Yip Man2013.01.10. 21:21

2012 és a filmek és én

öhm... nem tudom... Sok fimet láttam tavaly, de nem eleget. Volt pár kedvencem is. Neked?

Moonrise Kingdom

Wes Anderson tipikusan az a rendező, akinek elég 3 percet nézned bármelyik filmjéből, hogy tudd, imádni, vagy gyűlölni fogod-e a teljes életművét. (jó-jó, az is lehet, hogy hidegen hagy osztkész, de így már nem hangzik olyan jól)

Mivel engem személy szerint azonnal magába szippantott a stílusa, ezért nem is volt kérdés, hogy megnézem-e (imádni fogom-e) az új alkotását.

De hogyan is definiálnám ezt egy olyan embernek, aki nem látott még Anderson-filmet?

Egyáltalán miért kell kitérnünk a stílusára, ahelyett, hogy port.hu-t megszégyenítő mód leírnám a forgatókönyv első felét, magára hagyva az olvasót egy önmagában jellegtelen sablontörténet képével? Pont ezért. Wes bácsi azok közé tartozik, akiknél nem az az elsődleges, hogy milyen történetet mesélnek el, hanem, hogy hogyan teszik azt.

Az úr ugyanis folyamatosan számít a néző együttműködésére és folyton kikacsint a feléd azzal a felszólalással, hogy „nyugi, ez csak egy film, azt tehetünk, amit akarunk, te csak ne is zavartasd magadat”.

A valószerűtlenül szimmetrikus képkompozíciók, a szándékosan mesterkélt színek, állandóan egy színpadi előadás képét keltik benned. A fizika törvényei alárendelődnek a történet folytonosságának.

A zenére vágott montázsok filmen belüli videoklipeknek hatnak. A kamera időnként olyan arcátlanul zoom-ol és forog jobbra-balra, mint amikor a nagybátyád által felvett ballagási videódat néznéd.

A szereplőgárda briliáns mód lett kiválogatva.

Edward Norton, mint túlbuzgó cserkész-tanár, Bill Murray, mint kiégett és érzelemmentes apa, Bruce Willis, mint pipogya és lassú észjárású rendőr, Harvey Keitel cserkészparancsnok… gyakorlatilag mind a karikatúrái azoknak a karaktereknek, akiket korábban egy, vagy épp számtalan alkalommal testesítettek meg. Nem csak ők érdekesek azonban a szereplőgárdában.

Az egészre a habot a furábbnál furább figurák teszik fel, akik jellemzően vagy tökéletesen érzelemmentesen reagálnak egyes helyzetre, vagy túlreagálják azt. A sokszor képtelen viselkedésük pedig egy teljesen sablonos eseményt is képesek a legváratlanabb mederbe sodorni. Egyszerűen fogalmad sincs, hogy vajon a következő 10 percben mi az istennyila fog történni. Ezek a filmek tehát tökéletesen alkalmasak arra, hogy elvessz bennük, hogy nevess, hogy legyél kíváncsi, hogy úgy nézd, mintha sosem láttál volna még filmet.

Úgyhogy nem is mesélek semmit a történetről. Fedezd fel magad. A végkifejletet nagy valószínűséggel úgyis kitalálod, de hogy hogyan jutnak el odáig…


Vanishing Waves

Hiánypótló film ez. Egy olyan világban, ahol a gondos menedzser-kezek a sci-fi zsánert ledegradálták a „hatásvadász akciófilm, ami a jövőben játszódik és a főhős hájtek kütyükkel hekkeli meg a bejárati ajtódat, hogy aztán szétlőhessen a hülyén dizájnolt lézerpuskájával”, ott igazán hiánypótló egy olyan filmmel találkozni, ami képes egy tudományos jellegű előadásból egy morális problémákat feszegető drámává válni.

Egy kutatócsoport egy olyan szerkezet kidolgozásán bajlódik, amivel képesek lesznek behatolni mások elméjébe.

Főhősünk Lukas, akinek az első kudarcai után sikerül bejutni az ismeretlen páciens álmaiba.

Innentől kezdve kicsit másfelé hajlik a történet, mint azt várnánk. A régóta kómában fekvő leányzó ugyanis felépített egy álomvilágot, mely tartalmaz minden szép emléket és vágyat az igazi életből.

Az új vendéget pedig örömmel látja és az fizikai világ hiányait csillapítani vágyván viszonyba kezd hősünkkel.

A kísérletek újjáélesztik Lukas-ban a szexualitás lassan kialvó lángját, amit felesége azonban nem tud hová tenni. A laborban semmit sem tudnak Lukas kalandjairól. Lassan mindenkinek a kezéből kicsúszik az irányítás.

