soliduss2011.10.17. 09:53

Olvasói teszt: Ace Combat Assault H.

Avagy ,hogy csesszünk el egy régi hardcore címet és csináljunk belőle casual valamit.

Útban Top Gun felé

Talán maga Jerry B.- sem gondolta, hogy mit fog elindítani amikor kezébe kapta a Top Gun forgatókönyvét. A film egy olyan világba engedett betekintést melybe addig csak az igazán szakavatottak területe volt. A film bomba siker volt. Több mint 1 évig játszották a mozik folyamatosan a filmet, és minden bizonnyal nem nehezteltek már a japánokra Pearl Harbour miatt, hisz minden bizonnyal a Namco fejlesztői is láthatták a filmet, hisz eddigi játékaik le sem tagadhatnák, hogy nagyban merítenek a kultikus alkotásból, de amolyan jó japán szokás szerint.

Az Ace Combat sorozat előtt a repülős játékok két jól elkülöníthető kategóriába lehetett sorolni. Egyik oldalon ott volt a totális szimulátorok, melyben kezdetben nem is civil felhasználásra készültek de az 1982.-ben debütált Fight Simulator 1.0 a Microsoftól ezt a tézist megdöntötte. A másik oldalon a korai konzolokon futatott kis 2 D-ós vagy stabil hátsó nézetből vezérelt kis egyszerű játékok, ahol nem is inkább a repülés, hanem a harcon volt a hangsúly. A Namco ügyesen ismerte fel, hogy mi lenne ha a két stílust összehoznánk, mind a két alapból lecsipkedünk ezt azt, aládobunk egy jófajta történetet és máris kész az új játékstílus az Arcade-Szimulátorok személyében.. A játék először 1992-ben debütált a japán játéktermekben. Ami ez után történt már történelem. A sorozat több 12 játékot számlál már és megannyi platformon tiszteletét tette, így a manapság végigsöprő Remake őrület őt sem kerülhette el. Vajon minden játéknak jót tesz az újrakeverés? Még a rétegjátékoknál is? Ha kíváncsi vagy a válaszra kapcsold be a biztonsági övet és indulj el kedvenc vadászgéped felé.

Reboot mindenek felett.

A lemez behelyezése közben, hírtelen megrohantak az emlékek. Mitől is voltak olyan jók a régi részek? A kitalált világtól? Az animés/mangás betétektől? Vagy a kicsit futurisztikus gépektől, uram boccsá attól, hogy az egész játékról tudtuk, hogy ez nem valóságos világban játszódik így könnyebben vette be a gyomrunk az Arcade-Szimulátor játékmenet sajátosságait? A válasz ott rejlik minden kérdésben. Mind így együtt adta a sajátos Ace Combat feelinget. Ne legyenek illúzióink, sajnos már az első pillanatokban, a képünkbe tolja a játék, hogy ez nem az a game lesz.

A történet 100%-ig a való világban játszódik ( nem nem a villában) 2015-ben egy fiktív háborúban. Főhősünk Bishop ( nem nem az alienből) veterán pilóta, aki sok harcot megért már de valamiért mégis elég közömbös figura. Írhatnám azt ,hogy a játék 3 barát történetét meséli el, akik komoly személyiség fejlődésen mennek keresztül a szívbemarkoló végkifejlettig, de az nagy hazugság lenne. Általam csak „999 Ft-os” vagy „ Film +” minőségűnek titulált történet tele van klisékkel. (kb 2 perc alatt levágjuk mindent, hogy ki kit fog átverni). Én nem reklámoznám, hogy ezt a történetet egy NY times Best Seller író kanyarította. De jó tegyük túl magunkat az első sokkon, és vessük magunkat a játékba.

