Tair2013.10.06. 14:52

Puzzle Quest.

Mostani bejegyzésem a Warlords franchize és a Bejeweled első szülöttéről fog szólni.

A játékról nem lehet sokat írni. Tapasztalni kell.

A játékot már az Infinite Interactive alkotta meg 2007-ben, tehát bőven a Warlords Battlecry 3 kiadása után. A játék az említett Warlords világában játszódik, feltehetőleg a Battlecry 3 után, és mint a Battlecry sorozat, ez is erősen RPG-s elemekhez nyúlt, ami rendkívülien szórakoztató.

Adott a karakter, akit mi alkothatunk. Választhatunk 4 kaszt közül, melyek a Warrior, Wizard, Druid, és a Knight nevet viselik. Választhatunk nembeli hovatartozást, majd a megadott pár arckép közül párat. Ezeknek nincs igazából kihatása a történetre, csak a megszólításokra, és néhány személy reakciójára a karakterünkkel szemben. Amint kész a karakterünk belevághatunk a játékba.

Alaptörténet:

A játék story-ja, mint mondtam, feltehetőleg a Battlecry sorozat után játszódik. Legalább is nekem pár infó morzsából ez jött le. Adott a frissen kezdett karakterünk aki Bartonia, a Lovagok városának, hercegnőjének kérésére a palotába megy, hogy egy kisebb bájcsevej után elvigyen egy üzenetet az apjának, aki egy közeli város helytartója (azt hiszem). Vele elbeszélgetsz, majd megtudod, hogy a környéken élőholtak jelentek meg, és sok ember tűnik el a határszéli falvakból pedig, élőholtak nem járták ezeket a környékeket már évszázadok óta. Többnyire a Lovagok dolga volt, hogy az ilyen problémákat elintézzék, hiszen régen is ők fékezték meg Lord Bane seregét a délre való masírozástól. Minket küldenek, hogy nyomozzunk ez ügyben, és hogy keressük fel a közeli országokat, figyelmeztetés gyanánt. De mint kiderül a dolgok mögött több is van mint elsőnek tűnik.

A játékról:

A játékkal gyakran találkoztam már, de soha nem érdekelt. Azt gondoltam, hogy egy RPG-sített Fantasy Bejeweledről van szó, és a játék pontozása sem nagyon ösztönzött a kipróbálására, mígnem megtudtam, hogy a játék a Warlords világában, Etherián játszódik. Szinte azonnal vetettem rá magam, mert ez az egyik kedvenc Fantasy világom. A játék minden elvárásomat felülmúlta. Gyönyörű zenéi, szép Artworkjei, és az a rengeteg Háttér információ, amit a világról megtudhatunk, egyszerűen leszögezhet minket jó pár órára a gép elé. Rengeteg mellékküldetés tolja ki az amúgy sem rövid játékot sok-sok órával. Az alap játékmenet, pedig eléggé egyszerű. A begyűjtött köveket/rúnákat, a karakter az adott színhez társuló Mana csíkokhoz kapja, melyekkel varázslatok sokasságára költhetünk, amivel megnehezíthetjük az ellenebbik felünk dolgát. Ezen felül van még 4 rúna, ami közül egy az ellenségünkre mér sebzést (koponya), esetleg a harc végére bónusz aranyat (arany rúna), vagy Tapasztalati pontot(XP rúna), és végül de nem utolsó sorban a több színű univerzális szorzó rúna, amit a színes rúnákkal párosítva növeli a kapott mana pontok számát. Ez akármelyik színrúnával párosítható.

A játék alapjáraton nem nehéz. Könnyen megtanulható, hogy miképp játszunk effektíven. De mégis valamilyen szinten a játék a szerencsén is múlik, mivel nem tudhatjuk, hogy az elpusztított rúnák helyére milyen más rúnák kerülnek. Ennek fényében megjegyezném, hogy már volt szerencsém olyan meccshez ahol az ellenségem az első körben sikeresen levette a fél hp-mat(közel 100hp-t), és minden mana csíkját feltöltötte. But no hard feelings bro.

Rengeteg minigame és küzdelem övezi a játékot. Foglalhatunk ellenséges várat, elfoghatunk élve élőlényeket, és megtanúlhatunk tőlük spelleket, Craftolhatunk itemeket, befoghatunk egy hátast, és mindezekhez külön minigame társul bár a várfoglalás lényegében egy sima harc.

Verdict.

A játék egyszerűen kiváló. Story centrikus és gondolkodtató játékmenet, szép rajzok, gyönyörű zenék jellemzik. Mint mondtam a játékot érte jó pár elég durva kritika, de személyes véleményem szerint csak azért, mert sokan továbbra is RTS formában akarták látni Etheria háborúit. Viszont nagyon pozitív, hogy ezen formában a történetet jobban át tudják adni. Speciel eddig azt hittem, hogy a WBC3-ban említett Hand of Sartek(a háború lovasa) az egy tárgy. Itt elmondják, hogy Lord bane legyőzte őt, és 100 darabra vágva szétszórta a világban. Szóval az a tárgy valóban az ő keze volt. Nyugtalanító. Persze istenek, szóval ha összerakják, akkor újra élhet. Persze ez a Minotauroszok egyik legfőbb célja. Itt a játékban van rá lehetőségünk segíteni nekik, hogy felélesszék istenüket.

Mindenkinek ajánlott, aki szerette a Warlords sorozatot. Engem lekötött úgy, hogy erősen rossz érzéseket táplálok alapjáraton a Kőpárosító játékok felé.

A játék folytatásáról később írnák, ha lehetséges (azt még soha nem vittem végig). A következő írásom még nem tudom mi lesz, de jövő hét közepe felé érkezik.

eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
Crime Patrol 1-2

2 napja
1

Necroman Mk2
Serious Sam 1st-2nd

2025.07.21.
3

mcmacko
Crashlander: Hunger - hallgasd meg, hátha megtapad

2025.07.11.
11

p34c3
Maestro | PSVR2

2025.07.05.
9

Comedian
Superman halála

2025.06.28.
5

Necroman Mk2
The Swapper

2025.06.25.

Fabri
Japán gamer szemmel

2025.06.21.
12

p34c3
VR Kukkolda 2025

2025.06.09.
5

Necroman Mk2
Suicide Rachel Foster

2025.06.03.
4

Comedian
Pókember: Kék

2025.05.31.

Necroman Mk2
Mixed-Up Mother Goose

2025.05.26.

p34c3
Commandos: Origins

2025.05.20.
7

Necroman Mk2
Diablo III

2025.05.13.
5

Malleus
Realm of Ink (墨境)

2025.05.09.
4

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

2025.05.08.
3

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2