A litván film két órás játékideje legalább háromnak tűnt a vetítőteremben. A cselekmény ugyanis Kubrick-et idézően lassú és ráérős. Számtalan jelenet és beállítás tart tovább, mint ameddig feltétlenül szeretnénk nézni azokat, mégis szükséges minden másodperce, hogy megérthessük és átérezhessük a szereplők közti kapcsolatok mélységét.

A zenei aláfestés kellőképp drámai és igazi fényt ad néhány alkalomnak.

A film-végi extrém-hosszú futásjelenet például annyi feszültséget és kétséget hordozott magában, hogy kevés hiányzott ahhoz, hogy felugorjak a székből és odaüvöltsem a vászon felé, hogy „FUSS BAZMEG, FUSS MÁR AZ ISTENÉRT!”

Utoljára talán az Űrodüsszeia kompos jelenete feszítette ennyire túl a húrt az idegeimben.

Megemlítendő, hogy elég erőteljes a film szexuális tartalma. Vagy mondjuk inkább úgy, hogy basznak benne, mint az állat.

Ahogy tapasztaltam, ez azért néhányaknak már megfeküdte a gyomrát.


Beasts of the Southern Wild

Fene tudja, hogy hány díjat vitt el tavaly a Benh Zeitlin rendezte tündérmese.

A messzi délen él Hushpuppy, akinek hat évesen kell megtennie a felnőtté válás útját.

Az árvíz, a nyomor, a betegség és a nélkülözés történetét az ő szemén keresztül látjuk, aki azért képes elviselni az őt ért borzalmakat, mert édesapja kegyes hazugságaival alternatív válaszokat adott számára minden kínos kérdésre és értelemmel töltött meg minden értelmetlen borzalmat.

Most azonban egyre betegebb, lassan nem lesz képes vigyázni lányára.

A film szépségét és drámaiságát tehát az adja, hogy minden eseményt a gyermeki naivitáson keresztül élhetünk át. A világítótorony-édesanya szimbólum bennem valószínűleg örök nyomot hagyott.

A hitelességen nagyot dob a helyben rekrutált, amatőrökből álló színésztársulat. Igazi arcok ezek egy igazi világból. Náluk jobban senki sem adhatná elő ezt a mesét.

Ben Richardson kamerája dokumentumfilmeseket megszégyenítő mód nem törődik kamera rángatózásával, vagy a túlságosan mesterkélt beállításokkal. Emiatt tényleg olyan, mintha egy dokumentumfilmes stáb ment volna ki, hogy megörökítsék ezt az elzárt kis világot.

A realista prezentáció és a gyermeki fantázia megtestesülése pedig egy nagyon különös, általam még sosem tapasztalt mikrokozmoszt hoz létre. Egészen szürreális élmény helyenként.

Nehéz róla beszélni.

Abban viszont biztos vagyok, hogy elég gecinek kell ahhoz lenni, hogy legalább egy kicsit ne érzékenyüljön el rajta az ember.


Berberian Sound Studio

Az egyik legjobb horrorfilm, amit valaha láttam.

Pont.

Najó, egy kicsit bővebben:

Gilderoy Olaszországba utazik, hogy eleget tegyen új megbízói kérésének és elkészítse az új Santini-film hangsávjait. A munka azonban már az első nap baljósan kezdődik.

Hősünk azelőtt sosem tapasztalt brutalitást kell, hogy végignézzen a vásznon. Nem tudta ugyanis, hogy a rendező, a híres-hírhed Santini a giallo-filmek egyik nagy alkotója.

(kis történelemlecke: a giallo a főleg hetvenes években népszerű, olasz horrorfilmek gyűjtőneve, melyek minden racionalitást száműznek a filmből, hogy cserébe indokolatlan mennyiségű, perverz brutalitást mutathassanak be)

Gilderoy apró termetű, szerény úr, aki pontosan végzi a dolgát, annak reményében, hogy vele is korrekt módon viselkednek. Számára teljesen szokatlan az a felszínen mézes-mázas, de valójában pénzsóvár, kirekesztő és pökhendi világ, melyben most helyt kell, hogy álljon.

Nem elég, hogy megrázó számára a borzalmas hangeffektek minél valószerűbbre készítése, a sikolyok, üvöltések és hörgések rögzítése, az utószinkron nonszensz szabályainak betartása, még a munkaadói is lenézik, az útiköltségét sem hajlandóak különböző okokból megtéríteni. Ezeknek tetézéseként egyre több rémálom gyötri. Szép lassan belefárad a nyomasztó zenébe, abba, hogy tökéletes munkát végezzen egy olyan filmben, aminek nyilvánvalóan alig lesz nézője és hogy azért tekerje egyre tökéletesebb helyzetbe a potmétereket, hogy azokkal saját magát zaklassa.

