Retrosztály: QUAKE I. - Iskolapadtól a teleportkapuig 3. rész

Miután 1993 -ban a játékok világában John Carmack Doom -jának első része, a filmekében pedig ugyanakkor Spielberg hihetetlen CGI -effektusokkal megspékelt Jurassic Park -ja kápráztatta el Földünk lakóit, az 1994 -s évbe lépvén már mindenki úgy gondolhatta, hogy technikailag eljutottunk egy olyan magas szintre, ahonnan majd csak évek múltán leszünk képesek arra, hogy továbblépjünk a

következő lépcsőfokra...

Hát ők tévedtek, ugyanis John egy pillanatig sem gondolta úgy, hogy merész

álmát csupán ennyivel beteljesítette.

Ő az az ember volt, aki a Doom "rajongói hisztériával" tarkított elterjedésében és anyagi nyereségben csak még erősebb fejlesztést, valamint az álmaiban ugráló bárányoknál is több Ferrari -t látott. Hihetetlen munkamániája miatt még Mitzi nevű macskáját is állatmenhelyre vitte, hogy ne kelljen vele foglalkoznia és ezzel plusz időt szerezzen magának. A Doom sikere duplán jól jött számára, hiszen azt követően, hogy annak eladási mutatói az egekbe szöktek, a kiadók is megneszelték a biztos siker forrását és nem sokkal később már kígyózó sorokban álltak az id ajtaja előtt, jobbnál jobb ajánlataikkal.

A GT Interactive 2 millió ropogós dollárral végül meggyőzte a kis csapatot, hogy igenis van értelme annak, még az igazi 3D -s játékuk megjelenése előtt (melyet John folyamatos, teljes gőzzel hegesztett), hogy a Doom kapjon egy folytatást.

Mellékesen megjegyzem, hogy az id és a GT Interactive üzletelése mellett a Microsoft -nak szintén volt egy ajánlata feléjük, miszerint úgy, ahogy van, fel akarták vásárolni az id Software -t. Ettől a lépéstől viszont a srácok inkább már távol tartották magukat, mert John -al együtt a többieknek is a legtöbbet a "függetlenség" megőrzése jelentett.

Szóval egy kis plusz "zsebpénzszerzés" érdekében, minden tétovázás nélkül nekiláttak, hogy Mr. Tengerészgyalogost, akit a rajongók simán csak a Doomguy névvel illettek (a Doom könyvekben egyébként Flynn „Fly” Taggart -ként emlegették, Tom Hall pedig még távozása előtt, irományaiban Buddy Dacote -nak hívta), ismét, valami tébolyult indok miatt, a harcmezőre küldhessék, hogy ott Bruce Willisként adhassa drágán az életét.

Romero ezúttal csak részben vett részt a munkálatokban, ugyanis abban az időben épp egy Heretic nevezetű, ugyancsak FPS stílusú játék készítésénél segédkezett a Raven Software -nél. Távollétében helyét Sandy Petersen (aki már 1981 -ben díjnyertes Call of Cthulhu -jával lehengerelte a jó népet) és American McGee (kinek nevéhez pedig a későbbiek folyamán, többek közt az Alice, Bad Day L.A. és a Grimm köthető) vette át. American McGee -ről még érdemes tudni, hogy 1992 -óta nem más, mint John Carmack lakott a szomszédságában, s mivel American mindig is oda volt a jó kocsikért, John -nak

pedig történetesen Ferrari -ja volt, így nem esett nehezükre az összehaverkodás. Nem sokkal később Carmack meglátta a benne lapuló tehetséget, és ezzel fel is lett véve az id -hez, hogy a Wolfenstein 3D konzolportjait felügyelje. A Doom II. -es "bevetése" alkalmával már annyira belejött a dolgokba, hogy több pályát készített, mint a határtalan kreativitásáról elhíresült Romero.

