szervezet bűnözés életét hosszú évtizedekig,

mindig is körüllengte egy misztikus, sokszor megmagyarázhatatlan

titokzatosság. Elvégre az emberek csak azt láthatták, hogy a nagy gengsztervezérek - például Capone és társai - fényűzően és pazarul

éltek. De azt már csak kevesen láthatták, pontosabban inkább a saját

bőrükön tapasztalhatták, hogy ez a látványos életmód miből is épült fel valójában. Ezek hátterében sokszor olyan dolgok is álltak, amit egy

normális ember el se hinne, sőt ha személyesen tapasztalná, azt hihetné,

hogy a földi pokolba jutott. A látványos életmód mögött ugyanis sokszor

olyan kegyetlenség lapult, amit egy hétköznapi ember el sem tudna

képzelni. Éppen ezért a gengszterek világában, különösen a Maffia és

egyéb bűnszervezetekben, csak kevesen érték el az öregkort, ágyban

és betegségben, és legfőképpen szabadlábon, pedig csak nagyon

kevesen halhattak meg. Ugyanis az egymás közötti nézeteltérések vége

mindig az volt, hogy az egyik fél meghalt, vagy eltűnt örökre. A

gengsztervilág titokzatossága nem állt másból, mint a hallgatás

törvényéből, amit az Olaszok között csak Omertának hívtak, és aki ezt megszegte, vagy csak felmerült ennek a gyanúja, arra a biztos halál várt.

Ezt végül csak az 1960-as években megalkotott Rico törvénnyel sikerült valamilyen módon megtörnie a hatóságoknak, és ennek köszönhetjük azt,

hogy végre megismerhettük az igazi gengszterek belső világát.

Az ezzel foglalkozó filmek, könyvek, no és persze a játékok, különösen, ha

jó történetük és kedvelhető szereplőik voltak, mindig sikerre számíthattak.

A 70-es években bemutatott Keresztapa film sikerének óta, a gengszter

világ iránti érdeklődés mindmáig töretlen. Elvégre az elmúlt közel 30 évben, száznál is több filmalkotás született csak ebben a témában, az USA-ban,

hogy az EU-s, vagy az Ázsiai országok filmterméseiről már ne is beszéljek.

A játékok világában azonban sokáig kellett várni, hogy bármi érdemleges is szülessen gengszter fronton, ami a 90-es évek második felében a GTA játékokkal meg is valósult. A játék és az abban megvalósított ötletek, még manapság is hatalmas népszerűségnek örvendenek, sőt manapság élik

csak igazán a virágkorukat, hiszen csak a jelenlegi generációban vagy féltucatnyi sorozat fut ebben a témában. Elvégre ki ne szeretne végre egy virtuális gengszter bőrébe belebújni, és számos olyan bűncselekményt büntetlenül elkövetni, amiért a valós életben sok-sok évnyi börtön járna.

Erről szól a GTA, a Saint Row, a Godfather, no és persze erről szól a

Mafia 2 is.

A Mafia 2 már jóval a megjelenése előtt felkeltette az érdeklődésemet,

hiszen a játék története az előrejelzések szerint, a 40-50-es években

játszódik, ami az akkori Amerikai szervezetbűnözés, a Maffia igazi térnyerésének és megerősödésének az aranykora volt. A játékhoz

kapcsolódó minden hírt elolvastam a megjelenése előtt, a képek és a

videók alapján pedig egyre jobban kialakult bennem az a kép, hogy ez a

játék biztosan emlékezetes lesz majd a számomra. Bár az első részt nem ismertem, és a mai napig sem pótoltam ezt a hiányosságomat, azonban ez semmit sem jelentett, hiszen a két résznek nem volt közvetlen kapcsolata egymással. Ezáltal mindenféle hátrány nélkül ismerkedhettem meg, a

40-50-es évekbeli gengsztervilág, sötét és kegyetlen világával. A Mafia 2

játék bár a sandbox kategóriába sorolható, azonban a játék

történetvezetése és kötött menete, inkább egy akcióval teli kalandjátékra emlékeztettet engemet, mintsem a közel 10 éve megreformált és útjára

indított GTA játékokra jellemző szabad mozgásra. A Mafia 2 játékban

ugyanis nem tehettem meg mindazt a szabad mozgási lehetőségeket a küldetések alatt, ami egy GTA kategóriájú játékban manapság már alapkövetelménynek számít. Azonban én a GTA-s elvárásoktól teljesen elvonatkoztattam magamat, és ennek köszönhetően, egy olyan kaland részesévé váltam, amit nagy valószínűséggel sosem fogok elfelejteni.