A horrorfilmen látott jelenetek és a valóság szép lassan összefolyik és a néző nem tudja, mi valós és mi a képzelet műve.

A koncepció nagyszerű.

Peter Strickland rendező maga is elmondta, hogy filme arra tesz kísérletet, hogy a mai, vizuálisan bármit befogadni képes nézőközönséget képes legyen megborzongatni csupán a hangok és nehezen értelmezhető képek segítségével, de bármiféle erőszak bemutatása nélkül.

A cél teljesítve.

Mi nézők csupán a borzalmas sikolyokat és zajokat, morajlásokat halljuk, mégis kiráz a hideg időről időre. A zenét a filmen belüli film zenéje képviseli, ami így tökéletesen korhű és nyomasztó is egyszerre.

Nagyon markáns a vizualitás is. Mivel tényleges cselekményt minimálisan tartalmaz, ezért a beszélgetéseken túl igazi vágókép-áradat zúdul ránk a stúdióból. A történet nagy része pedig ezen az egyetlen helyen játszódik. Ez kombinálva a rengeteg teleobjektívvel felvett jelenettel, igazán klausztrofób benyomást kelt. A szalagok tekeregnek és visítanak, a különböző gombok nyikorognak, világítanak és égetnek a lámpák, túlvezérelten kattognak a mikrofonok.

Egyszerűen minden csak azért szól, hogy minket zavarjon.

Nem ajánlott azoknak, akik vért akarnak látni, sem azoknak, akik egyértelmű befejezésre vágynak.

Ajánlott, ha izgat az analóg technika hőskora, ha szeretsz bepillantani a filmkulisszák mögé, vagy ha csak szereted a társadalomkritikát.


Megnézendők közt még:

Skyfall, Argo, Django Unchained

Magamat ismerve, könnyen lehet, hogy ők is a kedvenceim listájára kerültek volna, mivel azonban nem sikerült megnézni őket, nem tudok nyilatkozni róluk.


Más:

Én személy szerint nem ültem be nagy elvárásokkal Dark Knight Rises-ra, ettől függetlenül jól szórakoztam. Túlmisztifikálni nem tudom, miért kell, ahogy a nagy utálatot sem tudom igazán megérteni. Persze van az az örök harc a rajongók-ellenrajongók közt, amit egyesek szeretnek konformisták-nonkonformisták harcának tekinteni. Nolan továbbra is túlhájpolt rendező, a testvérével együtt szerintem elég középszerű forgatókönyveket írnak, amik még akkor is tele vannak fölösleges szálakkal, amikor minden sallangot megpróbáltak kidobni és akkor is vannak benne erőltetett párbeszédek, amikor a lehető leggyorsabb, legdinamikusabb párbeszédeket próbálták meg összehozni. A film végig rohan és rohan, Wally Pfister kamerája állandóan úszik valamerre, mintha csak a párbeszéd alatti közeliken lenne szabad álló felvételeket használni. Ez van.

Viszont Zimmer bácsi végre igazán ütős zenét rittyentett ez alá az epizód alá.

És hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt olyan jelenet, ami igazán felcsigázott és székbe szögezett.

Btw, nekem piszkosul bejött az az ötlet, hogy a kiégett Bruce Wayne lamentálását kövessük nyomon ahelyett, hogy Batman üti a rosszfiúkat másfél órán keresztül.

Kár, hogy a lehető legszarabbul sikerült használni ezt a koncepciót. Meggyógyul és kész bazmeg. Mert ő Batman.

Arról nem is beszélve, hogy a SPOILERmegyek és harcolok Gothamért, de akkor is harcolok érte, ha utálnak, de akkor is kimászok a gödörből érte, ha megnyomorítanak, de akkor is az életemet áldozom érte, ha mindenki cserbenhagyná” - az egy nagyon szép áldozathozatal, de eléggé megcsorbítja az áldozathozatalt az, ha nem is áldozod fel magadSPOILER


Két évig tartott, míg kihevertem a 3D-nek nevezett csodát, amit a Tron megtekintése miatt szenvedtem el. Most beültünk a Pi életére, ami egy egész látványos film lett volna, ha nem rondítja el a térhatás olcsó illúziója.

Kérdés: van olyan film, amit érdemes így megnézni? Eddig mindkét alkalommal szerencsétlen helyre ültünk a moziban és szeretném egyszer még teljesen optimális feltételek között végigszenvedni ezt a háromdének nevezett förtelmet, mielőtt szépen leírnám, hogy miért szar az egész úgy, ahogy van.

