Acélváros

A Factorio egy menedzsment játék, amiben a feladatunk egy komplex gyártási folyamatokat ellátó infrastruktúra kialakítása. Egy rövidebb sztori pár küldetésén keresztül elsajátíthatjuk az alapokat, de az igazi élvezetet és kihívást a sandbox mód jelenti, ahol a feladatunk, hogy az idegen bolygón lezuhant mérnökünkkel megépítsünk egy rakétát és elszeleljünk. Ahhoz azonban , hogy saját mentőexpedíciónk Mark Watney-ei lehessünk, hosszú és tervezéstől terhes út vezet. A Factorio az összefüggések játéka, hiszen egyre több nyersanyagot és korábban előállított termékeket igénylő szerkezeteket kell legyártanunk, hogy aztán a technológiai fán előrelépve még bonyolultabb masinériákat szereljünk össze és így soroljunk szépen lassan az űrtechnika felé. Rengeteg fejlesztési lehetőséggel kerülünk szembe, és ma talán már meglepő, de egyik kutatás sem felesleges, hiszen vagy szükségesek a további tevékenységhez, vagy a termelői-gyártói folyamatokat könnyítik meg. A Factorio early access állapotban várja a játékosokat, de meg nem mondanád, hogy nincs kész, annyi minden van benne.

Egészen leírhatatlan az az érzés, amikor végignézel a gyárkomplexumodon és visszagondolsz az első percekre, amikor csak egy csákány volt a kezedben és egy minimális nyersanyag a táskádban. Nem szeretném a kitermelési-gyártási-fejlesztési fázis minden egyes lépcsőfokát ismertetni, mert ezt mindenkinek magának kell felfedeznie, másrészt itt ülhetnék napestig, mire végeznék a felsorolással. A lényeg, hogy egy fennakadások nélkül, önállóan működő gépszörnyet alkossunk, ami segítség nélkül jut el a felszíni fejtéstől a kész termék előállításáig. Ez kezdetben nem nagy kihívás, hiszen elég egy kis szenet bányászni, ami a gyártósoron eljut a kályháig, amibe egy másik szalagon vas kerül, pár pillanat múlva pedig már vaslemezekkel zsonglőrködhetünk. A probléma ott kezdődik, amikor a haladáshoz szükséges tárgyak egyre több és eltérő nyersanyagokat igényelnek. Ekkor fordulhat elő, hogy az addig letisztult struktúránk hirtelen mágnesszalagok átláthatatlan gubancává válik, mi pedig vakarjuk a fejünket, és azon gondolkozunk, ezt most vajon hogyan fogjuk kisimítani. Vagy lemondóan sóhajtunk és egy huszárvágással pontot teszünk ennek a gordiuszi csomónak a végére és átlibbenünk egy FPS-be levezetni az estét.

Az ilyen helyzetek elkerülése érdekében hasznos a gyártási folyamatokat segítő technológiákat kutatni. A gyorsabb szalagok hamarabb juttatják a nyersanyagot a feldolgozó elemekhez, a föld alatti sorok segítségével keresztezhetjük a vas és az érc útját. Ha úgy alakítjuk ki a folyamot, hogy egy szalagon több nyersanyag is utazik, akkor az okos karokkal beállíthatjuk, hogy csak az egyiket szedje le és tegye az üzembe. Később a logisztikai drónok megadott pontok között mozgathatják az anyagokat, így nem kell azon agyalni, hogyan alakítsuk ki a szalagok autópályáját. Ráadásul az idegen bolygó rovarszerű lényei nem nézik jó szemmel masszív környezetszennyezéssel járó tevékenységünk, így lőtornyok felállításával a megfelelő védelemről is gondoskodnunk kell.

