Café Postnuclear ajánló

Rögtön az elején érdemes tisztázni valamit. A '80-as évekkel az egyetlen közvetlen kapcsolatom, hogy miután '89 szeptemberében megszülettem, az okosok rájöttek, ez így nem mehet tovább, ezért 1 hónappal később bejelentették a Köztársaságot. A Café Postnuclearról se hallottam sokkal korábban annál, minthogy megjelent volna, pedig a kádárista popkultúrában rekedt poszt-apokaliptikus Magyarország elvileg egy régóta lobogtatott közönség kedvenc ötlet volt, mielőtt 72 oldalban kidolgozásra került. Engem egyszerűen csak érdekelt, hogy Szűcs Gyula, egy másik magyar szuperhős ötletgazdája történetírásban mire képes, és akartam néhány szót váltani vele személyesen. A szóváltás sikerült, ám épp a másik vágyamra nem kaptam egyértelmű választ.

A kiadvány rögtön a nyomat minőségével kitűnik a tömegből, hiszen királyi A4-es méretet kapunk, keményfedeles borítóval. Az Impresszumban is több név szerepel, mint egy átlag magyar képregény Facebook kedvelői között, és ez a szerkesztés profizmusán is meglátszik. Erőforrást nem kímélve készült ez a kiadvány, amit egyszerre tartok dicséretesnek, őrültségnek, és okot egy még nagyobb őrültség elkövetésére, mert nálam senki se lehet őrültebb. Challange accepted, Gyula!

A népes számú közreműködők ellenére a rajzok mégsem a nyugati módszert követik, ahol külön ember rajzol és színez, hanem mindkettő 1 úriember, Budai Dénes munkáját dicséri. A rajzokba igazából csak az tud belekötni, aki akar. Még a képregény börzén Fazekas Attila úrral tanakodtunk rajta, vajon használt-e digitális utómunkát egyáltalán, mert az összehatás a régi idők kézi rajzait idézi.

Nem fukarkodik az egész oldalas képekkel se, ahonnan a részleteket sem spórolja ki, a meleg-barnás színek dominanciája pedig kellemesen illik a poszt-apokaliptikus imidzshez. Ha valamiért mégis meg akarom szólni az alkotót, az a karakterek arcjátéka. A fontosabb szereplőkön látszik a törődés, de minél marginálisabb szerep jutott valakinek, annál kevésbé maradtak hitelesek. A névtelen statisztákba semmi élet nem szorult. A képeken kiosztott helyüket viszont nem a sztoriban betöltött jelentőségük határozza meg, ezért gyakran kerül elénk indokolatlanul bamba alak.

Így jutottunk el a számomra izgalmas részhez, magához a cselekményhez, és be kell valljam, felemásak az érzéseim. Kezdjük a karakterekkel.

Főhősünk Kovács János, aki pontosan attól Johnny, mint én Caaroy és Carville, és ez így van jól. Ő a '80-as évekből ideszakadt maszkulin akciósztár, az egybeírt faszagyerek. Ezt pedig egész jól hozza a tettek szintjén, verbálisan azonban mégis meg-megbicsaklik. A korszak akciósztárjaitól elengedhetetlen egysoros vicceket sajnos csak próbálkozás szintjén fedeztem fel. Ezeknek a báját mindig az adja, mikor az adott szituációra adnak egy tesztoszterontól tocsogó, a saját faszaságukat hirdető, esetleg ellenfelüket lekicsinylő beszólást. A Blood Dragon tutorialját azért tartom a maga módján zseniálisnak, mert a léte a modern trendek követelménye, a karakterek viszont a '80-as évek nyersstílusával közelítenek az egészhez, ami már stílus velejárója.