A játék történetében, egy Amerikába emigrált Olasz család gyermekét,

Vito Scalettát fogjuk majd irányítani, aki az első rész főhősével ellentétben

a bűnözést, mint egyfajta karriert, tudatosan választotta. Mindezt már az

introból is megtudhatjuk, ahol kellő hosszúságban megismerhetjük, hogy főhősünk miként, és legfőképpen miért is került vissza a hazájába, a II. világháború egyik frontzónájába. Szerencsére csak a legelső fejezet fog

az óhazában játszódni, a többi tizennégy már a bűnözés rögös, és

igencsak veszélyes útját fogja velünk megismertetni. Maga a történet, ami

két részre fog oszlani - a 6. fejezetig a 40-es években, míg a 7. fejezettől

az 50-es években -, simán elmehetne akár egy nagyobb költségvetésű komolyabb moziként is, ami leginkább a szereplőknek és a szinkron

minőségének köszönhető. Joe hangja talán a legzseniálisabb, de Leo és

az uzsorás Bruno szinkronja is messze kimagasló. A GTA Vice City-nél

egyszer már megemlítettem, hogy a játék hatalmasat merített a gengszter

témájú filmek és a könyvek világából. De ugyanez elmondható a Mafia 2-ről

is, hiszen az olyan filmek, mint a Keresztapa, a Bugsy Siegel, vagy a

Négykezes géppisztolyra filmek jó néhány jelenete, és szereplője fog

majd visszaköszönni a játékban. Például Vito kiköpött olyan, mint a

Keresztapa ifjú Corleone-ja, de Henry is olyan, mint a filmbeli idősebb

Sonny. Aztán meg ”Derek” mintha csak a Gotti filmből lépet volna elő,

annak ellenére, hogy a Gotti film a 80-90-es években játszódik, és Leo

karaktere is a Keresztapa 2. részéből lesz majd leginkább ismerős.

Elsőként a szereplőkről szeretnék egy keveset írni, mert ezek ragadtak

meg talán engemet a legjobban, a játékban. Az elmúlt évek folyamán,

ugyanis egyetlen játékban sem találkoztam ennyire komoly személyiséggel, rendelkező szereplőkkel, mint ebben a játékban. Vitot már megemlítettem,

aki egy nagyon határozott, és a családjáért bármire képes ember. Joe

Barbaro Vito legjobb barátja, aki egy hihetetlenül vicces figura, és aki folyamatosan különféle szórakoztató történeteket mesél a barátainak, és

nagy nőfaló is egyben. De ugyanakkor egy hihetetlenül kemény és

erőszakos ember is, aki bármire képes a barátaiért, ha azok bajba kerülnek. Aztán ott van Henry, aki szintén egy nagyon határozott figura, és a

család egyik befolyásos tagja. Leo a nagyfőnök szintén fontos figura

lesz a játékban, akivel a börtönben fogunk megismerkedni, és aki a

későbbiekben nagy segítségünkre és egyben mentorunk lesz. De ott lesz

még a kikötőből ”Derek” és segédje is, akikről a történet végére, egyéb

sötét dolgok is kiderülnek. Az ír maffiózók pedig szintén érdekes emberek lesznek a játékban, akiknél csak a Kínai maffiózók lesznek csak

kegyetlenebbek. Aztán Bruno az uzsorás is egy igen érdekes ember, aki hihetetlenül higgadt és csendes, emellett pedig szinte mindenkiről mindent

tud. A játékban emellett még rengeteg szereplő van, akiknek mind megvan

a saját és igencsak érdekes egyénisége, bár ahogyan a legtöbb maffia

filmben szokott lenni, szépen sorra fognak majd eltűnni, ahogyan

haladunk előre a történetben.

Ami még nagy hatással volt rám a játékban, azok a zenék voltak, amik,

akárcsak a fentebb már megemlítet GTA Vice City-ben, itt is hihetetlen atmoszférát nyújtottak a számomra. Igaz csak három rádiócsatorna van

a játékban, de szerintem ez is bőven elegendő, hiszen nem a 80-90-es

években vagyunk, hanem a 40-e évek időszakában. Az elmúlt évek során

ez volt az a játék, ami oly hamisítatlan formában adta vissza a 40-50-es

évek hangulatát, amire eddig egyetlen játék sem volt képes. A játék első

felében a 40-es évek zenéit lehet hallgatni, amik a téli időszakban

játszódó játéknak egy nagyon sajátságos hangulatot adnak. Például,

amikor hazaérkezünk, a ”Let it Snow” szám csendül fel, ami számomra

egy olyan hangulati elemet nyújtott a játékban, amit sosem fogok

elfelejteni. De a 40-es évek zenei termésének a színe java is

megtalálható lesz a játékban, és csupán azért nem kezdem el sorolni a számokat, mert a többségét amúgy sem ismeri a mai játékosok többsége.