Itt fog érni a második sokk. Ha nem állítottad át az irányítást a „ nem „ ajánlott original-ra akkor szomorúan fogod konstatálni, hogy géped irányítása inkább hasonlít egy égi go-kar-ra mint egy repülőre. Miért kellett lecserélni az irányítást? Miért nem volt jó a régi? Az original irányítás annyira jól sikerült, hogy minden ebben a stílusban született játék az utóbbi 10 évben ezt másolta, a Konami-tól a Ubisoft Romániai divízióján át .( ők készítették a HAWX sorozatot). A bal analóg karral alap esetben fordulhatunk jobbra.-balra, a fel- le irány segítségével meg a magasságunkat változtathatjuk. De kérem, egy gép nem így működik. Így nincs lehetőség tengely körüli fordulásra, villámgyors irányváltásokra maximum égi kézifékes kanyarok bevételére.. Nem tudom ,hogy gondolhatta ezt komolyan a namco, vagyis várjunk, tudom.

Hogyan csináljunk egy hardcore réteg játékból casual sz*rságot.

A fenti címben van a kutya elásva. A namco felismerte, hogy a hardcore réteget már megvették az Ace sorozattal, úgyhogy ideje nyitni az új közönség felé is. Ez a nyitás annyira jól sikerült, hogy szinte egy 7 éves gyerek is igazi Ásznak érezheti magát a játék közben. Ezt, hogy sikerült elérniük? Az új L2+R2 gombok bevezetésével. Most nem megyek bele a három betűs rövidítések garmadába hisz úgyis mindent betanít a játék az első küldetésekben,(ASM,DFM……) de ha valamilyen komolyabb tehetséget igénylő feladatd előtt találod magad kis túlzással az alábbi két gomb kisegít.

A Dog Fight mód a játék egyik legnagyobb újítása, mely abból áll ,hogy közelharcot kezdeményezhet ha bizonyos közelségbe érsz az ellenfél vadászához képest. Így elsőre elég nehéznek hangzik, de még a legelbaszottabb pozícióból is ellenfél mögé „fordít” a gép, a kamera meg csak úgy rángat a gépedről már nem is beszélve. ( néha nagyon vicces amint az automatika próbál egyenesbe hozni miközben jó reflexel szemből aktiválod a DFM-et).

Ami ez után jön az igazi parádé, látványos közelharc amikor a kamera az adott fegyveredre fókuszál. Nehezebb fokozaton ( ami nyugodtan a régi részek normal módja) már igazán jó trükköket tud a gép, és elég jó AI segítségével, biztos, hogy a társa a seggedbe lesz 10 másodperc alatt ( mit is mondott Iceman Mavriknek? Soha ne hagy el a társadat. Itt ez duplán igaz). Ilyenkor aktiválódik a Counter mód, mely annyiból áll, hogy megfelelő pillanatban lelassítva magunk elég engedhetjük az üldözőnket. Jól hangzik, de inkább látványos, mint tudást igénylő manőver. Tovább nem szaporítom a szót, látványos de a végletekig leegyszerűsített a játék. Jobb ha belejöttök majd a Dog Fight Mód-ba mert kb a játék 3 küldetésétől csak ezzel a módszerrel lehet majd likvidálni az ellenséges vadászokat. Az ilyenkor végbemenp skriptelt jelenetek nem kevés adrenalit pumpálnak az agyba, még jó , hogy ilyenkor a gépedet 90 5-ban a gép vezeti így van időd nézelődni.

Az Aphache-os és a Black Hawk lövészes valamint az Ac-130 küldetések véleményem szerint azért kerültek bele a játékba, hogy megtörjék a DFM monotonságát. Mindegyik külön módnak pofon egyszerű irányítása van, kb 1 perc alatt mindenki elsajátíthatja. A folyamatosan regenerálódó gépek és a több mint 200 rakéta elsőre elég viccesen hangzik, de higgyétek el nem túlzok szükség lesz mindegyikre egytől egyig. Bár kicsit sír a szemem, hogy nincs küldetés közbeni újratöltés a pálya elhagyásával, de hát biztosan túl bonyolult volt így repülnie kellett képletesen az ablakon.

A grafika megvalósítás is nagyon vegyes. A régi részekre simán lehetett dobni a kiváló jelzőt, itt bevallom őszintén a közepes és a jó között vacilláltam. A gépek borzasztó jól néznek ki, de a karakterek és a játék enginejével készített átvezetők valami botrányosak. Az arcokkal még annyira nem is lenne gond ( bár látható, hogy kik a főszereplők és kik az „ágyútöltelékek”), de főleg a katonai zubbonyuk textúrája kritikán aluli.