Nos a kibővült kis csapat hamar összeszokott és ennek eredményeképpen az addigi legköltségesebb id játékba, a "Végzet" II. -be még véresebb és kegyetlenebb tartalmak kerültek. Viszont azért egy másik oldalról mégsem volt minden fenékig tejfel, mert Romero nem csupán távolléte miatt, hanem az első

rész óta fejébe szállt dicsőség miatt is egyre kevesebbet dolgozott a projekten, s mindennek ellenére ő volt az aki egyre jobban parádézott a sikerfényben no meg kiadott minden információt a társai által készített munkákról. Sajnos a "sztárság" kezelése számára egyenlő volt a nullával. Ezzel kiérdemelte több munkatársa utálatát is, mely olyan dolgokban nyilvánult meg, mint a vérrel felpingált neve, mely Doom II. egyik pályájának falán ékeskedett, vagy az egyik főellenség hörgése, amit visszafelé lejátszva úgy lehetett értelmezni, hogy: "A játék megnyerése érdekében öld meg John Romero -t", de a legfergetegesebb dobás mind közül az volt, mikor az utolsó pálya főellenségének agyába, a IDCLIP billentyűk lenyomásának segítségével bejutva, a játékosok szembesülhettek azzal, hogy a végső fő gonosz igazából Romero leszakított dühös feje. Ezzel még maga a "sztár" is csak a játék megjelenésének napján szembesült.

No, de ne rohanjunk el ennyire a dolgok mellett. Még csak ott tartottunk, hogy a projekt végre sikeresen elkészült és 1994. október 10 -én megszületett a Doom II: Hell on Earth, melyet a GT Interactive adott ki IBM PC -kre, és az id az első "pokoljárástól" eltérően szakított a shareware formával, a teljes játékot már a boltokban is megvásárolhatták a vérszomjas rajongók.

A jelenlegi világban valószínűleg szétcincálnák a kritikusok ezt a folytatást, ugyanis nem igazán lehetett tapasztalni a játék motorjával kapcsolatban az első részhez képest különösebb újításokat. Javítottak valamelyest rajta, de ez még mindig messze volt az igazi 3D -s megjelenítéstől. A változások leginkább a plusz pár liter vérben és az első részénél is nagyobb, szabadon bejárható termekben mutatkoztak meg. Gyakorlatilag uyan azt a játékot adták ki, mint 1993 -ban és ugyanolyan látványosra is sikerült. viszont egy 2. részhez képest nem döcögősen, hanem elég ütősen tolta az emberek képébe a garantált Doom játékélményt, ami nekik bizony pontosan elég volt és ezzel be is köszöntött az újabb hisztéria korszaka...

Aki addig nem volt rajongó, abból e rész megjelenésével garantáltan az lett és boldogan adott ki minden egyes fillért a játékért. A cenzorok és az álszent szülők vérben forgó szemei és hatalmas felháborodásai képtelenek voltak megállítani az ismét Földünkre zúduló poklot. Több mint kétmillió példány talált belőle gazdára és ennek köszönhetően John -ék háza táján ismét beköszöntött a jólét. A Doom több lett mint holmi játék, lassan betelepedett az emberek mindennapi életébe és a

kidolgozottabb multiplayer hatására csapatokká formálta őket, majd megkezdődtek a komolyabb, folyamatos megmérettetések, bajnokságok.

A GT Interactive immáron az id felvásárlásával próbálkozott, de ahogy azelőtt a Microsoft -nak sem, nekik sem akart összejönni a dolog.

Egyik legnagyobb változtatás a programban az első részhez képest az volt, hogy nem fejezeteket, hanem egyben, egyetlen egész fejezetet lehetett végigjátszani. A srácok ezzel a történet közlését a játékosok felé is leegyszerűsítették, valamint adtak egy olyan pluszt a játékosnak, miszerint nem kellett mindig pisztollyal és ököllel kezdenie a pályákat, hanem a már begyűjtött

fegyverarzenállal veselkedhetett neki a rémálomba illő, végtelen folyosóknak.

A főhős személyisége, akárcsak az egyetlen, valódi neve továbbra is titok maradt a közönség előtt, ami igaz, az igaz, ott volt az a pár morzsányi info a játék történetét illetően a pályák végén, amiket egy-egy rövid leírás formájában hajítottak oda a kíváncsi gamerek elé, de John -nak még mindig nem a mesélés volt az erőssége. Meg kell súgnom, hogy e silány pár sornál sokkal de sokkal

több és komolyabb érdekesség lapult a történet háttérben...