A börtön utáni időszak a játék második fele, már az 50-es évek, ami

nemcsak a fantasztikus videó és az évszak váltás alapján lesz más,

hanem a zenék terén is. Itt lehet majd csak igazán érezni, hogy az akkori Amerikában milyen hatalmas változások is történtek, a kultúra és azon

belül a zenék frontján ebben az évtizedben. Itt számos olyan dallam fog felcsendülni, amit manapság már az örökzöld kategóriába sorol mindenki.

Ami pedig még nagyon felemelte a játék hangulatát, azok a különféle

hírek és reklámok voltak, amik az egyes zeneszámok között hangzanak el.

Amiről még szintén szeretnék említést tenni, azok a játékban található

videók, amikben olyan valós eseményeket mutatnak be az Olasz Maffia

életéből, amik mind megtörténtek az akkori időszakban. Ezek a videók

ráadásul olyan minőségűek a játékban, amiket még a legnagyobb

költségvetésű játékok is megirigyelhetnek. Az egyik ilyen videó, amikor

Vito elmegy ”Derek-hez” munkát vállalni és közli vele, hogy ő másfajta

munka miatt jött, és vannak ismerősei is. A videóban Derek szépen

előkapja a stukkerét és telefonál, az általunk megjelölt ismerősnek, hogy leigazolja Vito meséjét, és közben derek segítője Vito mögé állt. A valós

életben, ha valaki egy ilyen esetben hazudott volna, akkor halott ember

lett volna belőle. Egy másik videóban, amikor Clemente-hez beajánljuk a barátunkat szintén példaértékű, hogy is történtek az ismeretségkötések

az Ő körükben. A haverunk szépen leült az egyik asztalhoz, amíg mi

udvariasan beszélgetünk a főnökkel, és csak a beszélgetés végén szól

a főnök, hogy jöhet a haver, hogy ki ő és, hogy mit akar. Az ilyesmit

nagyon komolyan vették ezekben a körökben, és nem lehetett csak úgy beállítani, hogy mostantól nektek akarok dolgozni, meg egyebek. Vito

beiktatási ceremóniája a családba is olyan valós képet mutat, mintha

tényleg egy igazi olasz maffiacsalád ünnepségét néznénk. A játék tele

van hasonló ”valós” életképű videókkal, amik egykoron a mindennapok

része volt ezekben a körökben. Ráadásul néhány feladatnál, a

cselekedetünktől függően változik a videók bejátszása. Például, amikor a

főnököt mentjük ki a házából 4 különféle videót láthatunk, de a másik főnökmentős küldetésnél is lesznek variációk, attól függően, hogy hogyan öltözünk, vagy éppen mit cselekszünk.

A küldetések bár java részük sablonszerű lesz, ami a mára már telitett

piacnak köszönhető, azonban akadt köztük számos olyan küldetés is,

amik nagyon magukkal ragadtak, és amiket szívesen látnék akár egy jobb gengszteres filmben is. Az egyik ilyen küldetés az volt, amikor ki kellett szabadítani a nagyfőnököt a fogságból, és ehhez be kellett lopakodnunk a csatornán keresztül az üzembe. A másik számomra emlékezetes feladat,

a Hotelban való robbantás volt, ahol a célpontunkat a ”sikertelen”

akció miatt, a fél városon keresztül kellett üldöznünk. De a még építés

alatt álló épületből való szökésünket is, örök emlékként könyveltem el

magamban. Azt azonban én is elismerem, hogy a történetbeli feladatok

terén nincs túl nagy változatosság, mert a legtöbb feladatnál tényleg csak

az esztelen gyilkolás van. Én nagyon hiányoltam az olyan feladatokat,

ahol például egy sniperel kellene valakit megölni, vagy esetleg szimplán felrobbantani az illetőt az utca közepén, de például hiányoltam a

megfenyegetés vagy a zsarolás lehetőségét is. A DLC-k terén a Jimmy-s feladatsor a legutolsó feladat kivételével hihetetlenül unalmas volt, mert

csak az autólopás és a gyilkolás volt. Viszont a Joe Adventures-ben

már szerencsére voltak olyan feladatok, amik elnyerték a tetszésemet.

Az első feladat megoldása szerintem zseniális volt, ahogyan a szemtanút

kellett elhallgattatnom, és a későbbi feladatok között is akadt számos, kifejezetten szórakoztató feladat, amit sok-sok videó is kísér.