A legszarabb film díját nálam a Compliance kapja. Ha valami már húsz perc után képes masszív sóhajtozásra bírni a teljes vetítőtermet, kb. fél óra után elveszíteni minden hitelességét és aztán a végkifejlettre elnyerni minden egyes néző gyűlöletét, akkor az már komoly teljesítmény. A Twilight-os giccses tragikomédia és Adam Sandler bármelyik filmje is büszkén hirdethetné magát jó filmként, ha ezzel kellene versenyre kelniük.

A legolcsóbb utánzós majom díját a The Man With the Iron Fists viszi. Attól, hogy a fordulatokat nem a megszokott időzítéssel sütöd el, az erőszakot öncélúan használod, oda nem illő zenét használsz a képek alatt és a karaktereid motivációi szokatlanok (itt: szarul kidolgozottak) és úgy általában véve összelopsz mindent, amit látsz, még nem leszel Tarantino.

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cbjxkaXYgY2xhc3M9XCItLWJuci17e2lkfX1cIj5cbjxhIGhyZWY9XCJ7e3VybH19XCIgdGFyZ2V0PVwiX2JsYW5rXCI+XG5cdDxpbWcgc3JjPVwie3twYXRofX1wYXRyZW9uLW1wdS1iaWcucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDo2MDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj5cblxuPHN0eWxlPlxuLi0tbXB1LXt7aWR9fSwgLi0tYm5yLXt7aWR9fXtkaXNwbGF5Om5vbmV9XG4ubGFyZ2U+Li0tYm5yLXt7aWR9fSwgLm1lZGl1bT4uLS1ibnIte3tpZH19e2Rpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuLnNtYWxsPi4tLW1wdS17e2lkfX17IGRpc3BsYXk6YmxvY2s7fVxuPFwvc3R5bGU+IiwiaW1hZ2VzIjpbIlwvfmZzXC9iYW5uZXJcLzAwXC8wMFwvMHpcL3BhdHJlb24tbXB1LWJpZy5wbmciLCJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC9wYXRyZW9uLW1wdS5wbmciXSwidXJsIjoiaHR0cHM6XC9cL3d3dy5nYW1lcjM2NS5odVwvYXJ0aWNsZVwvcGF0cmVvbiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB6XC8iLCJpZCI6MzV9
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2024

9 napja
16

CHASE
Top 15 FIFA

2024.03.17.
2

Necroman Mk2
Majd nálatok

2024.03.15.
6

p34c3
PlayStation VR2: Valós halál?

2024.03.15.
6

drag
2023 legjobb filmjei - szerintem

2024.03.09.
8

Necroman Mk2
Flashpoint Archive bemutató

2024.02.25.

Malleus
Mists Beyond the Mountains

2024.02.17.

p34c3
Red Dead Redemption dedikálás

2024.02.15.
2

Necroman Mk2
Barbie Fashion Designer

2024.01.11.
3

liquid
Wonka

2024.01.07.
10

p34c3
Marvel's Spider-Man 2 ajánló

2024.01.04.
11

mcmacko
Pecker - egyem a pöckölőjét

2024.01.02.
3

CHASE
Kedvenc soundtrackek

2023.12.31.
1

Necroman Mk2
2023. év dala

2023.12.31.
3

p34c3
Globular Cluster CMP2 PS VR2-höz

2023.12.24.

liquid
Az univerzum urai

2023.12.17.
3

liquid
Minden idők legjobb trailere?

2023.12.05.
10

p34c3
Én kicsi gamer sarkom

2023.11.22.
34

p34c3
Negyven2

2023.11.14.
26

Dude
Harc a 41. évezredben

2023.10.23.
5

eyJodG1sIjoiPGRpdiBjbGFzcz1cIi0tbXB1LXt7aWR9fVwiPlxuPGEgaHJlZj1cInt7dXJsfX1cIiB0YXJnZXQ9XCJfYmxhbmtcIj5cblx0PGltZyBjbGFzcz1cImJpZ1wiIHNyYz1cInt7cGF0aH19cGF0cmVvbi1tcHUucG5nXCIgc3R5bGU9XCJ3aWR0aDozMDBweFwiPlxuPFwvYT5cbjxcL2Rpdj4iLCJpbWFnZXMiOlsiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvcGF0cmVvbi1tcHUucG5nIl0sInVybCI6Imh0dHBzOlwvXC93d3cuZ2FtZXIzNjUuaHVcL2FydGljbGVcL3BhdHJlb24iLCJwYXRoIjoiXC9+ZnNcL2Jhbm5lclwvMDBcLzAwXC8xMFwvIiwiaWQiOjM2fQ==