Néhány nappal ezelőtt ugyanis volt szerencsém járni az egyik kínai piacon (a nevét a saját biztonságom érdekében itt inkább nem közölném), ahol hosszas kutakodást és kérdezősködést követően elkalauzoltak egy kalóz dvd -ket forgalmazó kisvállalkozóhoz, aki bizony pult alól árulta a pokol fekete dobozának, eredeti kínai VHS -re másolt változatát. Bizony! Ez a felvétel állítólag a Doom II. vérengzéseit tartalmazta. Hamar vettem is belőle egyet, majd kellő mennyiségű popcorn beszerzését követően villámgyorsan betettem a padlásról lehalászott videómba.

Minden előkészületem és izgalmam ellenére, sajnálatos módon azt konstatáltam, hogy a szalag csupán egyetlen, a pokolban elhelyezett biztonsági kamera felvételeit tartalmazta, ez pedig a letépett emberfej-tárolóban található kamera volt. (Képet nem tudok közölni, mert a raktár világítását az események megkezdése előtt valaki kiiktatta). A piacon való reklamációm alkalmával egy nézelődő vásárlótól megtudtam, hogy csak ez az egy kamera működött, mivel a pokolban abban az időben a magas fűtésszámlákra hivatkozva ki kellett kapcsolniuk a többit.

Nos mindennek ellenére nem adtam fel nagy tervemet és úgy döntöttem, hogy a felvétel hátterében hallható üvöltések, hörgések, sikítások, lövések eltorzult hangja, és a piacról megszerzett majdnem biztos, hogy hihető információim alapján megpróbálom felvázolni nektek ezt a majdnem megtörtént eseményeken alapuló, lehet, hogy igaz történetet...

Szóval a történet szerint, a névtelen hős tengerészgyalogos, aki a Doom első részében a zombik és démonok seregei miatt meghiúsult vakációját tölthette volna a Mars céges üdülőjében, a Phobos -on és a Deimos -on való rendrakása után, egy titkos átjáró segítségével visszajutott a Földre, ahol mellékesen abban reménykedett, hogy az űrben töltött kiruccanását intéző turisztikai cég

beperléséből származó összegnek köszönhetően, Hawaii tengerpartján pecázgatva tengetheti majd jól megérdemelt nyugdíjas éveit.

Annak ellenére, hogy emberünk a pokolbéli sikeres, egyszemélyes hadjáratát követően, a tükörbe nézve, immár úgy tekintett magára, mint példaképére, az űrlényaprító Sigourney Weaver -re... sajnos a világ nem teljesen értett egyet ezzel. Hiába volt ő az egyetlen ex tengerészgyalogos a Marson, hiába fordult szembe egyszemélyes magánhadseregével a többi embert megszálló sötét erőkkel, hiába lett ő hét univerzum szkanderbajnoka...a Föld lakóinak ez mit sem számított. Ők sosem értékelték az eféle művészetet.

Természetesen megkapta a gyilkolászásáért járó plecsniket, egy kis vállveregetéssel fűszerezve, de ez édes keveset jelentett egy olyan ember számára, aki e pokoli háború egyetlen túlélőjeként tért vissza. Legalábbis rajta, valamint Chuck Norris -on kívül nincs még egy emberi lény, aki mindezt megtette és túlélte volna. Nem is beszélve arról, amit egyáltalán nem hangoztattak, hogy ő volt a marsi mészárlás egyetlen túlélője.

Mindegy, kár ezen rágódni. E vérbeli gyilkológép, zűrös múltját maga mögött hagyva, a hadseregtől kilépvén, legjobb barátjával (ami a Marson történtek óta egyet jelentett pisztolyával), elindult hazafelé, hogy kalandozásainak fáradalmait végre kipihenhesse. Hősünk feltekerte a rádió hangerejét, melyben épp az AC/DC, Highway to hell című száma szólt és járgányával elpöfögött a naplemente felé. A bázisról való távozással, úgy gondolta, hogy maga mögött hagyhatja a szörnyű múltat, melynek képei álmaiban folyamatosan fel-fel villantak, de azt még nem is sejthette, hogy újabb elkerülhetetlen végzete felé haladt.

Járművéből fütyörészve kiszállván éppen indult volna a csomagtartó felé, kedvenc pecabotjáért, merítőhálójáért és teknős alakú horgos dobozáért, mikor váratlanul valami égett szag csapta meg az orrát, majd filmbeillő lassú, csodálkozáshoz előkészített tekintettel emelte fel a fejét, hogy körülnézzen... Minek lehet ennyire rostonsült égett szaga?

