Necroman Mk22021.10.16. 13:38

Future Wars

Gyerekjáték lesz a jövő háborúja

A Future Wars egy 2010-ben megjelent program a német Radom Labs készítésében. Bár a címe egyfajta epikusságot ígér, a játékban ez csak minimálisan van jelen.

Max egy frissen fölvett tanuló a híres Plasma Egyetemre, ahol a jövő tábornokait képezik. Ebben a közegben kell főhősünknek a tinidrámák kliséit felvonultató történet során helyt állni, miközben a leckék, vizsgák, gyakorlások és párbajok szolgáltatják a tényleges játékot. A Future Wars egy két szereplős, tükrös felállású, négyzethálós, körökre osztott stratégia játék: kék hadsereg a pirosak ellen.

A játékszabályok nem túl bonyolultak, azonban érdekes húzás volt, hogy az egységek sebzése az életerejüktől is függ. A tervezésnél ezt is figyelembe kell venni, mert egy leokézott lépést már nem lehet visszavonni. Az győz, aki elpusztítja az ellenfél összes egységét, vagy elfoglalja a másik bázisát. Az MI teljesítménye felemás, mert bár ügyesen helyezkedik és javítja a gépeit, de nem törődik a pénzt jelentő városok elfoglalásával, emiatt könnyen lenyomható.

A lokális multiplayer mellett lehetőség van online is játszani, de egy igen fura megoldással: e-mailben küldhetjük el az ellenfelünknek a lépéseinket, mint egy asztali wargame esetében. Mit ne mondjak, a jövő háborúját biztos nem így fogják vívni.

Pro:

  • elfogadható grafika;

  • jutalmak a jó teljesítményért;

  • taktikára kihegyezett játékmenet;

  • lokális multiplayer lehetőség;

  • a szintipop háttérzene;

Kontra:

  • nem túl okos AI;

  • klisés tinidráma sztori;

  • sokszor unalmassá válik a meccs;

  • az e-mailes multiplayer;

  • kevés zene;

Kiknek ajánlható?


A körökre osztott stratégiai játékok rajongói ránézhetnek.
eyJodG1sIjoiPGlmcmFtZSBmcmFtZUJvcmRlcj0wIHNyYz1cImh0dHBzOlwvXC94Ym94MzY1Lmh1XC9iYW5uZXJcIiB3aWR0aD1cIjMwMFwiIGhlaWdodD1cIjIwMFwiPjxcL2lmcmFtZT5cbiIsImltYWdlcyI6W10sInVybCI6IiIsInBhdGgiOiJcL35mc1wvYmFubmVyXC8wMFwvMDBcLzB5XC8iLCJpZCI6MzR9

Necroman Mk2
WVG Hall of Fame 2025 nyertesek

15 órája
1

Comedian
Fenegyerek: Újjászületés

2025.04.18.
2

p34c3
HITMAN PSVR2

2025.04.11.
8

Necroman Mk2
Remains of Edith Finch

2025.04.10.

Comedian
Pearl

2025.03.12.
5

Necroman Mk2
Mythwrecked

2025.03.12.
2

Comedian
X

2025.03.08.
5

Necroman Mk2
Video Game Hall of Fame 2025 - az idei döntősök

2025.03.07.
10

Necroman Mk2
Vanishing of Ethan Carter

2025.02.28.

Necroman Mk2
NFS Undercover

2025.02.20.
8

p34c3
2 éves a PlayStation VR2

2025.02.16.
5

Doberman
Út a Semmibe..

2025.02.14.
2

CHASE
25 legjobb/kedvenc jelenet..

2025.02.09.

Necroman Mk2
20 Days to Find Amy

2025.01.29.
3

keviny
Feltörekvő zenés blog

2025.01.06.
22

Doberman
Thy Catafalque

2025.01.01.
4

Necroman Mk2
2024. év dala

2024.12.31.
3

p34c3
Alien: Rogue Incursion

2024.12.29.
6

Necroman Mk2
Cthulhu Saves Christmas

2024.12.26.
2

p34c3
BolGOG Karácsonyt

2024.12.24.
21