Természetesen ebből a játékból sem hiányozhatnak, a stílusra jellemző gyűjtögethető dolgok, amik a korabeli 50 darabnyi Playboy magazinból

állnak. Ezek a történet fejezeteiben vannak elrejtve, amiket mindig csak

az adott fejezet adott pontján lehet majd felvenni. Ehhez pedig hozzájön

még, a szintén korabeli körözési plakátok is, amik összességében több

mint 150 darabból állnak. Ezeket bármikor felvehetjük a játékban, mert fix helyeken vannak elrejtve. Ezeket a gyűjtögethető képeket én például

imádtam, mert a főmenüben bármikor megnézhettem őket, és kedvem

szerint nagyíthattam őket. Ráadásul egy olyan hangulatos zenét tettek

hozzá a készítők, amit minden egyes alkalommal, amikor elindítottam a

játékot meghallgattam. Egyébként a Joe Adventures DLC-ben vannak

még extra Playboy magazinok is, amiket szintén érdemes begyűjteni, mert

ott láthatóak talán a legszebb lányok.

Bár a Mafia 2 egy nagyon jó játék lett, azonban ez a játék sem volt

mentes a hibáktól. Az egyik ilyen hiba maguk az emberek, pontosabban

az utca embere volt. Amikor elővettem a fegyveremet és elkezdtem

lövöldözni, szinte semmi reakciójuk nem volt, helyette több alkalommal is

sétáltak tovább, mintha mi sem történt volna. Maximum jöttek a zsaruk, és

ha nem a szemük láttára lőttem agyon valakit, akkor legfeljebb

megbüntettek. A zsaruk voltak a kettesszámú hiba a játékban, ugyanis

amíg nem volt meg a 4-es szintű riasztás, addig simán kifizettem a

büntetést, azt mehettem a dolgomra, ami sajnos azzal járt, hogy egy

nagyon fontos hangulati elem, maga a menekülés a zsaruk elől, teljesen értelmetlenné vált a játékban. A következő hiba, hogy a város bejárható

része, szerintem túlságosan kicsi volt ahhoz képest, hogy állítólag az

első rész duplája volt. Ami még zavart, hogy összességében alig néhány üzlettípus volt csak jelen a játékban, és az ott található választék is

annyira szegényes volt, amit utoljára a 90-es évek elején láttam csak a

közepes szintű játékoknál. Emellett pedig még a játék hosszúságával sem

voltam igazán kibékülve, mert egy ilyen kaliberű játékhoz képest, szerintem túlságosan is rövidre sikerült. A kézikönyv pedig az eddigi legsoványabb

volt, amivel eddigi játékos pályafutásom alatt találkoztam, ugyanis a

kezelésen kívül semmi mást sem tartalmazott, ami szerintem nagy hiba

volt a kiadó részéről.

Tavaly év végén, amikor az év játéka szavazás volt itt a gamer365-ön,

én kapásból a Mafia 2 játékot jelöltem az első helyre. Én akkor ezekkel a szavakkal jellemeztem a játékot: **A 40-es 50-es évek hangulatát kiválóan

adta vissza a játék. A történetvezetése - bár rövid volt - példaértékű lehet

a fejlesztők többségének, mert mindazt tartalmazta a játék, amit emberi jellemvonásoknak hívunk. Az akkori maffia viselt dolgait pedig nagyon

hitelesen adja vissza, hogy az "Ő" világuk, mennyire is kegyetlen volt

valójában. (macewindu74). ** Mert hiába volt egy Read Dead

Redemption, egy Halo Reach vagy egy Mass Effect 2, amit mindenki az

első helyre jelölt a szavazáson, mert én ezekkel a játékokkal akkor még

nem játszottam. Ezen a véleményemen, amit a Mafia 2-ről akkor írtam,

még fél év elteltével sem változtatnék, mert még most is simán megállja a

helyét. Sőt nagy valószínűséggel évek múlva is ez lenne a véleményem a játékról.

A Mafia 2 játék, bár nem volt korszakalkotó, azonban olyan kiváló történetvezetéssel és karakterekkel rendelkezett, amit minden kalandra

vágyó játékosnak ki kellene próbálnia. Utoljára a GTA Vice City-nél

2003-ban tapasztaltam ehhez fogható remek hangulatot és atmoszférát.

Eme két játék egyik legnagyobb erényé pedig az volt a történetükön

kívül, hogy egy olyan kort elevenítetek fel megismételhetetlen formában,

amit manapság már csak aranykornak nevezünk. Számomra a Mafia 2

egy örökre emlékezetes kaland lett. Ezzel most befejezem a 25 éves sorozatomat, de ez nem azt jelenti, hogy mostantól távol maradnék a

játékoktól, és soha többé nem írnék egyetlen sort sem, hiszen a további időszakra is vannak már egyéb terveim, amit szintén itt fogok majd veletek megosztani.

Maradok annak, aki vagyok, a játékosnak, aki szeret játszani

Arcade Game's Forever