Mivel hősünk már büszkén elmondhatta magáról, hogy addig sok minden furcsaságot látott életében, ezért nem csoda, hogy a lángokban álló város látványa csak egy felhúzott bal szemöldököt tudott kicsikarni belőle. Szemeiben hirtelen a bevetés után sóvárgó reménysugár jelent meg, hátha újabb földi vérontásban részesülhet, mellyel valamennyire talán felelevenítheti a régi "tengerészgyalogos éveinek" szépségét... és végre alkalmazhatja az előző héten megnézett Rambo filmekből ellesett tudását is.

Gyorsan a kesztyűtartóba nyúlt, hogy az ott penészedő szendvicsmaradványok és még a Mars-utazás előtt feltapasztott rágógumikba ragadt női fehérneműk közül előkapja pisztolyát, majd megindult a halálsikolyok felé. A romok közt mindenütt megzavarodottan menekülő embereket látott, vagy valami más is volt ott? Egy félig leomlott téglafal mögül alaposabban megfigyelte az előtte tátongó harcmezőt és az egyik pillanatban észrevett valamit, amit még nem tudott beazonosítani, de azt igen, hogy az elől a valami elől menekül az egyik embercsoport. Hősünk nem tétovázott, odaszaladt és Clint Eastwood -ot

megszégyenítő hunyorítással a támadó felé emelte fegyverét, aztán lőtt. Pár mondatnyi menő, főszereplőhöz méltó mondat után, odalépkedett a lény mellé és lábának lökésével megfordította. Úgy nézett ki, mint egy ember, de valami akkor sem stimmelt. A szája tele volt félig megrágott hússal és furcsán nézett ki, kb. úgy, mint egy zombi valami zs kategóriás horror filmből... és ekkor tudatába bevillantak azok a képek, melyek felriasztották minden éjszaka, majd arca fal fehérré vált, mikor rájött, hogy pontosan mit is jelent ez...

A titkos átjárót, melyen keresztül annak idején egészben sikerült visszajutnia a Földre, úgy látszik nem csak ő találta meg, hanem őt követve, a pokol összes teremtménye is, akik végül úgy döntöttek, hogy váratlanul bekopogtatva bolygóközi bulit szerveznek nyugis kis planétánkon. Szóval, az egész

hajcihő kezdődött ismét előröl, vagyis a szegény, látogatóba érkezett szörnyecskék először megszállták az embereket, akik ezáltal kannibál-szerű lényekké változtak, majd szép lassan átalakultak deformált szörnyekké. Céljukként kitűzték, hogy egy, a Michael Jackson, Thriller című klipjénél is pokolibb világot alkossanak.Később főhősünk tudomására jutott az is, miszerint nem csupán az ő hűn szeretett városkájában rosszalkodtak a lények, hanem immáron az egész világon szétszéledtek. Garázdálkodtak Berettyóújfalutól New York -ig, Tokiótól Kisújszállásig. Azok az emberek, akik e káosz elterjedése alkalmával nem haltak meg, azoknak bizony volt szerencséjük zombikká változni. Egészséges tudattal rendelkezők szinte alig maradtak. A világ bölcsei kiötlöttek egy tervet, miszerint a megmaradt túlélőket hatalmas űrhajókkal akarták evakuálni a Földről, ezzel emberi faj teljes kipusztulását szándékoztak meggátolni. Naná-hogy az erre legalkalmasabb űrleszállón egyből letáboroztak a kis csínytevő pokolbéli kedvenceink, és még azon felül, hogy fokozzák az izgalmat, lángokból álló erőtérrel díszítették ki a bázist. Innentől kezdve a menekülés lehetősége és az emberiség jövője valószínűleg elég kilátástalan lett volna, ha hősünk nem elégeli meg a már túl giccses, dobhártyaszaggatóan hörgős, apokaliptikus hangulatát ennek a pokol szerű képződménynek. A megmaradt katonák élére állva megindult hát a "bázis visszafoglalós akció", melyben természetesen a bátor főszereplő ismét fültanúja lehetett annak, miként vesztek oda egymásután csapatának bátor harcosai. Az alagutak mélyén lassacskán egyre jobban felismerhetővé vált a közeledő pokoli szörnyek vérszomjas hangja. Ők már tudták, hogy ott van és egy utolsó összecsapás végett, elégtételt akartak

venni szerencsétlen, odaveszett, az emberekből csupán jó szándékkal átváltoztatott szörnytársaikért.Főhősünk elővette egyetlen pisztolyát (mert úgy gondolta, hogy szúrós tekintete mellé, fegyvernek az is bőven elég), tárat cserélt, aztán csak ennyit mondott: "A Földemet csesztetni nagy hiba volt"