Nincs annál nagyobb csapás, amikor a hosszú órákon keresztül, nagy gonddal megtervezett rendszer működésképtelenné válik, mert a kiindulópontot jelentő bányák kimerülnek. Ekkor érdemes egy kisebb felfedezőútra indulni és nagyobb lelőhelyek után kutatni. Persze a nagyobb távolság megnöveli a szállítási időt, mégse okos dolog kilométer hosszú szalagokat telepíteni, de szerencsére komplett tehervonat-hálózatot is kiépíthetünk saját megállókkal - még azt is beállíthatjuk, hány másodpercig álljon a szerelvény egy-egy helyen -, ami a MÁV-val ellentétben sosem késik, hacsak a csótányok meg nem zabálják a síneket.

Ahogy telnek az órák - és tényleg úgy repülnek, mintha nem is lennének, 14 óra után még a fejlesztési fa felénél se járok -, úgy egyre több nyersanyagot termelünk ki, hogy egy olyan infrastruktúrát alakíthassunk ki, amely még több nyersanyagot szippant ki az anyatermészetből és még több, még komplikáltabb felszerelést gyártunk. Ez a kör egyre csak nő, és ha hiba csúszik a rendszerbe, akkor már be is készíthetjük a hidegélelmet, mert nem kis munka lesz a probléma forrását megtalálni és a szükséges módosításokat eszközölni.

Egészen elképesztő konstrukciókkal találkozni, olyan fémlabirintusokat láttam a közösségi fórumokon, amik a Factorio csodáit tolmácsolják. Hiszen annyira hatékony, lenyűgöző megoldásokra ad lehetőséget a játék, csak fel kell ismerni, hogy ezt is lehet, azt is lehet. Nem mondom, hogy az én kis gyárvárosom megközelíti ezeket a monstrumokat, de egy avatatlan szem biztos a gyors rövidzárlat felé kergetné az ember agyát, ha megpróbálna kiigazodni a folyamatokon. Ezért mindenki a maga által épített gyárakat valóban a sajátjának érezheti, és ha fogékony erre a fajta kihívásra, akkor nagyon sok időt beleölhet az elképzelése tökéletesítésébe. A Factorio igazi jutalma, amikor a játékosnak már semmit sem kell csinálnia, mert egy olyan mesterséges ökoszisztémát hozott létre, ami önfenntartó és minden egyes fogaskerék tudja, mi a dolga.

Hazudnék ugyanakkor, ha azt mondanám, nem volt néha olyan érzésem, hogy a kitermelés túlságosan ipari méreteket öltött. A fene, hiszen erről is szól a Factorio, nem? Egyes kutatásokhoz olyan embertelen mennyiségű nyersanyagra van szükség, hogy egy ilyen folyamat idejét - és az ezzel járó üresjáratot - egy sorozat epizódjának megtekintésével töltöttem ki. Lett volna min agyalni, és próbálkozhattam volna építgetéssel, de éppen olyan fejlesztések zajlottak, amiknek a segítségével akartam a már rendelkezésre álló technológiát leváltani.

Azt se tudom megmondani, mivel szolgál a Factorio, ha egyszer elkészül az űrsikló. Hiszen ezután minden kezdődik előröl, és csak az igazi logisztikus palántákat fogja motiválni egy még hatékonyabb, olajozott gépezet kialakítása. Addig viszont beleölsz a játékba nagyjából harminc órát, ami már önmagában is tartalmas szórakozást jelent. Ha pedig a haverokat is rá tudod venni egy kis természetfosztásra, akkor együtt gyárthatjátok a változatosabbnál változatosabb termékeket.

Kicsit olyan érzésem volt, mintha egy idegen nyelvet tanulnék. Bemagolom a szavakat, vagyis megtanulom, melyik szerkezet és anyag mire való, aztán elsajátítom a nyelvtani rendszert, azaz átlátom, hogyan kell az egyes elemeket összekapcsolnom. Utána már csak a gyakorlás és a minél frappánsabb mondatok megfogalmazása marad, ami az arra fogékonyaknak rendkívül kellemes és sikerélményben gazdag időtöltés lehet.

Ha vásárlás előtt kipróbálnád a játékot, letöltheted az ingyenes demót a fejlesztők oldaláról.