Efféle szituációra reagálást legjobb esetben a Lenines poénnál véltem felfedezni, és akkor nem térnék ki arra, történelmi szempontból ez valójában mennyire helyes (Sztálinnal sokkal jobban adta volna). Lenin viszont nem egy karakter a sztoriban, így a rajta való viccelődés nem ad hozzá a jófiú-rosszfiú konfliktushoz, nem érezzük ettől badassnak Johnnyt, sem gyengébbnek a történetbeli ellenfeleit. A „Falhoz kenlek, mint hülyegyerek a Hitlerszalonnát” pedig inkább hangzik egy gyerekkori szófordulat megörökítésének, mintsem az adott szituációra történő konkrét reagálásra.

A kötelező csaj, Szűcs Judit még ennyire sem komplex, karaktere egy kisebb botlás után simán megbukik a Sexy Lamp Teszten, mert szegény a két mellén kívül semmit sem nyújt a történet továbblendítéséhez. Ami viszont egy retrogőzős alkotásnál egyáltalán nem hiba, inkább csak korhű. Nem is akarok emiatt pálcát törni a karakter fölött, ebben a témában még én is ilyen nőt használtam volna, csak nem élvezném. A ritka kivételt eltekintve ez volt a '80-as évek női főhőse, Deal with it.

Rajtuk kívül van még vicces Kicsi-Nagy ikerpárunk (khm), kötelezően gonosz szektánk, gondterhes afro-magyar (napbarnított roma?) polgármesterünk hófehér lánnyal (Juditnál több mélységgel, csak épp szereplési lehetősége nincs sok), és még sok egyéb, akikben mind egy dolog közös: A sablonos alapban nem látok semmi kifejezetten egyedit bennük, hiszen mindenki egyetlen célnak van alárendelve: Hogy legyen valami ürügy megmutatni bármit, ami '80-as évekhez köthető. Legyen az egy Commodore logó vagy egy Moncsicsis tanga, a lényeg egyedül a retrofanservice. Ha ez teljesült, onnantól minden másodlagos szempont. Emiatt válik az album kiváló néznivalóvá, de unalmas olvasnivalóvá.

Egy-egy kivételesen még számomra is ismerős elemnél mindig jó érzés felkiáltani: „Igen, ez megvan!”, de mint történet számomra nem tudott eddig újat nyújtani. A cselekmény felépítése egy korrekt iparos munka, egy igazi IKEA bútor, minden elem a helyén van, és a célnak megfelel. Csak az a lélek maradt ki belőle, ami az egyedi bútorokban megvan, és ami a vizuális oldalon ebben a kiadványban is tetten érhető.

És a leggonoszabb amit tehettek velem, hogy nem fejezték be a sztorit, hogy valami pecsétet rányomhassak a véleményemre, hogy ez ilyen, és ilyen is marad.

Nem, ez a történet nincs befejezve. Nem annyira nincs befejezve, mint egy trilógia első része, hanem annyira nincsen, mintha egyetlen film hármas egységéből láttuk volna az elsőt, és épp az első fordulóponton vágták volna el, ami az alapok megismerése után bevisz minket a bonyodalomba.

Ennek okát már tudom Gyulától, de sajnos nem változtat azon, hogy aki egy kerek történetre kíváncsi, az most nem kaphatja meg. Egyben viszont reményt keltő is, hiszen a visszajelzések alapján erősíthetnek még a sztorin, és felnőhet a vizualitás, valamint maga a kiadvány minőségéhez.

Summa summarum, Ha gyorsan karácsonyi ajándékot keresel, ez egy kiváló választás valamelyik nosztalgiára fogékony ismerősödnek, de még saját használatra is tudom ajánlani, egy chilloutos albumnézegetős éjszakára a forralt bor mellé.

Ha viszont egy izgalmas, de mindenekelőtt kerek egész történetre vágysz, előbb érdemes megvárni legalább a folytatás bejelentését, mert ennyiből egy felelős ember nem mondhat ki véleményt róla.

A kiadvány online a Totalcar aloldaláról vásárolható meg, a Megjegyzés rovatba írjátok be: A Balatoni Világos az igazi!