John innentől át is passzolta a pokol újabb bugyraiba kívánkozó rajongóknak a játék irányítását. Mint már ahogy azt említettem, a főmenüből a "New Game" -be lépve, a Doom I. -hez képest, csak annyi változást lehetett tapasztalni, hogy az epizódválasztás lehetősége megszűnt. Ezen kívül minden opció és a nehézségi fokozatok is maradtak a már megszokott alakjukban.

A program elindításával még jobban bebizonyosodott, hogy változás nemigen történt. Kék szemű, rövid barna hajú főhősünk jobbra-balra nézelődő arca továbbra is a képernyő alsó sorában, középen kapott helyet. Feje mögött a háttér színe, a játékmódoktól függően változott. Single player modban csak fekete, de multiplayer modban lehetett piros, barna, zöld vagy kék.

Ezzel kapcsolatban nincs mit tovább részletezni, mert a srácok hagytak mindent a régiben. Térjünk át a többi, a játék folyamán fellelhető újdonságra, melyek miatt igencsak megnőtt a pokoljárás gépigénye.

Ebben a részben még ugyancsak nem volt az ugrás kivitelezésére lehetőség, viszont American McGee -nek köszönhetően feltűntek az olyan pályarészek, melyeket csak egy magasabb platformról való átvetődéssel lehetett felderíteni.

A program 30 pályából állt, de kedvcsinálónak, volt még megannyi titkos szoba (többek közt az egyikben annyi démon szorongott, hogy csupán a IDDQD kóddal lehetett túlélni a velük való váratlan ismerkedést), melyek felderítéséhez kulcsokat kellett megtalálni, valamint a már meglévő 30 -on felül, két érdekes bónusz pályát is hozzáhegesztettek.Egy új power up is bekerült a Doom II -be, mely felvételével az erőt és páncélzatot 200% -ra lehetett növelni. Ez a megasphere nevet kapta.

A hatásosabb hentelés érdekében pedig a készítők, a már megismert 8 csúzlin kívül a játékosok rendelkezésére bocsájtottak egy újabb "villámló botot", amit a dupla-csövű shoti személyesített meg. A 7 sörétet kilövő "kistestvérével" szemben, ez már 20 söréttel tudott sebezni, viszont emiatt gyorsabban kifogyott belőle a töltény és az újratöltése is annyi ideig tartott, hogy közben simán be lehetett tolni egy kávét, meg egy krémest.

Nos, ilyen fegyverek társaságában ismét lehetett szórni az áldást, hiszen fanatikus tengerészgyalogosunk, az első részben elkövetett, csupán felületes gyilkolászása következtében, az őt irányító gamerek ismét, szinte minden lépésnél szembenézhettek a megmaradt szörnysereglet tagjaival, illetve John -ék olyan újabb sztárokat vonultattak fel, mint a Baron of Hell gyengébb, közelről

pofonjaival, távolról pedig plazmával támadó prototípusa, a színében is kifakultabb Hell Knight. Őt követően pufogtatott a morcos-harcos Heavy Weapon Dude két chaingunjával, melyek elől leginkább szlalomozva lehetett kitérni valamelyest. Tiszteletét tette még a kissé túlsúlyos, lomha Mancubus, aki miután látta Heavy Weapon Dude társának, hogy milyen spéci csúzlijai vannak, nem tétlenkedett és rákontrázott két szupergyors, energiagömböket köhögő ágyúval. Mancubus -nak megjelent fizikai ellentettje is, egy bizonyos Revenant nevezetű csontváz, melyen azonnal látható volt, hogy nem csupán csörögni jelentkezett a játékba. Ezt a vállaira felszerelt bizgentyűk is mutatták, mert az bizony nem