A gépek gyönyörűek, nem hiába erre lett kitalálva az engine mindenki garantáltan megtalálja kedvencét a rakat licence-t acélsólyom között. Sérülnek, lángolnak és ha kell látványosan esnek darabokra, túlzás nélkül írhatom a legjobb repülő modellek vannak a játékban melyet ebben a generációban láttam. A demó során soknak kritizálták a talaj animációját,sajnos a teljes játékban sincs ez másképpen. Itt is hagy kívánni valót maga után, de főleg a városi helyszínek, ahol valamelyik nagyokos kitalálta, hogy fogjuk egy műhold képet és húzzuk fel rá épületeket, de ne ,hogy sokat melózzunk már így egyes épületek kiemelkednek míg mások nem. Elég fél megoldás meg kell, hogy mondjam. De úgy vagyok vele, mint egy sport játékban a közönséggel, ha megüti az elégséges szintet akkor kár rá a szót fecsérelni. Helikopteres misszióknál részletgazdagabb a táj és az épületek így erre felesleges szót fecsérelni. Ennyit tud ez a generáció. De megnyugtatok mindenkit, lesz olyan pálya melytől garantáltan tátva marad a szátok.

„ great balls of fire….. „

A hangulat az alábbi hibák ellenére hozza az elvárt szintet, és bár nem tökéletes a sok apró hiba miatt, de az ég tele van vadászokkal, repkednek a rakéták és epikus jelenetekben, sem szűkölködik a játék. Hazudnék ha azt írnám, hogy nem élveztem az eddig eltöltött játékórákat. A rakéta kamerák testközelbe hozzák a roncsolódásokat és a játék jelmondata a Make Metal Bleed ( had vérezzen a fém) tökéletesen átjön. Az átveztők között gyakran egy pici interaktivitást is csempésztek a készítők, így az FPS nézetben való nézelődés plusz élvezeti faktort jelent. Bár a gyakran felesleges QTE részek inkább idegesítők mint hasznosak, főleg ,hogy mindig csak a Háromszög gombot kell megnyomni. A zene valami fenomenális, elég széles spektrumot fed le, de a klasszikus operai zenétől a felpörgető rockok keresztül mindent a megfelelő pillanatban enged a nyakunkba a játék.

Így mondandóm vége felé megemlítem, hogy a játék 4 fős Co-op és 16 fős multiplayer móddal is rendelkezik, melyet jelen sorok bepötyögése során még nem sikerült maradéktalanul kipróbálnom,( 1 ment alatt meg nem mondok véleményt) de komoly lehetőségeket látok benne, főleg csapat szinteken.

„Maverik kiszáll”

Furcsa kettősség kavarog benne. Egy részről tetszik a játék, hisz látványos, pörgős és hoz valamit amit régen éreztem az elődök nyüstölése közben. De a másik oldalról, meg annyira leegyszerűsödött annyi zseniális ötletet dobtak a kukába az „egyszerűsítés” jegyében, hogy én nagyon érzem ennek a hiányát. Persze aki most kezd bele a kék ég hódításába az ezekből semmit sem fog észre venni, ezért is nehéz számomra a játék értékelése. A japán precizitás úgy tűnik, kezd tovaszállni és az eladások érdekében meglépték azt amit meg kellett lépniük, de nem biztos ,hogy ennek mindenki örülni fog. Látványos meg élvezetes, de sokkal de sokkal jobb lehetett volna. Így is a legjobb repülős játék ebben a generációban, de az elődök profizmusához nem sikerült felnőnie.

Grafika: jó

Irányíthatóság:borzalmas, ha az alapbeállításokat meghagyod, kiváló ha a klasszikussal tolod

Hangulat: jó

Zene/Hang: Kiváló

Szavatosság: Kiváló

Értékelés7 pont ha ismered a sorozat előző részeit +1 ha most találkozol először a sorozattal.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

8 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==