Űrmanó dallamai

Nem kell aggódnod, ha az elődök ismerete nélkül vágnál bele a kalandba, az új Samorost önmagában is élvezhető. A történet nem is igazán bontakozik ki, név nélküli, fehér pizsamás gnómodat terelgetve jutsz érdekesebbnél érdekesebb helyekre, ahol a környezetedet felfedezve oldod meg a feladványokat. És sajnos úgy alakult, hogy először a negatívumokhoz értem el - amit nagyon sajnálok, mert szeretem ezt a játékot. A Samorost nem fogalmaz meg egyértelmű célokat. Még a játék elején olvastam bele egy könyvbe, ami képekkel mesélte el az előzményeket, és csak sejteni lehet, mi történik, de nem tudni, mit is szeretne az apró manó. Egyszerűen elindultam, nézelődtem, és időközben derengett fel halványan a megoldandó feladat fonala. Ettől egy kicsit olyan érzésem volt, mintha a semmiben lebegnék, sodródnék az árral.

Szerencsére ez jelen esetben egy működő koncepció, mert a Samorost apró világába nagyon könnyű beleveszni. Írott vagy elhangzott szöveg nincs, az Amanita korábbi fejlesztéseihez hasonlóan senki nem szól egy szót sem, inkább érthetetlenül motyognak a furcsa karakterek, gondolatbuborékjaikban materializálódnak kívánságaik, ami mindig elegendő volt ahhoz, hogy elmosolyodjak, amikor a kérdéses tárgyra bukkantam. A sóhajok, szörcsögések, és egyéb nem mindennapos hangok szerves részét képezik a Samorost FANTASZTIKUS hangvilágának. Még az év első negyedében járunk, de elég komoly dolognak kell történnie ahhoz, hogy év végén ne ezzel a címmel válaszoljak a következő kérdésre: „Melyik játék kedveskedett leginkább a fülednek?” Elképesztő, mennyire mágikus ereje van az itt-ott kicsalható apró dallamoknak. Az első helyszínen egy olyan tavacskára bukkantam, ahol a vízfelület különböző pontjaira kattintva magas és mély hangokat produkáltak a vízgyűrűk. Azon kaptam magam, hogy tíz perce egy dalocskát komponálok. Ez az a játék, ahol a fanyűvek kórusban énekelnek, a pöfeteggomba „pfssssshhh” eregetése úgy bebalzsamozza a hallójáratokat, hogy muszáj még egyszer rákattintani, a hatalmas molyok érzékelő csápjai pedig hipnotikusan rezonálnak. A zenei aláfestés nem különben pompás, elég csak a fő témát meghallgatni, és már szalad az ember, hogy egy kis pluszért beszerezze az OST-t. Ez úgy csillagos ötös, ahogy van!

A látványnak sincs szégyenkezni valója, a Samorost 3 tökéletes példája annak, hogyan lehet az egyszerű is gyönyörű. Mintha fényképezték volna a helyszíneket, az űr sötétje és a lebegő kisbolygók gazdag színvilága éles kontrasztban van, mikor nem a csillagokat vizslattam, csodáltam a fák lombjait, amiből méhek hada tört elő, a pázsitot, amibe legszívesebben belehuppantam volna, vagy a változatos lények sorát, akik fürdőztek, szunyókáltak, itt-ott kaparásztak. Mennyire jó érzés, hogy egy nem túlzottan hosszú játék univerzumába ilyen rövid idő alatt alámerülhet a játékos! Sok hely van, ahol valami érdekességet vizsgálhattam meg, ami nem kapcsolódott a továbbjutáshoz, de egy apró eseményt kiváltva valami kellemesnek lehettem tanúja. Ez legtöbbször egy achievement-tel is járt, ami a játékban egy „fényplecsni” formájában jelenik meg, ezekre kattintva pedig egy újabb csodálatos dallam hangzik fel.

Maguk a feladványok közepesen nehezek, és szerencsére végig változatosak, bár nem találják fel a spanyolviaszt. Igaz, ebben a műfajban ki fog újat mutatni? Az egyetlen problémám, amikor bizonyos esetekben többször kellett rákattintanom egy karakterre, mire elárulta, mit szeretne, vagy megismételnem egy cselekvéssorozatot, mire megtörtént, aminek meg kellet történnie. Ha viszont elakadnál, egy, a menüből elérhető mini-puzzlet megoldva kapsz egy kis képes segítséget. Lehet, hogy egy-két helyen akár érdemes is lenne megnyitni ahelyett, hogy ide-oda futkosnál, a megoldást kikísérletezve. Az egyik nagyobb lélegzetvételű feladvány különböző gyümölcsök összekeverése elé állított, de ha nem volt szerencsém, és rossz sorrendben vagy rossz helyre pakoltam az ételt, akkor caplathattam vissza újabb gyümölcsöket szedni, ami már rövid úton is fárasztó és frusztráló volt. De hogy jót is mondjak, egy kiváltképp ötletes feladat egy kártyák segítségével életre keltett vadászat megkomponálását kérte tőlem.

Annak ellenére, hogy néha indokolatlanul kell fölös köröket tenni, képtelen vagyok haragudni a játékra. A Samorost 3 az egyik legszebb cím, amivel mostanában találkozhatsz, és ha valamin, ezen érezni a fejlesztői gondoskodást. Akármikor a játékra gondolok, legszívesebben táncra perdülnék, mint a kicsi gnóm, ha túljut egy akadályon.