válltömés, hanem két szép szál rakétavető. Beszteppelt a képernyőre a lábzsonglőr Spider Mastermind plazma vetős kisöccse is, művésznevén: Arachnotron, hogy elégtételt vegyen bátyja haláláért. Megjelent az első rész egyszemű piros pizzájának barna színű afrikai változata is. Ő a Pain Elemental névre hallgatott. Szegényke súlyos gyomorelégtelenségben szenvedett, s mivel épp soha nem volt szódabikarbóna a közelében, így Lost Soul -okat büfögött fel, valahányszor ellenséget látott. Ott volt még Arch-Vile is, aki szerintem leginkább egy karmesterre hasonlít, kinek csak úgy ég a keze alatt a munka. Vezénylésével tűzgömböket idézett meg, és mellékesen démonidézést, valamint élőhalott feltámasztást is vállalt. Utolsó és egyben két művészből álló duó a nagy, mérges, minden ellenséges lényt megidéző kecskefej, vagyis az Icon of Sin és az ő hű agya, (őt már említettem a korábbiakban) Romero karóba húzott

feje. Szóval csúfnál csúfabb ellenség akadt dögivel.

Persze a játék során az új szörnyecskesereglet mellett volt még meglepetés bőven, hiszen John -ék klassz kis marketing húzásképp vendégszereplőket és a Wolfenstein kastély díszleteit is beinvitáltak agyszüleményükbe. A két plussz titkos pályán a gamerek olyan ismerős arcokba futhattak bele, mint a morcos, de a megszokottnál lassabban tüzelő SS Trooper a Wolfenstein 3D-ből, valamint a közkedvelt csillagközi utazó, Commaner Keen is. Ő valamiért csupán egy felakasztott figura szerepét kapta és igazság szerint nem is ellenségként érkezett, de attól még le lehet lőni:)

Eme a pályákat még megspékelték azzal is, hogy a Wolfenstein 3D első főellenségét lecserélték a Doom II Cyberdemonjára, viszont annak ellenére, hogy akármilyen frappánsak is voltak ezek a titkos dolgok, sajnálatosan nem jutottak szerephez a német kiadású Doom II -ben, mivel olyan szimbólumokat foglaltak

magukban, amelyeket Németországban már rég betiltottak.

A józan ésszel mérhetetlen sikert követően rengeteg, az id második végzetének motorjára épülő játék özönlötte el a piacot, mindeközben a második rész szép lassan, szinte az összes platformra megjelent (MS-DOS, Microsoft Windows, Linux, Game Boy Advance, Tapwave Zodiac, Playstation, Amiga 1200, Macintosh, Sega Saturn). A játék sikere ezáltal még jó ideig garantáltan töretlen volt. A későbbiekben kapott egy kiegészítő csomagot is és sok minden más is történt az id -s srácok háza táján, de erről majd csak később teszek említést.

Legközelebb sorozatom soron következő részével jelentkezem majd, addig is javaslom mindenkinek, hogy ha teheti, ne legyen rest annyi év elteltével újra leereszkedni ebbe a tökéletesen kivitelezett pokoli epizódba, és közben veszettül nyomkodni az IDDQD -t:)

Köszönöm megtisztelő figyelmeteket:)

Utóirat:

A szokásos kódcsokor (a Doom I. -hez használható cheat -ekkel megegyező, de a biztonság kedvéért közzéteszem itt is) a Doom II. nehezebb fokozatainak zökkenőmentes túléléséhez:

IDCLIP: Átmehetsz a falon.

IDMYPOS: Koordináták.

IDDT: Teljes térkép.

IDCHOPPERS: Kapsz egy láncfűrészt.

IDKFA: Minden kulcs és fegyver, tele tár.

IDDQD: Sérthetetlenség.

IDFA: Maximum töltény.

IDCLEVxy: Pályaugrás (xy a pálya száma, max.35 ).

Indítsd a játékot a következő paraméterek valamelyikével:

DOOM2 -TURBO : Gyorsabban tudsz szaladni ( értéke 0 és 255 közt legyen).

DOOM2 -FAST: Az ellenfelek háromszor gyorsabbak.

IDBEHOLD /L: Lámpa.

IDBEHOLD /A: Térkép.